KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

„Irritálónak” nevezte az ukránok álláspontját Scholz német kancellár

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Azt is elmondta, hogy nem tervez ukrajnai látogatást.

Ahogy a Mandiner arról már korábban beszámolt, Frank-Walter Steinmeier német államfő nemkívánatos személy lett Ukrajnában.

Steinmeier április 12-én, kedden azt nyilatkozta: még korábban felajánlotta, hogy Lengyelország és a balti államok vezetőivel együtt Kijevbe utazik, hogy találkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, azonban

az ukránok nem látták volna szívesen. 

Az ukránok legnagyobb problémája a német államfővel az, hogy Steinmeier külügyminiszterként szoros kapcsolatban állt orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, és nagy támogatója volt az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat 2 gázvezetéknek is.

A hírre reagálva Olaf Scholz az rbb24 Inforádiónak adott interjújában

egyszerűen irritálónak nevezte a dolgot.

Az interjúban Scholz azt is elmondta, hogy nem tervez ukrajnai látogatást.

Nyitókép: AFP

Mandiner

Ez is érdekelheti:  Ez nem jött össze Magyar Péternek, ma sem lesz kormánybuktatás

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük