KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Képmutatók – Daróczi Dávidra emlékeztek

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A megerősített rendőrségi hír szerint egy depresszióra hajlamos ember távozott az élők sorából. Daróczi Dávid önakasztással vetett véget tartalmas életének. Sajnálom.

A média tudni véli, hogy Tamás keresztnevű látogatója – miután áthatolt a csukott lakásajtón – talált rá a félreérthetetlen helyzetben levő volt kormányszóvivőre.

Ismert az is, hogy a segélyhívás után hamar kiérkező mentők további félórán(!) át küzdöttek Daróczi életéért.

Kérdések fogalmazódnak meg bennem:

– lehet, hogy közvetlenül a látogatója érkezte előtt/annak hatására öngyilkolta meg magát?

– lehet, hogy a látogatója jelenlétében/kényszerítésének hatására tette?

– véletlen egybeesés a látogató érkezte és az öngyilkosság időpontja?

Minthogy az elhunyt több évig a bukott (még nem elítélt) miniszterelnök szövegírója volt, sokat tudhatott igen sok dologról. Küldhettek neki selyemzsinórt, hagyhatott búcsúlevelet, avagy írhatta ugyanezt valamely médiának. Minderről bővebben a későbbiekben (sic!)

Nagyszombat, feltámadás. A templomokban misével, körmenettel emlékeztek a  keresztények legnagyobb ünnepére.

Ezidőtájt többszázan a Parlament épületéhez igyekeztek, hogy mécseseket helyezzenek el az északi kapunál, valamint Kossuth Lajos szobránál.

Daróczi Dávid emlékére!

Kérdésem az ott megjelentekhez, köztük Lamperth, Molnár, Batíz, Szollár nevű közéleti emberekhez:

– ugyan melyikük járt Szögi Lajos meggyilkolása helyszínén, esetleg a temetésén?

– ugyan, melyikük járt Veszprémben, Marian Cozma meggyilkolása miatt?

– ugyan melyikük helyezett el mécsest valamely „hajdúbétes” károsult öngyilkossága után?

A nagycsécsi cigánygyilkosság után, kivételesen a cigányok mellett szervezett és a hatalom plusz erőszakszervezete által meghiúsított helyszíni tüntetés szervezőjeként kérdezem:

Mitől egyenlőbb ember Daróczi, az előbb felsoroltaknál?

Mire volt jó ez a dunaparti undorító, provokatív képmutatás?

Nem inkább a jelen hatalombitorlók ismérve a rasszizmus és a kirekesztés?

Arthur

Nemzeti internetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Képmutatók – Daróczi Dávidra emlékeztek

  1. Néhány gondolat! Nem össze esküvés keresésként.
    Ön akasztásnál és minden halál esetnél négy perc után agykárosodás lép fel. Ismerve a mentők riasztási rendszerét: Telefon, kikérdezés. Mi történt, hol, itt a pontos cím és bejelentő. Ez kb. 1-2 perc. Riasztása a mentő egységnek, a feladat ki diktálása. ez kb. 30 mp. Ha nem a cím előtt áll az autó helyszínre érkezés 5 perctől felfelé. Már itt elmúlt a négy perc. Ezután már nem klinikai halott a sérült. Még nem említettem a feltételezhető nyak csigolya sérülést. A megtaláló hogyan vágta le az áldozatot? Az esetleges kábítás helyét meg korrekt mód eltakarja az újraélesztési procedúra.

  2. CSAK ANNYIT KÉRDEZNÉK, HOGY A SZINTÉN MÚLT HÉTEN TERMÉSZETES HALÁLLAL ELTÁVOZOTT KASS JÁNOS CSODÁLATOS RAJZOLÓ, ILLUSZTRÁTOR HALÁLÁNAK NAPJÁN MIÉRT NEM GYÚJTOTTAK GYERGYÁKAT VALAHOL A VÁROSBAN? PERSZE Ő NEM VOLT OLYAN „NAGY” EMBER, MINT EZ A DARÓCI, CSAK NEMZEDÉKEK NEVELKEDTEK AZ ÁLTALA ILLUSZTRÁLT KÖNYVEKEN. NEM IS GONDOLTAM ÉN, HOGY A PARLAMENTNÉL, DE VALAHOL AZÉRT…

  3. Daróczi Dávid a cigányság büszkesége, példaképe?
    Pereputtya, – apja, Daróczi József, alias Choli elmondása szerint, – az ország leghíresebb tolvajai közé tartozott. Hírhedt lótolvajok voltak soraikban annak idején.
    Tudjuk, hogy ez a Choli, a hetvenes években az MSZMP díszcigánya volt, akinek jelentős érdeme a „kommunista kiáltvány” cigányra fordítása volt akkoriban. Ám a képmutató,helyezkedő a „rendszerváltás” után már a Biblia fordításával
    kísérletezett, otromba fordítási hibákat vétve. Mint a „cigányok egyik
    vezető értelmiségije.”
    Nos ez a patkány, ki tudja hányadik feleségének nemzette az öngyilkossá vált kormányszóvivőt, aki a gyurcsányferenc kedvenc munkatársa, barátja volt, aki felvállalta a hazugságok szajkózását, aki
    ránk zúdította a nemzetromboló hazaárulók tömény aljasságát, és manapság egy
    Andrássy úti „szociális bérlakásban” tengette életét.
    Mondják ez a Dávid teológiát is végzett.
    Ha bele gondol az ember ugyancsak zavaros lelkivilága lehetett a szerencsétlennek.
    Egyértelmű, hogy ez a lelki meghasonlás, ez az elmebeli zűrzavar vezetett oda, hogy véget vetett az aljas gyurcsányokkal, csöcsmutogató liptai médiamadamokkal tarkított nyomorult
    életének.
    Felakasztotta magát. Ez a kivégzési mód volt osztályrésze lótolvaj őseinek is. Ő azok példáját követte.
    Pontosan ez a vég jár minden hazaárulónak. Nem érdemlik meg az együttérzést, a kegyeletet.
    Azok a cigánybűnözők, akik mostanában a politikai hatalom körül sündörögnek, és ezt a daróczit a büszkeségüknek, példaképüknek tartják, azzal tudnák mindezt a legjobban
    kifejezni, ha valóban követnék példaképük példáját.
    Mielőtt még „külső segítségre” szorulnának.
    utonallo

  4. Ez a daróczi mi volt??? Olimpikon??? Színész??? Nem… Egyik sem. Egy hazug patkány szóvívője volt. Ahhoz értett,hisz a fajtája jól tud hazudni. És tessék mondani,szobrot nem emelünk neki? Beteg ez a világ. Egy hivatásos hazudozót megsiratunk…

  5. Főként Tamásnak!
    1./ Mit keresett éjjel, Batiz nevű bűntársa lopott, bűncsélekmény útján megszerzett Andrássy úti „lakásában”, egyedül? Ki csalta oda? Figyelmeztetés Batiznak?
    2./ A rendőrök miért csak 2 és fél óra elteltével érkeztek a helyszínre?
    Már megint bebuktak, mert ezzel kapcsolatban olyan nevetséges indokot hoztak fel, hogy attól az ember egyből a fejéhez kap! Nevezetesen azt közölték:, azért nem mentek a hívásra azonnal, mert egy lopás helyszínét kellett biztosítaniuk.!!! Röhej! Az összesnek? Vagy Mind a két darab belvárosi sünnek!? Talán nincsenek többen?!! Októberben nem így látszott!
    3./ Ennyi idő alatt a moszados nemzetbiztonságiak azt csináltak a helyszínnel és a lebukott hullával is, amit akartak. e szerintem, ha baltával verték volna szét a fejét, és egy tárat engedtek volna bele, a közlemény akkor is arról szólna, hogy önkezével végzett magával, külső beavatkozásra utaló nyomotnem találtak.
    4./ Emlékeztek a Siófokon, a parton 5 centiméter mély vízbe fulladt egykori TV-s, kapafogú zsidó műfordítóra? Nem jut eszembe a neve. Mára kiderült, a 60-as évek végén a KGB nyírta ki.
    5./ Maradok a feltételezésnél, ezzel Batiz-t figyelmeztették!

  6. Különösképp azért gondolom ezt. mert a gyurcsány(i) féle maszopos-izaelita-moszados nagypolitikába csöppent kisfiú, azóta sem szólalt meg. Telegatya!
    Egy mukkot sem ejtett, de a zsidó és széles-féle, a budi mélyére süllyedt média is hallgat.
    Vajon miért?

  7. Mondjuk ki!
    A nemzetrabló baloldalhoz, a „csoli-család” révén mindig hű cigány, beáldozható annak érdekében, hogy gyurcsány(i) és tsai. egyik, a haza kifosztásának szempontjából fontos időszakában szerepet kapó, sokat tudó andriskát, az egykori kormány-szóvivőt, megzabolázzák.
    Lehet, hogy milliókkal több pénzt akart kérni a „kormányzati tanácsadásért”. Lehet, hogy fenyegetőzött, lehet, hogy, a Jobbik előretörését látva, az egész mutyirendszer működéséről való kitálalással fenyegetőzött, ha nem kap több közpénzt…..
    Lehet, hogy…..
    ……holnapután az Ő gondját is megoldja a Moszad.

  8. Egy verzió.
    Ha a közeljövőben felrobban a kocsim, vagy öngyilkos leszek, netán szándékosan nekihajtok egy kamionnak, akkor igaz!
    Üdv mindenkinek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük