KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Késes támadás történt Németországban, halálos áldozatok is vannak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Két embert megölt és legkevesebb hét embert megsebesített egy késes támadó szerdán Németország északi részén egy vonaton – jelentették német hírportálok.

A beszámolók szerint a Kiel és Hamburg között közlekedő regionális vonaton egy férfi rontott rá utasokra röviddel 15 óra előtt, amikor a szerelvény beérkezett brokstedti vasútállomására.

A feltételezett elkövetőt elfogták. Az állomást lezárták.

A Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság rendőrségi adatokat ismertető jelentése szerint a két halálos áldozat mellett hárman súlyosan, négyen könnyebben megsebesültek. A feltételezett elkövető egy 20-30 év közötti férfi, aki ugyancsak megsebesült. Kórházba szállították, és amint lehet kihallgatják. Kilétéről nincsenek adatok – írta hírportálján az NDR.

A Bild című tömeglap viszont tudni vélte, hogy a támadó Szíriából érkezett menekült, majd azt írta, hogy palesztin. Életkorát nem lehet megállapítani, mert személyazonossági okmánya, egy ideiglenes tartózkodási engedély véres lett – írta hírportálján a Bild, amelynek értesüléseit hivatalos forrásból nem erősítették meg.

 

Kiemelt kép: Jonas Walzberg/dpa

Ez is érdekelheti:  Visszalép Vitézy Dávid javára a Jobbik főpolgármester-jelöltje

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük