KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Irán támogatja Oroszország katonai beavatkozását Ukrajnában – Amerikának ki kell vonulnia Szíriából

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Irán támogatásáról biztosította Oroszország katonai beavatkozását Ukrajnában, mert a nyugati szövetségesek háborút indítottak volna Oroszország ellen, ha nem hiúsította volna meg a tervüket – mondta Ali Hámenei, Irán legfelső vezetője Vlagyimir Putyin orosz elnöknek kedden Teheránban.

„A Nyugatnak nem fűződik érdeke a független, erős Oroszországhoz. Ha megnyitották volna az utat a NATO előtt, a NATO többé nem ismert volna semmilyen korlátot és határt” – idézte Hámeneit az AP amerikai hírügynökség.

Putyin Hámeneijel és Raiszi elnökkel folytatott megbeszéIése után Irán, Törökország és Oroszország elnöke megtartotta „Asztanai formátum” néven ismert tanácskozását a szíriai rendezésről, és közös közleményben szólította fel az Egyesült Államokat, hogy vonuljon ki Szíriából, az Eufráteszen túli országrészből. „Az Egyesült Államoknak fel kell hagynia a szíriai állam, a szíriai nép kifosztásával és az olaj törvénytelen exportálásával” – szögezték le.

Szíria területének 90 százaléka a törvényes szír hatalom ellenőrzése alatt áll, az asztanai hármak Szíria teljes területi integritását akarják, megszabadítva Szíriát mindenféle terroristától. A nyugati szankciók miatt a szírek 90 százaléka szegénységi küszöb alatt él, és a helyzet nagyon súlyos – állapították meg. Elítélték, hogy a nyugati humanitárius segélyek haszonélvezői csak bizonyos politikai csoportok lehetnek.

Az államfői tanácskozásokon kiemelt téma volt Ukrajna. A NATO-tag Törökország – Irántól eltérően – nem támogatta az orosz katonai beavatkozást, de az Oroszország ellen irányuló nyugati szankciókhoz sem csatlakozott. Erdogan a békés rendezésben játszott közvetítői minőségét hangsúlyozta. Az AP szerint „Törökország az orosz piacra támaszkodik a száguldó infláció és a török líra értékvesztése közepette”.

Putyinnal folytatott külön megbeszélésén Erdogan „nagyon, nagyon pozitívnak” nevezte Oroszország hozzáállását a gabonaexport útjában álló akadályok elhárításáról török közvetítéssel folyó isztambuli orosz-ukrán-ENSZ tárgyaláson. Reményét fejezte ki, hogy a megállapodás véglegesítésével a világ fellélegezhet majd. Putyin ahhoz a feltételhez kötötte a megállapodás véglegesítését, hogy a Nyugat feloldja az orosz gabonakivitelre elrendelt összes szankciót. Megjegyezte: az amerikaiak már nem tiltják orosz műtrágya vásárlását, s ha valóban változtatni akarnak a globális élelmiszerellátáson, hatályon kívül kellene helyezniük az orosz gabonakivitelre kivetett embargót is. Az amerikai hírügynökség megjegyezte: égetően szükség volna 22 millió tonna gabonára.

Ez is érdekelheti:  Ukrán katonák: „Ha nem lennének a parasztok, éhen halnánk”

A teheráni megbeszélések után tartott sajtótájékoztatóján Putyin tudatta, hogy „A Gazprom mindig teljesítette és teljesíti is minden kötelezettségét, jóllehet akadályokba ütközik, mivel Ukrajna véletlenszerűen elzárta a területén áthaladó egyik gázvezetéket.” Moszkva készen áll az Északi Áramlat-2 gézvezeték beindítására, de ez az útvonal is gondot okoz, hiszen kapacitásának felét már lekötötték orosz belföldi fogyasztásra – fűzte hozzá. Az Északi Áramlat-1 vezetékről szólva tudatta, hogy a karbantartási munkálatok július 21-i befejezése után újra szállítanak gázt Németországba, bár csökkentett mennyiségben, hiszen a karbantartásra Kanadába küldött Siemens-szivattyú sorsáról nem kaptak hivatalos értesítést, márpedig a szivattyú nélkül csak feleannyi gázt tudnak Németországba juttatni, mint amennyit szoktak.

Abszurdumnak nevezte az orosz nyersolaj árának rögzítéséről, az úgynevezett „ársapkáról” szőtt álmokat, és azt mondta, hogy az energiapolitikával kapcsolatos nyugati téveszmék miatt az árak tovább fognak emelkedni, az olaj ára pedig az egekbe szökik majd.

Ukrajnával kapcsolatos kérdésekre reagálva Putyin kijelentette: Úgy látjuk, hogy Kijevnek nem áll szándékában végrehajtani a márciusban kötött előzetes megállapodást. Törökországon kívül Szaúd-Arábia és az Egyesült Árab Emírségek is felajánlotta közvetítői segítségét, de hát egyelőre nincs mit közvetíteni, hiszen Kijev megtagadta a megállapodások végrehajtását – tudatta.

A stratégiaivá váló orosz-iráni együttműködés keretében a két fél megerősítette, hogy érdekelt út felépítésében Szentpétervár és a Perzsa-öböl között. A terv iránt Azerbajdzsán is érdeklődést tanúsít.

 

Teherán, 2022. július 20. szerda (MB)

Lásd még: https://vk.com/public213869489?w=wall-213869489_61

Kiadta: Magyar Békekör
https://vk.com/public213869489
https://bekekor.wordpress.com/
https://hu-hu.facebook.com/bekekor/

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük