KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Joseph Farah: Amerika létválságban – “A baj még a 2020-as elcsalt választással kezdődött”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Mit kellene tennünk? Megérdemlünk még egy esélyt? Vagy 2024-ben is csalódni fogunk? – ezekkel a nemzeti sorskérdésekkel foglalkozik az amerikai hazafias áramlat kimagaslóan népszerű írója. Gondolatai a hazájukért aggódó magyarok számára is tanulságosak.

Elmúlt két és fél, nagyon kemény év. A baj még a 2020-as elcsalt választással kezdődött, és azóta – előre lehetett látni – csak tovább súlyosbodott. Most már nem lehet csak úgy fél kézzel kormányozni. Amerika szabadsága cipőfűzőn lifeg.

Joe Biden és csapatának egész törvénytelen kormányzása rémálom. Ez az egész valami ócska, de veszélyes bohózatként kezdődött a benne szereplő Keystone-i kormányőrökkel. A cirkusz január 6-án – a Hosszú Kések Napján aznap kezdődött, amikor Amerika puccsal hadat üzent önmagának.

Ezen a nagyon dögvészes napon láthattuk, érezhettük és tapasztalhattuk meg először, hogyan működik az amerikai Gestapó. Azok az emberek, akik felelősek ezért a vészterhes politikai környezetért, megérdemlik, hogy soha többé a legkisebb se esélyt se ne kapják meg arra, hogy részesüljenek egy szabad nép szabad hatalomgyakorlásából. Ez volt ugyanis az a nap, amikor a demokraták – mégpedig egytől egyig – a nép ellenségei lettek.

De hogy Joe Bidenen kívül kik ezek az alakok? Említek néhányat.

Nancy Pelosi, a képviselőház egykori elnöke, Charles Schumer szenátor, Christopher Wray FBI-igazgató, Matthew Graves vezető ügyész, aki január 6-tól „legalább 1000 ember ellen emelt megalapozatlan vádat”, James Clapper, a „nemzeti hírszerzés” igazgatója, John Brennan, a CIA korábbi igazgatója. Aztán még azok ketten, akik január 6. után léptek hivatalba: Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter és Merrick Garland főügyész. Folytathatnám a listát, de már ez képet adhat arról, hogy kikre gondolok. És egy ennél teljesebb lista sok-sok nevet tartalmazna Amerika ellenségeiről. Talán egyszer még több kötetben fogunk ezzel is foglalkozni, de most nincs erre se hely, se idő.

Ez is érdekelheti:  Súlyosan bántalmaztak egy néhány hetes csecsemőt Szombathelyen

Végezetül semmiképpen ne felejtsük ki azt a kettőt se, akik ránk szabadították ezt a szörnyűséget: Hillary Clintont és Barack Obamát. Ők aztán külön helyet érdemelnek Júdás mellett, a pokol legmélyebb bugyrában, hogy hosszan és alaposan átgondolhassák, mit műveltek Amerika elárulásával.

És ki volt az egyetlen személy, aki szinte az őrületbe kergette őket?

Nem kérdéses, hogy Donald Trump ment az agyukra. Ő volt az, aki torzításmentes tükrével megmutatta nekik, hogy valójában milyen szörnyetegek.

De a választásokig még hátra lévő 18 hónapig sajnos továbbra is rossz idők járnak Amerikára. De vajon akkor sikerül megszabadulnunk ezektől? Vajon megérdemel-e országunk még egy esélyt? Megkaphatjuk-e, megszerezhetjük-e a sorsváltás lehetőségét? Vagy újabb vereséggel tör ránk 2024 is?!

 Nekünk, hazafiaknak eddig még sosem kellett szembenéznünk ilyen komoly kihívásokkal. Soha nem gondoltam, hogy egyszer még megélem: szeretett hazámból, az Amerikai Egyesült Államokból ócska banánköztársaság lesz. Soha nem képzeltem volna, hogy Amerika elveszíti a valóságérzékét. Azt sem hittem eddig, hogy hatalomgyakorlóink semmibe veszik a nemzet a legnagyobb ajándékát, vagyis az alkotmányunknak azt az első kiegészítését, amely védi a négy alapjogot: a vallásszabadságot, a szólás- és sajtószabadságot, a békés gyülekezéshez való jogot és a jogot arra, hogy a polgárok kérelmeikkel az államhoz fordulhassanak.

De már a szabadságnak ez a bástyája is ledűlt. Romokban van. Felrobbantva.

És akkor újra az az egyszerű kérdés: kijöhetünk-e még ebből? Hiszen már 2021 januárja óta szédelgünk, kódorgunk ilyen esendő állapotban.

Joe Biden azzal kezdte, hogy Trump energiapolitikáját a zöld őrület érdekében teljes mértékben fölszámolta. Később jött a tragikus afganisztáni kivonulás. Követte “az elnök” gazdaságpolitikája, majd jött a hiperinfláció. Biden Tutyi-mutyin botladozik, szédeleg és babrál. Kinyitotta a határokat, amivel most is romboló, történelmi következményekkel járó, bevándorlási cunamit zúdított ránk. Biden gyökeresen megváltoztatta a nemzeti jellemet. Aztán itt a kegyetlen, ukrajnai háború. Megkaptuk a kínai kémlufi kapribogyóját is. Nehéz elképzelni annál veszélyesebb, kontraproduktívabb, ostobább és kockázatosabb politikai hazárdjátékot, mint amit ez az alak kockáztat.

Ez is érdekelheti:  Érdekes: Németországban találtak meg 161 oroszok(?) által elrabolt gyermeket

És akkor még csak nem is szóltunk arról a radikális belpolitikáról, amivel tönkreteszi a nők sportját, a nemi szerepek szándékos összezavarásával pedig megcsonkítja a gyerekeinket és a fiataljainkat …

És kéretik, hogy mindezt ne csupán egy néhány tételt tartalmazó hibalistának tekintsünk. Ez és mindaz ugyanis, amit még nem is említettünk, valami sokkal baljóslatúbbra, valami mélyen Amerika-ellenesre, felforgatóra, erkölcstelen és kihívóan istentelen folyamatra utal!

Mit kell tehát tennünk, hogy jó útra térítsük drága nemzetünket?

Mit kell tennünk, hogy helyes fontossági sorrendet határozzunk meg egy olyan világban, amit ez nem érdekel? Imádkozó néppé kell válnunk! Amerika leépülése nem puszta véletlen akkor, amikor már Istennel sem törődünk. Ez a súlyos bűn. A nemzetünk pedig soha nem lesz a régi, ha most azonnal nem cselekszünk. Nincs veszteni való időnk.

 

Eredeti cím: America is facing an existential crisis. Here’s how we should respond

Megjelent: WND News Center, 2023. május 17.

Fordította a Nemzeti InternetFigyelő (NIF) közössége

A szerzőről:

 

Joseph Farah a WND.com, a legelső amerikai független online hírhálózat alapítója, szerkesztője és vezérigazgatója. Oknyomozó riporter, külföldi tudósító, díjnyertes szerkesztő és kiadó, aki több tucat könyvet írt, amelyek több millió példányban keltek el. Ezek közé tartozik a patrióta szellemiségű „Hogyan foglaljuk vissza Amerikát” című, nagysikerű politikai programirat is.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük