KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ismét meghurcolják ifj. Hegedűs Lórántot?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Nyilvános presbitériumi és gyülekezeti gyűlés a Hazatérés Templomában

Hír: Tegnap kétségbe esett levelet kaptam drótpostámon, hogy jelenlétemmel lelkileg segítsek azzal a „Nemzet Lelkészének” Hegedűs Lórántnak, hogy főhatóságának történő beszámolóján sokadmagammal legyek jelen a hívekkel szimpatizánsokkal együtt.

A valóság: Bár nem voltam végig jelen az egyházközösség rendszeresen tartott, így ez évben is megszervezett munkabeszámolóján, de itt és most – hála Istennek – nem került sor keresztre feszítésre. Mindenesetre Hegedűs Lóránt kérdésekre adott válasza sok olyan gondot, problémát felvet, ami valóban a széles nyilvánosság figyelmébe ajánlható.

Már a bevezető felvezetés szolgálata is sejtette a valóban nagy számban megjelent hívekkel, hogy itt nem sima ügyről van szó. Mivel nem vagyok helyzetemnél fogva bennfentes a református egyház és a zsinat ügyeiben – viszont a hosszú évtizedek alatt megalapozottnak gondolt élmény anyag alakult ki bennem -, néhány kérdés bizony a mai nap élménye hatására nem megkerülhető.

A Hazatérés Templomának Hegedűs Lóránt szolgálata idején, de már általam nagyra becsült püspök édesapja idején kialakult egy, a hazai egyházi gyakorlattól élesen eltérő karizmája. Nevezetesen annak hangsúlyozása, hogy milyen fontos egyházi tevékenység a minket körülvevő való világról történő pontos helyzetfelismerés és a közösség híveinek magyarságukból történő logikus aktivizálása, véleménynyilvánításuk segítése. Ezért aztán nem meglepő, hogy a hazánkban tudatosan leépített szolidaritást a belvárosi egyházközösség gyülekezete nemzetünk legfontosabb ügyeiben tudatosan újjáteremtette.

A palesztin szolidaritási nap sikeres megszervezése, a Trianon gyalázatának 90. évfordulójára megszervezett gyönyörű emlékünnepség, melynek fényét a kárpátaljai Credo együttes szolgálata emelte, az árvízkárosultak sajátos segítése, a politikai foglyok iránt érzett együttérzésen alapuló lelkészi börtönlátogatás és a bolsevista bíróság által koncepciós perben elítélt Magyar Gárda tagjai iránt folyamatosan kifejezett rokonszenv jelzi (korántsem a teljes a felsorolás) a gyülekezet – hála Istennek – a történelmi egyházak, így a református egyháztól eltérő hiterősítő gyakorlatát. Álláspontom szerint az Összmagyarságunk előtt álló történelmi feladatok nem teszik lehetővé az egyházak közönyét, mert kiemelt szerepet kell vállalniuk abban, hogy nemzetünk végre valóban betölthesse Isten által is rászabott küldetését. Ezt a szerepet csak úgy tölthetik be, ha magyar egyházként „politikus” egyházzá válnak, mert ez Istennek tetsző, rájuk szabott küldetésük, és mert nem térhetnek ki korunk kihívásai elől.

Sokadszorra kell hangsúlyozni valamennyi magyarországi történelmi egyház iszonyatos történelmi bűneit és ellenállása feladását a bolsevizmus évtizedeiben. Nem kerülhető meg továbbra sem a személyes felelőssége azon egyházi személyiségeknek, akik behódolva a bolsevik hatalomnak nagy létszámban váltak alkalmatlanná további szolgálatukra. Ez alól egyetlen egyház sem kivétel. Mind a rákosi korszak alatti, mind pedig a főként a besúgásokra a kádár korszakban kiépült Állami Egyházügyi Hivatal működése alatti iszonyatos bűneikkel szembe kell nézniük, mert csak így tölthetik majd be történelmi küldetésüket.

Ilyen súlyos balanszokkal terhelten és azokkal nem szembe nézve nem is értem azt a beteges hatalommániát, a hierarchiával történő visszaélést. A hírek szerint újra vád alá kívánják helyezni a bűntelenségét bizonyító Hegedűs Lóránt lelkészt, a korábbi egyházi döntést tollvonással visszavonva, úgymond „szélsőssége” miatt.

Megnevezem a Zsinat két lándzsaforgatóját – hogy nevüket, ahogy eddig sem úgy később sem felejthessük el – Szabó István püspök és Tőkéczky László főgondnok személyében, akik a bűntelenség visszavonói voltak, mindketten visszaélve az egyházban betöltött szerepükkel.

Ugye mindenki jól emlékszik Tőkéczky professzor pártsemlegességére, mert az a gyanúm, hogy az egyházat „politikamentessé” tenni óhajtó vezetők igencsak mérgezett tőrrel rontottak neki rendszeresen a Magyar Gárdának és az őt megálmodó szerintük „szélsőséges” Jobbiknak.

A mai meghallgatás és a vizitáló egyházi bizottság nem tekintette feladatának helyesen a Hazatérés Temploma gyülekezetének politikailag is motiválható szolidáris tevékenységét, de a közösség szolgálatára felesküdött Hegedűs Lóránt esetleges újra perbe vonásának lebegtetése mélyen el kell, hogy gondolkoztassa a híveket az elkerülhetetlen szembenézés, az egyházi vezetők bűneinek megnevezésével illetve az érintettek sürgős visszavonulása kapcsán.

Én magam hamarosan hallatom hangom társaimmal, hogy saját portámon seperve ezt a folyamatot éles helyzetet teremtve, meggyorsítsam.

Reiner Péter, Budapest 2010. 07. 29.

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

9 thoughts on “Ismét meghurcolják ifj. Hegedűs Lórántot?

  1. “Sokadszorra kell hangsúlyozni valamennyi magyarországi történelmi egyház iszonyatos történelmi bűneit és ellenállása feladását a bolsevizmus évtizedeiben. ”
    …és az utóbbi húsz évben úgyszintén!!! Különben hogyan fordulhatott volna elő, hogy hívek tíz(-száz?)ezrei, a vasárnapi ájtatoskodás után, a templomból a szavazófülkébe menvén, ott a sátánra voksoljanak. Csakis úgy, hogy nem kaptak egyértelmű “eligazítást” (ha már nem volt saját hibátlan kereszt(y)én értékrendjük) arról, hogy mi is a helyes választás.
    Nesze neked ” POLITIKA-MENTES EGYHÁZ!!!”, meg “judeo-keresztény kultúra” !!! Ezt is megetették a (birka)nyájjal.
    Persze, amíg félmagyar erdőpéterek diktálják a tutit, És Semjénék izraelita szekciót gründolnak a KDMP-ben, addig ne is várjunk mást.
    Lórinkat nem féltem, de Tőkéczki és társai számára nincs bocsánat!
    LÁSSUK BE: FARIZEUSOK ORSZÁGA LETTÜNK!
    Nagy kérdés, hogy van e visszaút??? Orbánnal aligha!!!

  2. Szerintem mindenki söprögessen a saját portáján! Reiner úrra alkalmazva: a saját hitközségénél. Harcoljon a saját rabbijáért, de ne üsse a – tisztességben meggörbült – orrát a mi ügyeinkbe. Rendben?

    1. Azt mondják,a stílus,maga az ember!-válaszolom dr. AGY részére.
      Gondolkodtam,hogy a minősíthetelen és buta,nyilvánválóan provokatív megjegyzést érdemesítsem egyáltalán válaszra.
      De pont az olvasók érdekében megis válaszolok.
      Kötetekre menő készletem van az ilyen stílusú reagálásokból határozottan négy irányból.
      Ami közös bennük ,beírója mindig arc,cim és névnélküli és nem ad magáról visszajelzés lehetőséget.
      Egyszóval gyáva!
      Másfelöl nem is olvas,mert teljesen érdektelen számára,miről ír a cikkíró,ő csak primitív módon gyűlöl és a szeretetlenség légkörét árasztja
      Jelen esetben sem érdekelte,hogy a véleményformálót pont a megtámadott baráti köre az érte aggódók hívták a helyszínre,pont azért,hogy kiálljon kérésükre a jó ügyet kitartóan képviselő lelkész mellett,az sem érdekli ,hogy pont azzal fejezi be a cikkíró ,amire úgymond felszólítja a név nélküli mondjuk ki zsigeri zsidógyűlölő és gyáva provokátor.
      Ez a fajta azt sem tudja megfogalmazni,mit is ért a “mi ügyeinken”,kit ért bele és kit nem.
      Nem is ismeri múltamat jelenemet,mit is képviselek valójában,de nem is érdekli,mert ő félművelt és mindig megbízásra dolgozik és ráadásul beteges küldetéstudatos.
      Sajnos nagyon sokan vannak,akik egyenlőre vissza tudnak élni a drótposta világának homályával és ellenőrízhetetlenségével
      A skertelenségük és másokkal történő együttműködési képtelenségük ellensúlyozására kielégülnek egy-egy ilyen beírás okozta látszat ejakulácóval!
      A jövőben,ahogy eddig sem tettem természetesen nem reagálom le megigérem az arctalanságot!
      Reiner Péter

      1. Tisztelt Reiner úr!
        Ön így fejezte be az ide írt cikkét:” Én magam hamarosan hallatom hangom társaimmal, hogy saját portámon seperve ezt a folyamatot éles helyzetet teremtve, meggyorsítsam.”
        Én csak annyit kértem, hogy tegye is ezt, ne csak mondja.
        Sepregessen a saját portáján!
        Mit szólnának hozzá hitsorsosai, ha én avatkoznék az ő ügyeikbe? Eszembe sem jutna, ön is felejtse el, hogy mások ügyeibe avatkozzon.
        Vagyunk elegen, megoldjuk, higgye el.

  3. Hegedűs Lóránt a nemzet lelkésze, és a nemzet lelkiismerete. Megcsonkolt hazánkban elkorcsosult lelkek gyógyítója is egyben. Kötelességünk, hogy megvédjük.
    Az Úr áldása legyen a kísérője!

  4. TENGRI ATYÁNK LEGYEN VELED LÓRI. MERT HA A MAGYAROK ISTENE VELÜNK KI LEHETNE ELENNÜNK.

  5. Teljesen mindegy hogy melyik egyházról van szó az összes élén hazaáruló, kollaboráns ember van! Akár az erdő, akár a bölcskey elvtársakról van szó mindegyik szégyene az egyházának és a Magyar népnek is!

  6. Sok olyan lelkész kellene, mint Hegedűs, aki protestáns elődei nyomdokain igazi hazafiként szolgálja a nemzetet.
    Az egyházak behódoltak a cionista világuralomnak, és ez rányomja a bélyegét minden cselekedetükre.
    Az az egyház, amely egykor elítélte és tiltotta a kamatszedést, már régen nem krisztusi lelkű egyház.
    Ezért üres sok templom, és ezért népszerű az iszlám, amely egyre hódít, nem tagadja meg önmagát, és nem hódolt be a cionistáknak. A keresztények hamarosan el fognak fogyni, mert nem szaporodnak, ezért mondhatta egy iszlám vezető pár éve: Európát egy csepp vér nélkül elfoglaljuk. Bővebben:
    http://ivanyisandor.blogspot.com/2009/12/iszlam-europaja-az-europai-unio-terkepe.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük