KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Jurák Kata nyílt levelet írt Gémesinek

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Mint arról korábban beszámoltunk, Jurák Kata, a Pesti Tv riportere Gémesi Györggyel, Gödöllő polgármesterével szeretett volna egy rövid interjút készíteni az agglomerációs polgármesterek pénteki, Budapesten tartott konferenciáján.

Az interjú helyett azonban Gémesi nekirontott a kétgyermekes családanyának és azt mondta, nem nyilatkozik, mert a Pesti Tv aljas, tisztességtelen módon írogat róla és kommentál. Hogy Gémesi György pontosan mire gondolt, amikor ezek az állítások kicsúsztak szájának redői közül, azt nem lehet tudni, hiszen az újságíró erre vonatkozó kérdésére, a gödöllői polgármester nem tudott válaszolni.

Jurák Kata megpróbálta L. Péterfi Csaba, Gémesi György gödöllői polgármester kabinetfőnökét kérdezni, de még el sem hangzott a kérdés, amikor L. Péterfi végtelenül gusztustalan kérdést szegezett a riporternőnek. Ilyet intelligens, jóérzésű ember nem tesz még akkor sem, ha önmagát sértett embernek tartja – bár erre semmi oka nem volt.

Ezekre a megnyilvánulásokra reagált Jurák Kata a Gémesi Györgynek írt nyílt levelében, melyet a mindenszo.hu hozott nyilvánosságra:

Nehéz a megszólítás, mert nem tudom használni a “tisztelt” jelzőt azok után, amit Ön művel. Így inkább bele is kezdek, bár sokat gondolkodtam azon, hogy egyáltalán reagáljak-e mindarra, amit Ön az elmúlt két napban produkált. Igyekszem indulat nélkül, a személyemet ért megalázó, hazug, emberi méltóságomban és szakmaiságomban sértő és erősen sz*xista kijelentéseire mégis higgadtan, néhány mondatban válaszolni.

Gémesi György! A tények makacs dolgok, Ön pedig saját választóit nyilvánosan vezeti meg a rólam szóló hazugságaival, akiknek joguk van tudni az igazságot.

Az ön állításával ellentétben ugyanis nem igaz, hogy zaklattam volna Önt. A nyilvános sajtótájékoztatón Soproni Tamás polgármester úrral készült korrekt interjúmat követően Önt arról kérdeztem, igaz-e, hogy szülészeti magánklinika nyílik Gödöllőn? Erre Ön felháborodottan közölte, hogy nekünk nem nyilatkozik, mert hazugságokat terjesztünk önről, sőt, azt is hozzátette, hogy “lehet, hogy nem személyesen Ön”… Majd amikor megkértem, hogy konkrétan említsen olyan cikket, amelyet sérelmez, Ön nem tudott ilyet megnevezni. Ezután jött egy hölgy, aki elvitte mellőlem egy fotózásra, én pedig odaléptem az ott álló L. Péterfi Csabához, hogy “talán Ön tud nekünk válaszolni, hiszen úgyis Ön vezeti a várost”. (Ezt a kijelentésemet egyébként az általa elmondottakra alapoztam.) Erre ő válasz helyett ezt kérdezte: “Ön kivel feküdt le a PestiSrácoknál?”, mire én azt feleltem, hogy senkivel és határozottan visszautasítottam a mélyen sértő kérdést. Erre L. Péterfi reagálása a következő volt: “Akkor én is visszautasíthatom, amit Ön rólam és Kolosi Péterről írt?” Megkérdeztem, hogy arra gondol-e, hogy “szoros kapcsolatban álltak”?

Ez is érdekelheti:  Zelenszkij kirúgta Olekszij Danyilovot

Az pedig, hogy ezt aljas megállapításnak minősítette, számomra még most sem értelmezhető, hiszen az ominózus mondat nem pejoratív szövegkörnyezetben szerepelt korábbi írásunkban. Ezt visszaolvashatják itt. https://pestisracok.hu/bolsevik-tempo-godollon-lehull-a-lepel-gemesiek-modszereirol/

Őszintén megdöbbentem, hogy a mondatot aljas rágalomként élte meg mind L. Péterfi Csaba, majd pedig Ön is, hiszen ismert, hogy a kabinetvezető az RTL -nél dolgozott és jó kapcsolatot ápolt Kolosi Péterrel. Érdekes, hogy a cikkben leírtakban megállapítások közül csak ezt kifogásolta: sem a luxusutazásokat, sem a közvagyon elherdálását és azt sem, milyen módszerekkel félemlítik meg a városháza dolgozóit.

Gémesi György, Ön hazudik, amikor azt állítja, hogy zaklattam L. Péterfi Csabát és követtem őt. Gémesi György, Ön hazudik, amikor azt állítja, hogy sértő kérdést tettem volna fel Önöknek.

Egy napjába telt, mire kitalálta, miként tudná kimosni magát abból a valóban minősíthetetlen stílusban előadott beszélgetésből, melybe kabinetvezetője sodorta Önt.
Gémesi György, Ön L. Péterfi védelmére kelve kifordult önmagából és polgármesterhez méltatlan módon nyilvánult meg és taszított arrébb engem. Minderről vágatlan felvétel áll rendelkezésünkre, amit a hatóságok rendelkezésére és a nyilvánosság számára is elérhetővé teszünk.

A fentiek alapján teljesen értelmetlen volt egy újabb “szegény Gyuri”-bejegyzés, amit már megszokhattunk Öntől, hiszen szegény polgármester urat állandóan valamilyen sérelem ér. Azonban most is kiderül, hogy ez politikai színjáték csupán, hiszen tény, hogy hazudik, tény, hogy valótlanságot állít, a tegnapi bejegyzésében leírtak pedig kimerítenek több büntetőjogi tényállást – amit nem is hagyok szó nélkül. Csakúgy, ahogyan azt sem, hogy operatőr kollégám és a saját szakmaiságomat is megkérdőjelezze, minősítse.

Gémesi György, Ön hazudik és ahelyett, hogy polgármesterhez méltó módon elnézést kért volna, továbbra is megaláz női mivoltomban, amit szintén határozottan visszautasítok. Az általam feltett kérdés egyáltalán nem volt személyeskedő vagy bántó, sőt, L. Péterfi magánéletére sem, így teljesen érthetetlen az arra adott reakció.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Szerbia nemzeti érdekei forognak kockán

Gémesi György, Ön nem méltó arra, hogy a tisztességes, gödöllői polgárokat képviselje, akik közül rengetegen megkerestek írásban és ön helyett is elnézést kértek tőlem. Nekik köszönöm a támogatást.

Viszont az Ön által közzétett bejegyzésre adott kommentekben már a gyermekemet is támadják, gyalázzák, amit tűrhetetlennek tartok, különösen azt, hogy mindezt Ön hagyja és nem törli azokat, sőt…

Gémesi György, Ön és L. Péterfi Csaba átlépett egy olyan határt, amit sem nőként, sem anyaként, sem feleségként, sem újságíróként nem vagyok hajlandó eltűrni.

Hangsúlyozom: a munkámat végeztem, releváns kérdést tettem fel, az önök reakciója azonban közszereplőhöz nem méltó, becsületsértő és megalázó volt.

Gémesi György! Nem várom, hogy elnézést kérjen, mert jól láthatóan képtelen arra. Nem várom, hogy L. Péterfi Csaba elmagyarázza, miért volt sértő számára, hogy egy cikkben egyetlen mondatban közöltem, hogy szoros kapcsolatban állt Kolosi Péterrel.
De azt elvárom, hogy ne hazudjon a közvélemény előtt.

Elvárom, mert ez alapvető emberi magatartás. És mert nincs olyan ember, akinek jogában áll megalázni másokat.

A gyermekemnek írt kommenteket kérem, hogy törölje, ő ugyanis nem közszereplő és nem tűröm, hogy így beszéljenek vele. Részemről ezt az ügyet a nyilvánosság előtt lezártnak tekintem, a megfelelő jogi lépéseket pedig megtettem.

(Jurák Kata)

Forrás: Jurák Kata / mindenszo.hu

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük