KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Karácsony kijelentette, hogy SMS-ekben zsarolta őt Gyurcsány

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Márki-Zay Péter a 444-en egy ma megjelent interjúban azt mondta, 

 (…) Hasonlóan visszataszító ez nekem, mint amikor azzal próbálnak polgármestereket rávenni Dobrev Klára támogatására, hogy megzsarolják őket, hogy a közgyűlésben majd a DK-frakció megbuktatja a polgármestert, ha nem teszik.

444: Van konkrét tudomása ilyen zsarolásról?

MZP: Kérdezzék meg Karácsony Gergelyt, hogy ismeri-e ezt a zsarolási technikát. Mondhatnék még rajta kívül legalább három nevet hirtelen, csak nem akarom az engedélyük nélkül megtenni. És természetesen igen, konkrét tudomásom van az említett helyzetről is.

A 444. szerint egy napközben tartott háttérbeszélgetésen meg is kérdezték erről Karácsonyt, aki a következőt válaszolta

“Hosszú a listája azoknak a politikusoknak, akik megpróbáltak már megzsarolni, Gyurcsány Ferenc is rajta van ezen a listán. Ezt sms-ben szokta megtenni, ezeket én archiválom. De vannak más politikusok is a listán. Ez a működés része, turbulens időszakokban fordul elő.”

Persze erre Gyurcsány rögvest bepipult, majd szinte párbajra hívta a budapesti főpolgármestert közösségi bejegyzésével, ugyanis ezt írta:

„Mintha a mai lenne az utolsó nap, úgy jön felszínre ez is, az is. Pedig lesz holnap. Biztosan tudom.
Karácsony főpolgármester azt mondta:
“Hosszú a listája a politikusoknak, akik megpróbáltak már megzsarolni, Gyurcsány Ferenc is rajta van ezen a listán. Ezt SMS-ben szokta megtenni, ezeket én archiválom.”
Hmmm…
Ezennel felhatalmazom főpolgármester urat, hogy hozza nyilvánosságra az SMS-eket, melyeket velem váltott, és amelyekben én szerinte megzsaroltam őt.”

 

Van egy alapigazság, amit minden nemzetben gondolkodó magyar tud:

A kommunista akkor is hazudik, ha kérdez!

Szóval, akkor most mi van? Ki hazudik? Mindenki? Avagy elkezdődött a következő felvonás? A Karácsony tragédiája, avagy a Gyurcsány Birodalom visszavág?

Isten mentse meg Hazánkat EZEKTŐL!

Kiemelt kép: Mandiner

Források: 444.hu, Mandiner, GY.F. közösségi oldala

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Feloszlatta az ukrán rendőrség a brutális kényszersorozások elleni tüntetést Kárpátalján

Fontos lehet:

Ki kicsoda? – Elítélt politikusok az elmúlt évekből

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük