KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kell egy kis nevetés – Mentsük meg a lapostetveket!

lapostetűKihalhat a lapostetű a szőrtelenítés miatt

Kihalás fenyegeti a lapostetűt a szőrtelenség hódítása miatt – figyelmeztetnek ausztrál orvosok. A lapostetű elsősorban szexuális érintkezés útján terjed. Sydney nemibeteg-gondozó központjának orvosai azt mondják, a statisztikák szerint 2008 óta egyetlen nő sem fordult az intézményhez lapostetűs panaszokkal. Férfiak ugyan még akadnak ilyen problémával, de tíz év alatt az ő számuk is visszaesett, igen drasztikusan: 80 százalékkal. „Valamikor igen gyakori volt a lapostetű, most alig akad” – idézte Basil Donovant, a központ egyik dolgozóját a brit Metro újság.

A lapostetű (Pthirus pubis) az emberi szőrzetben élő, vérrel táplálkozó élősködő. Legközelebbi rokona, a Pthirus gorillae gorillákon él. Előfordulhat szülőről gyerekre való terjedés is, például a közösen használt törülköző, ágynemű által, de a gyerekek fertőzöttsége jóval ritkább, mint a felnőtteké. Elsősorban a fanszőrzetben él, itt a serkék, lárvák és kifejlett állatok szabad szemmel is felismerhetők. Előfordulhat férfiak hasi és testi szőrzetében, valamint a hónalj-szőrzetben, szakállban, bajuszban, szemöldökben és (különösen gyerekeknél) a szempillák között is – tudatja a Wikipédia…

Winkler Róbert a Magyar Narancsban írt Nagyvárosi természetbúvár-sorozatában azt írja a lapostetűről, hogy már „római kori sírokból kerültek elő lapostetű-maradványok, de a 8. századi Izrael sem panaszkodhatott tetűhiányra”. A cikkből kiderül, hogy azon kívül, hogy kellemetlen, undorító és ciki, nem okoz nagy problémát, mert fertőző betegséget nem terjeszt, és „könnyen elpusztítható, a gyógyszertárakban kapható klasszikusokkal (Ergo és a modernebb Nittyfor), irtásának legfeljebb az szab határt, hogy elég gáz a gyógyszertárban Ergót vagy Nittyfort venni”.

Könnyen megkülönböztethető a ruhatetűtől és a fejtetűtől: „első lábai sokkal finomabbak, a hátsó kettő viszont rettentő vastag, hasonlóan a hüvelykujjszerű karmok, melyek a szőrszálak szilárd fogását segítik. A potrohuk pedig rövidebb és szélesebb, hogy még aránytalanabbak és – amennyiben emberileg és sportszakmailag ez egyáltalán lehetséges – még ocsmányabbak legyenek”.

Ez is érdekelheti:  Moszkva világháborús kockázatnak tartja nyugati csapatok Ukrajnába vezénylését

Forrás: index.hu

Nemzeti InternetFigyelő

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Kell egy kis nevetés – Mentsük meg a lapostetveket!

  1. A XXI. századi Izrael sem panaszkodhat „tetű hiányra”, — de Magyarország sem. Sajnos ezek a parazita vérszívók Nittyforral nem pusztíthatók el. „Ergó”, valami sokkal hatásosabb módot kell(-lene) alkalmazni az ártalmatlanításukra. Ajánlom a ” Jobbik 2014 / kétharmad” fantázianevű radikális szert. Eredményessége garantált, bár elég sok mellékhatása volna. Pl. akut EU és NATO undor, ami azonban a szabadba való kilépéssel könnyen orvosolható.
    Holokamu- érzékenyeknek ellenjavalt! Nekik kilépés helyett a kivándorlás javasolt. (Amíg nem késő!!!)
    A szer bizonyos módosításokkal egyéb férgek és kártevők ellen is hatásosan alkalmazható lenne! (Fejlesztés alatt!)

    Patmosz

  2. Patmosz.
    A régi időkben, mikor még ez a tetű nem volt védett élősködő, úgy mint a VH. után, ciángázzal tették ártalmatlanokká. Igaz, hogy a háború alatt úgy látszik nem nagyon volt sikeres, amit a háború körülményei biztos befolyásoltak, de azért ma mégis újra meglehetne próbálni modernebb módszerekkel az alkalmazását, ami biztosíthatná a jobb eredményt.

    Akármilyen hasonlat tiszta véletlenség.
    Corvinus.

    1. Kedves Corvinus!
      Értjük.Ami akkor hatásos volt az ma is hatásos – gondolok itt magára az elvre.
      H.B.

Itt várjuk hozzászólását!