Jajkiáltás a Remény Városából: Pofozza mán le valaki ezt a mesemondót!


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Avagy a Kisköcsög butapesti megint féligazságokkal operál

Mindig nagy élvezettel olvasom Tóta W. Árpád, az Index publicistájának szösszeneteit, ugyanis ő a legeklatánsabb példája annak, hogyan lehet féligazságokkal operálva pillanatok alatt tévútra vinni és beetetni marhaságokkal egy egész országot. De jó példa arra is, miképpen jutottunk idáig, valamint kétségkívül ő az egyik emblematikus alakja annak is, milyen káros hatásai vannak, ha valaki álló nap csak a világhálón csüng, s a valóvilág helyett a Való világot, azaz a virtuális életteret választja.

Az igazi, a valóságos valóság egy idő után riasztóan hat rá. Nem elég megnyomni a Ctrl+Z billentyűkombinációt, egy Undo (Visszaállít) parancsra nem lehet meg nem történtté tenni dolgokat. Ez valóban riasztó lehet. Egy olyan ember számára mindenképp, aki nincs tisztában azzal, mi a mai magyar rögvalóság, s csak Vízfej-ország központjából, a butapesti média- és gondolatbúra hermetikusan lezáró és elzáró védettsége alól osztja az észt és a demokráciát.

Legutóbb Multiplayer című írása volt az, amely a magyar ember zsebében szalonnázás céljából tartott Bugyli márkájú, bicska típusú kisegítő evőeszközt fél-automatikus üzemmódban azonnal kinyílásra késztette.

De haladjunk szép sorjában, ahogy az meg vagyon írva:

„Egyelőre csak a két protestpárt, a Jobbik és az LMP mutatta meg magát, és egyebek között azt közölték mind a ketten, hogy egyrészt több pénzt az embereknek, másrészt meg a pénz onnan lesz, hogy a multiktól elszedik. Lehet más a politika, meg Jobbik Magyarország? Ugyanmá. Ez ugyanaz a politika, a rosszabbik Magyarország rövidlátó tántorgása.

Állnak még a paloták

Ordas eszmék telepednek egymás mellé. A multinacionális vállalat ezekben a szövegekben nem más, mint a huszadik század nagy népellensége: a burzsoázia. Az az illető, akinek van pénze, és innentől csak ürügyet kell keresnünk ahhoz, hogy elvegyük tőle. Az egyetlen különbség kettejük között, hogy a Jobbik táborában a burzsoázia zsidó, az LMP szövegében meg már az is elég ok a megfejésükre, hogy burzsoák. Jól megy nekik, nosza, raboljuk ki őket. Ez volna a program. Adóztassuk meg őket, és hozzuk helyzetbe a kis- és középvállalkozásokat, mert. ööö. mert azok lényegüknél fogva tisztességesebbek, tisztábbak, szárazabbak. Schiffer András konkrétan azon búsong, hogy a szemét multik nem adnak munkát a képzetlen magyaroknak. Hazudik, szégyentelenül, pontosan olyan aljasan, ahogy fasiszta versenytársa.”

Hát, kérem tisztelettel, elsőre még azt is mondhatnám, ilyen még nem vót! Ütik a metamorfózison átesett SZDSZ maradékát, de még pediglen ezerrel! Még jól is érezhetné magát a magamfajta. Legalábbis első ránézésre.

De nézzünk be kicsinység a csomagolás mögé is!

Megmondom az őszintét, én mán halálosan unom, hogy nekünk sose lehet jó. Mindig csak a makrogazdasági mutatók, a pénztárfőkönyvi rubrikák stimmelése, a külföldi befektető, a hazánkba betelepült multik érdekei azok, amik számítanak, mi magyarok, meg le vagyunk sajnálva. Tessen mán mondani, hogy a rossebbe menne jól egy országnak, ha a benne élőknek nem megy jól? Lehet, hogy a neoliberalizmus hívei számára ez a fajta kérdésfelvetés demagógnak tűnik, én felvállalva ennek összes ódiumát, azonban mégis felvetem. A megválaszolását a kedves Olvasóra bízom, kérem, mindannyian gondolkodjunk el ezen.

Ordas eszmék? Dejszen darab idővel ezelőtt még maga a nagyságos és fényességes posztkommunista utódpárt tűzte képzeletbeli zászlajára: „Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak!” Akkó még komilfó vót? Most mán nem az? Igaz, azt elfelejtették hozzátenni, hogy több pénzt ADÓBA! Az anyátok szentségit! Még elkezdtek itt nekünk dőzsölni! Mán így is többet fogyasztotok, a kelleténél. Rabszolgahad… na nem, felejtsétek el, velünk aztán nem gyüttök! Mink az elit vagyunk!

„A multinacionális vállalat ezekben a szövegekben nem más, mint a huszadik század nagy népellensége: a burzsoázia. Az az illető, akinek van pénze, és innentől csak ürügyet kell keresnünk ahhoz, hogy elvegyük tőle.”

Néhány esztendővel ezelőtt még ügyeltem volna a veretes megfogalmazásra, valahogy így kezdtem volna: „Arany, drága skarabeusz-bogaram!” De ma már csak annyira fussa, hogy Tóta W., te nagyon hülye. Tudom, ez bizony édes kevés, még egy olyan botcsinálta zsurnalisztától is, mint jómagam, hiszen rendelkezésre áll a szépirodalom és publicisztika kimeríthetetlennek tűnő eszköztára, de higgyék meg nekem, erre az emberre vétek elpazarolni ékes, édes anyanyelvünk különféle szebbnél szebb szóvirágait, hogy ezzel a veretes akármivel fejezzem ki magamat.

Na, szóval! Ha a hagyomány állításának hinni szabad, ma minden Magyarországon megtermelt 100 forintból 92-t adómentesen kivisznek az országból a multik. Talán emlékszik még a tisztelt Olvasó, darab idővel ezelőtt azon keseregtem, mennyire megalázó az a módja a kizsákmányolásnak, amikor az egyik hazánkban (reméljük csak ideiglenesen) állomásozó multinacionális élelmiszer kiskereskedelmi lánc ún. Supershop kártya címén minden 1000 forint értékű vásárlás után nagy kegyesen visszaoszt 1, (eztet muszáj leszek betűvel is kiírni, hogy tényleg mindenki megértse és felfogja) tehát EGY – Francisco után szabadon, nekem lehet, nem vagyok és valószínűleg soha a büdös életben nem is leszek miniszterelnök –, szóval visszaoszt EGY nyüves tetves qrva forintot nekünk. Csak azért, hogy lássuk, mennyire kegyes hozzánk, igavonó barmokhoz a gyarmattartó. Szívén viseli a (bér)rabszolgák sorsát. Legalábbis annyira, hogy életben tartson bennünket a javak előállításához.

Emlékeznek még ugye? Rabszolgahad, indulj velünk…

Igen! A multiknak van pénzük! De nem elszedni kéne tőlük, hanem nem odaadni nekik! De ha már odaadjuk, ők se legyenek kivételezettek, adják oda ők is az államnak azt, ami jár! Adózzanak!

Szó sem lehet róla, mert akkor megijednének a multik! Még a végén kivonulnak az országból! – halljuk azonnal a vészjósló sztereotípiát már-már sablonszerűen mantrázó neolib kórus médiakárogását.

Persze! Itt hagynak csapot-papot, mi?

Kérjük azon kedves Olvasóinkat, akik már láttak rettegő multinacionális céget – némelyikük éves költségvetése meghaladja egy-egy nemzetállam ugyanezen időszakra szóló büdzséjét –, tehát aki látott már rettegő multit, az kérem, jelezze a Független Újságírók Szövetségénél, vagy a Nemzeti Internetfigyelőnél! Olyan, aki már találkozott olyannal, aki már látott valakit, aki tényleg találkozott rettegő multival, nem áll módunkban elfogadni, csak a személyes tapasztalás az érvényes!

Bizony, jól megy a multiknak, és ha úgy vesszük, nem járunk messze az igazságtól, amikor azt mondjuk, ők rabolnak ki minket. A nehezen megkeresett pénzünkért – az összehasonlítás más európai uniós országokkal elkeserítő – mondjuk ki nyugodtan, sok esetben rossz minőségű árut kapunk. Az utóbbi időkben napvilágra került élelmiszerbotrányok meglehetősen beszédesek.

„A multik szimbolikus képviselői, a hipermarketek a képzetlen munkaerő mentsvárai, Magyarországon a “burger flipping”, a McJob megfelelője az árufeltöltő. A multi nem olvas kurucinfót, ezért cigányt, négert és meleget is felvesz, amennyiben rendesen dolgozik. Magyarország legnagyobb munkáltatója a magánszférában a Tesco, 22 000 alkalmazottal. Elhiszem, hogy jól hangzik a multizás, meg onnan a pártelnöki székből az egy távoli, lelkifurdalás nélkül büntethető entitás, de kábé százezer embernek a Tesco jelenti az életet, és millióknak az olcsó sajtot, sonkát, kenyeret. És akkor a beszállítókat, fuvarosokat és családjukat nem számoltuk.”

Csak kiegészítő infóként, mondjuk úgy, megszívlelendő jó tanács, egy régi magyar mondás: Olcsó húsnak híg a leve.

Aztán van itt még valami Tóta W.! Einstein nem volt egy hülye ember, aszonta minden relatív. Kifelejtettél egy szócskát a huszonkétezer munkavállaló elől. A „csak” szócskát! Papa, az CSAK huszonkétezer munkavállaló, akit a Tuskó alkalmaz! (Mondjuk arról is érdemes lenne elbeszélgetni, hogy milyen feltételek mellett!) Mit gondolsz, a kkv-k vajon hány embert foglalkoztatnak? Lehet, hogy egy kis- vagy éppen mikro vállalkozó egy vagy két embert foglalkoztat, csakhogy mikro-, kis- és középvállalkozóból sokkal több van ám, mint Tuskóból. Ha összegészében nézzük, bizony Tuskó gazdaságos már nem is tűnik olyan gazdaságosnak. Ha még azokat a kisvállalkozókat is hozzávesszük, akik a multik megjelenésével kénytelenek voltak becsukni a boltot, mert „az egyenlő pályák, egyenlő esélyek” címszóval meghirdetett ún. piacgazdasági verseny címszó alatt rendszerint ők húzzák a rövidebbet, nos, akkor már végképp nem tűnik olyan olcsónak és gazdaságosnak az, ami magát olcsónak és gazdaságosnak tűnteti fel.

Érdekes, a kisvállalkozóknak valahogy soha nem jut annyi a közösből munkahelyteremtésre, vállalkozásfejlesztésre, mint a multiknak. Mit gondolsz, a kkv-k vajon mennyivel olcsóbban tudnának egy új munkahelyet megteremteni, mint mondjuk az ominózus gumigyár?

Intellektuális erőfelmérő csörtéken hamar türelmüket vesztő honfiak ilyenkor még hozzáteszik azt az autentikusnak is tekinthető kitételt, mintegy a gondolatsort lezárandó, hogy „baszod alássan”.

(A cikk írójának védelmében, valamint a korrekt tájékoztatás kedvéért mondjuk el, ez, a nép ajkán oly gyakorta elhangzó, sokszor záróakkordként alkalmazott szófordulat, mintegy rávilágít a probléma súlyosságára, tehát ez esetben is indokoltnak tűnt alkalmazása.)

„Van még valami, amit a – kétségkívül létező – adókedvezményekkel támogatott multik tudnak, és a körbenyalogatott kkv-k nem: bejelentik a dolgozóikat, adót fizetnek utánuk, és nem trükköznek minimálbérrel meg zsebbe adott plusszal. A kizsákmányolás legsúlyosabb esetei nem a multiknál, hanem a magyar kisvállalkozóknál esnek meg, mert ahol nincs is munkaviszony, ott nincs semmiféle védelem. A kkv-k is fel tudnak venni képzetlen munkaerőt, de szinte kizárólag feketén. Ez nem lehet stratégia, aki azt mondja, hogy igen, az tudatosan hazudik.

A multik adókedvezménye, a duális gazdaság súlyos probléma, de egyben versenyhelyzet, aminek az eredményét most már érdemes számba venni. A multik megkapták azt az adócsökkentést, amit az LMP nem mer kimondani – mert osztogató ígéreteit annullálná vele -, azt a könnyítést, ami lehetővé tette, hogy sikeresek legyenek. Eddig elért sikereik közmegelégedésre szolgálnak: a magyar ember szívesen vásárol a Tescóban és az Auchanban, autót vesz a Suzukitól, és villanykörtét a General Electrictől, mert elégedett azzal, amit kap a pénzéért. Ebből él az árufeltöltő, a pénztáros és az áruházi detektív. Az Audi és az Opel pedig külföldön is el tudja adni a magyar ember keze munkáját. Így van ez jól, ahogy ők csinálják. A multik stratégiája, az általuk kiharcolt adószint működik, a többi meg nem. Nem üldözni kell őket, hanem levonni a tanulságokat, és megadni ezt az adókedvezményt mindenki másnak.”

Kettészakadt nemcsak az ország, hanem a gazdaság is. Mai divatos szóhasználattal élve duális, azaz kétosztatú a gazdaságunk. Van a multik által működtetett rész, amely jól prosperál, tolják kifelé a pénzt az országból adómentesen, még pediglen ezerrel, és van a másik fele, amely gyakorlatilag az életben maradásért küzd. Nem jutsz hitelhez, ha mégis akkor olyan fedezet kell hozzá, hogy pillanatok alatt beleőszülsz.

Vállalkozó meséli, pályázatnál 15%-os növekedést várt el a pénzintézet, csak úgy adott volna hitelt. A gond ott kezdődött, hogy a vállalkozó visszakérdezett, ugyan vajon, mondaná mán meg valaki neki, hogyan is tudna ő 15%-kal növekedni, amikor állambácsi is megy lefelé megalázóba, de nem is kicsit, hanem nagyon? Mínusz 7 gyün ki a végén, vagy valami ilyesmi. Ügyintéző hölgy diszkréten mosolygott.

Ilyen van? Ilyen van.

Na, ez a nagy magyar rögvalóság Tóta W.! Eztet kéne möglátnod a búra alól, vazze! Törüld ki a csipát a szemedből végre butapesti kisköcsög! A szabadosságot, meg az ürességgel felérő értéksemlegességet (értsd: értéktelenséget) egekbe magasztaló két gyökértelen kaszt ideje lejárt. Jó lenne végre tudomásul venni! A haláltusa, a döglődés darab ideig még biztosan el fog tartani, de már mindenhol rájöttek arra, hogy Mammontól ideje visszatérni Istenhez, a pénz helyett pedig újra az embert, az emberi életet kell a legfőbb értéknek tekinteni.

Kéne venni magadnak a fáradságot – és ez a politikusokra talán még hatványozottabban igaz! – és ki kellene mozdulni végre Degesz uram kutyaszaros világvárosából! Csak nehogy meglepetés érjen, amikor Vidék-Magyarországon szembejön veled a nyomor! És ne a nagyvárosokba, meg a megyeszékhelyekre utazz! Kanyarodj le valamelyik lehajtón az autópályáról, az Intercity-ről ülj át az Interpicire – ha még át tudsz –, és majd megtudod, hogy néz ki az a bizonyos sokat emlegetett másik Magyarország, ahol az embereknek nemhogy minden, de semmi sincs a seggük alá tolva.

„…az a szerény cél, hogy az analfabétáknak legyen bejelentett munkahelyük, az is csak akkor valósul majd meg, amikor a minimálbér eltörlését vagy legalább csökkentését végig meri vinni egy kormány – mert analfabétákkal legfeljebb fröccsöntetni lehet, meg pólót szitáztatni, és abban az iparágban Kínával, vagy inkább Vietnámmal versenyzünk. Igen, a magyarok jelentős része semmivel sem ér többet, mint a kici sárga emberkék. Tessék tudomásul venni.

A Tesco nem ellenség, hanem példakép. A burzsoázia nem bűnszervezet, hanem a munkaadód. Ne kezdjük már elölről, ha lehet.”

Tessen mán mondani butapesti megmondó uram, és mi lesz azokkal, akik nem analfabéták? Mi lesz azokkal, akiket, hogy úgy mondjam, nem elégít ki a biológiai lényként (ha tetszik fehérjehalmazként) történő vegetálás, hanem esetleg valami többre vágynak, és mondjuk – isten óvjon a nagy szavak meggondolatlan használatától, de – teszem azt szellemi kvalitásként (értsd: spirituális lényként) is szeretnének funkcionálni abban a rövidke kis időintervallumban, ami nekik itt ezen a kicsinyke kis sárgolyón megadatott? Velük mi lesz?

Megmondom az őszintét, engem speciel rettentő mód zavar ez az állandó példálózás a képzetlen munkaerővel. Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár jut az eszembe, aki már nem tudom én mióta másról sem beszél a versenyképesség kapcsán, mint a szürkeállomány fontosságáról és arról, hogy jó lenne végre odafigyelni a világra, a szalag melletti összeszerelő robotok szerepét a világ fejlettebb részén mára már átvették a valódi robotok. Innentől kezdve az ún. „hozzáadott érték” típusú termelés és gyártás fog divatba jönni, ha úgy tetszik, az lesz a kifizetődőbb.

De mink akkó se!

Majd a proletariátus, mint az elmúlt fél évszázadban! A párt és a KISZ, győzelemre visz!

Megmondom én mi a baj az ilyen Tóta W.-félékkel. Egyszerűen nem hajlandók tudomásul venni, hogy eljárt felettük az idő. Elegünk van belőlük, meg a gonoszságaikból. Igen, gonoszak, mert tudatosan ártanak.

A kizsákmányolás legsúlyosabb esetei nem a multiknál, hanem a magyar kisvállalkozóknál esnek meg, mert ahol nincs is munkaviszony, ott nincs semmiféle védelem.

A multi bejelenti a nála dolgozó munkaerőt, adót és járulékot fizet, míg a magyar kisvállalkozó nem, vagy trükközik. Amellett, hogy ez a kijelentés általánosít – természetesen, mint minden általánosítás, kissé ez is sántít –, talán érdemes lenne azon is eltöprengenünk kicsinység, mi lehet az oka annak, hogy trükközésre kényszerül oly sok kis- és középvállalkozás. Talán az életben maradás érdekében? A multinak nyilván nincs oka a kapálózásra, hiszen állami támogatásokat kap, sokkal kedvezőbb szabályozás vonatkozik rá, mint a nagyságrendekkel kisebb és szegényebb hazai „versenytársakra”.

A multiknál van munkaviszony. De vajon miféle védelemről beszélhetünk olyan helyen, ahol nem engedik a szakszervezetek megalapítását vagy ellehetetlenítik azok működését?

És igen! Ez volna a program, amire Vidék-Magyarország már hosszú évek óta vár, hogy végre a kis- és középvállalkozókra is odafigyeljen az ország vezetése, helyzetbe hozza őket végre. Ne kelljen anyagilag belerokkannia a vállalkozónak vagy a mikro-cégnek, ha ne adj’ isten felvesz egy új munkaerőt.

Még hogy a multik az adókedvezménytől lettek sikeresek! Ugyan kérem! Micsoda hülyeség ez? A Tuskó, meg a többi hasonszőrű már azelőtt is degeszre keresték magukat, mielőtt megvetették a lábukat kis hazánkban. Már azelőtt is sikeresek voltak, ide csak azér’ gyüttek, hogy az irányított hatalomátrendeződés folyamán a népre felülről ráerőltetett kapitalizmus-eszmény károkozásának folyományaképpen előállott hasznot lefölözzék. Ez ilyen egyszerű.

És csak a pontosság kedvéért! Tegyük mán fel a kérdést magunknak, hogy Tóta W., ugyan vajon honnan a rossebből veszi, hogy a magyar ember szívesen vásárol a Tuskóban meg a többiben? Nem lehet, hogy azért vásárol a General Electrictől villanykörtét, mert Tungsram gyakorlatilag már nem is létezik? Nem lehet, hogy azért vásárolunk ezeknél a multiknál, mert a dömpingáraikkal és a külföldről behozott agyontámogatott élelmiszerekkel tönkretették a hazai termelést, feldolgozóipart és kereskedelmet?

A magyar ember – legalábbis a döntő többség – egészen biztosan nem elégedett azzal, amit a pénzéért kap. Kicsit olyan ez, mint a kereskedelmi televíziós csatornák műsorkínálata: „eszi, nem eszi, nem kap mást”. Honnan vagyunk olyan rohadtul biztosak abban, hogy nem akarna mást, esetleg jobb, igényesebb műsort nézni a televízióban a magyar, csak egész egyszerűen azért nem tud, mert nincs más. Nem a Hír, vagy az ECHO TV földi sugárzású, hanem az RTL és a TV2.

Tudják, hogy mit szeretne a magyar nép? Tudják a francokat! A tévében odalökik elé az amerikai (sok esetben) szemetet, a Tuskóban meg az uniós szemetet.

Hadd éljenek!

Mi a megoldás? Van-e megoldás?

Nos, az ilyen és hasonló problematikus helyzetekben az emberek többsége hajlamos arra, hogy elragadtassa magát, ahogyan azt a még regnáló kormánypárt esetében is láthattuk. Amolyan gordiuszi csomót leküzdő huszárvágásszerű effektussal a cenzúra egyfajta modernkori változatát alkalmazva egész egyszerűen elhallgattatják a nemkívánatos médiát. Mondjuk azzal, hogy nem adnak neki információt.

(X tévé munkatársait megkérem, ne jöjjenek 5 méternél közelebb! Y tévének nem nyilatkozom – fröcsög a fontos pozícióban elsősorban inkább a maga, mint a köz javára tevékenykedő közszereplő.)

Épp a minap láttam egy kerekasztal-beszélgetést arról, hogyan diszkriminálnak bizonyos televíziós csatornát a sajtótájékoztatóra történő meghívással kapcsolatban. Aszondom, hogy pártrendezvény vót, oda meg azt engedek be, akit akarok.

A másik, ennél jóval gyakoribb mód ma már a pénzzel történő cenzúrázás. Azaz, ha az adott médium hangvételét kedvezőtlennek ítélik, egyszerűen nem hirdetnek benne.

Ebből is látszik, mennyire egyívású a két bukott, gyökértelen kaszt. Internacionalisták és kozmopoliták. A sajtót egy XXI. századi teljes jogú európai uniós tagállamban diszkrimináló, a múlt századi proletárdiktatúra szellemiségét továbbvivő posztkommunista utódpárt aparatcsik prominensei, akik pofátlanul nem átallnak szabad sajtó díjat adományozni szolgalelkületű ölebmédiáik emblematikus figuráinak, és az értékek helyett kizárólag az érdekben gondolkodni tudó butapesti megmondó-ember.

A magamfajta egyszerű mezei talpas azt gondolná – de persze már nem gondolja, hiszen az élet, no meg az elmúlt kicsit több mint két évtized megtanította arra, hogy ebből egy szó sem igaz, legalábbis itt, a mai nem normálisan működő Magyarországon –, hogy azok, akik magas pócra helyeztettek, akár az ország sorsának jobbra fordításában, akár a véleményformálásban, rendelkeznek kellő bölcsességgel ahhoz, hogy a köz érdekeit szem előtt tartva, a köz javáért cselekedjenek. Ezzel szemben folyton folyvást azzal kell szembesülnünk, hogy ez nem így van.

Mennyivel egyszerűbb lenne egyszerűen elhallgattatni az olyan nem kívánatos szirénhangokat, amelyek nemcsak szellemi síkon, de immáron közgazdasági kategóriába is besorolhatóan okoznak már-már helyrehozhatatlan károkat megszólalásaikkal, azaz forintosít ható is a közreműködésükkel elszenvedett veszteség (Pl.: rossz törvények, az élet által megcáfolt selejtes véleményformálás). Érdekes módon ellentétes irányban, a figyelemfelhívás, a köz érdekeinek előtérbe helyezése érdekében tett lépések irányában a cenzúra továbbra is működik. Ez a megoldás – mármint az elhallgattatás, a mellőzés – természetesen nem kultúremberhez méltó, mégis élő gyakorlat a mai napig bezárólag, példának okáért, a szintén pofátlanul hazug módon, magukat baloldalinak és szociálisan érzékenynek nevezők által. És ez még annak ellenére is így van, hogy az 1848-as szabadságharc és forradalom emblematikus momentumában, a 12 pontban – ha jól emlékszem – rögtön az első volt az, amelyik a sajtó szabadságáért és a cenzúra eltörléséért szállt síkra.

Több mint két évtizeden keresztül etettek (a szó tetszőleges értelmében véve is) mindenfélével. Tömtek bennünket mesékkel, soha meg nem valósuló ígéretekkel, hazugságokkal, szemét minőségű élelmiszerrel, és még sorolhatnánk mi mindennel. A nagy mesemondók országa lettünk. De nem olyan értelemben nagyok ezek a mesemondók, mint Benedek Elek, Andersen, vagy a Grimm testvérek. De még Háry Jánosra vagy Münchausen báróra sem hajaznak egy cseppet sem. A mesékben fellelhető kedves tódítások, lódítások és az előre megfontolt szándékkal elkövetett gonosz hazugságok között ugyanis szakadéknyi távolság tátong. Márpedig a mai Magyarországon ez utóbbi képződött meg.

Önkéntes mérvadók és jól fizetett megmondó-emberek serényen tevékenykedő siserehada munkálkodik azon, hogy elhitessék velünk, nem lehet más kiindulási alap, mint a másoktól való függés, a külföldi befektetőknek való feltétlen és odaadó megfelelés, magyarul, a kiszolgáltatottság. Mer’ az úgy jó és úgy kívánatos.

Tessen mán mondani, hogy a rossebbe van az, hogy a régiségben mindenfajta pályázati rendszer meg uniós kvóták és előírások nélkül épült, szépült az ország, most meg gyakorlatilag lélegzetet sem lehet venni anélkül, hogy ne a külföldinek gazsulálnánk? Miért ez a kiindulási alap? Miért ez a startkő? Miért minden csak innen indulhat?

Ja, mer’ hogy szétloptátok az országot és mára nem maradt egy büdös kanyiló vasunk sem? Mehetünk koldulni vagy jobb esetben kunyerálni a külföldi globalogazdihoz?* (copyright by Bogár László)

És akkor még legyenek példaképek a multik?

(Csak úgy zárójelesen, ahogy szoktam: a magyar sokáig tűri az elnyomást, de egy dologra sosem volt hajlandó, hogy szeresse az elnyomóját.)

Kern András emlékezetes – hogy stílusosak legyünk Tóta W. szóhasználatához – „multiplayer”, azaz többszereplős interpretálásában előadott „Halló Belváros” című kabaré száma jutott az eszembe. Abban hangzik el a címben szereplő mondat: „Pofozza mán le valaki ezt a mesemondót!”

Az államszocializmus idején volt uralkodó nézet, hogy egy-egy jól irányzott makarenkói pofonnal (kizárólag nevelési célzattal, természetesen) sokszor csodákat lehet elérni. Mint azt már a korábbiakban említettem volt, manapság sokan hajlamosak arra, hogy elragadtassák magukat. Sok helyütt sajnos előfordul az is, főként vendéglátó-ipari helyiségek asztalainál, nagyobb mennyiségű alkoholtartalmú italok elfogyasztása után, hogy reneszánszukat élik a lámpavasak. Nos, a kultúrember kerüli az erőszakot. Ha lehet, a verbálist is. Ez persze nem mindig sikerül. Tudom, hogy ebben az országban majd’ két évtizede egyebet sem tesznek, mint nyugtatgatják az embereket, akiknek ebből már nagyon elegük van, és Wittner Mária szavaival élve: „forradalmakat nem lehet megspórolni”, mégis azt gondolom, jobb a békesség.

Ha a megoldást teljes egészében nem is, de az afelé vezető utat talán megmutathatja nekünk április 11-e. És igen, a nép végre, ha úgy tetszik intelligens és intellektuális módon, ha csak képletesen is, de végre lekenhet ezeknek egy nagy makarenkói maflást. Legalábbis akkor, „ha úgy húzza be az x-et a magyar, hogy kiszakad a papír”!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

0 hozzászólás a(z) “Jajkiáltás a Remény Városából: Pofozza mán le valaki ezt a mesemondót!” bejegyzéshez

  1. Ez a s***fej tóta w érdemel ekkora elemzést? Te jó ég pécsi polgár alszol néha “öntudatlan”? tota w árpád tesco-ügynök nem vitás, azelőtt porszívóban utazott, de mára kisebesedett neki a hátsója, igaz a pedálmunkája javult, és nyelve is nyálasabb, ha a gazdi mosolyog…

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Elhunyt Bálint Lajos nyugalmazott gyulafehérvári érsek
Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás Révkomáromban
Folytatódik a JOBBIK mocskolása! – most a Gondolában
Close