Karl Müller: Biztonság és együttműködés Európában – Európa újra meghatározhatja szerepét a világban


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

20 évvel a nagy európai változások után az orosz elnök, Dimitjij Medvegyev egy Európai Biztonsági Szerződéstervezetet (ez is meg fog jelenni a NIF hasábjain) készített elő, amelyben olyan gondolatokra nyúlt vissza, amelyeket abban az időben komolyan fontolgattak. Mivel felismerték, hogy milyen lehetőségek adódnak, ha nagy, súlyosan felfegyverzett hatalmak nem tekintik egymást többé ellenségnek, hanem keresik az együttműködést, sok felelős európai politikus megpillantotta 20 évvel ezelőtt a lehetőséget, hogy a kölcsönös bizalom és egyenjogúság alapján egy új összeurópai rendszer jöjjön létre.

Így történt, hogy 1990. november 21-én az OSCE (Biztonsági és Együttműködési Európai Szervezet) keretében 32 európai ország valamint az USA és Kanada kormányképviselői aláírták a Párizsi Charta-t, egy nyilvános nyilatkozatot az európai békerend megteremtéséről a két német állam egyesülése és a Kelet-Nyugat konfrontáció után.

A Charta a bevezetőben ünnepélyesen kijelentette: „Mi, a Biztonsági és Együttműködési Európai Szervezet társországainak az állam- és kormányfői mélyreható változások és történelmi várakozások közepette jöttünk össze Párizsban. A konfrontáció és Európa megosztásának az ideje lejárt. Kijelentjük, hogy kapcsolataink a jövőben egymás tiszteletén és az együttműködésen fognak nyugodni. Európa megszabadul a múlt terhétől. Férfiak és nők bátorsága, a népek akaratereje és a Helsinki zárónyilatkozat eszméinek ereje által Európában a demokráciának, a békének és az egységnek egy új korszaka kezdődik. Eljött az idő, amikor népeink több évtizedes reményei és várakozásai teljesülnek: megrendíthetetlen hitvallás az emberi jogokon és alapszabadságokon nyugvó demokrácia, a gazdasági szabadságon nyugvó jólét és társadalmi igazságosság, valamint népeink egyenlő biztonsága mellett.”

1990-ben megígérték, hogy a NATO nem terjeszkedik Kelet felé

A két német állam egyesüléséről szóló tárgyalások közben – amit közben számos újonnan elérhető dokumentum is bizonyít (lásd Der Spiegel, 48. szám, 2009.11.23.) – az akkori szovjet vezetést többször biztosították, hogy a NATO nem fog Kelet felé terjeszkedni.

Különösen az akkori német külügyminiszter, Hans-Dietrich Genscher, támogatta azokat a követeléseket, amelyek egy összeurópai békét céloztak meg, Oroszországot is beleértve. A kilencvenes évek közepén Genscher azt írta emlékirataiban, hogy 1990-ben az volt a célja, hogy „együttműködő biztonsági struktúrák által a katonai konfrontációt is leépítsük, miután a politikai ellentétek egyre inkább eltűntek. Határozottan törekedni kellett az összeurópai békerendért.”

Condoleeza Rice, aki 1990-ben az akkori US kormány Nemzetbiztonsági Tanácsában dolgozott, és később a háborús elnök George W. Bush alatt külügyminiszter lett, már a kilencvenes évek közepén kritizálta ezért Genschert, és „A diplomácia csúcsórája” című könyvében eldicsekedett, hogy sikerült Genscher ellen az amerikai kormány álláspontját érvényesíteni.

Valóban: Az USA kormányai 1990 után nem törődtek azokkal a tervekkel, amelyek minden nép akaratát kifejezték. A Szovjetunió szétesése után ezek a kormányok arra törekedtek, hogy az USA váljon az egyetlen világhatalommá. Nem támogatták Oroszország polgárait hazájuk felépítésében, hanem „sokkstratégiával” (Naomi Klein) letámadták, hogy gazdaságilag kivéreztessék. Oroszország évekig agonizált.

1997-ben publikálta az akkori US kormány biztonsági tanácsadója, Zbigniew Brezinski, könyvét, a „Nagy sakktáblát. Az amerikai hegemónia stratégiája”.

Brezinski terv: Oroszországnak alkalmazkodni kell a Nyugat elvárásaihoz

Érdekes módon a könyv előszavát Genscher írta (a német kiadásét). Genscher minden kritikától tartózkodott, de befűzte a mondatot: „Az eurázsiai kontinens stabilitását csak Oroszországgal együttműködve lehet elérni, nélküle nem, s pláne nem ellene.”

Brezinski azonban követelte, hogy Oroszország a transzatlanti Európához alkalmazkodjon, ami „egy kibővített EU és NATO Európája”, azaz egy olyan geopolitikai konstellációhoz, ami az 1990-es megegyezésekkel ütközött. Sőt mi több, Brezinski javasolta Oroszország felosztását három részre: „egy lazán összefüggő Oroszországra, ami egy európai Oroszországból, egy szibériai köztársaságból és egy távolkeleti köztársaságból állna”.

Csak amikor Vlagyimir Putyin lett az elnök, talált ismét magára az orosz politika és lett öntudatosabb. Oroszország közreműködésével olyan új szövetségek jöttek létre, mint az SCO (Shanghai Cooperation Organization) vagy a BRIC (Brazília, Oroszország, India és Kína laza szövetsége), azzal a céllal, hogy ellensúlyozzák a nemzetközi kapcsolatokban keletkezett egyensúlytalanságokat.

20 évvel a keleti blokk feloszlása után kiderült, hogy a világhatalom USA és legszűkebb szövetségesei a költséges és hosszú iraki és afganisztáni háborúval túl sokat vállaltak és, hogy a pénzügyi világválság megfosztja az USA-t és Nagy-Britanniát attól a szerepétől, hogy a világgazdaság központját képezzék. December 9-én a Spiegel-Online ezzel a címmel jelent meg: „Extrém gazdasági gyengeség. Nagy-Britannia minihatalommá zsugorodik”. Az USA pedig „imperiális erejének kimerülésével szembesül”. Az amerikai elnök, Barack Obama, beszédében, amit december 1.-én a hadsereg előtt Westpoint-ban a további afganisztáni politikáról tartott, beismerni kényszerült a dilemmát, amelyben az ország van, és a nagy politikai ellenmondást, a belső összeomlás veszélye és a továbbra is fenntartott világhatalmi ambíciók között.

Az egyedüli világhatalom álma szétfoszlott

Jelenleg senki nem tudja megmondani milyen politikát fog az USA a következő években folytatni. Hogy az USA milyen utat követ, az attól függ, vajon a kormány képes-e a mai világról realista képet alkotni, vagy még egyszer Brezinski ötletei és veszélyes elgondolása egy „Second Chance”-ról (második lehetőségről) győznek. Nem szabad elfelejteni, amit Hillary Clinton mondott az US szenátusa előtt hivatalba lépése előtti meghallgatásakor. „Azt kell kihasználnunk, amit „smart power”-nek neveznek; az összes lehetőséget, amit a diplomáciai, gazdasági, katonai, politikai, jogi és kulturális eszközök nyújtanak.” Oroszország tisztában van a helyzettel és sürgősen igyekszik javítani gazdasági szerkezetét – amely akár egyedüli túlélését is biztosítja -, és hadseregének modernizálásával minden lehetőségre felkészül. Ha az eddigi fejlemények folytatódnak, akkor valószínű, hogy az angolszász impérium gazdasági hegemóniája véget ér. A „világgazdaság új húzóerői”, mint augusztus 28-án a Deutsche Welle rádióban elhangzott, olyan államok, mint Brazília, Oroszország, India és Kína, röviden BRIC (Oroszország = Russia). Az év vége előtt a Deutschlandfunk-ban is elhangzott, hogy az európai gazdaság, mint kereskedelmi partnerekre egyre inkább ezekre az országokra koncentrál, és Amerikától vagy Nagy-Britanniától már nem sokat vár el.

Ebbe a világpolitikai helyzetbe csapott be az orosz elnök javaslata egy Európai Biztonsági Szerződésről.

Az OSCE-ben eltérnek a vélemények. A görög miniszterelnök, Papandreou, az athéni OSCE ülés alatt december 1-én így méltatta a szerződéstervezetet: „Le kell győznünk a bizalmatlanságot azáltal, hogy együttműködésünket megújítjuk és szolidaritásunkat megerősítjük.” A külügyi hivatal államminisztere, Werner Hoyer, (FDP) is üdvözölte az OSCE Taggyűlése előtt tartott beszédében Oroszország fáradozását és megígérte: „A terv beható vizsgálatot érdemel.”

Sok függ Európa viselkedésétől. Ha az Európai Unió továbbra is az USA ügynökeként viselkedik, elhanyagolja Európa legalapvetőbb érdekeit. Az orosz-amerikai konfliktus kiéleződése, az energiagazdag Közép-Ázsiában és a Káspi tenger körül, vagy akár magában Európában, nem lehet Európa érdekében. Európának nem szabad többé a hidegháború sablonjaiban gondolkodni és fokozni az Oroszország elleni hangulatkeltést. Európa egy új szerepet találhat: Vétóhatalommá válhat új imperialista US-tervek ellen, és mint közvetítő Nyugat és Kelet között, realista kapcsolatokkal az USA-hoz és Oroszországhoz, a közös biztonság alapján.

Kinyílt a kapu egy önálló európai politika számára

Kinyílt a kapu egy önálló európai politika számára. Az USA által a háború után uralt európai rend – amihez nemcsak a hidegháború, hanem az európai államok nemzetek fölötti kényszeregyesítése tartozik, a mai EU-t is beleértve – lassan végéhez közeledik. Nem csak a harmadik és a második világban – amit most Peter Scholl-Latour is bizonyított legújabb könyvében (A fehér ember félelme, egy hattyúdal) ismerték fel, hogy az US-amerikai politika, gazdaság és társadalmi rend útja a 20. században történelmi tévedés volt és ma is az. Európa népei is kezdik ezt belátni, és szabadabban akarnak lélegezni. De hol kezdődjenek egy önállóbb Európa első lépései? Ne ott kezdődjenek, ahol bebizonyosodott, hogy az US-amerikai normákhoz való igazodás központi európai, sőt központi emberi értékeket fenyeget megsemmisítéssel és már súlyos károkat is okozott! Utána minden téren át kell gondolnunk a legfontosabb összefüggéseket: gyerekeink nevelésétől az európai és a világbékéig.

Baráti kapcsolatok

Kivonat a Párizsi Charta-ból

1990. 11. 21-én elfogadva.

„Most, hogy Európa egy új időszak kezdetén áll, határozott szándékunk, hogy Európa államai, az Egyesült Államok és Kanada között a baráti kapcsolatokat kibővítsük és megszilárdítsuk, valamint megerősítsük a népeink közötti barátságot.

Az Egyesült Nemzetek Chartája és a Helsinki Zárónyilatkozat által előírt kötelességekkel összhangban megújítjuk ünnepi ígéretünket, hogy tartózkodunk minden erőszakkal való fenyegetéstől, illetve annak alkalmazásától, amelyek egy állam területi integritása vagy politikai önállósága ellen irányulnak, és minden más cselekedettől, melyek nem összeegyeztethetők ezeknek a dokumentumoknak az alapelveivel vagy céljaival. Emlékeztetünk arra, hogy az Egyesült Nemzetek Chartájában foglalt kötelességek nem teljesítése a nemzetközi jog megsértését jelenti.

Megerősítjük álláspontunkat a vitás ügyek békés rendezéséhez. Elhatározzuk, hogy konfliktusok megelőzéséhez és megoldásához a részvevő államok között, eljárásokat dolgozunk ki.

Most, hogy Európa megosztása véget ér, biztonsági kapcsolatainkban egymás döntési szabadságának korlátlan figyelembe vételével egy új minőségre törekszünk. A biztonság megoszthatatlan, és minden résztvevő állam biztonsága elválaszthatatlanul össze van kötve minden másikéval. Ezért kötelezettséget vállalunk, hogy az egymás közötti bizalom és biztonság erősítésével, valamint a fegyverkezés ellenőrzése és a lefegyverkezés támogatásával együttműködjünk.

Kapcsolataink alapja a demokratikus értékek közös vállalásán, valamint az emberi jogokon és alapszabadságokon nyugszik. Meg vagyunk győződve, hogy az államaink közötti béke és biztonság megerősítése érdekében a demokrácia, az emberi jogok tisztelete és hatékony gyakorlata elengedhetetlen. Megerősítjük a népek egyenjogúságát és önrendelkezési jogát, összhangban az Egyesült Nemzetek Chartájával és a nemzetközi jog idevágó normáival, beleértve azokat is, amelyek az államok területi integritására vonatkoznak.

A gazdasági, szociális, környezeti, kulturális és humanitárius problémák megoldására eltökélt szándékunk a politikai konzultáció megerősítése és az együttműködés kibővítése. Közös elhatározásunk és a növekvő kölcsönös függés hozzá fog járulni a több évtizedes bizalmatlanság legyőzéséhez, a stabilitás megerősítéséhez és egy közös Európa felépítéséhez.

Olyan Európát akarunk, amely a békét terjeszti, nyitott a párbeszédre, együttműködésre és eszmecserére más országokkal, és amely másokkal együtt keresi a közös választ a jövő kihívásaira.

Fordította: Vajta Dénes
Megjelent: Zeit-Fragen, 2010. 01. 04.

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
A történelmi Magyarország bemutatása
Stoffán György: Európai keresztényüldözés II.
Jó, ha nem feledjük: A parlamenti pártok ismételt nemzetárulása
Close