KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Jogerősen elmarasztalták A mi kis falunk sorozatot gyártó céget

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Content Factory Kft.-nek bocsánatot kell kérnie a felperestől, és sérelemdíjat is kell fizetnie neki

Megsértette Reményi János képmáshoz fűződő jogát a Content Factory Kft., A mi kis falunk című, az RTL Klubon látható filmsorozat gyártója, amikor korábban a férfi engedélye nélkül készített róla felvételt, amit – szintén az ő tudta nélkül – néhány másodperc erejéig be is emelt a műsorba – ezt állapította meg jogerős ítéletében a Győri Ítélőtábla. A produkciós cégnek 300 ezer forint sérelemdíjat és 2,6 millió forint perköltséget kell megfizetnie.

Az elsőfokú bíróság ítéletét döntő mértékben – a hangfelvételhez való jog megsértésére utaló, keresetben nem is szereplő rész kivételével – helybenhagyta a szerdán, megismételt fellebbezési eljárásban tartott tárgyaláson hozott ítéletével a Győri Ítélőtábla A mi kis falunk sorozatot gyártó cég perében. Mint korábban megírtuk, a megismételt fellebbezési eljárásra azért volt szükség, mert a Kúria jogszabálysértés miatt hatályon kívül helyezte az ügyben a Győri Ítélőtáblán még tavaly májusában született, Reményi János keresetét elutasító, őt több mint 800 ezer forint perköltségre kötelező másodfokú ítéletet, és a bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte.

A Kúrián küzd tovább “A mi kis falunk” c. RTL sorozatba engedély nélkül betett pilisszentléleki patrióta (videó 📺)

A Győri Ítélőtábla mostani jogerős ítélete szerint a Content Factory Kft., A mi kis falunk című, az RTL Klubon látható filmsorozat gyártója megsértette az egyik epizódba engedély nélkül betett felperes, a pilisszentléleki Reményi János képmáshoz való személyiségi jogát.

Levélben kérnek bocsánatot

A Győri Ítélőtábla jogerős ítélete alapján a Content Factory Kft. köteles jogsértést elismerő és bocsánatkérő levelet küldeni Reményi Jánosnak, emellett a határozat értelmében az alperes köteles megfizetni a felperesnek 300 ezer forint összegű sérelemdíjat, továbbá perköltségként 2,6 millió forint összegű ügyvédi munkadíjat és 154 ezer forint illetéket viselnie kell.

Ez is érdekelheti:  Bloomberg: Az Egyesült Államok dühös Macronra

A felperes jogi képviselője, Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd lapunkat arról tájékoztatta, hogy a bocsánatkérő levélben az RTL Klubon futó, A mi kis falunk című, sokak véleménye szerint nemzet- és kereszténygyalázástól sem mentes sorozat gyártója a következőket kell közölje:

A Content Factory Kft. megsértette Reményi János képmáshoz való személyiségi jogát azzal, hogy Reményi Jánosról hozzájárulása nélkül mozgóképes képfelvételt készített és ezen felvételt Reményi János hozzájárulása nélkül felhasználta oly módon, hogy elhelyezte azt az általa gyártott „A mi kis falunk” című tévésorozat 4. évad 4. részének 39. percében 3 másodperc hosszan 38:45-38:48 másodperc között, másrészt közlésre átadta a Magyar RTL Televízió Zrt. részére. A Content Factory Kft. az elkövetett jogsértés miatt ezúton elnézést kér Reményi Jánostól.

Végső győzelem a perben

Az ügyvéd szerint ez a döntés végső győzelemnek minősül, és az alperes esetleges felülvizsgálati kérelme sem hozhat már reálisan változást. – Azzal, hogy a felperes engedélye nélkül, lényegében egy paparazzo-felvételt készítettek, és azt beemelték a sorozatba, olyan látszatot keltettek, mintha ő statisztaként egyrészt aprópénzt fogadott volna el a szereplésért. Másrészt a helyi közösség előtt hiteltelenné kívánták tenni azzal, hogy bort iszik és vizet prédikál, tehát mégis támogatja a sorozatot, noha szóban kiáll ellene. Ez a terv azonban csúfosan megbukott – fogalmazott az ügyvéd.

Kifejtette: a filmgyártó eredménytelenül védekezett azzal, hogy A mi kis falunk című sorozat forgatási rendje az Esztergom városához tartozó háromszáz lakosú Pilisszentlélek településrészen mindenki számára ismert volt, ezért aki az évente több hónapig tartó filmforgatások idején a forgatási helyszínek környékén akár helyi lakosként arra sétál, az ráutaló magatartással engedélyt ad arra, hogy felvételt készítsenek róla.

Ezt az érvelést nem fogadta el a bíróság, és kimondta: mivel nem tömegfelvételről és nyilvános közszereplésről volt szó, ezért azzal, hogy nem kérték a sorozatot köztudottan ellenző, nagycsaládos, konzervatív értékrendű felperes engedélyét a felvételhez, megsértették a képmáshoz fűződő személyiségi jogát. – Örömteli, hogy végre törvényes másodfokú ítélet született, és a keresztény-nemzeti elveihez hű, személyiségi jogaiban megsértett felperes végre erkölcsi és pénzügyi elégtételhez juthat, költségei pedig megtérülnek – hangsúlyozta a jogi képviselő.

Ez is érdekelheti:  Oroszország hátbatámadása nem változtat külpolitikáján

Nemes célra költik a sérelemdíjat

Reményi János a Magyar Nemzetnek örömét fejezte ki, hogy számára kedvező jogerős ítélet született, és hogy az ügy végre lezárul. Szavai szerint az ítélet nem lepte meg, mert számára kezdettől fogva egyértelmű volt a jogsértés, és biztos volt abban, hogy azt a bíróság is meg fogja állapítani. Ugyanakkor örül, hogy vége van a hosszúra nyúlt pernek, mert stresszes időszakot tudhat maga mögött.

Nagyon sajnálom, hogy ezzel az egész üggyel foglalkozni kellett, hiszen ha a cég az elején belátja hibáját, és elnézést kér, akkor megóvtuk volna magunkat a pereskedéstől. Nem így tettek, és a bíróság most kimondta, hogy nem lehet mindent megtenni. A filmgyártó önkényesen nem járhat el, nem tehet meg akármit a falu lakosságával, tiszteletben kell tartania a helyiek magánéletét, személyiségi jogait. Ahogy mindenkinek, a gyártónak is minden szabályt be kell tartania, még akkor is, ha ők a Content Factory Kft. és ők gyártják A mi kis falunkat. Ez az ítélet legfőbb üzenete

– mutatott rá Reményi János. A férfi közölte, hogy a sérelemdíj összegét, a 300 ezer forintot az egykori pilisszentléleki pálos kolostor romjainak rendbetételére fordítják.

Borsodi Attila – Magyar Nemzet

Kapcsolódó:

Gaudinak újra sikerült! – Pert vesztett “A mi kis falunk”

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük