“IV. Birodalom” über alles: Deutschland (1. rész)
Telepítés annyi, mint valamit meghonosítani. Betelepíteni, ennek az, az értelme, hogy az egészet, ami eddig mentes volt valamitől, most azzal a valamivel meghonosítom, otthon fogja érezni magát valami, ami eddig idegen volt. Ha egyszerűen a német betelepítési koncepcióról akarunk szólni, akkor arról van szó, hogy a rabszolgaság modernkori változatáról beszélünk. Németország, amelyik elveszített két világháborút, most új, az eddigiektől eltérő módszert választott a világhegemónia, a világuralom megszerzésére. Nem fegyverrel győzi le a világot, hanem pénzzel, gazdasági fölénnyel, és ez által hajtja uralma alá a világot.
A pénzvilág, amely köztudottan a zsidóké, kénytelen lesz behódolni a technikai-technológiai fölénynek, és tudomásul veszi az übermensch felettességét, a németek időleges győzelmét. A zsidó nép nem mond le az Isten választott népe szerepéről, s ha majd elkövetkezik a végső összecsapás ideje, azt remélik, hogy Dávid ismét csak legyőzi Góliátot.
Addig még van egy kis idő, integrálni, asszimilálni kell a világ népeit, és ez a feladat a németekre van bízva. Szemételhordó, betegápoló, bébiszitter, esztergályos, pék, virágtermelő és hasonló munkások lesznek az integrált emberek, és a szellemi irányítást igénylő munkakörök, a hatalom emberei lesznek a németek. A fej lesz a német, a kéz, a láb az asszimilált tömegek. Akkor mi van, ha nem a feladatát teljesíti a bébiszitter, rá meri-e bízni a gyermekét a száját bevarrni kész, és öngyilkos merényletre is képes emberre a bébijét-dédijét a német? A kontroll persze percre kész, és a nem elvárt, odaadó munka azonnal szankcionálható, bármivel. A fővállalkozó otthon-gazda rendelkezik mindazokkal az eszközökkel, amivel az utálat alázattá varázsolható.
Így képzeli a német, a germán faj, vagyis a holland, a svéd, először talán egy kicsit ellenkezik, de a hatalomból való részesedésért belemegy ebbe az alkuba az angol, az amerikai fehér népesség is. A periférián még elférnek az orosz, a balti népek, a magyar, és a latin népek. De a fő-fő uralom, a végső hatalom a németeké lesz. Súlyos hiba volt a zsidók fizikai megsemmisítésének kísérlete, ezért most a zsidók barátainak szerepével kell a németeknek fizetni. A nyakukba venni ilyen koloncot, mint a zsidók barátja, és az összes kisebbség gyámolítója: ezzel fizet az egykori Hitler mostani népe. A cigányok, homoszexuálisok, négerek barátjának lenni, nem beszélve a zsidókról, hát ez nem valami felemelő! De a németeknek le kell nyelniük a békát, ha a gazdasági hatalom mellé a politikai vezető szerepet is maguknak akarják. A világ felé a toleráns, barátságos, békeszerető képet kell mutatni annak, aki a világ feletti uralmat akarja birtokolni. Ez a céljuk, és e cél eléréséhez mindent feláldoznak, nem ismernek sem Istent, sem embert. Most az Isten feláldozásán mesterkednek. A keresztény ember megalázása, hitének eltiprása van napirenden, ehhez asszisztálnak, illetve a kereszténység feláldozásának ők a tevőleges mozgatói. A liberális-kommunista eszmék és ideológiák jó lehetőséget adnak ehhez, és ezek kézben tartása, tevőleges pártolása az első lépés ezen az úton. A „mindent szabad!” – szépen hangzó elvének oltárra helyezése a tömegek megnyerésének lehetőségével kecsegtet. Az ész a tudatlanságot használja elsősorban a hatalom megszerzésére. Nem minden alapot nélkülöz ez a koncepció, de egy kis hiba azért van benne. A hiba mibenléte a cél függvénye. Ha közelebbről megnézünk egy-egy részfeladatot, a következőt látjuk:
A Európai Unió már csírájában halott volt. A németeket egy akolba zárni a franciákkal, lengyelekkel, angolokkal olyan őrült képtelenség, ami csak a hőn áhított cél elérésének egyik alternatívája lehet. A cél pedig a világ tudomására hozni, hogy a németek Európa legkülönb népe, amelyik ennyi megpróbáltatás árán is első tud lenni. Erre az EU a legális eszköz, mindegyik európai nép tudomásul veszi, mert a saját szemével látja és győződik meg róla, hogy csak a németek vezetésével tudnak az egyről a kettőre jutni. A kommunista uralom alól szabadult államok bevitele az EU-ba, majd pedig Ukrajna és a véső cél, Oroszország meggyőzése lesz a végső győzelem első állomása. A franciák, angolok már régen le vannak győzve: belementek egy olyan mérkőzésbe, amely már a meccs előtt el volt döntve. Jellemző példa: a franciák némely sportmérkőzésen a teljes csapatukat színes bőrű játékosok alkotják. Akinek van szeme a látásra, az látja a lényeget. Így is lehet győzni, nem kell hozzá háború.
Afrika volt gyarmatainak népe árkon-bokron-tengeren át menekül a jólét országába, Németországba. Kik voltak a gyarmatosítók? Anglia, Franciaország. Ezt is látja a világ, az egyszerű emberek is. Melyik ország mer egyedül szembeszállni a németek által generált menekülési hullámmal? Egyedül Magyarország. Az, az ország, amelyet Európa együttes erővel keresztre feszített, szétszabdalt. Közös bűncselekményt hajtottak végre Trianonban, és az óta is próbálják takargatni a közös szennyest. Csak Németország és Oroszország nem volt a tettesek között. Azóta persze a Szovjetunió bőrében az oroszok is bűnösökké váltak, és Németország is napjaink legfőbb bűnözőjévé lett. Hogyan lesz tovább? A német logika nem sok jót ígér, a kereszténység feláldozása csak idő kérdése, a világra nehéz napok várnak.
(folyt. köv.)
Erdélyi János Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
” A kereszténységet már feláldozták kétezer éve,mikor JÉZUST keresztre feszítették,azok, akik kiáltozták,hogy a “vére szálljon ránk!
Ami “fej lesz a német” szólást illeti. Van egy régi Magyar mondás,” a Magyar kitalálja,a német megcsinálja, a török elszállítja, a jugoszláv meg összeszedi a szemetet. A német, a Magyarnak nem tud kitalálni semmit, amit már ne tudna! Csak kénytelen a Magyar,nála munkát vállalni,mert hazug politikusai ellehetetlenítették saját Hazájában. Ezeket a “bevándorlókat nem tudják rabszolgának befogni! Ők előbb “elveszik azt ami kell nekik! Itt bukik a terv!
Hogy fognak tudni kétmillió potenciális terroristát uralni ?
Visszaküldik hozzánk
A cikk fals – valószínűleg szándékos – bemutatása a világban jelenleg zajló folyamatoknak.
H.B.
“Angela Merkelt a nemzeti oldal “Izrael Sárának” is becézi Izrael iránti elkötelezettségének és szeretetének folytonos mutogatása miatt.”