KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Júliustól az interneten is követni lehet a várólistákat

Július elsején indul az országos online várólista-nyilvántartási rendszer, amelyen bárki nyomon követheti, hogy különböző műtétekre hányan várakoznak országszerte, az egyes térségekben, illetve adott intézményekben.

    Kiss Zsolt, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) stratégiai főosztályának vezetője az MTI-nek kedden  elmondta: az új rendszer egyik legfontosabb eleme, hogy „a beteg választása az elsődleges, a beteget fogja követni a pénz”. Amikor az országos nyilvántartásban az látja majd az OEP, hogy például gerincműtétre az egyik intézményben 50 nap a várakozási idő, míg egy másik intézmény listáján sokkal több beteg mellett 250 nap a várakozási idő, akkor „ahhoz az intézményhez teszik a kapacitást, amelyhez a betegek ragaszkodnak”…

    Mint kifejtette: az OEP által kezelt új rendszerben meg tudják majd nézni azt is, hogy a várólistán tartózkodás 250 napja alatt mennyit kellett a terápiára költeni, a betegnek mennyi fájdalomcsillapítóra, gyógyszerre volt szüksége, milyen krónikus ellátásban részesült, mennyi táppénzes napot vett igénybe. Az ezekre fordított költségeket „összemérik” a műtéti, illetve az annak elvégzéséhez szükséges költségekkel. A főosztályvezető szerint ennek eredménye az lehet, hogy az OEP-nek jobban megéri, ha az intézménynek a műtétek elvégzésére adnak többletforrást.

    Kiss Zsolt kiemelte: van, ahol több évet kell várakozni gerincműtétre, mert oda mennek a betegek, ezért az OEP „átcsoportosítja a kapacitásokat, hogy ezek az egyenlőtlenségek megszűnjenek”. Mindeközben a várólista vezetésére vonatkozó alapszabályok nem változnak, ugyanakkor szigorúbb lesz a rendszer – mondta a főosztályvezető. Mint kifejtette: több intézményben azt tapasztalták, hogy eddig is precízen vezették az intézményi várólistákat, több helyen volt viszont példa arra, hogy a várakozó betegek sorrendjét nem szakmai indokok alapján változtatták meg. Több intézményvezető éppen ezért örül az új, transzparens rendszernek, amely a lehetőségét is kizárja, hogy az orvosok nem tisztán szakmai indokok alapján, hanem esetleg más érdekek, például hálapénz fejében soroljanak valakit előrébb a listán.

Ez is érdekelheti:  Trump hordóstul borította az asztalt, ezt pedig a magyarok is megérezhetik

    Az új nyilvántartási rendszerről az OEP székházában kedden is egyeztettek a várólista vezetéséért felelős munkatársaikkal. Kiss Zsolt kiemelte: a kórházi informatikai rendszerekben az adatok már megvannak. Ezen nem kell alakítani, csak fel kell tölteni az országos rendszerre. Az intézményi várólista-vezetés továbbra is az intézmények feladata, nekik kell tartaniuk a kapcsolatot a betegekkel.

MTI 2012. május 22.

Nemzeti InternetFigyelő

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Júliustól az interneten is követni lehet a várólistákat

  1. Szerintem ez egy eleve elvetélt elképzelés. Borítékolható viszont, hogy többen fognak a beavatkozás előtt meghalni. Kíváncsi lennék ha a magyar helyesírás koronázatlan bajnoka, a nemzet tolla adott esetben e szabályozás alapján kerülne elbírálásra?
    Loviaguin Alexander

  2. Nem az interneten való követhetőségét kellene biztosítani a várólistának,hanem megszüntetni.
    „Az orvostudomány (beleértve a gyógyszeripart) közvetlenül a szívinfarktus és a rák után az emberiség legveszélyesebb kórokozója lett.”
    „Kizárólag az abortuszokra nincs várólista! A gyermekgyilkosságot azonnal engedélyezik, míg az életmentő, pl. szívműtétekre akár több hónapot is várni kell!”
    H.B.

Itt várjuk hozzászólását!