KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Jó, ha nem feledjük: A „Globalizmus”-tól, a „Lokalizmus”-on át a kozmikus tudat kialakulásáig

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A globalizmusnak számtalan híve van a baloldali politikai elitben is, akik az USA-ban látják a demokrácia globális kiteljesedését, ezért erőltetik az Európai Egyesült Államok megvalósítását. Számukra a politikai hatalomba való visszakerülés egyedüli lehetőséget, a Soros György által képviselt tömeges betelepítés jelenti. Ezért próbálják ellehetetleníteni a betelepítésről szóló népszavazást.

Tamás Gáspár Miklós, képes volt, az ATV műsorában póker arccal azt állítani, hogy csak 1600 szerencsétlen sorsú betelepítettről van szó, akik fel sem tűnnének Budapest soknemzetiségű forgatagában. Ha ez a kijelentés egy baloldali, vagy liberális politikus szájából hangzott volna el, csak legyintenék, de ha ezt egy filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia, Filozófiai Intézetének főmunkatársa állítja, akkor bizony nem hagyható szó nélkül, még akkor sem ha tudható, hogy a Soros György által alapított, Közép-európai Egyetem vendégprofesszora.

A hazugság egy politikus számára, reálpolitikai kényszer szülte, megbocsátható emberi gyarlóság, de ez tudományos babérokkal kérkedő filozófus számára megbocsáthatatlan szakmai zsákutca, mert kétségbe vonja korábbi tevékenysége eredményeit. Egy tudományos munkásságát féltő szakember erre nem is kapható. De akkor miért vállalkozott erre a megalázó riportra TGM? Mert felkérték! Kis hazánk népszavazással kíván tiltakozni az EU kényszerbetelepítése ellen, melynek hatékonyságáról megoszlanak a szakvélemények. Nincsen kötelező ereje az EU számára! A távol maradók véleményét bárki a saját politikai beállítottsága alapján magyarázhatja! De akkor, mi értelme az egésznek, teszi fel a kérdést, az egyszerű választópolgár? Hát a tisztánlátás!

A tisztánlátás, a jövő megismerésének képessége, nem ördögök által űzött futurisztikus furfang. Halandó ember is elsajátíthatja, ha a tényeket, objektív módon, ok-okozati összefüggésben szemléli. Ez a könnyed tudományos értekezés is arra tesz kísérletet, hogy bárki számára megérthetővé tegye a sorsunkat károsan befolyásoló eseményeket, még akkor is, ha sokan munkálkodnak azon, hogy a tisztánlátás csak egy szűk elit számára legyen biztosítva. 2010-óta gyűjtöm, és rendszerezem a sorsunkat károsan befolyásoló eseményeket. Számtalan jövőkutatási tanulmányt olvastam el, melyek egyike sem volt képes előre jelezni a sorsunkat meghatározó, és így sorsfordító politikai, gazdasági, társadalmi eseményeket.

Így jutottam arra a felismerésre, hogy merőben új kutatási módszert alkalmazzak. Valamennyi jövőkutatási tanulmányban a szakértők részletesen elemzik, az összetett rendszerek, káoszelméletből fakadó, növekvő bizonytalansági faktor okozta problematikát.  Ha a káoszelméletből fakad a növekvő bizonytalanság, akkor érdemes mellőzni, és már is tisztább képet kaphatunk a jövőről. Szaharov szerint a káosz nem más, mint az összetett rendszerek, szűk időablakon történő szemlélése. Kellő távlatokból, minden kaotikusnak tűnő eseményben fellehető a rendszerezettség.

A bevándoroltatás okait is könnyebben megérthetjük, ha kellő távlatokból szemléljük az eseményeket, és a dezinformációk helyett a tényeket próbáljuk ok-okozati összefüggéseiben értelmezni, a Szaharov által kidolgozott négydimenziós, dinamikusan változó, térelmélet segítségével. Szaharov fizikusként, a hidrogénbomba robbanásának, elméleti alapon történő fizikai megismerésekor jutott el a fent említett felismerésig, melyet később vesztére megpróbált, a szocializmus társadalmi, politikai, gazdasági viszonyainak elemzésére is felhasználni. A módszer tehát bizonyítottan bevált, csak a felismerője lett számkivetett. Szaharov, ha megmaradt volna a fizikusok világába, ezért a felismerésért, tudományos Nobel díjat kaphatott volna. De mivel elméleti alapon a tények objektív értékelésével előre megjósolta a Szovjetunió széthullását, számkivetetté vált, és csak egy béke Nobel díjat kaphatott.

A javasolt jövőkutatási módszer, tehát már egyszer bevált, miért ne alkalmaznánk ismét? Tettem fel a kérdést 2010-ben, és belekezdtem a jövőkutatás új módszertanának népszerűsítésébe. Mivel öreg koromban már nincsen jelentősége a tudományos karriernek, a tudományos haladás érdekében megpróbálkoztam, egy könnyed, bárki számára érthető, (tudományos értekezésekben megszokott nyelvezetet szándékosan kerülő), ismeretterjesztési módszerrel. A négydimenziós dinamikusan változó tér könnyen megérthető, ha Rubik Ernő zseniális kockáját használjuk a Szaharovi elmélet értelmezésére. Szaharov annak idején munkatársainak hat pingponglabdával szemléltette az általa feltételezett legkisebb energiaszintek elemi térbeni kapcsolódását, (a továbbiak megismerhetők a csatolt  1, és 2 sz. mellékletben).

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

soros01

Ha Soros György a harmadik világháború kirobbanásáról vizionál, azt bizony komolyan kell venni. Gyuri bácsi pénzeli a Clinton kampányt, így biztosra vehető, hogy az USA következő elnöke Hillary Clinton lesz. Soros félistenként megmondja az EU vezetőinek, hogy hány menekültet kell évente befogadnia, és Ők balga bábként engedelmeskednek.

EZ MÁR VILÁGHÁBORÚ?Földi László

A harmadik világháború, a „csinált” forradalmakkal kezdődött a közel-keleten. A hadüzenetet 2015.11.13-án Párizsban az EU is megkapta, de a jelenlegi politikai vezetés nem vette komolyan a biztonságpolitikai szakértők értékelését. Ezért védtelen ma az EU már néhány magányos terrorista támadása esetén is. De mi lesz, ha majd valóban aktivizálják a menekültekkel együtt érkező profikat, akik a közel-keleten elsajátították a hatékony gyilkolás módszereit? Akkor bizony kő-kövön nem marad Európában, mert a felháborodott lakosság először a jelenlegi politikai elit ellen fordul tehetetlen dühében. Az EU 2020-ra elveszti globális hatalmi státusát, és regionális konfliktusokkal terhelt országok közösségévé degradálódik. Nagy-Britannia népei nem kérnek ebből a káoszból.  Jó előre kihátrálnak az EU-ból, mielőtt a több milliónyi analfabéta pakisztáni, és más országbeli menekült elérné az EU-t, felélve a jóléti, és szociális erőforrásokat.

A hazai szűklátókörű bal-liberális politikusok még mindig nem képesek belátni, hogy a kényszerbetelepítés révén az Európai Egyesült Államok álma 2018-ban végképp szertefoszlik, mikor kiderül, hogy a huszonhét tagállam eltérő gazdasági viszonyai miatt a belső konfliktusok egyre nagyobb problémát okoznak.

Részben német és francia multinacionális cégek érdekei miatt kell bevándoroltatni az EU-ba évi félmilliónyi fiatal munkaképes egyént. Olaszország és Görögország viszont tranzit államként elszenvedi a bevándoroltatás anyagi terheit. Európa polgárai romló közbiztonsággal, növekvő munkanélküliséggel, valamint az ártatlan áldozatok százainak életével fizetnek a multik olcsó munkaerő igényeinek korlátlan kielégítéséért. A befogadottak harminc százaléka rendelkezik csak a munkaadók elvárásai szerinti végzettséggel, és munkakultúrával. Harminc százalékuk csak több éves átképzés után, évi tíz-tizenkétezer euró ráfordítása után válik majd munkaképessé. Negyven százalékuk, vagy analfabéta, vagy antiszociális személyisége miatt soha sem lesz használható munkaerő, életük végéig a jóléti társadalom eltartottjaként vegetálnak. Ezt a negyven százalékot szeretné az EU jelenlegi vezetése szétosztani a huszonhét tagállam között. Magyarország szociális, és jóléti erőforrásait, és létbiztonságát már negyven-ötvenezer antiszociális személyiségű, munkára alkalmatlan bevándorló kényszerbetelepítése, és életfogytig tartó eltartása padlóra küldené.

Európa népei csak most kezdik felismerni, mekkora nagy slamasztikában vannak. 2018-ra visszaszorul az EU-ban a „globalista” bal-liberális politikai elit, helyükbe a „lokalista” nemzetállami érdekeket szolgáló pártok lépnek. Soros azt is meghatározza, hogy évente harminc milliárd dollárt kell a menekültekre költeni, és ha erre nincsen elegendő anyagi forrás, kedvező hitelt tud biztosítani a befogadó országok részére. Gyuri bácsi bizonyára össze tud majd szedni a világ száz leggazdagabb emberétől ennyi pénzt, és így néhány ember tovább gazdagodik, de Európa népei belerokkannak a bevándoroltatással kikényszeríttet adósság csapdába. A 2025-re vonatkozó jövőkutatási előrejelzésekben nyomát sem találtam a fentebb részletezett társadalmi, gazdasági, politikai, problémák jövőbeni ok-okozati összefüggéseinek értelmezésére, helyette a Z-generáció torz látásmódjáról szóló értekezést található.

A Z-generációba tartozók nagy többsége még úgy véli, hogy a maguk elé kitűzött célok elérése nagymértékben, vagy szinte teljes egészében csak rajtuk múlik, a lojalitást teljesen másképpen értelmezik az idősebb generációknál és kiderült az is, hogy mit jelent számukra dolgozni.

2025-ben majd az űrben kirándulok, vagy több országba is költözök, netán virtuálisan szexelek, kérdések megvitatása helyett inkább az alábbiak kutatására lett volna össztársadalmi igény.

Ez is érdekelheti:  Megszállás akkor és most - avagy a vesztüket érző patkányok ámokfutása

2025-ben: milyen munkalehetőségek, bérviszonyok várhatók?  Lesz-e mindenki számára elérhető oktatási, egészségügyi, szociális-jóléti rendszer? A köz- és vagyonbiztonság jelenlegi szintje fent tartható-e továbbra is, vagy hozzá kell szoknunk a mindennapi fenyegetettség érzéséhez?

Nem tisztem megvédeni, a kritizált (15-29 év közötti) Z-generációt, koromnál fogva, tapasztalataim alapján viszont megértem Őket. A jelenlegi kétpólusú (baloldal-jobboldal) politikai elit kétségbeesett próbálkozásai ellenére sem képes hatékonyan befolyásolni a Z-generációt. Dél-Európában 25% feletti a fiatal munkanélküliek aránya. Ebből a perspektívátlan tömegből nő ki a 2025-re az EU szkeptikus  (Lambda) mozgalom, mint a rasszok keveredését ellenző, fehér kisebbség érdekeit védő, rasszista bélyeget elutasító radikális érdekképviselet.

A Lambda mozgalom töri meg 2025-re a globalisták egyeduralmát.

Ezek a fiatalok, a globális médiaterror ellenére spártai mintára képesek radikális életfilozófiájukat a világhálón szerveződve továbbadni. Nem hat rájuk a korábbi korokban bevált tudatbefolyásolási szisztéma.   Élj a mának, mert kitudja, mit hoz a holnap! Sugallja a globális média. Dobd el, és vegyél egy újat, mert így pörög a világgazdaság, harsogják a reklámok.  Pénzel minden elérhető! Ha nem sokra vitted, akkor luzer vagy. Soros György, politikai menekültből lett gazdasági spekuláns. Több ország körözési listáján szereplő befektetőből kűzdötte fel magát a félistenek érinthetetlenségét biztosító múlti milliárdosok közé. Ma már az Antikrisztus szerepében tetszeleg, amikor egy ötszázmilliós európai közösség romlásba döntésén serénykedik. Csak hajlott kora mentheti meg attól a magaláztatástól, hogy 2025-ben a globalizmus kimúlásakor háborús bűnösként nemzetközi bíróság elé állíttassa a Z-generáció. Ferenc pápa, már megértette, és megfogalmazta a Z-generáció problémáit, amikor Krakkóban kijelentette, a harmadik világháború megkezdődött. A küzdelem nem a vallások között zajlik, azokat csak megtévesztésül használják fel a szemben álló felek, a Föld erőforrásainak újra felosztásáért folyó küzdelemben.  A globalizmus pénzügyi alapját az USA dollár világvaluta státusza biztosítja. Mind addig, míg az olajkereskedelem csak dollárban bonyolódott, az USA korlátlanul bocsáthatta ki, mert az olaj fogyasztása világszerte egyre növekedett.

globlokal02

A közel-keleti olajkitermelő államok egy csoportja elkezdett aggódni a petro-dollárban felhalmozott valutájának értékállósága miatt, megpróbálták dollár feleslegeik egy részét aranyra váltani, ami megrengette az USA pénzügyi stabilitását, ekkor „csinált” forradalmakkal, és gazdasági káosszal felszámolták a feleslegesé vált, felhalmozott közel-keleti pénzügyi erőforrásokat. Néhány állam lerombolása árán átmenetileg helyre ált az USA dollár iránti kereslet világszerte. Kína most készül megszabadulni háromezer milliárd dollár valuta tartalékától, és Oroszországgal kötött kétoldalú gazdasági megállapodással kiiktatta a dollárt, az egymás közötti kereskedelemből, ezzel újabb pénzügyi, és gazdasági világháború bontakozik ki, melynek vesztese 2025-re az USA lesz. De az EU sem kerülheti el az összeomlást. Globális hatalmi tényezőből, félgyarmati függőségbe kerülő, regionális konfliktusokkal megosztott országok csoportjává degradálódik. Európának azért kell millió szám befogadni a közel-keletről, és Afrikából menekülteket, hogy az USA globális világhatalmi státusza még egy darabig fenn maradhasson. Ezt a felismerést egyre több Internetes fórumon olvashatjuk. A Z- generáció már nem tiszteli a félisteneket, megkérdőjelez minden korábbi politikai dogmát, talán a magyar filozófusok, és jövőkutatók számára sem jelent már olyan nagy politikai kockázatot, ha a fikciók helyett végre a várható valós eseményekkel próbálnak megismerkedni. Mert a jövő megismerhető, ha a tények rendszerezésével kizárjuk a fikciókat, és a káosz elmélet helyett, a dinamikusan változó négydimenziós térben értelmezzük a korrektül megfogalmazott politikai, gazdasági, társadalmi folyamatokat.  A négydimenziós dinamikusan változó térelmélet módszertanával prognosztizált dolgok sajnos be fognak következni, (lásd a csatolmányban küldött P-P prezentáció diasora). A négydimenziós dinamikusan változó térelmélettel sikerült előre jelezni 2012-ben, hogy a kontroll nélküli bevándoroltatás következtében várható első terrorcselekmény helyszíne Párizs lesz. Ez a sajnálatos esemény 2015.11.13-án be is következett.  Biztonságpolitikai szakértők már jó előre jelezték a politikusok számára, nem az a kérdés hogy lesz-e összehangolt, több helyszínen egy időben végrehajtott terrortámadás, hanem az hogy hol, és mikor? Talán még nem késő elsajátítani a jövőkutatóknak az új elemzési metodikát. Minden vizsgált eseményt, politikai, gazdasági, társadalmi tagozódásban aktorokra bontva összehangoltan kell értelmezni. Hat aktor alkot egy mikrociklust, huszonhét mikrociklus egy makrociklust, mint egy Rubik kocka huszonhét kiskockája. A mikrociklusok belső rendezettségük révén kizárják a növekvő bizonytalansági faktort.

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

Európában a hagyományos pártok tagozódása (baloldal-jobboldal) értelmét veszti, helyette a „globalista”-„lokalista” pártformációk kerülnek előtérbe. Globalista, a világ felhalmozott tőkéjének szűk tulajdonosi köre, az őket kiszolgáló, pénzügyi, gazdasági, politikai, kulturális kollaboránsok, részvénytulajdonosok, politikai szimpatizánsok. Lokalisták, a tőkekoncentráció ellenzői, a nemzetállamok fennmaradásának hívei. A globalizáció felszámolja a képviseleti demokráciát. Még az USA elnökét is a globalista érdekek mentén választják. Az EU sorsát is egyre több kiválasztott, és nem megválasztott funkcionárius határozza meg, ezért 2020-ra az EU parlamentje feloszlik.

Bal-liberális politikusok azzal riogatják a laikus közvéleményt, hogy Orbán ki akarja

léptetni hazánkat az EU-ból. Az EU-ból csak hosszú huza-vona árán lehetne kilépni. De mire ez realizálódna, az EU lassan széthullik. A migráció miatt felszámolódnak a közösség előnyös politikai, gazdasági, társadalmi kapcsolataik. Minden ország megpróbál megszabadulni a betelepített, antiszociális munkára alkalmatlan tömegek anyagi terheitől.

A harmadik világháborút az USA globalista politikai berendezkedése miatt elkerülni nem lehet, hát meg kell próbálni túlélni. Az USA politikai katonai szövetségi rendszerébe tagozódott kis ország politikai vezetői számára nem marad más mozgástér, mint a hintapolitika. Magyarországot meg kell védeni a kényszerbetelepítéstől, ha nem sikerül, az őslakósság 2100-ra rezervátumba zárt kihaló népcsoporttá válhat a Kárpát medencében. Ferenc pápa már felismerte, 2025-re a globalizmusnak befellegzik. A Z- generációból kerülnek ki majd azok a kozmikustudatú politikusok, akik a harácsolás helyett, a közjót tekintik üdvözítőnek.

 Novák Péter  dinamikus térelmélet kutató

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük