KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Jobbik majális a Hajógyári-szigeten

Hét ingyenes koncert, számos állandó gyerekprogram és színvonalas előadások várják az érdeklődőket a Jobbik idei majálisára az óbudai Hajógyári-szigetre május 1-jén és 2-án. A párt országgyűlési munkájának terveiről Vona Gábor fog előadást tartani, kötetlen beszélgetéssel egybekötve együtt reggelizhetnek az új erő vezetőivel, valamint a koncertek után rockdiszkóval folytatódik a buli.

Mindkét nap 10 és 17 óra között érdekes programokkal várjuk a gyermekeseket: részt vehetnek családi akadályversenyünkön, az alkoss magad asztaloknál és a mesterségek bemutatója során emléktárgyakat, ajándékokat készíthetnek. Anyák napja alkalmából pedig akár sólisztgyurmából készült meglepetéssel köszönthetik édesanyjukat.

Amíg a gyerekek alkotnak vagy játszanak, a szülők vagy nagyszülők sem maradnak programok nélkül: elsején Vona Gáborral fogyaszthatják el közösen a reggelit, majd Z. Kárpát Dániel vázolja fel a magyarság kitörési pontjait. Előadását követően a Jobbik elnök e következik, aki a párt parlamenti munkájának irányvonalait mutatja be.

Mindkét nap a délelőtti előadásokat követik a délutáni koncertek: szombaton a FankaDeli adja meg az alaphangot, majd a Hungarica és a Romantikus Erőszak következik, az este utolsó fellépője pedig a Kormorán. A zenének azonban még nem lesz vége, ugyanis az este rockdiszkóval folytatódik, amelynek házigazdája Magi, a Szent Korona Rádió lemezlovasa. Vasárnap a Kurul dobosok kezdenek, majd az Ismerős Arcok rajongóit várjuk, végül a Szkítia koncertje zárja a sort.

A Jobbik 2010-es majálisának programja:

1. Gyerekprogramok: minden nap 10-13 és 14-17 óra között

– Családi akadályverseny: elsősorban 2 és 10 év közötti gyermekeknek és családjaiknak, akik meg szeretnék találni a szívbéli szeretetet

– Alkoss magad asztalok: a gyerekek kézügyességükkel kedves ajándékokat készíthetnek természetes anyagokból

– Mesterségek bemutatója: a mesterek bemutatják munkájuk csínjá t-bínját, majd a gyerekek is kipróbálhatják a megvalósítást

– Sólisztgyurma: a gyerekek kedves ajándékot készíthetnek az édesanyjuknak anyák napja alkalmából

– Állatsimogatás: magyar fajtákkal ismerkedhetnek a gyermekek

2.Programok a Jobbik vezetőivel:

május 1.

9:30 Reggeli és kötetlen beszélgetés Vona Gáborral, a Jobbik elnökével

10:30 Z. Kárpát Dániel előadása a magyarság kitörési pontjairól

11:30 Vona Gábor beszél a Jobbik országgyűlési terveiről

május 2.

9:30 Reggeli és kötetlen beszélgetés a Jobbik vezetőségével

10:30 Pörzse Sándor előadása Áttörés – rés a pajzson címmel

3. Koncertek:

május 1.

13:30 FankaDeli

14:45 Hungarica

16:00 Romantikus Erőszak

18:00 Kormorán

május 2.

14:00 Kurul dobosok

16:00 Ismerős Arcok

18:00 Szkítia

A Jobbik-majálison minden koncert ingyenes.

Megközelítés: az óbudai Hajógyári-sziget re a szentendrei (Batthyány térről induló) hévvel a Filatorigátnál leszállva lehet eljutni, onnan kitáblázzuk a rendezvény pontos (a tavalyival megegyező) helyszínét.

A Nemzeti Érzelmű Motorosok idén is gyermek és felnőtt motoroztatással várják az érdeklődőket, az egészségügyi sátorban csontkovácsolással és energiagyógyászattal ismerkedhetnek vendégeink, valamint íjászati lehetőség is várja a gyermekeket. Nemzeti divatbemutatónkon figyelmükbe ajánljuk a magyar ruházati termékeket, tombolánkon értékes nyereményekkel lehetnek gazdagabbak, és a helyszínen véradást is szervezünk.

Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Jobbik majális a Hajógyári-szigeten

  1. Tisztelt vezetőség! azt hiszem a Borsod megyeiek,
    megérdemeltek volna egy rendes Majálist.
    Sóstófalván ugyan van, de mindenki vigyen magával:
    hús.burgonya,hagyma,stb.
    Azt hiszem ennél kicsit töbre is képes lett volna a jobbik.
    Úgy hiszem mi szegény emberek, így ís túl teljesítettük
    magunkat a kampányban,anyagilag is.
    De Budapesten kell 2 napos Majálist csinálni.
    Tissztelettel:Szűcs József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük