KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

KÉRI EDIT: Kicsoda is Balsai István?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A BARIKÁD 2010. január 14-i számában megjelent egy interjú BALSAI ISTVÁNNAL, az Antall-kormány volt, és a leendő Orbán-kormány jelölt igazságügy -miniszterével. Először idézek a meg  – nem – valósult régi 1991-es „igazságtételi” törvény-tervezetről „elmesélt”mondataiból, hamis magyarázataiból:
„…NEM maradt el az igazságtétel a rendszerváltás után… a választók nem adtak elegendő felhatalmazást…62 % ment el voksolni….a koalíciónak annyi ereje volt, amennyi volt. A szándék és a lehetőség eltérnek egymástól, ezt mindig a választók döntik el…Az elmúlt rendszerhez köthető büntetőügyek megindításának az Alkotmánybíróság vetett gátat. Sajnos az Alkotmánybíróság, és más közjogi tényezők is ellenálltak a javaslatnak”

Hát bizony: elmaradt az igazságtétel! És nem a választókon, hanem Önökön, a kormányba, a parlamentbe és más szervekbe becsempészett „fékező váltóőrökön”, az MSZMP és a belügy kijelölt „bakterein”, Wachter-ein, az Igazságtétel vonatát vakvágányra irányító politikusokon múlott !! 62 %-nál több más országban sem igen megy el szavazni, és a koalíció három pártja, az MDF, FKgP és KDNP megszavazta a törvénytervezetet, – ezután jöttek a „fékek”
A rózsadombi MDF-SzDSz – paktum által kinevezett GÖNCZ ÁRPÁD államfő „aggálya” a törvény iránt, mely nemcsak a nyomorult, megvert, megfélemlített besúgókra, hanem a „kapcsolattartó” ÁVH-s tisztekre, a teljes nyomozó, botozó ÁVH-ra, vérbírákra és a koncepciós perek minden bűnösére vonatkozott volna. És kire osztotta az Alkotmánybíróság az ügyet? Az Ön által 10.-nek kinevezett bíróra, dr.SZABÓ ANDRÁSRA, – aki SzT, azaz szigorúan titkos ÁVH-s, elhárító alezredes volt, Rákosi alatt politikai-tiszti iskolát végzett 1949-ben!!
A jól megszervezett műtét sikerült, Szabó operatív műtőasztalán a törvény – melyet az SzDSz is elutasított – elvérzett. A nép akarta – hisz csak 1956. után 18 ezren lettünk elítélve, annak vagy 70 ezer rokona, a Recski tábor, a kitelepítettek, a Rákosi alatt százával felakasztottak és elítéltek és rokonaik, vagy félmillió ember NAGYON akarta ! És minden igazságszerető ember természetesnek gondolta. A bűnért büntetés jár !
De úgy látszik, a kormányt, Antall Józsefet is kényszerítette valamilyen külső erő, hogy elmaradjon az elszámoltatás, felelősségre vonás, – a „nagytakarítás”. /Portörlés sem volt !/ 1993. október 23.-a körül – Antall József még élt – egy nagy fogadáson vettem részt a Bazilika egy hátsó termében, melyen a kormányfő felesége is ott volt. Bemutattak neki.
Egyetlenegy kérdést tettem fel neki azonnal: „Miért nem csinálta meg a férjed a beígért felelősségre vonást?” – Válasza: „Ezt én is többször feltettem neki reggelizés közben, mert csak akkor találkoztunk. Azt mondta: „Édesem, ezt nem akarja több mint 2-3 ezer ember ! ” A saját feleségének is ezt a valótlanságot kellett mondja – a reggeli fekete mellett ! <HTML><BODY lang=HU background=”” ><p><FONT color=#0000ff>(Feltehetőleg Antall igazat mondott, mert az a 2-3 ezer ember egy szűk kisebbség vezető-hangadó részét teszi ki! Ma is ők diktálnak. – a szerk. megjegyzése)</FONT></p></BODY></HTML>/Velem készült interjú formájában megjelent utána a katolikus Áldás és vetés című lapban./
Önt sem véletlenül, ok nélkül nevezték ki miniszternek! Az Ön édesapja Rákosi egyik legmegbízhatóbb Pest megyei ügyésze volt ! ’56-ban – mint oly sokan ilyenek – megijedt, „átállt”, kokárdás, „nemzeti ügyész” volt – 12 napig…Ezt viszont Kádárék nem bocsájtották meg, és elküldték ügyészi állásából.
Ön nevezte ki az igazságtételi törvényt elutasító SZABÓ ANDRÁST alkotmánybírónak, – holott én, az egyszerű állampolgár megtudtam róla, hogy: politikai tiszti iskolát végzett 1949-ben, kettős /jogász/ életet élve D/…SzT. azaz szigorúan titkos ávós tiszt lett, 1988-ban már elhárító alezredes volt /fiának mondta politikai veszekedés közben/. 1956-ban beépítették a forradalmárok közé, s a XII. kerületi nemzetőr parancsnok lett, de perükből őt kihagyták!
A 60-as években Algériába küldte a belügy – mostohafia szerint a politikai rendőrséget megszervezni, – az ő – az ellenem folyó perben kifejtett – vallomása szerint a Kriminológiai Társaság küldte ki ! Ezeket cikkben megírtam, és tüntettem is ellene 1993-ban . Akkor Ön azt mondta ZÉTÉNYI ZSOLTNAK: ” a per miatt megnéztük, s tényleg SZ.T. – tiszt volt.
Valóban, kinevezése előtt is meg kellett volna néznünk !” /ezt Zétényi nekem és barátnőmnek mondta el az Oktogonon az utcán./
De BALSAI hagyta helyben a Legfőbb Ügyészségen OLTY ANDRÁST is, a vérbíró fiát, és VAJDA ALAJOST, aki az orosz KGB- főiskolán, a Dzserdzsinszkij Akadémián tanulta a „jogot” !
Sőt amikor feljelentettem a „guruló dollárok” ügyét – ő Vajdára bízta rá az ügy”nyomozását”. /Kecskére káposztát – mint annyiszor./
De BALSAINAK legkriminálisabb viselkedése 1993. áprilisban volt, – a „két walesi Bárd” kapcsán. Id. dr. BÁRD KÁROLY egy kegyetlen, az 1949. október 15-én, a Magyar Közlönyben megjelent tudósítás szerint a Rajk-ügy kapcsán kiváló nyomozói munkájáért ezüst érdemérmet kapott, /gumibottal vallomásokat kicsikaró/ ÁVH-s tiszt, akkor főhadnagy volt.
Megkaptam egy „delikvense” 49-es belügyi nyomozati jegyzőkönyve másolatát 1990. után. Ennek az embernek a fél szemét vakká verte Bárd Károly ! Az Állami Biztositó főjogásza lett később, majd 1990. után EÖRSI MÁTYÁS ügyvédi irodájában lett „társ”, a körmöket letépő dr. BAUER MIKLÓS -sal együtt. /Ma a King’s City, illetve már „K.C.-Biddigng Kft” magyarországi képviselője. Az ő Krisztina körúti irodájában van bejegyezve a Kft a cégbíróságon…/Gyurcsány fogadta id. Bárdot LAUDER-rel, a Zsidó Világszövetség elnökével, kaszinó-beruházóval együtt a Parlament Nádorfehérvári dísz- termében 2008. tavaszán !
Amikor 1993. elején megtudtam, hogy Balsai ennek a fiát, ifj. dr. BÁRD KÁROLY-t, kinevezte maga mellé államtitkár helyettesnek az Igazságügyi Minisztériumba, elhatároztam, hogy ellene is tüntetést szervezek. Minden hónap első /”véres”/ csütörtökére szerveztem az ÁVH-maradékok elleni tüntetést. Márciusban, az Alkotmánybíróság előtt kihirdettem: jövő hóban:
Szalay u. 16., Bárd Károly ellen ! d.u. 3 óra !
Egy újságíró felrohant az Igazságügybe, ahol a humánpolitikainak becézett személyzeti /=ávós/ osztályon közölték a Bárdok firtatására: „Mi nem vagyunk családfa kutatók, mint Kéri Edit. Nem tudtuk, hogy ez az ávós Bárd fia !”
Másnap délelőtt megjelent nálam elegánsan egy ügyvéd rokonom: „Balsai küldött, hogy beszéljelek le a tüntetésről. Neki olyan kellemetlen lenne, szemben van a rendőrség. Úgyis kevesen, kb. 50-en voltatok. Előtte pár nappal jelents lázas beteget, telefonálj nekik, s elmarad”.- „És Te mit feleltél Balsainak” ? – „Hát, hogy …..ahogy én Editet ismerem, őt senki nem tudja lebeszélni erről.” – „Menj vissza. Üzenetem: Ha holnap páros lábbal kirúgja az ávós – csemetét, csak akkor nem tüntetek.”
Három naponként hívta fel Balsai kabinetfőnöke, SÁNDORFY GYÖRGY, a rokonomat. Zaklatták. Majd fenyegetésbe ment át a dolog. Egy héttel előtte telefont kaptam: ” A legnagyobb ellenségem nem tud most annyit ártani nekem, mint te, ha mégis tüntetsz…” és teljesen letört, szinte drámaian hangzó volt a közlése, /Sose mondta el, de megtudtam, hogy Balsaiék az ÜMK-ből való kirúgással fenyegették . Két tinédzser gyermeke volt./
Egy nappal a tüntetés előtt felhívott a BRFK-tól egy tiszt: „Hallom, beteg tetszik lenni, és elmarad a tüntetés.” – Én: „kitől hallotta ? Balsaitól ? Félre informálta Önt. Kutya bajom !
S ha 40 fokos lázam lesz, öt kalmopyrinnel, ha 39 fokos lesz, 4 kalmopirynnel, de ott leszek ! „Elnézést! Akkor holnap találkozunk !” A három órás tüntetésre félórával előbb feljött segíteni KÖRÖMI TERÉZ barátnőm – később szerzőtársam. A TÁVOZZ-ÁVÓ kis dobom, összetekert táblák, trombiták, kereplők szatyrokban sorakoztak. Hívtam a 6×2-est. Bemondtam a telefonszámom és a lakcímem . Rávágta a hölgy: „Kéri Edit névre ?” Megdöbbentem .
1993-ban még nem mutatta ki azonnal a szám után a nevet semmilyen készülék ! „Honnan tudja a nevem ?” „Aki többször kér taxit felírjuk ! ” Én egy hónapja kértem egy taxit, a 6- ossal járok !” ” 5 perc múlva ott vagyunk !” Nem volt idő a csodálkozásra, lecipekedtünk. Jött a taxi. Az Almássy tér sarkánál lakom.
A sofőr: „Végig megyünk a Vörösmarty utcán, át az Andrássyn, s majd a Podmaniczkynál balra”.  Amikor az Andrássy úton átmentünk, az első sarok az Aradi utca. A járókelők, beszélgetők szerint kb. 10-15 perce állt a túlsó baloldali sarkon, és járatta a motort egy öreg férfi. Olyan hirtelen belénk rohant, hogy a sofőr felkiáltott: „Ugorjanak ki, mert robbanunk !” Én elől azonnal kiszálltam, kutya bajom se lett – elől a motor mögött 10-20 centire a nagy luk, roncsolás – hátul a barátnőm előre zuhant, véres lett a térde, este hányt is. Ordítottak az emberek, a férfiak hívták a rendőrséget, – nekem meg szerencsém volt, a közelben jött egy üres taxi, abba átszálltam és otthagytuk őket.
Pár percet késtünk, 70-80 ember már várt. Intettek: Nézd, egy csomó ablakban magnó van !
A kapuban ketten tartották PALLOS GYÖRGY iparművész fekete selyem zászlaját, rajta kb. 400 felakasztott 56-os neve vérvörös festékkel, ABC-ben. Egy öregúr elkiáltotta magát: „Igazságot – őnekik ! ”
A tömegnek hátat fordítva, felfelé kezdtem a beszédemet: „Balsai úr, Balsai Úr ! Nagyon csúnya dolog, amit csinál ! ” – És elmondtam mindent. Előtte DÉNES JÁNOS, éveket ült 56-os, akkor MDF-es országgyűlési képviselő, letérdelt 2 percre a zászló előtt, keresztet vetett, s rövid imát mormolt. Hát így zajlott le a Bárd-elleni tüntetésem. Májusban már az apja ellen tüntettem az Eörsi és Társai iroda lelőtt, a Belgrád rakparton.
Az ifjú Bárd – aki kettős, izraeli-magyar állampolgár – ma Izrael állam jogi képviselője nálunk, és a közép európai /”Soros”/ Egyetem rektor helyettese, Bokros társa. És Balsai hallgatott Sukoróról – Bárdék miatt – végig, míg a székesfehérvári Megyei Közgyűlés, dr. BALOGH IBOLYA elnök és BALSAY ISTVÁN /az ipszilonos/ alelnök, mérnök vívták csatáikat, tették feljelentéseiket, beszédet tartottak a sukorói tüntetésen, s közben dr. BUDAI GYULA, a MAGOSZ /gazdaszövetség/ szövetkezeti elnöke és ügyvédje is erőteljesen, férfiasan, magyar ember módjára harcolt a sukorói, velencei és pákozdi elherdált földekért, tette feljelentéseit, – a „pesti Balsai” hallgatott, egy telefont, e-mailt, levelet nem eresztett meg az ügyben. Amikor már 2006-7- töl bírósági perekig dagadt az ügy, lement a Hír TV kocsijával 2009. szept.-ben Velencére, három szál nád mellé odaállt.: „A FIDESZ egy kapavágást sem enged ! Nem lesz kaszinóváros !”
Egy szavát, egyetlenegy kampány – ígéretét nem hiszem el, Balsai úr, mert „fogott” ember . Nem szabad a lelke. És az első négy évben megmutatta, hogyan lehet az igazságtételt, annak elmaradását a választókra fogni.
Nem sokkal az 1993. áprilisi tüntetésem után bemondta a rádió és a TV.: „Balsai István miniszter ki fogja vizsgáltatni a sortüzek elkövetőinek ügyét. Történelmi Tényfeltáró Bizottságot /TTB/ alakított, vezetője FÖLDES GYÖRGY levéltáros lesz !” Én is felkiálltottam otthon, és mint kiderült, ügyvéd rokonom is: Hiszen az HOBO testvére, a Kossuth téren lövető volt partizánnak, FÖLDES LÁSZLÓNAK a fia !
Ö fel is rohant másnap Sándorfy kabinet főnökhöz: „Meg vagytok veszve ? A lövető Földes László fiára bízzátok ? Aki PONGRÁTZékat fel akarta robbantani a Corvin-közi csatornákból ?
Most már nem csak Kéri Edit fog újra tüntetni, hanem ÉN csinálok ügyet a Kamarában és a Független Jogász Fórumban ! ” – Sándorfy: „Nahát ! Nem is tudtuk, hogy ez annak a fia !”- „Nem ? Akkor meg alkalmatlanok vagytok a kormányzásra !” – és becsapta az ajtót. – Ezeket a szerveket már meggondolta Balsai, és rohamosan új vezetőt nevezett ki Földes György helyett : KAHLER FRIGYEST. Ö a Sortüzek c. könyve I. kötete 13. oldalán a Kossuth térről az állítja, hogy a szovjet tankokra felmászó fiatalokat az oroszok lelökték és lelőtték, s ők vitték végbe a tömeggyilkosságot. – A tetőkről egy árva szót sem !
Gratulálok, Balsai Úr, a tény-fel-nem-tárásához !
De talán a legmegdöbbentőbb a FENYŐ JÁNOSHOZ, a VICO-Rt meggyilkolt vezetőjéhez fűződő kapcsolata volt.. Azt sokan tudtuk, hogy Balsai felesége a VICO gazdasági vezetője volt. De sokan felfigyeltünk egy Fenyő- féle TV – Napkeltére. A riporter sorolja, hogy a volt igazságügyminiszter, Balsai felesége nála vezető poszton van, egymás mellett laknak, s olyan sokat átjárnak egymáshoz, hogy az előszobán át ajtót vágattak egymáshoz. Zavarba jött Fenyő- ahelyett, hogy nevetett volna rajta, ha nem igaz – és az ajtót tagadta: „Nem, csak a lépcsőházban egymás mellett van az ajtónk, úgy járunk át egymáshoz !” – mondta.
Fenyő egy sötét alak volt . Tele volt zűrös anyagi ügyekkel, tartozásokkal. Hogyan lehetett barátja a rendszerváltás minisztere ??
Félek, hogy rossz tanácsadói vannak ORBÁN VIKTORNAK – és mégis őt nevezi ki ! Mert a belügyi pletykák is PINTÉR JÓZSEFRŐL szólnak ! És legfőbb ügyésze is 1998-2002. közt az a POLT PÉTER volt, aki az 1992. októberi TV Baló-vitán /”Krétakör.” – Az igazságtételről./ az igazságtételt ellenzők közt ült, DORNBACH ALAJOS mögött- s nem a mi oldalunkon ! „Odaát” ült BRAGYOVA PÉTER is, akiből később alkotmánybírát csináltak, – és sajnos, MANSFELD LÁSZLÓ és KARIG SÁRA is. /l.:könyvem: Kik lőttek a Kossuth téren 56-ban ? 186.o./
S ki lesz a honvédelmi miniszter ? /Nem védelmi, mint egyesek mondják mostanában ! Mert mi még reménykedünk, hogy nem csak Afganisztánt, hanem a saját honunkat is megvédeni tudó, kémrepülőgépeket be nem engedő Hon-véd-eink is lesznek, sokkal nagyobb számban, mint a rózsadombi paktum aláírói által elfogadott gyalázatos, maroknyi szám !/
Tudniillik 1999. márciusában egész nap a TV előtt ültem, amikor delegációnk kiment Washingtonba, mert beléptünk a NATO-ba. Hárman mentek ki, s ültek ott: ORBÁN VIKTOR, MARTONYI JÁNOS külügyminiszter, – és: GYURICZA BÉLA nyugalmazott kommunista tábornok, – aki 17 évesen 1956-ban, ezredes apjával együtt ránk lőtt, s ezért megkapta a Munkás-Paraszt Hatalomért kitüntetést !
Én videón láttam a Kádár-temetést. Gyuricza egy másik tábornokkal, egyenruhában, sírva vitte piros bársony párnán Kádár kitüntetéseit . – Hogy’ került ez az ember 1994-ben a 7., befutó, biztos helyre a FIDESZ-ben ?
Ki vezeti így félre Orbán Viktort ? Egy biztos,- ha Balsai lesz az igazságügyminiszter – újból viszem a dobomat, és meghívom Dénes Jánost, és tartjuk a fekete zászlót – és tüntetni fogunk ellene !!
KÉRI EDIT

Forrás: Nemzeti Hírháló

<HTML>
<BODY lang=HU background=”” ><p><FONT color=#0000ff>(Feltehetőleg Antall igazat mondott,
mert az a 2-3 ezer ember egy szűk kisebbség vezető-hangadó részét teszi ki! Ma
is ők diktálnak. – a szerk. megjegyzése)</FONT></p>
</BODY></HTML><HTML>
<BODY lang=HU background=”” ><p><FONT color=#0000ff>(Feltehetőleg Antall igazat mondott,
mert az a 2-3 ezer ember egy szűk kisebbség vezető-hangadó részét teszi ki! Ma
is ők diktálnak. – a szerk. megjegyzése)</FONT></p>
</BODY></HTML>

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “KÉRI EDIT: Kicsoda is Balsai István?

  1. A szavazashoz szeretnek hozza szolni. Nem haragudnak egy Jobbik 82%-nak de nem vagyok olyan optimista. Jobbikra fogok szavazni de meg akkor is nagyon orulnek ha 30% felet lenne. A „hivatalos” felmereseknek nem hiszek mert azok alul ertekelik Jobbikot de kivancsi lennek mit gondolnak azok akik nalam okosabbak.

    1. Tisztelt Linus!
      Mivel oldalunkat leginkább a tisztán látóvá vált magyarok látogatják, érthető ez az eredmény, amely természetesen csupán a látogatók pártszimpátiáját jelenítheti meg, ezt így is kell értelmezni.
      Nifadmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük