KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Isten, Haza, Család – a Független Kisgazdapárt programadó nagygyűlése

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

fkgp_logoAmikor a Független Kisgazdapárt házatáján valami történik, nagyon sokan értetlenséggel szemlélik az eseményeket. Ez vagy annak tudható be, hogy nem ismerik ma már a kisgazdákat, vagy annak, hogy az a propaganda és rombolás, melyet a méltán történelminek mondható kisgazdákkal szemben elkövettek, sajnos eredményes volt. 

Történelmi tény, hogy mind a az 1919-es patkánylázadást követő választásokon, később a II. világháború, majd pedig az úgynevezett rendszerváltás után ez volt az a pártalakulat, mely meghatározó szerepet töltött be hazánk politikai életének alakításában. Természetesen a körülmények egészen mások voltak 1920-ban ’45 után és mások 1989-et követően. A ’90-es rendszerváltásnak nevezett színjáték után, de már azt megelőzően a volt kommunista titkosszolgák valamennyi új pártba beépülve azon fáradoztak, amit lényegében sikerült is elérniük, vagyis szét kellett verniük a valódi rendszerváltásra törekvő szerveződéseket. Ennek a levét isszuk jelenleg. Vagyis ami 1990-ben elkezdődött, az mindennek nevezhető, csak rendszerváltásnak nem. Ráadásul félő volt, hogy az FKGP ’90 után legalább akkora erővé növi ki magát, mint azt tette az 1945-ös választások alkalmával, amikor hatalmas többséggel, több mint 57 százalékkal nyerte a választásokat.

Ma a Független Kisgazdapárt (FKGP) újra él, rendezte sorait, tagságához egyre több fiatal csatlakozik. Elindult egy új fejlődési folyamat a történelmi párt életében, ami nem elhanyagolható. Ennek bizonyítéka az a programadó nagygyűlés, mely egyben  a 2014-es választásokra készülő párt kampányának nyitányaként is tekinthető.

programado 1

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó: 

NIF: Hazugság, hogy Magyarország jobban teljesít – Magyarország vergődik

Külföldi adósságunk a GDP 130 százaléka – ez az, amiről senki sem beszél

Szabad-e vállalkozni Magyarországon?

„Köszönöm a felkérést, de úgy gondoltam, hogy ezt az egészet megbeszélem a Viktorral. ” .

„Át fognak verni titeket is! Ugyanúgy fognak hazudni neked is, mint nekem. ” – Ángyán-találkozás 2/2.

Ez is érdekelheti:  Nyár végére kilátástalan helyzetbe kerülhetnek az ukránok

55 kilométeres élőlánc – A székelyek Nagy Menetelése (videóval frissítve)

Még nem aktuális az Azeri Park – az FKGP elnökének levele Orbán Viktorhoz

Az FKGP a székelyek mellett – A Székely Nemzeti Tanács elnöke a Független Kisgazdapártnál (videóval)

Partneri megállapodást kötött az FKGP és a Szabad Nemzet Egyesület

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

10 thoughts on “Isten, Haza, Család – a Független Kisgazdapárt programadó nagygyűlése

  1. Sajnos a Független Kisgazdapártot annak idején a Fidesz szétverte és Torgyán pedig, mint belső ellenség, ellehetetlenített és nevetségessé tett.
    Amúgy nagyon nagy szükség lenne végre hiteles erőkre Magyarországon, mert pillanatnyilag a Parlamentet főként hazaárulók bitorolják!
    Nagy Péter

  2. Ez szó szerint igaz. A színjátékhoz dr. T.J. igencsak hozzájárult. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, amikor a Stadionok melletti – már leégett – zsúfolt Sportcsarnokban húsz perces késéssel vonult be az „úr” koronával a fején és hosszú palástját ketten cipelték. Királyi megjelenésnek nem lehetett nevezni, de vitapartnere arcáról, Csurka Istvánéról minden leolvasható volt.
    Önöknek nagyon sok sikert kívánok kedves újrakezdő Független Kisgazdapártosok.
    Anna

  3. A jelenlegi partelnök azt jelentette ki, hogy megbocsatanak a FKGP-t elhagyo régi parttagsagnak és visszaveszik öket, amennyiben ezek kérik és nem követtek el a part ellen sulyos bünöket. De azokat, akik uj part alakitasaba kezdtek, azoat nem veszik vissza.
    Véleményem, hogy pont ezeket kellene megkeresni és targyalni velük, mert ezek között nagy szervezö képsességü emberek vannak. Meg kell vizsgalni ezt a lehetöséget!

    Futurist

    1. Arra nagyon ügyeljetek, hogy liberál-bolsevik-cionista ne keveredjen közétek, mert ha igen, akkor ismét végetek
      Zám Azám.

  4. Na most akkor hány Kisgazdapárt is van?
    / Főleg itt Pesten, a mezőgazdasági termelés fellegvárában. /
    Minden tiszteletem a földvédelmi célok megvalósításához, de egy kicsit szélesebb tömegbázisra lenne szükség. A szétvert parasztságot nehéz lesz mozgósítani. A földmutyi ellen nem látok szervezkedést. Vagy ez bocsánatos bűn? Legalább az kaphatna egy kis földet és az induláshoz támogatást, aki vállalja ezt a nehéz életet. Nem ezer hektárokról van szó, mint a felcsúti polgármesternél, meg Csányinál. / Beszervezték már? /
    Annyi tenni akaró szétforgácsolt kezdeményezés van ebben az országban, hogy az már nevetséges.
    Változás? Majd ha már éhezünk, de akkor késő.
    roka

    1. Végeredményben hány Kisgazdapárt is van?
      Annyi földvédelmi szervezkedés van, hogy a sok bába között elvész a gyerek.
      A földmutyik ellen nem látom, hogy felemelnék a hangjukat. Vagy ez bocsánatos bűn most. A felcsúti polgármestert és Csányit beszervezték már? / Bocsánat. Most jut eszembe, hogy ők NAGYgazdák./
      Legalább azokat támogatná a kormány akik vállalnák ezt a nehéz életet.
      roka

      1. Csak egy kisgazdapárt van a Független Kisgazdapárt. A sok apró földvédelmi mozgalom semmit sem ér hiszen ezer egér ha egyszerre is cincog abból oroszlán üvöltés soha nem lesz! Az egész földpolitikával nem értünk egyet, itt nincs bocsánatos bűn ezen a téren. Mindennek el jön az ideje. És oligarcháink sincsenek
        Roland.

  5. Kedves Roland.
    Sok sikert a munkátokhoz, de már bocsáss meg, ez is csak ” cincogás ” a szavaiddal élve.
    Ha elhagyod a független jelzőt, találsz még kisgazdapártot. Lehet, hogy nem is egyet.
    roka

    1. Egyet lehet még év végéig találni (addig lép életbe a bíróság ítélete a névhasználatról) mert már egy párat töröltettünk a jogtalan névhasználat miatt. A történelmi és jogfolytonos az FKGP ( jogelőd alapítva 1908. mai nevén 1930 óta létezik). A szatellit-pártok kamikaze akciók voltak egytől egyig (Wikipédián 17 kivált szervezet van, de a felsorolás ott sem teljes körű).Hiányzik belőle például „a” kisgazdapárt akinek az elnöke IV. Béla egyeneságú leszármazottjának nevezi magát. Szerintem a „kuplungosakkal” értelmes ember nem foglalkozik.
      Másrészt a kisgazda brand a politikai szélhámosok között is népszerű, utalva az előzőekre illetve a kormánypárt(ok) mellett is ott a KPE-KPSZ ami egyesületként működik, de olyan népszerű mint a KDNP elosztva százzal.
      Ezen tények ismeretében Ön is láthatja hogy a kisgazdának nevezett szervezetek közül csak egy nevezhető pártnak és függetlennek( nem pedig bábnak, ezért nem szeretnek a sajtóban, médiában mutatni minket) a Független Kisgazdapárt.
      A brand lényege tehát: Ön sem venne Coca Cola helyett Kaka Kólát.
      Üdvözlettel: Roland

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük