Itt a polkorrekt halála: Trump legyőzte a tramplit!
Trump megválasztásával remélhetőleg valóban új politikai korszak indul az USA bel- és külpolitikájában. Először is beigazolódott, hogy a teljes média – különösen a televíziók– folyamatosan Trump ellen kampányoltak, s ezzel az amerikai szólásszabadságot és a kiegyensúlyozott tájékoztatást teljes mértékben megszegték. Így lepleződött le Amerika, amely „megmondóemberként” állapította meg eddig, hogy mely országokban szabad a sajtó és hol van demokrácia, s hol nincs.
Magyarul kiderült az is, hogy a POLKORREKT módszerek nemcsak alapvetően hazugok, hanem a liberálisok tolerancia mániája ellen működik, azaz intoleráns minden olyan hírrel vagy ténnyel szemben, ami nem az ő véleményüket, hatalmukat, befolyásukat erősítette.
Az amerikai véleményformálók és politikai tényezők többsége által lenézett és bunkónak gúnyolt Trump, nem csak messzebbre látott mint a profi politikai elemzők, hanem a cégszervezési ismeretei alapján úgy megszervezte a kampányát, hogy nemcsak győzött, hanem megtörte a pártok egyeduralmának a mítoszát is. Ő tehát az a kívülről jövő üzletember, akinek a profi előrejelzések szerint a profi politikusokkal szemben semmi esélye, s mégis padlót törölt a liberális tramplival.
Trump nem hivatkozott sokat az ún.konzervatív pártra inkább mozgalomról beszélt, amely a társadalom tagjaiból áll. Magam ebben a kérdésben bármely NEMZET újjáépítésének a lehetőségét látom, hiszen az értékrend alapú magyar nemzetet nem véletlenül tette tönkre a bolsevizmus, s erre dupázott rá a Tump által is kifogásolt globalizmus. A teljes politikai elitet tartja Tump is korruptnak, ahogy én is, s ebben a főszerep a lobbisták által pénzpórázra fűzött pártokrácia rendszerének jut. Magam a globális erőket bankárkaszt néven jelölöm meg, s így nem egy sima politikai küzdelemnek érzem Trump győzelmét, hanem az amerikai nemzetet újjáépítő mozgalomnak.
Ha semmi más nem bizonyítaná, hogy lehetséges a hazai pártonkívülinek önszerveződése és még a győzelme is, Trump példája tökéletesen megteszi. A magyar helyzet ugyanis sokban hasonlít ahhoz, ami az USA berkeiben történt mostanában. A pártokra szavazóknál betelt a pohár a pártok hazugságai és sárdobálásai miatt, a liberális baloldal állandó prédikálása és a magát nemzetinek nevezőjobboldal közpénzlenyúlásai kapcsán.
Ha az USA támogatta a az egykor rabszolgaként behurcolt feketék, a jólétet kereső spanyolajkúak és az odamenekült ázsiaiak identitásának erősödését, addig a hazai berkekben főleg a cigányok és a zsidók lettek pozitíven diszkriminálva. Annyira kivételeztek velük, hogy már szinte ők kapták a támogatások nagy részét, s a magyarság jelentősen ki lett rekesztve ezekből. (Ha ugyanis valakit pozitíve különböztetünk meg, akkor a többivel ezt negatíve tesszük!) Csak jöjjön elő egy olyan hazai erő, amely kimondja, hogy fel akarja számolni a hamis demokrácia polkorrekt rendszerét, s helyre teszi végre a hazugság-pártjait!
Ha az USA fehér többsége rájött, hogy nekik is van megvédendő identitásuk, akkor minden bizonnyal a magyarság is errefelé fog elmozdulni. Ha az USA fehér szavazói megváltoztak, s párton és politikai eliten kívüli elnököt választottak, akkor bizony nem lesz ez másként hazánkban sem a már megszokott és lelepleződött pártokkal szemben.
Már csak azért sem, mert Amerikából eddig minden begyűrűzött hozzánk. Az is ami jó, s az is ami nem. Miért pont ezt hagynák ki az igazodni vágyók?
Csak nehogy arra ébredjek holnap, hogy Furcsán Nyerenc elvtárs együtt énekli az irredenta dalokat Orbán Viktorral! Mert a franciáknál már történt hasonló!
Dr. Bene Gábor
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
tisztelt bene úr-nevezzen meg egy személyt,vagy valamilyen csoportosúlást,ami az elkövetkező 18 hónapban képes lenne a szavazók jelentős részét maga mellé állítani- a többi csak álmodozás “az élet megrontója,mely kancsalul festett egekbe néz”
Egyet értek Sajgó Imre úrral, mert lehet, hogy minden beszivárog hozzánk Amerikából, de jelenleg nincs sok esély egy gyors ‘Trump-féle’ változásra.idehaza.
Aztán még meg kell várjuk, hogy az amerikai politika, milyen mélységben fog megváltozni, képes lesz-e Trump egy tartós és mélyreható irányváltásra. Sok érdekes cikket lehet olvasni amerikai elemzőktől a globalizmusról, a Wall Street gubancairól, sokan kimondják, hogy a világ rákfenéje nem Oroszország, hanem az USA, s ezek mind amerikai szerzők. A liberális méreg azonban nagyon erős, és sokakat elkábít még most is de nem csak az mérgezi a légkört.
Megdöbbenve olvastam, már amennyire ‘angol’ tudásom megengedi, hogy a Bernie Sanders rajongótábora, fiatal egyetemisták, szinte kivétel nélkül kommunista szimpatizánsok, és szerintük Amerikában is a kommunista elveket kellene bevezetni.
https://www.newsmax.com/Headline/rush-limbaugh-bernie-sanders-supporters-shafted/2016/02/11/id/713927/
Döbbenetes, mert közismert ugyan az amcsik tudatlansága, de hogy ekkora??!!
Ha valóban változik majd a világ, akkor majd meglátjuk, mit hoz nekünk
Nem irredenta, hanem revizionista!