KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kell egy kis nevetés – Mégsem indulhat Hajdú Péter a paralimpián

Mégsem indulhat Hajdú Péter a paralimpián

A szállás regisztrálásakor a mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyre parkolt a magyar showman, de kiderült, hogy már korábban kizárták.

Az egyik doppingvizsgálaton bukott meg a Névshowr népszerű és elismert műsorvezetője. A vérében a megengedett határérték felett találtak a Gáspár Győzike könnyeiből készített koncentrátumból. Hajdú már négy éve is megpróbált bejutni, akkor féllábúnak adta ki magát. Pekingben egyébként a dilettáns műsorvezetés elnevezésű versenyszámban akart indulni, de nem jutott ki a hazai selejtezőről…

Magyarország 1992 óta minden paralimpiára tudott celebet delegálni, idén lesz az első alkalom, hogy csak sportolókat tudunk küldeni.

Forrás: Hírcsárda

NIF kommentár:

Pedig Hajdúnak ott lenne a helye, hiszen szellemi fogyatékosok is indulhatnak! Műsorait tekintve pedig mindenképpen kiérdemli a részvételt. A hazugságversenyben biztos esélyes lenne. Elég lenne csupán egy-egy interjút készítenie a műsorában eddig szerepelt „celebekkel”. (NIF)

Nemzeti InternetFigyelő

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Kell egy kis nevetés – Mégsem indulhat Hajdú Péter a paralimpián

  1. Hajdú egy tehetségtelen megélhetési zsidó,mint fajtársainak túlnyomó része.

    „A szegénynek sok hiányzik, a kapzsinak minden.” [Publius Syrus].

    Horváth Bertalan

Itt várjuk hozzászólását!