KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kenéz Andrea bírónő megvalósította az intézményi gyermekbántalmazást

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Dr. Morvai Krisztina nyílt levele

Tisztelt Dr. Frech Ágnes Kollégiumvezető Asszony és Tisztelt Dr. Kenéz Andrea Bírónő!

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy a mai napon az alábbi sajtóközleményt adtam ki, s juttattam el a nyilvánossághoz egyéb internetes lehetőségek útján is. A közlemény kiadását követően észleltem a Fővárosi Bíróság honlapján, hogy Kenéz Andrea bírónő fiatalkorúak bírájaként is eljár, s e minőségében, tehát fiatalkorúak bírája címmel és beosztással rendelkező bíróként valósította meg az intézményi gyermekbántalmazást.

Ez olyan mértékben döbbentett meg szakmailag és emberileg egyaránt, hogy úgy döntöttem: az Európai Parlament januári plenáris ülésén, amely egyben a magyar soros elnökség nyitó ülése, a nemzetközi nyilvánosságot kihasználva felszólalást tartok erről az ügyról. Amióta angol állampolgárságú letartóztatottak ügyében több brit képviselőtársam is felszólalt az Európai Parlamentben, s bemutatta a magyarországi előzetes letartóztatásokkal kapcsolatos tarthatatlan eljárásjogi és végrehajtási körülményeket a kérdéskört igen nagy érdeklődés övezi Strasbourgban és Brüsszelben. Ennélfogva bízhatok benne, hogy mind képviselőtársaim, mind a nemzetközi sajtó felfigyel a felszólalásra, s együtt fogjuk keresni a több vonatkozásban is a nemzetközi normákat súlyosan sértő magyarországi bírói gyakorlat felszámolásának lehetőségeit. E lehetőségeknek nyilvánvalóan – ahogy azt a mai eset is jelezte – tartalmazniuk kell a magyar bírák oktatását a gyermeki jogok nemzetközi normáira, az intézményes gyermekbántalmazás fogalmára s az utóbbi elkerülésének kötelezettségére is. Az Európai Parlament ( s annak LIBE Bizottsága) reakciójától függetlenül is kérem, hogy Kollégiumvezető Asszony haladéktalanul vizsgálja ki a sajtóközleményben körülírt esetet, s tájékoztasson arról, mi szükség volt arra, hogy Budaházy György előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról illetve megszűntetéséről Karácsony (Szenteste) ünnepe előtti napon döntsön a Fővárosi Bíróság.

Tisztelettel

Morvai Krisztina

 

 

A bíróság ma gyermekbántalmazást valósított meg

Dr. Morvai Krisztina EP képviselő nyílt levele Dr. Kenéz Andrea Bírónőnek

Budapest, 2010. december 23.

Tisztelt Dr. Kenéz Andrea Bírónő!

Ön a mai napon elkövette azt a cselekményt, amelyet a gyermekvédelmi jog és az ENSZ Gyermeki Jogok Bizottsága „intézményi gyermekbántalmazásnak” nevez.

Karácsony előtti napra, december 23-ra tűzte ki a másfél éve előzetes letartóztatásban lévő ellenzéki vezető, Budaházy György előzetes letartóztatásnak megszűntetésével illetve meghosszabbításával kapcsolatos bírósági „tárgyalást”, ülést. A vádlottnak – Ön által és a nyilvánosság által tudottan – három kisgyermeke van, mindannyian 12 év alattiak, a legkisebb négyesztendős. A gyermekek nyilvánvalóan hetek óta azon izgulnak, szoronganak, hogy a nekik nagyon hiányzó édesapjuk velük töltheti-e a Karácsonyt. Ön azt akarta, hogy az utolsó pillanatig kelljen várniuk arra, hogy erre a – számukra legfontosabb – kérdésre választ kapjanak. A tárgyalás kitűzésének időpontjából, a Karácsony előtti utolsó munkanapból minden jóérzésű ember arra következtetett, hogy a gyermekekre, a családra és a vádlottra kedvező döntés születik, hiszen ellenkező esetben egy bíró – pontosan ismerve az eset összes körülményét, és tudva, hogy milyen döntést készül hozni – nyilvánvalóan nem szánta volna magát ilyen gonosz, a gyermekekkel szemben kegyetlen lépésre. Ezt gondoltuk és ezt hittük – de tévedtünk. Amit ma Ön tett több, mint a bírói etika megsértése és több, mint az emberség hiánya. Amit Ön ma tett, az gyermekbántalmazás. Mint bírói szakvizsgával és Ph.D tudományos fokozattal rendelkező jogász igen sok kutatást végeztem a gyermekbántalmazás körében. Amint azt Ön is tudja, a gyermekbántalmazás nemcsak fizikai, hanem lelki formát is ölthet, amikoris valaki gyermekeknek nem fizikai, hanem súlyos lelki sérülést, fájdalmat, szenvedést okoz. Az elkövető nemcsak természetes személy, hanem intézmény is lehet. Intézményi gyermekbántalmazás, annak is a lelki formája valósul meg akkor is, amikor egy hatóság, például bíróság olyan döntést hoz, amely szükségtelenül, önkényesen súlyos lelki gyötrelmeket okoz kisgyermekeknek. Mi szükség volt erre, kedves bírónő?

Kérem, hogy az idei Karácsonyon jusson majd eszébe az a három Budaházy-gyerek, aki az ön döntése miatt érzi magát nemcsak szomorúnak, de becsapottnak is.

Üdvözlettel:

Dr. Morvai Krisztina

Európai Parlamenti képviselő

az EP LIBE (Szabadságjogi, Igazságügyi és Rendészeti) Bizottságának tagja

Nemzeti InternetFigyelő


LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Kenéz Andrea bírónő megvalósította az intézményi gyermekbántalmazást

  1. Ha ez a Kinéz elkövette az intézményi gyermekbántalmazást, akkor ezzel nyilván valamilyen törvényt sértett, és van büntetési tétele is a cselekményének. Mindannyian érezzük és látjuk a nő lelkének sötétségét és aljasságát, de ez az ő körükben elfogadott. Azt is megkockáztatom, hogy Kinéz egy kis patkány, aki fél, hogy eltapossák, ha nem harap bele abba, akibe mondják neki. Nos, akik mondják neki, azok még sötétebb lelkületűek, de ők irányítják az országot, állítólag 2/3-os felhatalmazással, akik nem feltétlenül mind sötét lelkűek, csak mérhetetlenül buták, vagy egyenesen degeneráltak. Lehet választani.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük