KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Képek bizonyítják, hogy Eva Kaili bizalmi embere a DK-s Rónai Sándor

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Gyurcsányék a brüsszeli korrupciós botrány kirobbanása óta kínos hallgatásba burkolóznak, annak ellenére, hogy többször is lebuktak. Most megint. 

A Gyurcsány-párti Rónai Sándor Eva Kaili bizalmi embere, amit az is bizonyít, hogy Kaili egy szűkkörű rendezvényre is meghívta Rónait, amin mindössze 13 EP-képviselő vehetett részt – számolt be az Origo. 

Ezért is érdekes, hogy amikor Eva Kaili egy szűkkörű rendezvényt szervezett Virginijus Sinkevičiussal, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosával, meghívta Gyurcsány emberét, Rónai Sándort is még 2020 januárjában. A rendezvényt a Kaili által vezetett brüsszeli csoport szervezte, és mindössze 13 európai parlamenti képviselő mehetett el rá.

Az “ördög ügyvédje” vette át Eva Kaili leváltott EP-alelnök jogi képviseletét

A beszámoló szerint a biztos és a kiválasztott 13 EP-képviselő között informális és ötletbörze-beszélgetés zajlott, főként környezetvédelmi témában. Rónai Sándor hencegve számolt be a találkozóról a Facebookon, szerinte nagyon jó hangulatú találkozón vett részt, és azt bizonygatta, hogy ő bizony igenis szokott egyeztetni a brüsszeli biztosokkal.

A képek is igazolják, hogy jó hangulat uralkodott a bensőséges, szűkkörű egyeztetésen.

Kép forrása: Origo

Rónai Sándor szemben ült Eva Kailival és figyelmesen hallgatott.  A DK-s politikusnak nem ez volt az egyetlen részvétele a Kaili vezette csoportban, más alkalommal ő maga is előadásokat tartott a brüsszeli csoport nevében 2020. júliusában.

Kép forrása: Origo

Origo, PestiSrácok

Ez is érdekelheti:  Sokat láttam már, de ilyet még nem - olvasói levél Kárpátaljáról

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük