KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kereszténység, értelmiségi küldetés, hazaszeretet

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Konzervatív tehetséggondozás jegyében várja a fiatalokat az Aquniói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia.

A tehetséggondozás a jövő alapja, nélkülözhetetlen eleme egy szuverén ország történelmének. A konzervatív-keresztény világkép erősítése céljából alakult meg az Aquniói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia. Célja, hogy formálja a jövő értelmisége, a közélet iránt érdeklődő fiatalok gondolkodásmódját, szélesítse ismereteiket.

Az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia 2018-ban alakult meg. Képzésének célja, hogy a hallgatókban megerősítse a keresztény életben való elköteleződést és a hazaszeretetet, segítse a vallásos értelmiségi generáció felnövekedését. Ebben az évben újra meghirdetik tíz hónapos képzésüket.

A hallgatók részvétele ingyenes, sőt ösztöndíjban is részesülnek. A 21–30 éves korosztályból várják az érdeklődőket, hogy megismerjék magukat, szűk és tág környezetüket, értékeikben gyarapodjanak. A kollégiumban minden diáknak saját szobát biztosítanak. Közös utakat is szerveznek a Kárpát-medence számos helyére. Az akadémia a maga módján hiánypótló, hiszen pontosan azon patrióta értékek mentén szeretné képezni a tanulókat, amelyek folyamatosan veszélyben vannak mind a hazai mind a nemzetközi liberális támadások által.

A tíz hónapos képzés szerkezete igen változatos: három hétig foglalkoznak egy-egy témával a mentortanárok vezetésével, akik a szakmájukban a legmagasabban kvalifikált keresztény értelmiségiek. Ők további előadókat vonnak be a munkába. Az utazások mellett kulturális, sport- és közösségi programok teszik még gazdagabbá az iskola életét. A kompetenciafejlesztés keretében szakemberek segítik a diákokat az önismeret fejlesztésében, a közösségi életben való előrejutásban. A közös foglalkozások, viták mellett az egyéni olvasás, írás, önképzés is része a mindennapjaiknak. A résztvevőket prefektus irányítja és tartja egyben, aki együtt él a közösséggel, segíti a teljes program lebonyolítását.

A Vasárnapnak Kazatsay Ádám, az intézmény operatív igazgatója és Nagy Milán, az akadémia végzett hallgatója összegezte az elmúlt évek tapasztalatait, a tanítás menetét. Az ökumenikus iskolát három évvel ezelőtt alapították Balog Zoltán lelkész és Osztie Zoltán atya vezetésével, azzal a nem titkolt céllal, hogy a keresztény fiatalok bátran vállalhassák identitásukat, hazaszeretetüket és a konzervatív értékrendet. Bár a pandémia az iskola indulását megakasztotta, évről évre nő a jelentkezők száma. Jelen pillanatban 15 hallgatónak van esélye bejutni az ingyenes, augusztus végén kezdődő képzésre. Fontos, hogy olyan tanulókat várnak, akik már elkezdték, vagy már abszolválták egyetemi tanulmányaikat.

Ez is érdekelheti:  Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz
Kazatsay Ádám kiemelte, hogy az intézmény három alappillérre épül: az első a közösség, a közösségi élmény megélése. A második a tudás átadása: a hallgatók többek között teológiát, történelmet, irodalmat, politológiát, gazdaság- és médiaismeretet tanulnak. A közéleti eseményeket olyan ismert személyek szervezik, mint Lakner Zoltán Lehel szociológus, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász és Kiszelly Zoltán politológus. A harmadik pillér az élményalapú tanulás, amelyhez a Kárpát-medencébe tett utazások tartoznak, és az ottani közélettel, közösségekkel való ismerkedés is.

A felvételi két részből áll: van egy általános műveltséget felmérő írásbeli teszt és egy szóbeli beszélgetés, ahol a jelentkezők világnézetét, elképzeléseit szeretnék az oktatók feltérképezni. A tíz hónap alatt minden második hétvégén lehet hazautazni, és az ünnepeket is szeretteik körében tölthetik a diákok.

A tanulók napjai igen változatosan telnek, de vannak állandó pontok: a reggel közös imával indul, majd fél 9-kor kezdődik az oktatás két előadással. Ebéd után szemináriumi foglalkozások vannak, illetve aktív sportolással, néptánccal egybekötött programok. A jelentkezésről és az akadémiáról további információkat a www.szenttamasakademia.huoldalon lehet megtalálni.

 

vasarnap.hu

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük