KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kérjen bocsánatot tőlünk, magyaroktól – Nyílt levél Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszternek

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

KÜLÜGYMINISZTER ÚR!

A Jevropejszka Pravda hírportál szerint Ön egy televíziós műsorban azt a kijelentést engedte meg magának, – idézem – hogy: „az Európai Unió által szorgalmazott, az orosz gázra és olajra vonatkozó embargót csak Oroszország cinkosai ellenzik.”

Az orosz energiahordozókra vonatkozó embargót mi magyarok Szijjártó Péter külügyminiszter úr révén többször – minden alkalommal, amikor csak szóba került – ELLENEZTÜK!

Azt azonban ünnepélyesen visszautasítom, hogy Ön minket, magyarokat az oroszok „cinkosainak” nevezzen!

KÜLÜGYMINISZTER ÚR!

Mi magyarok egy független állam, Magyarország polgárai vagyunk, akiknek megvan a maguk, jól felfogott érdeke! Amikor mi magyarok e jól felfogott saját érdekeinkért kiállunk, akkor ezt korántsem valamely más állam, – például Oroszország – cinkosaiként tesszük! Ezt az Ön szerint „cinkoskénti” eljárásunkat határozottan visszautasítom, egyben felhívom Önt, hogy kérjen bocsánatot tőlünk, magyaroktól, sértő és elfogadhatatlan szavaiért.

Mindezt az alábbiakkal indoklom:

Magyarország gazdasága messzemenően rá van utalva az Oroszországtól évek óta folyamatosan vásárolt kőolajra és gázra. Ha mi úgy az orosz olajról, mint az orosz gázról az Önök, ukránok kérésére lemondanánk, és az embargót aláírnánk, akkor saját magunknak köszönhetően hozzájárulnánk a magyar gazdaság összeomlásához, gyárak bezárásához, dolgozók elbocsátásához és ezáltal a munkanélküliséghez, továbbá nem tudnánk fűteni sem, a téli hónapokban fűtés nélkül maradnánk!

KÜLÜGYMINISZTER ÚR!

Felhívom figyelmét, hogy AZ  ÁLTALUNK VÁSÁROLT OROSZ GÁZ ÉS OLAJ MAGYARORSZÁGRA ÉRKEZÉSE MAGYAR NEMZETI ÉRDEK!

Sem Ön, sem Ukrajna, (sem a világ bármely állama, országa) nem kívánhatja azt tőlünk, hogy NEMZETI ÉRDEKEINK ELÉ AZ ÖNÖK, UKRÁNOK NEMZETI ÉRDEKEIT HELYEZZÜK! Ezt egy független, szabad államtól, mint amilyen MAGYARORSZÁG, – SENKI SEM VÁRHATJA EL, SENKI SEM KÖVETELHETI MEG!

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Holokauszt-megemlékezésem 2024…

Önnek tudnia kell, hogy mi magyarok az Ukrajnával közös határátkelők közelében is segítőkészen állunk az Ukrajnából menekülőkhöz, meg az Ukrajnába küldött több tonna élelmiszerek, takarók, tisztálkodási szerek, stb. révén is segítő módon állunk hozzá az Önök, ukránok talpon maradásához. Tesszük azt annak ellenére, hogy Önök ukránok, mindent megtettek Kárpátalján élt és élő magyar nemzetiségű honfitársaink erőszakos asszimilálására, ukránosítására!

Önök nyelvtörvényt hoztak a kárpátaljai magyarok sérelmére, noha Kárpátalja soha nem volt Ukrajna része. Önök üldözik a kettős (magyar és ukrán) állampolgárságú honfitársaikat. Önöknél nem viselhet köztisztséget sem, aki az ukrán mellett magyar állampolgár is. Önök hivatalos ukrán vezetők némán szemlélik, amikor szélsőséges, magyargyűlölő ukrán szervezetek félelmet keltő felvonulásokat szerveznek Ungváron, Beregszászon és más ukrajnai, részben magyarok által is lakott városokban. E magyarellenes felvonulások olyan tettleges megnyilvánulásokhoz vezettek, mint a KMKSZ – székházának felrobbantása, a Vereckei magyar honfoglalási emlékmű festékkel leöntése, azaz meggyalázása, Petőfi ungvári szobrának többszöri megrongálása, stb.

KÜLÜGYMINISZTER ÚR!

Hogyan képzelik el Önök az ukrán-magyar kölcsönös együttélést? Esetleg úgy gondolják, hogy nekünk, magyaroknak csak kötelességeink vannak Önökkel szemben, míg Önöknek meg csak jogaik vannak a magyarokat illetően? Azt gondolják Önök, hogy amikor mi magyarok a saját nemzeti érdekeinket szem előtt tartva ott szerezzük be olaj és gáz szükségletünket, ahol ezekhez egyáltalán hozzájuthatunk, akkor ezt mi holmi „cinkosságból” tesszük?

Nem Külügyminiszter Úr, ez nem így van! Az Ön rágalmait pedig visszautasítjuk! Mégpedig fegyvert és hadianyagot igénylő követelődzéseikkel együtt azért, mert nem kívánunk az orosz-ukrán háborúba belekeveredni!

KÜLÜGYMINISZTE ÚR!

Kérem a jelen nyílt levelemben foglaltak tudomásul vételét és érveim meg-fontolását!

Dr. Polgárdy Géza

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük