KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Jogerősen újabb tíz gárdista harcolt ki kártérítést a Bajtársiasság Napja miatt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. június 27-én hozott jogerős ítéletével újabb tíz gárdistának ítélt meg jelentős összegű kártérítést a 2009. július 4-én, a Bajtársiasság Napján a rendőrség által végrehajtott brutális és jogellenes tüntetésfeloszlatási akció során elszenvedett jogsértések miatt. A négy alperesi rendőri szerv (Budapesti Rendőr-főkapitányság és három vidéki megyei kapitányság) elégtételként írásban kell megkövesse a jogsértetteket és még perköltséget is kell fizessenek. A jogerős ítélet szerint a BRFK megsértette a gárdisták emberi méltóságát, személyes szabadságát, testi épségét és egészségét, és három másik rendőri szervvel együtt gyülekezési jogukat és vélemény-nyilvánítási szabadságukat.

Meddig folytatják még a rendőri szervek ezt az értelmetlen ellenállást a kárrendezés helyett közel 8 évvel a történtek után ?
Mára már legalább 40 gárdista nyert pert jogerősen a rendőrséggel szemben, de további mintegy nyolcvan társuk eljárása még mindig folyamatban van.

A felpereseket (akiket dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője és Bodnárné dr. Szabó Zsuzsanna ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnökségi tagja képvisel) 2009. július 4-én, a budapesti Erzsébet téri gárdistatüntetésen bántalmazta, fújta le ingerlőgázzal, állította elő és tartotta fogva 4-6 óra hosszan önkényesen a Bajnai-kormány rendőrsége. Később szabálysértési eljárásokat is indítottak ellenük, de ezek többségében felmentették őket. Ezen a napon 216, a Magyar Gárda feloszlatása ellen és a politikai foglyok szabadon bocsátásáért tüntetőt (köztük Vona Gábort) hurcoltak el az Erzsébet térről. Az oszlatásban tizenheten megsérültek. Az esetet az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, a Független Rendészeti Panasztestület és az Országgyűlés is jogsértőnek nyilvánította, a tüntetés feloszlatásának jogellenességét a Kúria megállapította.

Almási Lajos  videós tudósításában nyilatkozik a felperes gárdisták közül Fejes András 51. rendű felperes, Szilágyi Lajos 62. rendű és Tóth Péter 63. rendű felperes és dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, illetve látható tárgyalás néhány pillanata és a rendőrség egykori brutális és jogellenes akciójának néhány részlete. Az ítélethirdetés felvétele itt látható:

Ez is érdekelheti:  Újra magyar tulajdonba kerül a Boci csoki

A Fővárosi Törvényszék idén január 24-i első fokú ítéletével (https://www.youtube.com/watch?v=pZg21sOkgOY) a 86 gárdista és hazafi felperes által indított perben tíz gárdista ügyében részítéletet hozott és részükre összesen 6.6 millió forint és kamatai összegű nem vagyoni kártérítést ítélt meg, amely ellen a rendőrség nyújtott be fellebbezést.

A Fővárosi Ítélőtábla most túlnyomó részt helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, rámutatva, hogy  alapvetően helyesen rendelkezett, amikor a brutális rendőri akció során a törvénytelen feloszlatás érdekében alkalmazott eszközöket (ingerlőgáz, bilincs, verés, ütés, vonszolás, órákig tartó fogva tartás) szükségtelennek és aránytalannak minősítette és emiatt személyhez fűződő jogok sérelmét állapította meg, azonban az egyediesítést nem tartotta megfelelőnek a Tábla. Öt esetben a testi épség sérelmét sem látta megállapíthatónak, a  kártérítések összegét átlagosan 17 %-al csökkentette, így összesen 5,5 millió forint nem vagyoni kártérítést, valamint kamatait és perköltséget ítélt meg a felpereseknek. A kamatokkal együtt ez fejenként így is 520 ezer és 910 ezer forint közötti összegeket jelent, amely az elfogadhatóság alsó határát jelenti, így várhatóan felülvizsgálati eljárást a jogsértettek nem indítanak. A jogerős döntés alapján két gárdista felperesnek fejenként  hétszázezer, háromnak hatszázezer, kettőnek ötszázezer, egynek négyszázötvenezer, illetve kettőnek pedig négyszázezer forint nem vagyoni kártérítés és 30 %-os mértékű kamata jár a perköltségek mellett.

A rendőrséggel emiatt perben álló többi gárdista és hazafi ügyére is jótékony hatással lehet ez az eredmény. Az áldozatok peren kívüli jóvátétele, a felelősök megbüntetése, és a kártérítések velük való megfizettetése még várat magára.

Ebben a perben még további 76 gárdista és hazafi követel jóvátételt, közülük 64 felperes esetében már lefolyt a bizonyítási eljárás és szintén részítéletre érett az ügy, a soron következő november 9-i tárgyalást követően az ő esetükben is várható részítélet.

Tavaly májusban 13 gárdista már jogerősen kártérítést kapott (https://www.youtube.com/watch?v=mvHLl_fTsd0&t=7s), a mostani ítélet magasabb összegeket ítélt meg.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Nagypéntek - 2024...

Ezen döntés fényében is érthetetlen, hogy az új rendszer rendőrsége továbbra is miért védi a Bajnai-kormány időszakában elkövetett ezen tömeges jogsértést, ahelyett, hogy az eddig elzárkózást feladva, az adófizetők pénzével felelősen gazdálkodva, tisztességes egyezségeket kötne a jogsértettekkel.

A mostani ítéletről az mno.hu és a Magyar Nemzet is beszámolt:

https://mno.hu/belfold/tobb-szazezres-karterites-gardistaknak-2405612

Köszönet a gárdistáknak a kitartásért, a bizalomért, köszönet az együttműködő nemzeti jogvédő kollégáknak, folytatjuk a végső győzelemig!

Budapest, 2017. június 30.

Honfitársi üdvözlettel:
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője
www.gaudinagytamas.hu

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Jogerősen újabb tíz gárdista harcolt ki kártérítést a Bajtársiasság Napja miatt

  1. Csak azt vegyük észre, hogy a jogi környezet úgy van kialakítva, hogy a tüntetések feloszlathatóak legyenek, és ÉPP EZ A LÉNYEG, hogy ne lehessen vele semmit elérni. Persze – jó esetbe – van „kártérítés”, de a kártérítés az lenne, ha a bírósági végzéssel a kezükben ugyanezek az emberek, ugyanoda, ugyanazzal a címmel, ugyanazon ügy miatt megismételnék a tüntetést, és akkor a bírósági végzés alapján nem lennének eltávolíthatóak. És a rendőrség csak állna és nem tehetne semmit. Ekkor lenne értelme az egésznek, de most, amíg eltávolíthatóak, kvázi tüntetni sem szabad. Addig a kormány is marad, és Magyarország is megszűnik hamarosan (Lásd: Európai Egyesült Államok: https://www.youtube.com/watch?v=R8vJjGm1-lo).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük