Faina Savenkova: Rossz gyerekek

Kartácstűz

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

kartacsIgaza volta annak a nagytudású és tapasztalatú barátomnak, aki rossz érzésének adott hangot, amikor érzékelte az erre önmagukat szakosító és korábban a tömeges kormányzati, főként balliberális megrendelésekre berendezkedő közvéleményben kutakodó irodáktól, hogy ez év elején jelezték a Jobbik népszerűségének emelkedését és a Fidesz mögött mindössze 9 %-os megközelítését.

Egyre több figyelmeztetést kaptam aggódó barátaimtól, hogy az uralkodó kormánykoalíció Auróra hajójának ágyúit, melyeket eddig a vörösökre szegezett fő ellenségnek tartva, most jobbra fordítja a Jobbikra, mert a Jobbik elfogadottsága átlépte ingerküszöbét.

Fokozódott megalapozott aggodalmunk, amikor Vona Gábor a közelmúltban  elmondta nagyívű, az ország valóságos gondjait feltáró és azokra egyértelmű javaslatokkal megoldásokat kínáló, az utóbbi évtized legnagyobb hatású évértékelő beszédét és közismertté vált a Jobbik elnökének megalapozott tiltakozása a szomszédunkban gerjesztett amerikai-orosz háború eszkalálódása miatt, ami a Kárpátalján élő magyarságunk számára ez egyre nagyobb veszélyforrássá vált .

Barátaim megalapozott aggodalma szinte napra készen bejött, amikor ismerté vált a legújabb közvélemény-kutatás, hogy már csak mindössze 6% választja el a  Jobbik folyamatosan emelkedő népszerűsége miatt elfogadottságát és támogatottságát a mai kormánypártokétól.

A súlyosan megfelelés-kényszeres lakájmédia mintha összebeszélt volna a Fidesz által a “történelmi egyházak” közé emelt hitgyülekezete által birtokolt ATV és az M1 és közös kartácstüzet zúdított  a Jobbik sikeresen megválasztott helyi képviselőjére és polgármesterére ( aki ráadásul “cigányként antiszemita”). A begyakorolt polkorrekt vád kéznél volt mindkét elvileg egymással szemben álló médiamunkásoknál: rasszizmus és antiszemitizmus.

Azon gondolkodtam, hogy helyes volt-e Vona Gábortól a Jobbik sikeres elnökétől, hogy elfogadta a meghívást és bement a sok éves korábbi gyakorlatát a valóság kényszerétől megváltoztató oroszlán barlangjába, az ATV-be.

Vona ATV

Ugyanis hiába a ballibes Kálmán Olga zászlóshajójának percre készsége, ha nincs köszönő viszonyban fogalmi rendszere sem Vona Gáboréval, sem a hasonló érték vállalókkal. Így nincs esély a csatabárdok ideiglenes félretételére sem.

Igazat kell adnom Gábornak, mégis jó hogy bement, mert legalább “nyugodt erőként” megmutatta az ATV hitgyülis, ballibes, agymosottjainak, merre van a magyar igazság, még akkor is, ha nincs, és nem is lehet átjárás a két gondolkodás között!

A Simicska-csatazaj sem zavarta meg a kormánypártok vazallusává züllesztett “közszolgáknak” nevezett megélhetésieket, hogy előszedjék a “fészbukok” régi homályából a most jobbikos győztesek korábbi magántévedéseit, és kartácstűzként zúdítsák utasításaikat az átvert, megcsömörlött és többnyire emberhez méltatlan életmódra kényszerített választókra az idő előtt megkezdett választási kampányban, mintegy üzenve a soron következő Veszprém és környéke választóinak: ha “rosszul döntenek” előre tudják, hogy a regnáló jelenlegi hatalom “elfelejti” az esetlegesen magáról megfelejtkező” régiót.

Az egyáltalán nem baráti “Sanda”-Ipsos kénytelen-keserű legújabb mérése mutatja, hogy minden hiába, az emberek egyre növekvő többsége már tudja merre találja a magyar Szebb Jövőt, ezt mutatja a “Sanda” 1.3 millós, a Jobbikot támogató mérése is.

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

A videó itt látható

Facebook hozzászólások
%d bloggers like this:
Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Reklámblokkolót észleltünk!!!

Kérjük engedélyezze az internetfigyelo.com -on a reklámok megjelenítését azzal, hogy kikapcsolja a reklámblokkolót a böngészőjében!

Ezzel segíti a honlap működtetésének fenntartását.

Köszönjük!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Powered By
Best Wordpress Adblock Detecting Plugin | CHP Adblock

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás