Jean-Claude Paye: Az euróválság és az Európai Unió lebontása

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az euró válsága az amerikai értékelő ügynökségek, Standard & Poor’s és Moody’s and Fitch összehangolt támadásának a következménye a  görög, spanyol és portugál adósság ellen. A három ország leértékelése az amerikai ügynökségek által, főleg Görögország leszorítása a spekulatív célú beruházások zónájába, egy összehangolt támadás eredménye. A leértékelés ismételt és röviden egymás után hozott döntések után következett be. Az amerikai államapparátus támogatta a támadásokat, különösen Obama elnök tanácsadójának, a FED korábbi elnökének, Paul Volckernek riadalmat keltő kijelentéseivel, aki az eurózóna széteséséről beszélt.

Offenzíva az amerikai gazdaság és államháztartás támogatására

Ez az euró elleni offenzíva először is arra irányul, hogy a külföldi tőkét visszacsalogassa Amerikába, ami az USA növekvő háztartási hiányának fedezéséhez szükséges. De figyelmeztető jelzés olyan országoknak is, mint Kína, amelyek devizatartalékaikat az euró növelésével akarták rendbe hozni – a dollár kárára. Az Egyesült Államoknak cselekedni kellett ebben az ügyben. 2009-ig a hiányt és a dollár védelmét a pénzmozgások pozitív egyenlege biztosította. De ebben az évben már nem tudják a hiányt kompenzálni. 398 milliárd dollár összegtől az egyenleg negatív lesz. Tisztán gazdasági síkon az euró elleni offenzíva hasonló okokból táplálkozik mint az adócsalás elleni küzdelem, amit Obama elnök 2009-ben indított el. Arról van szó, hogy a tőkét visszacsalogassák az USA-ba.

Az EU egy transzatlanti gazdasági unió részévé váljon?

Ez a taktika egy stratégiai művelettel párosul: az Európai Unió leépítésével egy gazdasági unió javára, amely mindkét kontinenst lefedi, s aminek legvilágosabb megnyilvánulása a nagy transzatlanti piac megteremtése. Ezzel a második céllal kapcsolatban válik érthetővé Németország magatartása, amely az USA-t úgy az adócsalás elleni küzdelemben mint az euró elleni támadásban támogatja. Ez a kétértelmű viselkedés egybevág ennek az európai államnak a különös elkötelezettségével a transzatlanti gazdasági unió tekintetében.

Németország szerepe

Az Európai Uniót Németország érdekei szerint hozták létre. A nagy piac létrehozásakor legerősebb országként komparatív gazdasági előnyeit jól ki tudta használni politikai nyomás, gazdasági kormányzás és jelentős átutalások nélkül a szomszéd területekre. Eddig és ez évben is a német export háromnegyed része az eurózónába irányult. Németország úgy felelős politikusainak és bankárainak nyilatkozataival mint magamutogató habozásával jelentősen hozzájárult az euró elleni offenzíva sikeréhez. Németország számára ez a viselkedés közvetlen haszonnal jár. A közös pénznem leértékelése lehetővé teszi az export növelését az eurozónán kívüli országokba. Ezenkívül saját hiányát előnyösen finanszírozhatja. A válság és ennek következtében a minőségbe való menekülés lehetővé teszi a német kötvények kisebb kamattal történő piacra dobását.

Válaszúton az EU

Németország azonban előbb vagy utóbb azt a benyomást fogja kelteni, hogy el akarja fűrészelni az ágat, amelyen ül, azaz úgy döntött, hogy ágat vált és valami nagyobba integrálódik: a nagy transzatlanti piacba. Az „európai építkezés” válaszúthoz érkezett. Eddig ugyanis lehetővé tette Németország állandó fejlődését. Ez a folyamat azonban nem folytatódhat ugyanazon a módon. Az EU nem tudja legyőzni a válságot egy olyan gazdasági kormányzás bevezetése nélkül, amely közös gazdasági politikát folytat, a fejlődés harmonizálására törekszik és a hátrányos helyzetű országok és régiók számára pénzügyi segítséget nyújt. Egy ilyen politikai vezetés teljes ellentéte a Németország által favorizált egyszerű stabilitási paktumnak. Az ennek a paktumnak a szellemében felerőszakolt gyorsított hiányleépítés csökkenteni fogja a lakosság vásárlóerejét, ami gazdasági visszaeséshez vezet. Az eurózóna így nem lehet továbbra is a német export legfontosabb piaca. Németország döntött: a a nagy transzatlanti és a világpiac mellett.

Térítés a bankoknak adósságtörlesztés helyett

A gyenge országok adósságának átütemezése helyett, amihez a bankok hozzájárulhattak volna, Európa két intervenciós alapot hozott létre. A Görögországnak szóló 110 milliárdos euró segélyt és 750 milliárdot kölcsönökre és garanciákra, amelyekkel a fogadó országokat a Nemzetközi Valutaalap feltételeinek vetik alá, amelyben az USA szavazati többséggel rendelkezik. Gazdasági depresszió vagy akár stagnálás esetén a közkiadások rendezésének a politikája bukásra van ítélve. A segélynek tervezett 750 milliárdot – az adófizetők vásárlóerejének a kárára – a bankoknak fogják visszatéríteni, ami a recessziót ennek megfelelően csak elmélyíti.

Új amerikai szerkezetű Európát akarunk?

Európa szerkezete az Egyesült Államok nyomására jött létre, amit a háború után a Marshall segély feltételeként szabtak meg. Németország érdekeit vette figyelembe, amelyek az USA érdekeit kiegészítették. Az USA kezdeményezésére indult be úgy az euró elleni támadás mint az Európai Unió leépítésének művelete, ahol már a kontinens legerősebb gazdasága és az új európai intézmények a meghatározók. Ilyetén a Bizottság és a Tanács megerősítik részvételüket az Unió lebontásában és azt egy új transzatlanti politikai és gazdasági szerkezetbe integrálják, amelyet az USA vezet, s amely szerepet már eljátszotta az európai polgárok személyes adatainak átadásáról tartott tárgyalásokon és azokon is amelyek célja egy nagy piac megteremtése, amely a két kontinenst újfent összefogja.

PS: AMEUROPA a láthatáron?

Jean-Claude Paye belga szociológus cikkének Németországról szóló tétele bizonyára meglepetést kelt és némi interpretációra szorul. Az Európai Unió megalakulásakor – és még jóval később is – ugyan nem Németország érdekei voltak mérvadóak, hanem – a többi európai állam szemében – integrációja és ezáltal veszélytelenítése, dominanciájának megelőzése. A Marhall segélyből is aránylag jóval kevesebbet kapott mint a többi nyugateurópai állam, de – és ebben a belga szociológusnak igaza van – Amerika némely más jellegű átmeneti ötlet, mint pl. a Morgenthau terv, elvetése után ráébredt egy vesztes félként könnyen dominálható nagy európai állam számára kiaknázható előnyeire. Drábik János már másfél évvel ezelőtt figyelmeztetett a nagy euroatlanti gazdasági térség  és az eurodollár tervére, amely a gyors léptekkel menetelő „új világrend” talán legfontosabb állomása lesz. Amerika, a „big brother” elsősorban adósságát fogja velünk megosztani, amit az említett okokból valószínűleg csak Németország torkán tud könnyen lenyomni. Ebben az esetben felmerül hazánk hagyományos német orientációja újragondolásának szükségessége. A legkézenfekvőbb a környező országokkal való szorosabb együttműködés gondolata, amihez a lengyel, horvát kapcsolatok erősítése jó kezdet lehet.

Jean-Claude Paye, Belgium
Megjelent: Zeit-Fragen 2010.07.12.
Fordította: Vajta Dénes, Nemzeti InternetFigyelő
Nemzeti InternetFigyelő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük