KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

„Izraelnek meg kell szűnnie létezni” – interjú két anticionista rabbival

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

NIF: Az utóbbi években felerősödtek a zsidóság körében is a cionista-ellenes mozgalmak. A Naturei Karta sorozatban szervezi a cionista-ellenes tüntetéseit Londonban (2015 október 11.-én is), New Yorkban és más városokban. A képeket ezekről a megmozdulásokról itt lehet megtekinteni: http://nkusa.org/

boycotte-izrael

A magyarországi zsidók nem csak a cionizmus alapítóival, Herzl Tivadarral, Natonek Józseffel és Südfeld Miksával büszkélkedhetnek, ugyanis a zsidó anticionizmus gondolata is hazánkból származó zsidóktól származik. A Neturei Karta jelentése: a város (Jeruzsálem) őrzői. Nevük egy idézet része a Talmudból, amely arról szól, hogy Jeruzsálem valódi őrzői nem a katonák, akik valójában pusztulást hoznak rá, hanem a jámbor emberek, akik imádkoznak. A Neturei Karta nem is igazán egy szervezet, inkább egy átfogó eszme, mely mögé több tízezer zsidó sorakozik fel szerte a világon. Nem szelektíven olvassák a Tórát, nem vesznek el belőle semmit: pontosan azt hirdetik fennhangon, amit az mond, nevezetesen, hogy zsidó állam márpedig nem létezhet. A szekuláris Izraelt nem ismerik el, palesztinai tagjaik adót nem fizetnek, katonai szolgálatot nem teljesítenek, személyi igazolványt nem váltanak. A Barikád kérdéseire Moshe Ber Beck rabbi magyarul, és Ahron Cohen rabbi angol nyelven válaszolt.

– A kívülálló azt hihetné, hogy minden zsidó és rabbi egyforma, és mind támogatják Izraelt. Ám a Neturei Karta látványosan más állásponton van. Mi a nézetkülönbség oka, miért támadják a cionizmust?

– Beck rabbi: A zsidó hit és a cionizmus közötti különbségről órákat lehetne értekezni. A cionizmus egy mindössze 150 éves koncepció. Nem hívő zsidók találták ki, és az alapja az, hogy nekünk egyedül kell felállni, visszamenni Palesztinába, csinálni egy országot, és nem szabad Istenre hagyatkoznunk – ezeket persze a Tóra tiltja. A zsidóság nem pusztán egy nép, hanem egy vallás is: hitünk a Tórából ered. Nincs zsidóság Tóra nélkül. Minket a Teremtő választott ki, és hozott Palesztinába, és a bűneink miatt később Ő is üldözött el onnan. Nem lehet csak úgy visszamenni oda, és hipp-hopp létrehozni egy országot. A Törvény tanítása szerint csak maga Isten gyűjthet minket újra egybe Palesztinában. Tudja, a zsidóság egy több ezer éves nemzet, mely hosszú időn keresztül jól megvolt egy ország nélkül. Rengeteg nagy ember, tudósok, rabbik és igen, sok gazdag ember is a választott néphez tartozott. Ők mind megtehették volna, hogy egy ország megcsinálásán ügyködjenek, de nem tették. Sok nehézségen ment keresztül a zsidóság mindenfajta ország nélkül, és tessék, máig itt vagyunk. Hitler után azonban a zsidóság összetört, és így a gondolat beférkőzhetett a zsidók közé, hogy legyen egy hazánk. Izraelt így rakták össze. Ám máig sok zsidó és sok rabbi tartja, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Ez a valódi zsidóság, és mi, a törvényt betartó zsidók mélyen szégyelljük a sok vérontást, amit Izrael a világ zsidóságának nevében tesz. Ha nem jött volna létre akkor Izrael állam, és ma megkérdeznék a zsidókat, hogy legyen-e, állítom, hogy a többség nemet mondana.

– A valódi zsidósággal tehát szemben áll a cionizmus. Az ember mégis lát cionistákat, akik vallásosnak mutatják magukat, és Izrael állam jelképe is a menóra. Hogy is van ez?

– Beck rabbi: Izraelben nagyon erősen küzdenek azért, hogy a zsidóság otthagyja a vallását. Persze, ha az ember ma szétnéz Izraelben, találhat magukat vallásosnak mondó cionistákat. Azonban ez csak egy taktikai lépés. Valójában a cionizmus egy új zsidóságképet vezetett be, mellyel célja az volt, hogy a nép elfelejtse, mit kapott parancsba a Mindenhatótól.

– Cohen rabbi: A cionizmus egy eredendően ateista elképzelés. Izrael pusztán felvette a vallásos szimbólumokat, hogy odacsalogassa a zsidó embereket a világ minden tájáról. A cionisták nem hisznek Istenben, viszont hisznek abban, hogy Isten adta nekik azt a földet.

– Igaz, ami a tévéből jön, hogy csak az iszlám okozza a viszályt a Szentföldön?

– Beck rabbi: Amit a média sugall, hogy ez egy vallási háború, egy nagy hazugság. Sok nemzedéken át éltünk békében az itteni népekkel és más hitűekkel. Nem igaz, hogy a harag a zsidóság ellen irányul. Ha valakit itt gyűlölnek, akkor azok a cionisták. Hatvankét éve minden közel-keleti nyomorúságnak Izrael állam az oka, és ez az, ami ellen mi küzdünk. Addig nem lesz béke, amíg a világ rá nem döbben, hogy Izrael léte egy alapjaiban hibás gondolat.

– Önök főleg vallásos alapon utasítják el Izrael államot. Egy ateista hogyan viszonyuljon Izraelhez? Akit nem érdekel Isten, támogathatja a cionizmust?

– Cohen rabbi: Hitünk alapján, de humanitárius megfontolásból is ellenállunk, bár a kettő között nyilván van kötelék. De egy ateista is láthatja, hogy Izraelben elnyomják a palesztinokat, lerombolják házaikat, leölik őket.

– Izrael mégis a béke- és a tolerancia bajnokaként adja el magát külföldön.

– Beck rabbi (nevetve): Mondani könnyű! A kérdés az, hogy mit csinálnak!

– És a másik unalomig mantrázott állítás? Hogy Izrael állam „Isten országa”?

– Beck rabbi: Az egész világ Istené. A bibliai Izrael földje szent, és réges-régen ott valóban állt egy szent ország, ezt mondja a Tóra is, ám onnan mi, zsidók el lettünk üldöztetve. Az, amit ma „Izrael” néven hívnak, egy gigászi bűn, s ez az ország nem az Istené, inkább a Sátáné. Épp olyan bűn volt létrehozni, mint ahogy bűnös dolog lopni vagy ölni.

– Izraeli körök látványosan igyekeznek belerángatni az USA-t egy Irán elleni háborúba. Mi lehet ennek a következménye? Harmadik világháború?

– Cohen rabbi: Elképesztő, ahogyan Izrael Irán ellen hergeli Amerikát. A vádjaik teljesen alaptalanok. Nem kérdéses, hogy ha így folytatják, egy katasztrofális háborút, ahogy Ön mondja, egy harmadik világháborút is kierőszakolhatnak. Az iráni zsidó közösséget mellesleg nem érik támadások, Irán tolerálja a vallásos zsidókat.

– A Neturei Karta látványosan küzd Izrael állam léte ellen. Palesztinok oldalán tüntetnek, és Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök mellett is kiálltak, mélyen vallásos, őszinte embernek hívva őt, és harmonikus, Istent követő országnak írva le Iránt. Izraelben izraeli zászlót égetni merész dolog. Gyakran támadják szervezetüket a cionisták?

– Beck rabbi: Természetesen. A Neturei Karta pont a fordítottja a cionistáknak, így hát érthető a gyűlölet, amivel kezelnek minket. Mi rámutatunk a valóságra, hogy a cionisták ráültek a palesztinok fejére, és úgy tákolták össze Izraelt. Ha egy idegen nemzet Magyarország helyén létrehozna egy országot, és kijelentené, hogy az mostantól az övé, abból is pont ugyanilyen problémák fakadnának. Mi erőszakmentesen, békében hirdetjük az igazságot, és ők erre fegyverrel, összeveretésekkel, rendőri akciókkal, börtönnel válaszolnak.

– Cohen rabbi: Sokan támadtak minket egy teheráni holokauszt-konferencián való részvételünk miatt, ám a téma nem a holokauszt tagadása, hanem revíziója volt. A holokauszt egy borzalmas esemény volt, de nem lehet a palesztinok elnyomásának igazolására használni. A cionisták önkényes módon, már-már vallási szintre emelve használják rosszra a halott zsidók emlékét. Elsőrangú lehetőség volt, hogy megmutassuk az iszlám világnak, hogy a zsidóság nem azonos a cionizmussal. Máig nem bántam meg, hogy ott voltunk. De persze nem csak Izraelben érhetnek atrocitások. Az én angliai lakásom előtt tüntetést szerveztek a cionisták, összeverték a kocsimat, tojással dobálóztak, öngyűlölő zsidónak hívtak.

– Sokan, akik a cionizmus ellen küzdenek, a holokausztot is egy mesének tartják. Ehhez mit szól?

– Beck rabbi: Mese? Ez borzasztó. A szüleimet, a barátaimat vesztettem el a holokausztban, a haláltáborokban. Csoda, hogy mi, gyerekek megmenekültünk, hála a Mindenhatónak. Hogy lehet ezt tagadni? Olyan, mintha valaki nem fogadná el, hogy a nap süt az égen.

– Cohen rabbi: Hiába tagadják a holokausztot egy bizonyos mértékig, teljességgel nem tudják megcáfolni. A hatmilliós számot gyakran idézik. Ebbe bele lehet kötni, de a bűn akkor is ugyanolyan borzalmas, ha nem hatmillióról, hanem ötről vagy négyről van szó. A kivégzés módszere is részletkérdés. Mindegy, hogy gázkamra, vagy puskagolyó. A bűn az bűn marad. Kicsinyíteni azt gyalázatos dolog az áldozatok emlékével szemben.

– Kedves Beck rabbi, ön Magyarországról származik. Mesélne egy kicsit az életéről?

– Beck rabbi: Budapesten születtem, ha jól emlékszem, 1934-ben. Egy pesti bunkerben elrejtve vészeltem át a zsidóüldözéseket, majd Ausztriában, aztán Olaszországban éltem, később Palesztinába keveredtem. Nem akartam oda kerülni, a sors hozta így, de ahogy időt töltöttem ott, rádöbbentem a cionizmus kétszínűségére. Ma már szerencsére (hivatalosan – a szerk.) nem a cionista rezsim alatt élek: az USA-ban lakom.

– Mi legyen hát a sorsa Izraelnek? Ha leszerelnék az államot, mi lenne a sok odaráncigált zsidóval?

– Cohen rabbi: Izraelnek feltétlenül békés úton, de meg kell szűnnie létezni. Azért imádkozunk, hogy a cionizmus gonoszsága eltűnjön a világból. A zsidóknak pedig haza kell menniük, ha ez a béke ára. Ám én hiszem, hogy a palesztinok nem kiűzni akarják a zsidókat. A palesztinok egy független, saját államot akarnak, mint amilyen a történelmi, demokratikus Palesztina volt.

– És ha nem lesz „zsidó” állam, hogyan kell majd a zsidóknak viszonyulniuk ahhoz az országhoz, ahol majd laknak? Tényleg, el lehet várni egy, teszem azt, magyar zsidótól a hazafiságot?

– Beck rabbi: A Tóra-követő zsidók természetes viselkedése, hogy teljes hűséget tanúsítanak azon ország iránt, ahol élnek, ahogy azt a Tóra megköveteli. Nem csak, hogy el lehet várni a hazafiságot, hanem meg is kell követelni!

– Mit mondanának azoknak, akik a cionizmust a zsidósággal azonosítják?

– Cohen rabbi: A kérdés az, hogy ki követi el ezt a hibát. Mert sajnos számos zsidó is bedől annak, hogy a cionizmus helyettesíti a zsidóságot. Ám ez nem így van.

(Barikád nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/6/93240/, www.nkusa.org

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

7 thoughts on “„Izraelnek meg kell szűnnie létezni” – interjú két anticionista rabbival

  1. „vajon miért nem adják le a médiák a több tízezres számban tüntető Manhattani zsidók tiltakozását israel állam léte ellen.?

  2. „israel bűnben fogant és akképpen is végzi ! A rabbik is akarva, akaratlanul kimondják,hogy a világ rákfenéje, a cionista bűnözés,amit amerika évi ötmilliárd dollárral támogat, plusz, amit minden országban lenyúlnak. pl. Magyarország évi ezerkétszáz milliárd forint kamata(?).

  3. szevasztok!

    „…Ha egy idegen nemzet Magyarország helyén létrehozna egy országot, és kijelentené, hogy az mostantól az övé, abból is pont ugyanilyen problémák fakadnának….”

    Ezt mondja – csak nem jelentette ki, hogy az övé, de én úgy látom, mindenhol zsidó uralkodik – Magyarországnak nevezett intézményeiben – most akkor mi van?

    Tényleg nem kell bedőlni – az sem igaz amit kérdez alapon!
    tisztelettel:
    id. Kiss László
    ui: mert ha komolyan gondolná, nem volna ez a helyzet!

  4. Tudomásom szerint az ortodox vallás azt mondja ki,hogy a messiás eljövetele előtt a zsidók nem telepedhetnek le sehol – a cionisták ezt a vallási előírást nem tartották be amikor az angolok megszállt Palesztin területet bocsátottak rendelkezésükre országalapításhoz (bár szerintem a
    Rothschildok fizettek érte az angoloknak).
    A Palesztinok nemzetközi pert indítottak ezért az angolok ellen jogosan,ugyanis a megszállás után vissza kell állítani az eredeti állapotot mivel mindenki csak a saját tulajdonát ruházhatja át másra.
    H.B.
    „aki az ellenség szabályai szerint játszik az mindig veszít..!”

  5. Jó interjú, tetszik!
    Ha valaki hallgatta Vona Gábor évkezdő beszédét az ECHO TV-n, vagy itt ezen az oldalon megnézte, akkor hallhatta, hogy hidakat kell építeni. Szerintem a Neturei Karta hidat épít, s ezt értékelni kell, s nem legyinteni rá, hogy „ugyanaz tökben”, mert akkor pontosan a cionizmus malmára hajtjuk a vizet. Ahogy Vona mondta, nincs mszp fidesz nélkül, nincs fidesz mszp nélkül, így nincs antiszemitizmus cionizmus nélkül, és nincs cionizmus antiszemitizmus nélkül, ezeknek nagyon is szükségük van egymásra, a zavaros és éles feszültségekkel terhes helyzetre, másként nem boldogulnának.
    Tóth úr írta egyik kommentjében, ami nagyon tetszett, valahogy így szólt; ‘a tízezer mérföld is egyetlen lépéssel kezdődik’. Milyen igaz és bölcs mondás, csak neki kell vágni. A Naturei Karta már nekivágott, és nem is most, hanem jóval régebben, a cionista állam megalakulás kezdetén már.
    Nagyon ráférne erre a bolygóra a béke, de ez sosem valósul meg addig, amíg nincs értelmes párbeszéd.

  6. Jancsó Tibor
    2016/02/01 – 15:56

    El vagy tévedve, neked is ezt tudom ajánlani:

    „… László Kiss 47 perce
    +Budaházy György HALLGASD MEG A TEGNAPI KUBINYI MŰSORT:

    http://www.kubinyitamas.hu/

    ÉS OLVASGASD EZEKET AZ OLDALAKAT – FÓRUMOKAT, ÍRÁSOMAT SPARTAKUSZ, ÚJABBAN A REMETE NICK NÉVEN!

    1. http://postaimre.magyarnemzetikormany.com/news.php?readmore=687&c_start=30#c4986

    2. http://www.hungarianrealnews.com/viewpage.php?page_id=1

    A REMETE
    Kevesebb
    ide írtam:
    https://www.youtube.com/watch?v=21FpQ9Jh__8

    A REMETE……….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük