KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ismét kötelezővé teszik a nemváltó műtétek elvégzését az Egyesült Államokban

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Hivatalba lépése óta Joe Biden amerikai elnök számos bizonyítékát adta, hogy adminisztrációja mindeddig példátlan elkötelezettséggel áll az ­LMBTQ-lobbi élére: kinevezte például az amerikai történelem első transznemű egészségügyi miniszterhelyettesét, Rachel L. ­Levine-t, majd pedig már az első munkanapján aláírta „a nemi identitás vagy szexuális orientáció alapján történő diszkrimináció elleni harcról és annak megelőzéséről” szóló rendeletet, amely értelmében kötelező biztosítani a transznemű gyerekeknek, hogy iskolájukban az általuk preferált mosdókat és öltözőket használhassák.

A törvénnyel – a női sportolók felháborodása ellenére – azt is lehetővé tette, hogy a fiúnak született sportolók a lányok ellen versenyezzenek, egy másik rendelettel pedig Biden eltörölte elődje, Donald Trump arra vonatkozó tilalmát is, amely szerint transznemű személyek nem szolgálhatnak az ország hadseregében – írja a Magyar Nemzet.

a Trump-adminisztráció által hátrahagyott szabályok felülvizsgálásával ismét kötelezővé teszik a nemváltó műtétek elvégzését az Egyesült Államokban. A hivatalos indoklás szerint erre azért van szükség, hogy megakadályozzák a szexuá­lis irányultságon és a nemi identitáson alapuló – az egészségügyben eddig jogszerűnek számító – „diszkriminációt”. A ­transzneműek megkülönböztetését ugyanis mostanáig az tette lehetővé, hogy a Trump-adminisztráció az embereket biológiai nemük alapján férfiként vagy nőként határozta meg, a Biden-adminisztráció által életbe léptetett új szabály azonban egyszerűen megtiltja a biológiai nem alapján történő megkülönböztetést.

Forrás, teljes cikk: Magyar Nemzet

Kiemelt képen Rachel L. ­Levine, Biden transznemű egészségügyi miniszterhelyettese / medium.com

Ez is érdekelheti:  Putyin: Radikális iszlamisták kezével követték el a terrortámadást

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük