Keresztény hitünk és a világ

(Beszélgetés Stoffán Györggyel, a „Kanizsai esték” előadójával)

2011. február 4-én ismét Stoffán György volt a vendége a Nagykanizsán, Hella Ferenc nagytiszteletű úr által hagyománnyá lett „Kanizsai esték” előadás-sorozatnak.

Az idén megadott téma „Keresztény hitünk és a világ” volt. Az előadás a szokásostól eltérően nem harminc-negyven percesre sikerült, hanem jóval túllépte a megadott időt, ám ennek ellenére nem ásítozott senki, sőt, az előadás végén érdekes kérdések zúdultak az előadóra, amelyekre a kérdezők kimerítő választ kaptak. Az előadást követően beszélgettünk Stoffán Györggyel, az Európai Idő helyettes főszerkesztőjével, aki előadásának bevezetőjében a következőket mondta el:

– A vallás legnagyobb ellenségei a liberálisok és a szocialisták. A szocialisták fölállítottál az alapelvet, hogy a „vallás magánügy”; mintha azt mondanák ezzel, hogy nem törődnek vele, kinek milyen a vallási meggyőződése. De valóságban nagyon intoleránsak a kereszténység iránt, és halálos ellenségei annak. A zsidó vallású Marx Károly, a szociáldemokrácia alapítóinak egyike így ír: „A Szociáldemokrácia célja ateista (istentagadó) és nem utolsó feladata a vallás kiirtása”. Scholl, demokrata vezér, egy            stuttgarti gyűlésen kijelenti: „Mi Istent a legnagyobb rossznak tekintjük a világon, s ezért állunk mi, demokraták, az Istennel hadilábon”.  Liebknecht így nyilatkozik: „Pártunk minden tekintélyt tagad, minden felsőbbségnek az égben és a földön hadat üzen”. Liebknecht továbbá Istent gúnyolva kijelentette: „Nálunk, szocialistáknál nincs helye Istennek; le sem kell őt tenni, mert magától e1 fog tűnni”.  A „Volksstaat” című folyóiratban a      következőket írja 1875(!)-ben: „Nekünk, szocialistáknak az a kötelességünk, hogy az Istenben való hit kiirtását buzgalommal és odaadással végezzük. Senki sem méltó a szocialista névre, aki maga is nem ateista és egész életét teljes buzgósággal az ateizmus terjesztésének nem szenteli”. (Liebknechtet 1919-ben, Berlinben az általa szított, polgárháborúban orvul lelőtték.) Betel „Az asszony” című könyvében így ír: „Kereszténység és szocializmus, mint tűz és víz állnak egymással szemben”. Továbbá: „Vallás tekintetében istentagadást (istentelenséget) akarunk elérni”. Dietzgen így ír: „Die Religion der Sozialdemokratie” (A szociáldemokrácia vallása) című művében: „A szocializmus és a kereszténység között akkora a különbség, mint a nap és éj között”. Losinsky nevű szocialista, 1902-ben, német havilapjaiban, azt magyarázza: „Szocialistának lenni annyit jelent, mint antikrisztusnak lenni. A szocializmus végleges győzelme csak a kereszténység végleges legyőzése után következhetik be”. Nagyon világosan írja a szocialista „Neue Welt” 1877(!)-ben: „Aki még keresztény, az nem szocialista; aki pedig szocialista lett, az már keresztény nem lehet. A szocialista világnézet megszünteti a keresztény világnézetet s ezzel, homlokegyenest ellenkezik”. Schuhmeier, osztrák szocialista vezér, 1906-tan azt mondja: „Nekünk egy jelszavunk van: le minden vallással!” Mint a fentiekből láthatjuk, hasonlítanak ezek a sátánhoz, aki szintén föllázadt Isten ellen s a mélységbe süllyedt. A szocialisták azonban nem biztosak a dolgukban. Ezt Betel ama kijelentéséből következik, melyet a német birodalmi gyűlésen mondott: „Ha mégis, van Isten, akkor mi horogra kerültünk”.

–       Meglehetősen leplezetlenül beszéltél olyan problémákról is, amelyekről a hivatalos hang egészen más…

–       A megadott témának megfelelni ebben a tárgykörben rendkívül nehéz. Hiszen, amikor a kereszténységről beszélünk, akkor nem arról kell szólnunk, ami elválaszt, hanem ami összekapcsolja a Krisztust követő embert. Ez a kapocs a szeretet, mint Jézus tanításának a középpontja. Tehát, amikor ebben a témában beszélgetünk, akkor nyíltan, tárgyilagosan, és a keresztényi szemléletet követve kell megnyilvánulnunk. A másik fontos dolog a szeretet parancsa mellett az őszinteség, ami nélkül maga hit megvallása sem lehetséges. Nos, én ezeket a szempontokat tartottam be, ebben az előadásban.

–       Eléggé egyértelművé tetted az ökumenével kapcsolatos véleményedet…

–       Ez egy nagyon kényes kérdés, de azt gondolom, hogy fontos róla beszélni. Azok az imahetek, amelyeket évenként Pétertől Pálig tartanak a keresztény egyházak, alapvetően semmire sem jók, semmiben sem visznek előre, és úgy érzem, hogy így értelme sincsen. Az 1800-as évek végétől vannak közös imádságok, de be kell látni, hogy egyik egyház sem enged a sajátjából, s miért is engedne? Az egyik ezt nem fogadja el, a másik másban vitatkozik, a harmadik megint egyebet mond… Én pedig azt mondom, hogy minden keresztény egyháznak Krisztusközpontúnak kell lennie. Ha ehhez a Krisztusközpontúsághoz végre felnőnének a történelmi keresztény egyházak, az volna a megoldás. Egy akol legyen és egy pásztor. Mert ennek a sokféleségnek igen nagy hátránya az, hogy az egy akol és egy pásztor elv megvalósulni látszik, de az akolban az összes keresztény „birka” azaz a történelmi keresztény egyházak hívei és papjai lesznek, de a pásztor nem keresztény, sőt, nem is istenhívő lesz. Majd akkor jönnek rá a keresztény egyházak vezetői, hogy évszázadokat rontottak el, amikor közös láncon vezetik őket. Na, akkor lehet majd közösen imádkozni és rájönni arra, hogy mit kellett volna tenniök.

–       Nem tudsz elszakadni még ebben a tekintetben sem a politikai újságíró mivoltodtól…

–       Egyedül Krisztus nem politika. Minden más az, az összes keresztény egyház tekintetében. Tehát nem tudok elszakadni és látom azokat a súlyos bajokat, problémákat, amelyek a tiszta krisztusi tanítástól elfordítják az embereket. Mert az ember a papban a másik embert látja, nem pedig Krisztust. És ha az az ember, amelyik hirdetni hivatott az Evangéliumot nem él példamutatóan, akkor nem az embertől, hanem az egyháztól fordul el a hívő. Ez a másik hatalmas probléma. Az általánosítás. Ha egy papot valamin rajtakapnak, akkor a szocialista, liberális sajtó az egyházat támadja és járatja le. Hiszen ez a cél. Magyarul tehát: ha az egyházakon belül bármilyen probléma, társadalmat is veszélyeztető esemény előfordul, akkor az egyházmegye sajtósának nem bujkálnia kellene a média elől, hanem kiállnia, és elmondania a tényeket. Ha pedig egy pap olyat tesz, ami hivatásával és Krisztus parancsaival ellentétes, azt ki kel dobni, mert annak soha nem is volt elegendő hite és elhivatottsága. Csak vaskézzel lehet rendet tenni. Persze ere még a szándék sincsen meg. És csak csodálkozunk, amikor támadják a keresztény egyházakat, és a hívek orra alá dörgölik a klérus „csínytevéseit”. Persze, hogy ilyen esetekben a hívek elfordulnak az egyháztól, a kereszténységtől…

–       Az előadásod olyan volt, mintha azokat ostoroztad volna, akik ott voltak.

–       Lehet, hogy volt benne ilyesmi, de nem véletlenül. Cikkekben is megírtam már nem egyszer, hogy azt a szánalmas és rossz helyzetet, amelybe mára a keresztény egyházak kerültek, maguk a keresztény egyházak papjai, vezetői és a hívek is nagyban elősegítették. Jakab Antal egy beszélgetésünkkor azt mondta (és ezt már nem egyszer idéztem): – a magyar felvette a kereszténységet, de soha nem tért meg. Másik gondolata az volt, hogy a kereszténység és a magyarság egy. Ha elválasztják a kettőt egymástól, az a lélek és a test különválasztásnak felel meg. Az a halál. Istentől azonban nem várhatjuk el, hogy folyton kopogtasson, amikor bezárjuk előtte az ajtót. Te sem mennél olyan helyre szívesen, ahonnan kirúgtak… A magyar ember panaszkodik, átkozódik, berzenkedik, de a hitét csak vasárnak tartja, ha tartja. Nem elég vasárnap és más ünnepen elmenni a templomba, Minden kereszténynek minden nap, minden percben, tudatában kell lennie a saját hitének, és ebbéli elkötelezettségének. Ahogy a papnak is állandóan papnak kell lennie. Önvizsgálatot kellene tartani nap, mint nap. És a mindennapokon, saját életvitelünk példájával elől járni. A panaszkodás és az elégedetlenség nem elég ahhoz, hogy kereszténynek neveztessünk. Az, sokkal többet követel.

–       Beszéltél a szeretetről és a gyűlöletről. Azt mondtad, hogy soha annyi gyűlölet nem halmozódott fel a magyar társadalomban, mint napjainkban…

–       Ez igaz. A kereszténységtől elfordult a társadalom nagy része. Ez már önmagában egy fék elvesztése, hiszen a keresztény ember a gyűlölettől igyekszik távol tartani magát és Krisztust helyezi a középpontba, Rá bízza a döntést.  Ez a gyűlölködés egyik oka. A másik ok, hogy a magyar katonanép. Soha nem ölt bosszúból és gyűlöletből, de szemtől-szembe mert állni az ellenséggel. Ma mi a helyzet? Láthatatlan az ellenség, nincs akin elégtételt venni, mert aljasul, hátulról és láthatatlanul támad ránk Európa. Kivel álljon szembe tehát a megtámadott? Igaz, megnevezi az ellenségét, de az ellensége patkány módjára viselkedik. S mert nem lehet kard ki kard elrendezni a viszályt, mint tettük évezred óta, ma a tehetetlenség alakult át gyűlölködéssé, ami persze semmit sem old meg.

–       Hogyan tud tehát alkalmazkodni az ember, a keresztény a mai világhoz?

–       Sehogy! És nem is szabad alkalmazkodnia. A kereszténység, mint már mondtam, Krisztus követését, Krisztus parancsainak a betartását jelenti. Nem e világból való élet, hanem a teremtő Isten világa. Az e világi élet a bűn világa. Hogyan lehet alkalmazkodni például az abortuszhoz? Hogyan lehet alkalmazkodni a gyilkosságokhoz, az erkölcstelenséghez, az isteni parancsok be nem tartásához?

– A keresztény ember köteles szeretni az ellenségeit… mi lett volna, ha a magyarság ezer éven át nem védte volna a hazáját, hanem szeretettel fogadta volna az ellenséget?

–       Nos, ez egy tipikusan nem keresztényi kérdésfeltevés. A szeretet nem abban nyilvánul meg, hogy aki engem megtámad, a nemzetemet megtámadja, azt szeretettel kell fogadnom. A magyarság és a magyarság vezérei, vezetői a történelem során megvédték azokat, akiket szerettek, akikkel szemben kötelezettségük volt, azaz a magyar nemzetet. Az az igazi szeretet – mondja Jézus -, ha életünket adjuk felebarátainkért. A magyarság milliói haltak meg a testvéri szeretet jegyében. Hazájuk iránti szeretetből, az egyházak védelmében stb. Csak akkor harcoltak, ha őket támadták meg. A magyar génjeiben hordozza a kereszténységet, a hitet, az Isten iránti elkötelezettséget. Az utóbbi 90 év azonban sokat ártott. Mert lélektelen, és hit nélküli emberek, hatalmak vették át a nemzetek és Európa  vezetését, akiknek lassan persze lemegy a napjuk… mert hazugságban, istentelenségben, gyűlöletben, álnokságban egy darabig lehet élni, de mint a természet, úgy az erkölcs is regenerálódik, és elpusztítja a rosszat. Mert a rossz a jónak, azaz a teljesnek a hiánya. Olyan, mint a heg a bőrön. Begyógyul előbb vagy utóbb. Hogy előbb gyógyuljon be, ahhoz persze kezelni, fertőtleníteni kell. Ez a folyamat indult ma be a világban. Milyen árat fizetünk a gyógyításért, még nem tudjuk. A gyógyulás azonban bizonyosan bekövetkezik.

–       Biztos, hogy a keresztény erkölcsiség, a krisztusi tanítás lesz a gyógyír?

–       Mondj tökéletesebbet Jézusnál és az Ő tanításánál!

–       ????

Közreadja: dr. Emődi Béla

Európai Idő

(Nemzeti InternetFigyelő)