KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Karácsony szerint gyorsabb és kiszámíthatóbb a közlekedés, mióta nem enged autósokat a Lánchídra

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A mostani tesztidőszak eddigi eredményei azt igazolják, hogy jól működik az új forgalmi rend a főpolgármester szerint.

Karácsony Gergely közösségi oldalán közzétett üzenete szerint a lánchídi buszokon utazó napi több mint 12 ezer ember egy nap alatt összesen 368 órával kevesebb időt kell, hogy eltöltsön utazással. Példaként említette, hogy a Krisztina térről a József nádor térig a felújítás kezdete előtt átlagosan több mint 8 percig tartott az út, ma pedig ugyanezt az utat három perccel gyorsabban, alig több mint 5 perc alatt teszik meg a buszok. A főpolgármester azt írta: a közlekedés nemcsak gyorsabb, hanem kiszámíthatóbb is lett.

A buszok korábban rendszeresen dugóban araszoltak a hídon és környezetében, ez pedig mindenkinek rossz volt, függetlenül attól, hogy éppen autóban vagy buszban ülve ragadt be a két part közé”

– jegyezte meg a városvezető, aki szerint a Lánchíd forgalmát a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a továbbiakban is vizsgálni fogja, hogy a budapestiek megalapozottan formálhassanak véleményt a híd végleges forgalmi rendjéről.

A Lánchidat 2022. december 16-án helyezték ideiglenes forgalomba, azóta használhatják a BKK járatai, a taxik, valamint a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők. Az egyéni gépjárművel közlekedők az ideiglenes forgalmi rend értelmében nem mehetnek a hídra, behajtani tilos tábla figyelmeztet erre.

Gyalog a felújítás végleges szakaszának lezárta után lehet használni a hidat. A BKK korábban azt közölte, hogy a kivitelezés az eredeti tervek szerint – többek között a járdák és a hídfőkben lévő aluljárók befejezésével, valamint a műemléki elemek rekonstrukciójával – folytatódik, vagyis a híd a teljes átadásig munkaterület. A híd végleges forgalmi rendjéről 2023 nyarán születik döntés, a budapestiek véleményének kikérésével.

Mandiner

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ez is érdekelheti:  Kijózanító üzenetet kapott Zelenszkij az EU-tól

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük