KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Karácsony beismerte, szemétkáosz fenyeget Budapesten

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tegnap már senki sem vette fel a munkát a fővárosi szemétszállító cég alkalmazottai közül

A katasztrófavédelemhez fordult a főpolgármester, azt kéri, vegyék át tőlük a feladatukat – írja a Magyar Nemzet.

Nem tudja ellátni a szemétgyűjtési feladatait a főváros,  Karácsony Gergely főpolgármester a Magyar Nemzet értesülései szerint a katasztrófavédelemhez fordult, szedjék össze ők a budapestiek szemetét.

Budapest vezetője szerint közegészségügyi veszélyhelyzet fenyeget, amennyiben nem viszik el a szemetet, erre azonban a fővárosi cég, az FKF jelenleg nem alkalmas.

– Budapest területén a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást végző BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) munkavállalói a tegnapi napon a társaság egyik telephelyén, ma pedig mindegyik ezzel foglalkozó telephelyén a munkát – a járművek állítólagos műszaki hiányosságaira hivatkozva – érdemben nem vették fel, a munkáltatóval szemben pedig béremelési követelést támasztottak. Ennek következtében a tegnapi napon számos helyen, a mai napon pedig lényegében mindenhol elmaradt a közszolgáltatás részét képező hulladékgyűjtés

– festi le a helyzetet tegnapi levelében a főpolgármester.

Minderről bővebben a IDE kattintva olvashatnak.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely főpolgármester (Fotó: Kurucz Árpád)

Ez is érdekelheti:  Medvegyev a pokol lovasára bízná Joe Bident

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük