KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Karácsony Gergely ismét örök hűséget fogadott Gyurcsány Ferencnek

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A FŐPOLGÁRMESTER BÜSZKE ARRA, AMIT A DK-VAL EGYÜTT ELÉRTEK, ÉS SZERINTE NEM LEHET GYURCSÁNY NÉLKÜL ELKÉPZELNI A KÖZÖS BALOLDALI LISTÁT

2014-ben – többek között – én voltam az, aki követelte, hogy az akkori baloldali pártok ne hagyják ki a Demokratikus Koalíciót az ellenzéki összefogásból

– vallotta be Karácsony Gergely, aki vasárnapi kampányrendezvényén ismét hitet tett a Gyurcsány-párt mellett. A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje – aki pont a DK-s Dobrev Klárától kapott ki az előválasztás első fordulójában – arról is beszélt, hogy büszke arra a politikára, amit a Demokratikus Koalíció polgármestereivel és képviselőivel, valamint Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettessel közösen elértek.

A beszéd Gyurcsány-pártnak udvarló mondataiból készített videós összeállítást az Alapjogokért Központ.

Mint arról lapunk is beszámolt, az eseményen a pozíciók osztogatásába beletanult Karácsony ígéretet tett, hogy Hadházy Ákosra bízná az elszámoltatással kapcsolatos feladatokat, amennyiben kormányra kerülne. Ugyanakkor Karácsony néhány napja még úgy nyilatkozott a Partizán műsorában, hogy ha ő lesz a miniszterelnök, akkor Márki-Zay Péter lesz az „elszámoltatási atyaúristen”.

Magyar Nemzet 

Ez is érdekelheti:  Cáfolják Washingtont az oroszok

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük