Kérdések Orbán Viktorhoz
Az Alaptörvény B) és C) cikkében foglat jogaimnál fogva teszem fel Orbán Viktornak a következő kérdéseket:
.
– Volt-e legnagyobb pártfogóidnak, Soros Györgynek és Boross Péternek köze Csengey Dénes meggyilkolásához és tudtál-e róla?
.
– Te kezdeményezésedre született-e Bertha László azóta nem található cikke, amelyből a NSZ online ezt idézte: . ,,Ahogyan Európában folyamatosan elöregedik a társadalom, a demográfiai piramis szép lassan átfordul, egy egészen újfajta „harc” van kialakulóban, de nem az osztályoké, hanem a generációké. Ezt a harcot elsősorban a szavazófülkéknél vívják, de míg a nyugdíjasok választásokat nyernek, addig a fiatalok jelentős része otthon marad. A megszerzett zsákmány pedig nem más, mint a mérleg nyelvének elbillenése a nyugdíjrendszer irányába, szemben az oktatással, vagy a kedvező adórendszerrel.” Nem minden nyugdíjas teheti meg, amit felmenőid, hogy annyi vagyonra tegyenek szert, hogy nyugdíj nélkül is biztosíthassák tiszteletre méltó megélhetésüket.
.
– Szerinted mit gondoljanak rólad az emberek itthon és külföldön, amikor ,,népszavazást” kezdeményezel (persze a nép megkérdezése nélkül) a nem létező kötelező betelepítési kvótákról, miközben biztosítod Angela Merkelt a támogatásodról migránsügyben?
.
– Mikorra várható részleteket érintő tanulmányod Magyarország politikájáról és gazdaságáról (ami valójában csak a tiéd), amely arról tudná az embereket meggyőzni, hogy tudod mit miért csinálsz, és nem szorulsz a külföldi támogatóid tanácsára?
.
– Pontosan mit értesz a keresztény értékek fogalma alatt, te, aki bizonyíthatóan cigány családban született, de ,,magyar miniszterelnökként’ zsidónak vallja magát?
.
– Definiáld az Alaptörvény B), C) és R) cikkének jelentését a nyilvánosság előtt, és igazold azon keresztül, hogy te Magyarország törvényes miniszterelnöke vagy.
.
– Adtál-e személyesen utasítást Farkasné Farkas Gyöngyinek, az NRSZH vezetőjének arra, hogy bármilyen formában, anyagi előnyökért cserében. minél több embernek a besorolását rontsa az érintettek kárára vagy ellátásukat vonja meg?
.
.
Romek Károly
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Romek Károly Úrral egyetértek! Orbán V. csak azt teszi/teheti, amit neki, a szocionista viláhghatalmi törekvés megvalósítását zászlajukra író, plutokrata “főkolomposok”, megengednek/jóváhagynak!
Az öntömjénezésre és harácsolására szakosított, “brüsszeli al-páholyból” engedélyezett, u.n “fidesz” ugyanis eddig, szinte egyetlen igéretét sem valósította/valósíthatta meg maradéktalanúl!!! Tehát bepalizta, maradék Anyaországunk délibábkergető lakosságát!
Azonban, ha nem csalódok (?), az ide-oda lavírozó hintapolitikájnak, hamarosan vége fog lenni! Mivel ezt, sem Soros Gy. és plutokrata társai, és főleg Putyin, nem fogják sokáig támogatni/tűrni!!!
Vélelmezi az 56-os veterán és Koppányivadék.
Tisztelt Romek Úr!
Én a jogos kérdései sorát kiegészíteném még azzal is, hogy rákérdeznék Arnóth Sándor “érdekes körülmények közötti” elhalálozására. Arnóth Sándor Fideszes képviselőként a Számvevőszéki és költségvetési bizottság tagja volt 2011. márciusában bekövetkezett elhalálozásáig. Korábbi ciklusban azért mondott le, mert a titkosszolgálati államtitkárnak azt kiabálta be: “lógni fogsz!”
Csak emlékeztetésként: Ő volt, aki az M3 autópályán haladt gépkocsijával és szembejött vele egy másik autó! (Szembejött. Autópályán!) Tipikus autóbalesetnek tűnik ugye?
Madarász László
T. Madarász Úr!
“a rendszerváltás óta 4000? rejtélyes haláleset történt a politika(?) közelébe, mo-on!
T.Szabó Lajos Úr! ” és mégis,csak ezen az oldalon is,hányan szavaznak orbánnak bizalmat,vagy futtatják!! Van az emberi(?) hülyeségnek,naivságnak határa? Csoda,hogy az meg kihasználja?
” már régen gondnokság alá kellet volna helyezni!! ön és Közveszélyes!
De míg egyeseknek(?) hasznot hajt,hagyják szabadlábon,aztán ha eljön a számonkérés ideje,kinyit az OPNI.
nagyon nem jol esik ilyeket olvasni. Engem nem izgat az OV származása. Az ily féle támadások, a támadó tehetetlenségét, gyengeségét, bizonytalanságát tükrözik. Naivnak, gyerekesnek tűnik a vitákban a személyeskedés. Az érvelések hiányát mutatják. De ami a kvótát, a referendumot illeti, abban a NIFnek igaza van, ebben OV sumákol, és az a baj, hogy sokan, nagyon sokan beveszik a dumáját. A tökkelütött ballibek meg a mindent ellenző támadásukkal elvetik a jót, a hasznosat az igazat is ha az a kormánytól, vagy Viktortól ered. Ezzel nyilvánvalóvá válik a hazudozásuk . Az embereket nem lehet hosszu időn át bolonditani. Mint a mesében a pásztor legény és a farkasok. Hát a kérdés megvitatásban ne essünk mi is ebbe a hibába. Az emberek már semmibe nem biznak senkinek nem hisznek, , de mégis ha választás elé kényszerülnek, annak a félnek adnak igazat aki lagalább részben jót, igazat mond, tesz, és nem annak aki agresziv módon(amitöl mindenki óckodik) erélyesen probálja ráerőszakolni az amugy is agymosott többségre az “igazát”. Az eszeveszett gyűlölködő retorikábol már mindenkinek elege van. A jó, okos szülő tudja, hogy nyugodt szépszóval könnyebben jobb belátásra birja a rakoncátlan gyermekét, mint egyenes “fejbe kólintással” azaz szitokkal, fenyegetésekkel, büntetésekkel…De kesergéssel panaszos sopánkodással sem lehet meggyőzni senkit semmire… A hozzászólásainkkal ne egymással vitatkozzunk, ne magunkat igyekezzünk meggyőzni, hanem a széles olvasó közönséget. Az Embereket próbáljuk okositani.
Tisztelt v.Kövér György
,,Engem nem izgat az OV származása. Az ily féle támadások, a támadó tehetetlenségét, gyengeségét, bizonytalanságát tükrözik. Naivnak, gyerekesnek tűnik a vitákban a személyeskedés. Az érvelések hiányát mutatják.”
Az az igazság, hogy engem érdekel Orbán származása. De ha elolvasta Orbánhoz írt levelem, abban láthatja, hogy az nem vitaindító, nem állításokat tartalmaz, hanem kérdéseket. Ezeknek a kérdéseknek nem a céljuk, hogy válaszoljanak rá, hanem az, hogy elolvassák mások azokat. Amit írtam, nyílt levél. Orbán válaszaira egyébként ne vagyok kíváncsi, mert konkrétumot talán még életében nem írt. Diplomáját kifejezetten politikai hatásra kaphatta meg, tehetsége folytan aligha.
Azért írtam Orbánnak a levelet, hogy aki olvassa, az lássa, Orbán semmilyen szinten nem reagál az őt ért vádakra. Innen már nem számít, miért. Csak az számít, hogy kényes kérdésekről nem vesz tudomást, ami akár azért is lehet, mert fél. Persze nem tőlem.
“orbán semmilyen szinten nem reagál.
Több okból kifolyólag! Először. Jó Magyar mondás szerint,”ha csöndbe maradtál volna,bölcs maradtál volna. Másodszor, nem kérhetik rajta számon(?),hogy amit tegnap hazudott,az ma is ugyan olyan hülyeség.
Harmadszor,de nem utoljára. A hallgatás a MEGVETÉS egyik formája!
Hol érdekli őt, hogy ki mit mond. “nix ugri-bugri ! tőle ennyire telik.
“vedd le róla a méregdrága öltönyét,adjál rá közmunkás egyenruhát, kezébe a “nemzeti eledelüket,a szotyit,aztán nézd meg mit látsz.
Akkor kinek hajbókoltok?
Ennyi “szimpatikus” emberszerű lényt egy csomóban.
H.B.