„Nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgy is, ha nem kérem” – írta Nagy László Adjon az Isten című költeményében. Hatványozottan igaz ez a nemzeti jogvédelem ügyére, amelynek harcosai afféle szegénylegényként egyenlőtlen feltételekkel küzdenek a pénzzel degeszre tömött globalista szervezetek ellen. Összehasonlításképp jó tudni, hogy az olyan kártékony politikai aktivista egyletek, mint a Társaság a Szabadságjogokért, az Amnesty International vagy a Helsinki Bizottság, évente több százmillió forintból gazdálkodhatnak, miközben a Nemzeti Jogvédő Alapítványnak és a Nemzeti Jogvédő Szolgálatnak mindössze egy-két millió forint áll rendelkezésére egy esztendőben.

Az áldatlan helyzeten változtatandó a Nemzeti Jogvédő Szolgálat farsangi jótékonysági estre hívja hazafias és szolidáris támogatóit. Az est célja a meghívóban foglaltak szerint „a sorosista patriofóbok-liberálisok külföldi és hazai jogi pergőtüze elleni nemzeti jogvédő küzdelem támogatása, forrásainak növelése, a nemzeti jogvédők és a támogatók összekapcsolása.”

A farsangi jótékonysági estre február 15-én 19 órától kerül sor a budapesti Szent Margit Gimnázium dísztermében (1114 Villányi út 5-7.) Az esemény programjában filmvetítés, zene, tánc szerepel, játszik a Madarak zenekar. Felszólalnak a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és Alapítvány vezetői, képviselői, partnerei, többek között dr. Zétényi Zsolt és dr. Gaudi-Nagy Tamás. A támogatás 8000 forint, a belépés regisztrációhoz kötött, a résztvevők tombolán értékes ajándékokat nyerhetnek.

Regisztrálni a

http://nja.hu/informaciok-nja/aktualis-informaciok/regisztracio.jog

internetes felületen lehet, a támogatást február 14-én 16 óráig lehet utalni az ERSTE BANK 11600006-00000000-29912821 számlaszámra, a közleménybe kérik beírni: NJSZ RENDEZVÉNYT TÁMOGATÓ, név és e-mail cím.


Tavaly decemberben jelent meg meg a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, dr. Gaudi-Nagy Tamás Az európai értékek és a nemzeti önazonosság elleni globalista-patriofób támadások, és az ellenük való védekezés nemzetállami, jogvédő és civil eszközökkel című tanulmánya. Az előszót jegyző Varga Domokos György lényeglátóan állapítja meg, hogy a liberális jogfelfogás nem a demokrácia és az egyén jogainak védelmezője, hanem annak gyengítője, ezért létjogosultsága van a közösséget fókuszba állító nemzeti jogvédelemnek és önvédelemnek.

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata
FOTÓ: SOMFAI SÁNDOR/DEMOKRATA

Munkájában Gaudi-Nagy Tamás kísérletet tesz az európai nemzetek és értékeik kontúrozására, az Európa-lényeg megragadására. A műfajból és a terjedelemből adódóan ez nem tudományos-szociológiai aprólékoskodás, inkább, mint a szerző írja, „szívünkkel és zsigereinkkel érezzük.” Mindazonáltal érzékletes és megfogható ez a pozicionálás: Gaudi-Nagy Tamás a keresztény ünnepkörre felfűzött rituálékat, a klasszikus képzőművészeti gyűjtemények és a jól beazonosíthatóan európai zeneművek által kiváltott érzést, a családi gazdaságokra, kisüzemi borászatokra, manufaktúrákra épülő vidék-Európát hozza fel példaként – csupa olyan élményt, amely Európában a sokszínűségben és sajátosságban is bárhol ismerős és otthonos számunkra.

A szerző tanulmányában részletes, konkrét példákat hozva rámutat, hogy az emberi jogi rezsim, avagy az emberijogizmus „olyan öncélú és globalista érdekkörök szándékait szolgáló ideológiává vált, amelyben a szupranacionális szervezetek a jog parancsaival és szankciókkal kényszerítik az embereket az általuk elképzelt idealizált emberképnek való megfelelésre.”

Multikulturalizmus, egyén és közösség viszonya, jól fizetett zsoldosokból álló szervezett hálózatok – kor- és kórtünetről, mai világunk legfontosabb kérdéseiről ad diagnózist Gaudi-Nagy Tamás, szembeállítva az önfelszámoló nemzeteket az önvédő nemzeti állam modelljével. A nemzeti jogvédő európai szintű patrióta jogvédő ernyőszervezetek, intézmények kialakítását javasolja erős és hatékony partnerszervezetekkel, megfelelő forrásokkal és szakembergárdával, mely hatékonyan szállhat szembe az Európa-ellenes hálózatokkal.