KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Itt van Gyurcsányék nagy bejelentése: Hazafias kormányt szeretnénk 📺

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az ellenzéki pártok vezetői közös sajtótájékoztatón beszéltek arról, mik lesznek a közös kormányzás alapelvei, sarkalatos pontjai. 

Jakab és Gyurcsány nagyon kemény dumát engedett el….

A sajtótájékoztatón Jakab Péter, a Jobbik elnöke felidézte: az elmúlt hónapokban a pártok megalkották, az elnökök pedig jóváhagyták azt a dokumentumot, amit ma ünnepélyesen aláírnak, és ami a közös ellenzéki kormány kormányzási alapelveit mutatja be. Ezek garantálják azt, hogy Magyarország 2022 után jobb hely lesz annál, mint amilyen az elmúlt 30 évben volt – fogalmazott.

Az ellenzéki pártok vállalják, hogy megteremtik a társadalmi békét, véget vetnek a gyűlölködésnek, és betemetik a társadalmi árkokat. Azt keresik, ami összeköt, nem ami elválaszt – tette hozzá a politikus. Hangsúlyozta: az ellenzéki kormány mindenkit képviselni fog, aki magyarnak vallja magát, nem hat párt, hanem 15 millió magyar kormánya lesz.

A demokratikus jogállamról Fekete-Győr András Momentum-elnök beszélt. Szabad ország, szabad sajtó, szabad tudomány, szabad oktatás, szabad művészet: nem egyetlen ember akarata lesz a meghatározó, hanem a polgárok közös akarata, sorolta. Vége lesz az oligarchák hatalmának, leszámolnak a korrupcióval, egyetlen bűn sem marad büntetlenül, Magyarország a törvényes rend országa lesz, ígérte meg Fekete-Győr András

A „jövőbe tekintő kormányzásról” Schmuck Erzsébet LMP-társelnök beszélt. Olyan kormányt akarnak, amely minden döntésnél figyelembeveszi a fenntarthatósági szempontokat, védi a természeti értékeket és örökséget, és kezeli a demográfiai válságot is. Arról, hogy megmaradnak-e a Fidesz-kormányok családügyi intézkedései, nem beszélt, csak annyit mondott, hogy olyan intézkedéseket hoznának, amelyekkel „minden család felelősséggel tud gyermeket vállalni”. Az LMP-társelnök közölte:

a bevándorlás ügyét a nemzeti kormány kezében tartanák – az EU-ban ez eleve tagállami hatáskör –, plusz fellépnének az embercsempészet és az illegális migráció „minden formája” ellen.

 

Nem hagyjuk magukra az időseket, betegeket, szegénységben élőket, vette át a szót Szabó Tímea Párbeszéd-társelnök. Ehhez ingyenes és jó minőségű oktatás, szociális ellátás, egészségügy és kultúra kell. Tisztességes nyugdíjt is ígért. Közölte: a közteherviselést ennek megfelelően át fogják alakítani, aki tehetős, több adót fog fizetni, a mostani egykulcsos szja-nak tehát vélhetően lőttek, ha a hatpárti ellenzéki szövetség kerül kormányra.

Ez is érdekelheti:  Zelenszkij kirúgta Olekszij Danyilovot

Igazságos gazdaságról beszélt Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnök, aki lényegében Szabó Tímea témáját bővítette ki. Olyan oktatásra van szükség, ami lehetővé teszi a társadalmi felemelkedést. Tisztességes verseny így lesz ugyanis. Méltányos közteherviselésről is beszélt, amibe bevonná a nagyvállalatokat és a „felső tízezert” is, jelentsenek ezek bármit is. Tisztességes munkáért tisztességes bér és nyugdíj kell járjon, a magyar bérszínvonalnak meg kell közelítenie a nyugat-európai szintet, eltörlik a rabszolgatörvényt, a leszakadó régiókat jobban kell támogatni.

Feri az alábbiakat adta elő:

Az európai Magyarországról Gyurcsány Ferenc DK-elnök, volt miniszterelnök beszélt, aki szerint az EU nem tökéletes, sőt, az ő ízlésének messze van a tökéletestől, de még így is az eddigi legfontosabb történelmi választása az országnak.

Hazafias és európai kormányt szeretnének, így, együtt, zárta a sajtótájékoztatót Gyurcsány.

Az ezen pontokat tartalmazó dokumentumot az általuk sajtótájékoztatónak nevezett online stream végén aztán alá is írták a politikusok.

(Vadhajtások.hu – ATV – Azonnali)

 

NIF kommentár:

Köszönet Bede Zsoltnak és a Vadhajtásoknak az összefoglalóért.

Aki ismeri ezeknek a pártoknak az előéletét, annak tudnia kell, hogy olyan szegények sosem voltak, hogy ígérni ne tudtak volna. Ugyanilyen szépígéretekkel támadták az 1994-es választások előtti nemzeti kormányt, majd jött a Bokros csomag, és a rablóprivatizáció. A D-209-es sem volt rest jóléti rendszerváltást ígérni, majd 8 év alatt szinte lenullázták az országot. A 2019-es helyhatósági választások alkalmával több helyen is hatalomba kerültek. Az eredmény: megszorítások, eladósítás, káosz, közpénzek kitalicskázása. Miért gondolja bárki is, hogy másként lenne, ha ezek hatalomra kerülnének?

Isten óvja tőlük Hazánkat !

 

A teljes bejelentés itt megtekinthető:

https://www.facebook.com/watch/?v=148490913537256

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük