KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ispán, alispán, vármegye – régi-új fogalmak az államigazgatás rendszerében

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ispán, alispán, vármegye – régi-új fogalmak került be a hazai államigazgatás rendszerébe. Nagyon sokan, a kommunista időszakban berögzült módon, az ideológiailag kiirtott, de ugyanakkor teljesen természetes és az egészséges hatalmi egyensúly megtartását biztosító államigazgatási megnevezésekkel szemben foglaltak állást a jelenlegi politikai viszonyok közepette, elítélve ezeknek a megnevezéseknek a történelmi hagyományaink szerinti visszaállítását.

Vajon a mai Magyarországon hogyan értelmezhetőek ezek a fogalmak és vajon ugyanolyan hatalmi felállást tartalmaznak-e, mint ahogyan azt a Magyar Királyság idején ezeket elődeink megalkották? Többek között ezekről a kérdésekről is beszél a Hungária Televízió stúdiójában Dr. Bene Gábor közjogász, Fackellmann István Ásotthalom alpolgármestere, és Dr. Oláh Zoltán Sándor molekuláris biológus, biokémikus.

A házigazda: Tóth Imre.

A felvételt Kőszegi M. László készítette.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Cáfolják Washingtont az oroszok

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük