KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Irán kész együttműködni Magyarországgal a sokpólusú világrendért

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Magyarország az együttműködés fejlesztésében érdekelt Iránnal, nem pedig az ellene irányuló nyugati szankciópolitika folytatásában. A magyar kormány érdeklődést tanúsít Teherán kapcsolata iránt a Sanghaji Együttműködési Szervezettel (SCO) és a BRICS-szel – jelentette a Magyar Békekör tudósítója szerdán Ali Bakeri Káni iráni külügyminiszter-helyettes budapesti tárgyalásairól.

Miközben az Egyesült Államok újabb szankciókat foganatosít az Iszlám Köztársasággal szemben, a nyugat-európai államok pedig, követve az amerikai példát, beszűkítik kapcsolataikat Teheránnal, a magyar-iráni viszony minden téren fejlődik. Nemsokára Budapestre látogat az iráni külügyminiszter, összeül a gazdasági vegyes bizottság, és parlamenti delegációk csere látogatását készítik elő. Irán készen áll arra, hogy nagy kapacitású energiaforrásait megossza az európai országokkal, mindenekelőtt barátaival. De ennek útjából el kell távolítani a bankokkal és a pénzügyi rendszerrel szemben érvényesített nyugati embargót.

„Magyarországgal nagyon jók a kapcsolataink” – mondta Dr. Bakeri Irán budapesti nagykövetségén tartott keddi sajtótájékoztatóján, látogatását barátinak nevezte. Érzékeltette, kormánya jó néven veszi, hogy Magyarország annak ellenére is a békés együttműködés híve, hogy tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak.

„A háború tönkretette Európa biztonságát, a szankciók Európa gazdaságát, a menekültáradat pedig az emberek normális együttélését. Az egypólusú világrend képtelennek bizonyult rendet teremteni, ezért fenntarthatatlanná vált” – mondta.

Dr. Bakeri igennel felelt a Békekör tudósítójának arra a kérdésére, hogy Irán érdekelt-e egy olyan sokpólusú világrend létrejöttében, amilyent Oroszország és Kína ajánl.

„A lehető legfontosabb cél egy olyan hosszú távú világrend kialakítása, amelyben mindenki számít. Az egypólusú világ azért vált tarthatatlanná, mert az Egyesült Államok nem tudja biztosítani az együttműködésre épülő rendet” – jelentette ki, és hozzátette: ha Magyarország megőrzi függetlenségét, együttműködhetnek az amerikai hegemóniát felváltó sokpólusú rend megteremtésében.

A tudósítónak arra a kérdésére, hogy Irán miért akar csatlakozni az SCO-hoz és a BRICS-hez, a diplomata úgy válaszolt, hogy ezzel tudnak a legtöbbet tenni a békés együttműködésre épülő nemzetközi kapcsolatokért, különös tekintettel a sok-sok bizonytalanság jellemezte közel-keleti helyzet stabilizálására. Irán igyekezett segíteni a térség bajba jutott országainak, hogy megvédjék függetlenségüket és területi integritásukat.

Ez is érdekelheti:  Egy brancs ezek: Gyurcsányné lesz a közös miniszterelnök-jelölt 2026-ban

Irán negyven éve, a monarchia megdöntése óta azzal szembesül, hogy az Egyesült Államok nem akarja tudomásul venni szuverenitását, függetlenségét. „Vissza akarnak térni a negyven évvel ezelőtti állapothoz” – mondta, a sah uralmára utalva.

Irán azokkal működik együtt, akik tiszteletben tartják az érdekeit, mint ahogyan ő is tiszteletben tartja másokét. Ennek tulajdonította a mind szorosabb viszonyt Kínával és Oroszországgal. Kína máris részt vesz a nyugati cégek által felhagyott iráni kőolaj kitermelésben, Oroszországhoz pedig történelmi kapcsolat fűzi.

Ali Bakeri Káni iráni külügyminiszter-helyettes szavaiból kitűnt, hogy előre mutatónak tartja a magyar kormány háborúellenes, szankcióktól elkülönülő politikáját, és arra irányuló erőfeszítését, hogy politikai megoldás szülessék egy új etikai alapokon nyugvó világrend érdekében.

 

Budapest, 2022. október 5. szerda (MB)

Kiadta: Magyar Békekör

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük