KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kartácstűz

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

kartacsIgaza volta annak a nagytudású és tapasztalatú barátomnak, aki rossz érzésének adott hangot, amikor érzékelte az erre önmagukat szakosító és korábban a tömeges kormányzati, főként balliberális megrendelésekre berendezkedő közvéleményben kutakodó irodáktól, hogy ez év elején jelezték a Jobbik népszerűségének emelkedését és a Fidesz mögött mindössze 9 %-os megközelítését.

Egyre több figyelmeztetést kaptam aggódó barátaimtól, hogy az uralkodó kormánykoalíció Auróra hajójának ágyúit, melyeket eddig a vörösökre szegezett fő ellenségnek tartva, most jobbra fordítja a Jobbikra, mert a Jobbik elfogadottsága átlépte ingerküszöbét.

Fokozódott megalapozott aggodalmunk, amikor Vona Gábor a közelmúltban  elmondta nagyívű, az ország valóságos gondjait feltáró és azokra egyértelmű javaslatokkal megoldásokat kínáló, az utóbbi évtized legnagyobb hatású évértékelő beszédét és közismertté vált a Jobbik elnökének megalapozott tiltakozása a szomszédunkban gerjesztett amerikai-orosz háború eszkalálódása miatt, ami a Kárpátalján élő magyarságunk számára ez egyre nagyobb veszélyforrássá vált .

Barátaim megalapozott aggodalma szinte napra készen bejött, amikor ismerté vált a legújabb közvélemény-kutatás, hogy már csak mindössze 6% választja el a  Jobbik folyamatosan emelkedő népszerűsége miatt elfogadottságát és támogatottságát a mai kormánypártokétól.

A súlyosan megfelelés-kényszeres lakájmédia mintha összebeszélt volna a Fidesz által a „történelmi egyházak” közé emelt hitgyülekezete által birtokolt ATV és az M1 és közös kartácstüzet zúdított  a Jobbik sikeresen megválasztott helyi képviselőjére és polgármesterére ( aki ráadásul „cigányként antiszemita”). A begyakorolt polkorrekt vád kéznél volt mindkét elvileg egymással szemben álló médiamunkásoknál: rasszizmus és antiszemitizmus.

Azon gondolkodtam, hogy helyes volt-e Vona Gábortól a Jobbik sikeres elnökétől, hogy elfogadta a meghívást és bement a sok éves korábbi gyakorlatát a valóság kényszerétől megváltoztató oroszlán barlangjába, az ATV-be.

Vona ATV

Ugyanis hiába a ballibes Kálmán Olga zászlóshajójának percre készsége, ha nincs köszönő viszonyban fogalmi rendszere sem Vona Gáboréval, sem a hasonló érték vállalókkal. Így nincs esély a csatabárdok ideiglenes félretételére sem.

Igazat kell adnom Gábornak, mégis jó hogy bement, mert legalább „nyugodt erőként” megmutatta az ATV hitgyülis, ballibes, agymosottjainak, merre van a magyar igazság, még akkor is, ha nincs, és nem is lehet átjárás a két gondolkodás között!

A Simicska-csatazaj sem zavarta meg a kormánypártok vazallusává züllesztett „közszolgáknak” nevezett megélhetésieket, hogy előszedjék a „fészbukok” régi homályából a most jobbikos győztesek korábbi magántévedéseit, és kartácstűzként zúdítsák utasításaikat az átvert, megcsömörlött és többnyire emberhez méltatlan életmódra kényszerített választókra az idő előtt megkezdett választási kampányban, mintegy üzenve a soron következő Veszprém és környéke választóinak: ha „rosszul döntenek” előre tudják, hogy a regnáló jelenlegi hatalom „elfelejti” az esetlegesen magáról megfelejtkező” régiót.

Az egyáltalán nem baráti „Sanda”-Ipsos kénytelen-keserű legújabb mérése mutatja, hogy minden hiába, az emberek egyre növekvő többsége már tudja merre találja a magyar Szebb Jövőt, ezt mutatja a „Sanda” 1.3 millós, a Jobbikot támogató mérése is.

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

A videó itt látható

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Kartácstűz

  1. Nem voltam büszke Vona Gáborra. Akadozott beszédével, és állandó védekezésével nagy elégedettséget okozott Kálmán Olgának.
    Hiába, beért a liberálisok igyekezete, hogy a társadalmat megfélemlítsék azzal, ha nem azt mondják, amit ezek a jött-mentek hallani akarnak.
    Ebben a tönkretett országban nem igaz, hogy csak a cigányságról, és a zsidóságról lehet beszélni.
    És Vona még csak nem is igyekezett kitörni ebből a csapdából.
    Pedig kellett volna, nem hiszem, hogy szavazókat vesztett volna az ATV közönsége között.
    Egy akkora arroganciára, amit Kálmán Olga művelt, csak hasonló, de nem bántó határozottság kellett volna.
    Sajnos ezt nem tapasztaltam.

    Baumag

    1. Azóta nem vagyok kíváncsi vona rabbi elvtárs megszólalásaira amióta „szalonképessé” akarja a jobbikot tenni!
      Gyakorlatilag teljes mértékben leutánozza Csurkát és a pártot, de legfőképp a szimpatizánsokat szét fogja verni!
      Igaz a szűk köre fejedelmien el lébecol a parlamentben és akiket tudnak hülyére vesznek!
      Az meg, hogy egyáltalán bemegy az atv-be és a 19-es komisszárral bájcseveg egyenesen hányingerkeltő!
      Az, hogy a közvélemény erőszakoló maffiák most közelítik a szavazati arányokat a fideszhez az teljes mértékben annak köszönhető, hogy a fideszen akarnak ütni! Amikor érdemi szavazás (választás) következne akkor megint majd leteszik 10 %-ra és azt verik a nép fejébe!

  2. Nem szeretnék több hírlevelet kapni. Túl sok jön naponta, kezelhetetlen

    1. Mindenkinek (Leiratkozás hírlevélről):

      Több kérés érkezett már hozzánk, hogy töröljük a hírlevélküldés címzettjei közül, mert nem tud olyan sok levelet kezelni vagy más okból nem akarja őket fogadni. Sajnáljuk, de mi senkit nem tudunk kitörölni erről a listáról, ezt a rendszer automatikusan végzi. Éppen ezért alábbiakban közöljük a leiratkozás nagyon egyszerű módját.

      A leiratkozást csak Ön (kedves Olvasó) tudja megtenni, minden alkalommal, amikor új bejegyzésről szóló tájékoztatót küld a rendszer az Ön részére.

      Kérem, mielőtt azt kitörölné, keresse meg az értesítő alján a következőt: Menage Subscription és Unsubscribe (ez utóbbi a teljes reiratkozás).

      Erre klikkelve tud saját maga leiratkozni az értesítő szolgáltatásról!!!

      Sajnáljuk, ha valaki leiratkozik, de természetesen senkit nem akarunk zaklatni.

      Üdvözlettel:

      NIF

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük