KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kertész-ügy: őrjöng az Amerikai Népszava

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A kedves Olvasó már tudja: a fővárosi közgyűlés visszavonta Kertész Ákos díszpolgári címét és Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőnök kitüntetéseit. A hírt sokan megelégedéssel fogadták, vannak azonban olyanok is, akik dührohamot kaptak. Ez utóbbi csoportozatba tartozik az Amerikai Népszava is. Lássuk, miket írt az említett szennyportál ma délután.

Az Amerikai Népszava 13 óra 39 perckor adott hírt arról, hogy a budapesti közgyűlés nagy többséggel fogadta el az író díszpolgári címének és az egykori főzsaru fővárosi kitüntetéseinek visszavonásáról szóló előterjesztést. A szennyportál ekkor csak a hírt közölte, kommentárt nem olvashattunk…
Közel három óra múltán – 16 óra 10 perckor – az Amerikai Népszava honlapján ismét felbukkant Kertész Ákos elhíresült genetikai dolgozata. A szennyportál szerkesztői úgy gondolták, a budapesti döntésre valamit válaszolniuk kell, ezért a Kertész-dolgozat újabb megjelentetése mellett döntöttek, ami egy internetes portál esetében elég különös lépés: minek ismét közölni azt, ami már olvasható a honlapon? (Az Amerikai Népszava megoldása: honlapjukról törölték a Kertész-dolgozat első megjelenését, ha valaki rákeres a Kertész-írásra, csupán a mai dátummal leli meg. Orwellien „ügyes”.) A szennyportál rövid felvezető szöveget illesztett a Kertész-opusz elé, ebből idézünk:
„Az Amerikai Népszava fontosnak ítéli Kertész Ákos levelét, álláspontunk szerint pontosan fogalmazza meg a magyarság mai problémáinak okát. Az Amerikai Népszava egyetért Kertész Ákos minden sorával, minden mondatával és minden szavával. Természetes intelligencia és az általános iskola 6. osztálya elég ahhoz, hogy azokat ne lehessen félreérteni.”
No igen. De miért éppen a hatodik osztályra fókuszál a szerkesztőség? Lehet tippelni. Vannak, akik a hatos számot igencsak kedvelik: a hatmilliós, meg a hatszázezres számot már megtanultuk (verték belénk eleget), most itt van nékünk egy újabb „hatos” – Kertész Ákos megértéséhez.
Mintegy fél órával később újabb iromány bukkant föl az Amerikai Népszava honlapján ezzel a címmel: „Az Amerikai Népszava vérlázítónak tartja a közgyűlés döntését”. Az alábbiakban bemutatandó írás is bizonyítja, a szennyportál szerkesztői tényleg vértolulást kaptak – reméljük, komolyabb baj (pl. szélütés) nem követte a vérnek népszavás lázadását.
Ez a szöveg két részből áll, második fele idézet a kertészi dolgozatból. Ez utóbbitól megkíméljük a kedves Olvasót, a szerkesztőségi szöveget azonban csonkítatlanul közöljük:
„Magyarország újabb lépést tett visszafelé a felvilágosodástól a sötét középkor felé vezető úton. Az antiszemita hecckampány, a keresztény-nemzeti boszorkányüldözés hivatalos formát öltött azzal, hogy megvonták Kertész Ákos díszpolgári címét. Az írót erkölcsi értelemben nagy veszteség nem érte: egy olyan városnak, amelynek ilyen sötét, ostoba vezetése van, nem nagyon érdemes a díszpolgárának lenni.
Az Amerikai Népszava szerkesztősége primitív és a középkort idéző döntésnek tartja Kertész Ákos díszpolgári címének visszavonását, amely méltatlan Budapest múltjához, sokszínű és gazdag kulturális életéhez, világvárosi jellegéhez és a főváros lakóihoz. Ez Budapest egyik legszégyenletesebb döntéseként vonul majd be a történelembe, és vélhetően nem váltja ki a világ demokratikus országaiban a többi főváros csodálatát. A döntés Magyarország történelmének legsötétebb korszakait idézi. Civilizált országokban ehhez hasonló lépés egy íróval szemben elképzelhetetlen. A döntés utólag igazolja Kertész Ákos minden szavát.
Meggyőződésünk, hogy ezt a határozatot elsősorban az író zsidó származása váltotta ki. Egy nyíltan fajgyűlölő párt indítványát egy burkoltan antiszemita párt polgármestere karolta fel, és többsége szavazta meg. Ez a döntés nem más, mint antiszemita, rasszista, fajgyűlölő uszítás. Mindamellett, hogy a döntéshozók intelligenciája a cigányverő bőrfejűek és a tehetségtelen, sikertelen, frusztrált, nyilas házmesterek értelmi színvonalát tükrözi.
Meggyőződésünk, hogy Magyarország ordas eszmék foglya, ez az ország nem nézett szembe a második világháborúban és a népirtásban játszott szerepével. Kertész Ákossal együtt valljuk, hogy Magyarország emiatt átok alatt van, nem nyert feloldozást, és nem szabadul az átoktól, a kudarcoktól, a reménytelenségtől, a gyűlölettől, a populista és demagóg uszításra épülő nacionalizmustól, a fenyegető diktatúrától és annak következményeitől, amíg ezt a mulasztását nem pótolja. Álláspontunk szerint ez az oka annak, hogy – amint azt a nyugati sajtó megfogalmazta – ’Budapest az antiszemitizmus európai fővárosa’. Kertész Ákos díszpolgári címének visszavonása ezt a nem túl hízelgő rangot erősítette meg. Epedve várjuk a pillanatot, amikor Budapest méltó lesz arra, hogy az ’Európa antiszemita fővárosa’ címet visszavonják tőle.
A vérlázító döntés alkalmat nyújt arra, hogy öntudatos magyar testvéreinket újra szembesítsük Kertész Ákos szavaival, és megfontolásra ajánljuk sorait:”

A fenti bekezdések és a szövegvégi kettőspont után a szennyportál idézi az immár klasszikus kertészi gondolatfutamot a röfögő és moslékzabáló magyarokról, akik egyedül felelősek az ún. „holocaustért” – mi azonban az idézéstől eltekintünk, megfontolásra nem ajánljuk magyar testvéreinknek a közismert, ostoba sorokat.
A fenti szöveget nem kommentáljuk – fölösleges. Kommentár helyett e sorok írója a mellékelt képet nézegette, amely az Amerikai Népszava honlapjáról tekintett rá. Íme: Kertész Ákos maga a felvilágosodás, elég csak a sipkáját szemügyre venni. Ez a lenyűgöző arc, az értelemtől túlcsorduló tekintet, a mérhetetlen intelligenciáról árulkodó részletek – mindez nem „a cigányverő bőrfejűek” és „a nyilas házmesterek értelmi színvonalát tükrözi”. Tükröz helyette valami mást. De csitt, ne bántsuk az öreg írót, kapott már eleget az elmúlt hetekben-napokban.
Kertész Ákos után a nap másik „hősét”, Gergényi Pétert is védelmébe vette az Amerikai Népszava. A szennyportálon 19 óra 25 perckor jelent meg a „Gergényi megvédte a köztársaságot” című iromány – valódi óda az egykori főzsaruhoz.
A szennyportál szerint Gergényi érdeme, hogy „meghiusította Orbán Viktor puccskísérletét, amikor 2006. október 23-án az általa egy hónapon át uszított csőcselék segítségével meg akarta dönteni az alkotmányos rendet”. Az Amerikai Népszava így ajnározza a bödönfejű bukott rendőrt:
„Gergényi főkapitány érdeme, hogy a törvényes rendet megvédte, Orbán alkotmányellenes puccsát leverte, és a Magyar Köztársaság államrendjét megoltalmazta. Gergényi Péter ezért a Magyar Köztársaság legmagasabb kitüntetésére méltó.”
Ezeket a szavakat sem kommentáljuk, csak csöndben jelezzük: a vértolulás bajjal jár, ennek csalhatatlan jele, ha valaki például oltalomnak véli Gergényi Pétert. Ha így folytatja az Amerikai Népszava, tényleg fennáll a veszélye annak, hogy valamennyi – még megmaradt – munkatársa gutaütést kap. Akkor pedig nem tudunk többé ebből a moslék lapból idézni, nem tudjuk szórakoztatni a genetikusan normális magyarokat – pedig gondjaink közepette olykor elkél egy kis ingyen cirkusz. Mint az Amerikai Népszava – kertészestül-mindenestül. Kicsit büdös ugyan, fanyar moslékszaga van, de olyan jókat lehet röhögni rajta!

Ez is érdekelheti:  A brüsszeli kerület polgármestere magyarázkodik a betiltott NatCon ügyében

Falusy Márton

Forrás: Hunhír.hu

(Nemzeti InternetFigyelő)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Kertész-ügy: őrjöng az Amerikai Népszava

  1. Csak tényként. Megnéztem: az eredeti Kertész-cikk, az eredeti dátummal az eredeti helyen található meg a nepszava.com-on. Akkor most…? A cikk tényleg “nem örül” a cím visszavonásának, de hogy örjöngenének benne, az a barokkos túlzáson bőven túl van. A kommentek között van néhány keményebb, de még azok sem ütik meg azt a mértéket, amit az itt közölt Hunhír cikk állít.
    Ettől függetlenül a korábbi “egyenlettel” jelzett véleményemet fenntartom.

  2. Azért csak fel kéne világosítsatok paraziták arról, hogyha ilyen rossz itt nektek Magyarországon, mit kerestek még itt?
    Illetve még az is érdekelne miért nem jiddisül röfögtök, miért veszitek a “szátokra” egy antiszemita nép ősi nyelvét?
    Talán menjetek oda ahol szeretnek titeket, például PALESZTINÁBA.
    Ott a ti jövőtök!
    De hála az öreg istennek már nem sokáig.
    Az ilyen gyűlölködő “nép” már rég megért a Darvin díjra.
    De ami késik nem múlik.
    Az emberiség idáig megszabadult minden élősködőjétől, ti sem lesztek kivétel.

  3. Olyan szép “magyar” ember, mért bántjátok! Már a honfoglalás korában tudták amiről nem beszélünk, az nincs! Attól lehet, hogy észreveszitek, mint “lapul a fűben!”

  4. 1. A video masodik reszeben Hornyik Miklos a magyarsag kuldeteserol beszel:
    http://utolag.com/Vilagpanorama0926.htm
    2. A nemzet ellenes erok es rut cselekedeteik egyre-masra leleplezodnek.Ennek igy kell lenni,mert az elet gyozedelmeskedik a “halal kulturaja” felett.
    a) Az évszázad pénzügyi csalása! – A deviza alapú hitel
    http://jovonk.info/2011/09/26/az-evszazad-penzugyi-csalasa-deviza-alapu-hitel
    b) Téma: Albizottság alakul a deviza-eladósodás okainak feltárására
    http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=011631
    c)Feljelentés „ismeretlen” tettesek ellen
    http://gondola.hu/cikkek/78020-Feljelentes_%26%238222%3Bismeretlen%26%238221%3B_tettesek_ellen.html
    3. Egy igaz magyar emlekere:
    Egy Hazafi temtése Egerben
    http://www.ustream.tv/recorded/17468226

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük