KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

KDNP: a család az emberiség legfontosabb alkotóeleme

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Minden társadalomnak, az egész nemzetnek és tulajdonképpen az egész emberiségnek a legfontosabb alkotóeleme: a család – közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője vasárnap, az MTI-vel.

Simicskó István közleményében kifejtette, a család az, amely biztonságot nyújt, „ahol mindig megértenek minket, amely segít, ha bajba kerülünk és akikért minden tőlünk telhetőt megteszünk”.

Kiemelte, a KDNP a családok pártja, „ezért politikai tevékenységünk minden egyes lépését a magyar családok szempontjait mérlegelve, boldogulásukat és sikerüket elősegítve tesszük meg”.

„A 2010 óta eltelt 12 esztendő is megerősített minket abban, hogy nem csak erkölcsi kötelességünk a családok segítése, de demográfiai és gazdasági fejlődésünk záloga is mindez” – fogalmazott a kormánypárti politikus.

Hangsúlyozta, a biztonságban és jólétben élő családok tudják szavatolni egy nemzet erejét, kitartását és jövőbeli sikereit.

Választott politikusokként ezért dolgozunk és a családok nemzetközi napján arra emlékezünk mindannyian, hogy igazán erőt, boldogságot és megnyugvást családjainkból meríthetünk, s nekik köszönhetjük mindazt, amit elérhetünk – fogalmazott Simicskó István.

Ez is érdekelheti:  Kiderült, mennyi Donald Trump vagyona

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük