Jó, ha nem feledjük – Bayer Zsolt: Adalékok a nagy Fidesz-leleplezéshez (részlet)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„Most biztosan nem kéne megszólalni. Mert hát kit érdekel az egész? Kaptak öt százalékot, éppenhogy becsúsztak a parlamentbe fideszék. Fidesz? Ugyan kérem! Aztán meg én igazán jókor váltottam. Éppen jókor. Botrányok voltak már, de még potenciális esélyes volt a párt, sötét ló, akármi is lehetett volna belőle, így nem érhetett az a vád, hogy a végső bukás után menekültem el. Hja kérem, fontos a jó ritmusérzék. Arról nem is beszélve, hogy milyen elegánsan tudtam hallgatni. Az igazi okokról. Semmi árulás, semmi fecsegés, diszkréció, pókerarc. Mindjárt csókos gyerek lettem.

Most itt az idő az árulásra: igen, én az alapító atyák egyike, dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem õket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több lett a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón. Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek, akikkel nem lehetett emberi szavakat váltani nőről, kajáról, piáról. Na, a Tóth Bélát pedig a Bécsi Kávézóban mutatták be nekem, rizsfelfújtat evett a picim, málnaöntettel, aztán kért egy leveseskanalat, hogy rendesen ki tudja hörpölni a jó szaftját neki. Na most, én igazán nem vagyon megjátszós, de ez mégiscsak zsenánt volt kicsinység. Hát így.
Ki hitte volna, hogy lassan majd megszeretem őket.”

Népszabadság, 1994. október 21.
Ollózta: Stoffán György

Nemzeti InternetFigyelő


0 thoughts on “Jó, ha nem feledjük – Bayer Zsolt: Adalékok a nagy Fidesz-leleplezéshez (részlet)

  1. Édes, drága picinyem, te Bayer!
    Aszondod, milyen elegánsan tudtál hallgatni. Hát, tudod, mit, te kis koca-virág, gyakorold manapság is ezt az igen hasznos erényt.
    Hallgass, drágaságom, hallgass!
    Mindenki jobban járna így.
    Képzeld el, milyen kínos lesz, amikor majd megint váltani kell, amikor a Fidesz megint a béka segge alá kerül, amikor a nép szeme kinyílik, és meglátja a kivillanó patát, akkor te hogyan tudsz majd elkezdeni hallgatni?
    Ha anno egy Simicska , meg egy Tóth miatt kezdtél kifarolni döglődő pártból, nem kellene most a kinevezendő gazember belügyér miatt máris elkezdened csomagolni?
    Új médiumokat keresgélni? Népszabinál bekopogni?
    Hisz , mint köztudomású, te olyan finnyás vagy a jó modorra, ki nem állhatod a maffiózókat.
    Mer, tudod, drágaságom, a ritmusérzék az nagyon fontos. Hogy jókor tudj váltani.
    Most. Vagy köpd már szembe magad egy jó nagy turhával!

  2. Ciki Népszabiból idézet, holnap meg a Népszava jön?
    De ne vegyétek a Magyar hírlapot, meg a Magyar nemzetet, mert az narancsos vegyétek inkább a Népszabit, meg a Népszavít. az vörös.

  3. Én most arra lennék kivácsi mit mond a kettős állampolgárság szönyegalá söpréséhez.

  4. Bayer majd megint forgatja a köpönyegét,és ha „nem jön be” továbbáll-volt rá példa!!!
    Ahhoz hogy valaki tisztán lásson olvasni kell „mindkét oldal”sajtóját,mert ennek alapján dönthetjük el : mind a vörös,mind a narancs (a kékről már nem is szólok!!!) egy tőről fakad,csak a szinezete más!! Mindkettőnek visszavonhatatlan „érdeme” az ország jelenlegi állapota,mert nem a népet,hanem egy külső erőt szolgál.De lássuk végre a „medvét”!!!Már nem lehet azt mondani,hogy „nem tudjuk végrehajtani,”mert ………Itt a bizonyitás ideje” hölgyeim és uraim,kedves barátaim”,elő a frabával!!!!
    Gyerekkori olvasmányaim,kedvenc meséim egyike a „Kis gömböc” ,de a mesében is volt egy „kisbicska”,ami megakadályozta a kis gömböc határtalan étvágyát!!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük