KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Karácsony álma: új „ideiglenes adó” bevezetése Budapesten

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A budapestiek főpolgármestere szerint, ha válság van, át kell gondolni, kik tudnak – ha átmenetileg is – nagyobb részt vállalni a közteherviselésből.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Így aztán a főváros egy fél százalékos, úgynevezett újraindítási adó bevezetésén gondolkozik. Ezt a főpolgármester a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén tartott prezentációjában adta elő.

A terhet:

az ötmilliárd forintnál nagyobb iparűzési adóalappal rendelkező vállalkozásoknak kellene fizetniük, addig, amíg a koronavírus okozta gazdasági válságból ki nem jut a főváros.

A főpolgármester természetesen a bevezetés okaként veti fel, hogy számításaik szerint Budapest arányaiban háromszor több adóbevételtől esik el a járvány miatt, mint a központi költségvetés.

Nos, nem ragozzuk tovább a kérdést. Azt sem említjük, hogy a kerékpársávok felfestésén és ezáltal az ellehetetlenített belvárosi közlekedésen kívül többet felmutatni nem igazán tud a főpolgármester. Nem csodálkoznánk azon sem, ha egy ideiglenes adófajta minimum Karácsony budapesti uralkodásáig fennmaradna, akárcsak az ez év szeptemberéig ideiglenesen felfestett belvárosi kerékpársávok.

MTI alapján:

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Feljelentés lett a Magyar Péter féle tüntetésből

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük