KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Jobbik: Miskolc közgyűlése vonassa vissza a rabkórházról szóló kormánydöntést

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Jobbik határozati javaslatot nyújtott be szerdán Miskolc közgyűlése elé, melyben kezdeményezik: az önkormányzat vonassa vissza a rabkórházról szóló kormánydöntést.

Mint ismeretes, a BVOP arról tájékoztatta a Jobbikot, hogy a kormány rabkórházat kíván telepíteni Miskolcra, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház területére.

A Jobbik elutasítja a döntést, szerintük ugyanis a megyei kórház már most is túlzsúfolt, a várólisták hosszúak, kevés az egészségügyi dolgozó, és a rabokhoz érkező látogatókat sem látnák szívesen a kórházban és környékén. Jakab Péter, a Jobbik szóvivője, miskolci frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a megyei kórház Miskolc és a megye betegeit lássa el, ne az ország bűnözőit, ezért a párt határozati javaslatban kéri Miskolc képviselőit és polgármesterét: vonassák vissza a rabkórházról szóló kormánydöntést.

„Kriza Ákos polgármesternek és Csöbör Katalin országgyűlési képviselőnek kéne a leghangosabban tiltakozni a beruházás ellen, ehelyett meg sem szólalnak az ügyben. A Jobbik most lehetőséget ad a Fidesz képviselőinek, hogy eldöntsék: támogatják vagy elutasítják a rabkórház Miskolcra telepítését” – közölte Jakab Péter.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Irán viszontválasszal fenyegette meg Izraelt az ENSZ-ben

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük