Hirdetés

Isten, Haza, Család – a Független Kisgazdapárt programadó nagygyűlése

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

fkgp_logo

Amikor a Független Kisgazdapárt házatáján valami történik, nagyon sokan értetlenséggel szemlélik az eseményeket. Ez vagy annak tudható be, hogy nem ismerik ma már a kisgazdákat, vagy annak, hogy az a propaganda és rombolás, melyet a méltán történelminek mondható kisgazdákkal szemben elkövettek, sajnos eredményes volt. 

Történelmi tény, hogy mind a az 1919-es patkánylázadást követő választásokon, később a II. világháború, majd pedig az úgynevezett rendszerváltás után ez volt az a pártalakulat, mely meghatározó szerepet töltött be hazánk politikai életének alakításában. Természetesen a körülmények egészen mások voltak 1920-ban ’45 után és mások 1989-et követően. A ’90-es rendszerváltásnak nevezett színjáték után, de már azt megelőzően a volt kommunista titkosszolgák valamennyi új pártba beépülve azon fáradoztak, amit lényegében sikerült is elérniük, vagyis szét kellett verniük a valódi rendszerváltásra törekvő szerveződéseket. Ennek a levét isszuk jelenleg. Vagyis ami 1990-ben elkezdődött, az mindennek nevezhető, csak rendszerváltásnak nem. Ráadásul félő volt, hogy az FKGP ’90 után legalább akkora erővé növi ki magát, mint azt tette az 1945-ös választások alkalmával, amikor hatalmas többséggel, több mint 57 százalékkal nyerte a választásokat.

Ma a Független Kisgazdapárt (FKGP) újra él, rendezte sorait, tagságához egyre több fiatal csatlakozik. Elindult egy új fejlődési folyamat a történelmi párt életében, ami nem elhanyagolható. Ennek bizonyítéka az a programadó nagygyűlés, mely egyben  a 2014-es választásokra készülő párt kampányának nyitányaként is tekinthető.

programado 1

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó: 

NIF: Hazugság, hogy Magyarország jobban teljesít – Magyarország vergődik

Külföldi adósságunk a GDP 130 százaléka – ez az, amiről senki sem beszél

Szabad-e vállalkozni Magyarországon?

„Köszönöm a felkérést, de úgy gondoltam, hogy ezt az egészet megbeszélem a Viktorral. ” .

„Át fognak verni titeket is! Ugyanúgy fognak hazudni neked is, mint nekem. ” – Ángyán-találkozás 2/2.

55 kilométeres élőlánc – A székelyek Nagy Menetelése (videóval frissítve)

Még nem aktuális az Azeri Park – az FKGP elnökének levele Orbán Viktorhoz

Az FKGP a székelyek mellett – A Székely Nemzeti Tanács elnöke a Független Kisgazdapártnál (videóval)

Partneri megállapodást kötött az FKGP és a Szabad Nemzet Egyesület

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás