KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Irán a nemzetközi átrendeződés középpontjában

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az amerikai hegemón törekvéseket és szankciókat megelégelve Irán úgy döntött, hogy csatlakozik a többpólusú világrend híveinek gazdasági, politikai és katonai szövetségeihez, és stratégiai együttműködésre lép Oroszországgal – tudatta a Magyar Békekör kedden.

Irán felértékelődött nemzetközi szerepének elismeréseként Putyin orosz elnök keddi teheráni látogatásán közölni készül, hogy Oroszország szívesen látja a felvételét kérő Iránt szövetségeseként a Brazíliát, Dél-Afrikát, Indiát, Kínát és Oroszországot tömörítő BRICS, és a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) kooperatív világrend megteremtésére irányuló rendszerében. Továbbá kész tartós szabadkereskedelmi megállapodásra vele társulásáig az Eurázsiai Gazdasági Unióval.

A két ország között kedden átfogó stratégiai együttműködési megállapodás születik a következő 20-25 évre. Egyik eredményeként rövid időn belül 4 milliárd dollárról 10-15 milliárdra nőhet főleg nemzeti valutában bonyolítandó kereskedelmük. Átfogó megállapodásuk kiterjed az infrastruktúra fejlesztésére, az energetikai együttműködésre, a kölcsönös beruházásokra, és a védelmi szférára is.

Az Iránnal kötött nemzetközi atom-megállapodás (JCPOA) egyik aláírójaként Oroszország továbbra is támogatja az iráni békés célú nukleáris programot, és Teherán arra irányuló törekvését, hogy az Egyesült Államok az Iránnal szemben foganatosított szankciók teljes feloldásával térjen vissza a Trump által egyoldalúan felmondott JCPOA keretébe, amire Biden Amerikája egyre kisebb hajlandóságot mutat, és inkább Irán ellen próbálja felsorakoztatni hagyományos szövetségeseit.

Moszkva tisztában van vele, hogy noha Irán műszakilag ugyan képes atombomba előállítására, mégsem tervezi, hogy békés célú nukleáris fejlesztését katonai célra váltsa.
Az orosz elnök teheráni látogatása egybeesik az „Asztanai formátum” néven ismert iráni-orosz-török tanácskozással a szíriai rendezésről. Raiszi, Putyin és Erdogan 2020. július 1. óta először találkozik személyesen, és készül közös nyilatkozat elfogadására Szíriáról. Hátráltatja a szíriai nemzeti megbékélés folyamatát, hogy Törökország a kurd terrorizmus elleni harcra hivatkozva további szír területeket akar ellenőrzése alá vonni. Raiszi és Putyin viszont igyekszik lebeszélni Erdogant tervezett egyoldalú katonai lépéséről.

Ez is érdekelheti:  Kiderült, mennyi Donald Trump vagyona

Bonyolítja a helyzetet, hogy Irán fegyveres támogatásban részesíti a libanoni Hezbollah mozgalmat, és fokozza tevékenységét a szíriai-izraeli határon, amit Izrael nehezen visel el. Kérdés, milyen döntések születnek ezekben a Szíriát érintő ügyekben.

A legfelső szintű iráni-orosz-török találkozón fontos témaként szerepel az ukrajnai orosz katonai intervenció. Ankara közvetítői szerepre vállalkozott a békés rendezés érdekében, és Teherán is felajánlotta, hogy otthont nyújtana az orosz-ukrán diplomáciai tárgyalásoknak.

Törökország közvetítői közreműködését Moszkva már igénybe is vette: márciusban sikertelen béketárgyalást folytattak Isztambulban, július 13-án pedig ugyanott orosz–ukrán megállapodás született az ukrán gabonakivitelről. A megállapodás gyakorlati kivitelezése most azon múlik, hogy az ukrán fél megtisztítja-e a kikötőibe vezető hajóutakat az aknáktól, melyeket ő maga rakott le az esetleges orosz partraszállás megakadályozásáért.

Teherán ugyan jelképes helyszíne lehetne az orosz-ukrán béke-megállapodásnak, hiszen Ukrajna nácitlanításával összefüggésben idézné Sztálin, Roosevelt és Churchill 1943-as ottani konferenciáját, melyen többek között megállapodás született a náci háborús bűnösök felelősségre vonásáról a nürnbergi perben, Zelenszkij azonban tudatta, hogy győzni akar, nem pedig tárgyalni, és nyugati szövetségesei is arra biztatják, hogy ne adja fel, és csak akkor tárgyaljon, ha rá tudja kényszeríteni akaratát az oroszokra.+++

Teherán, 2022. július 19. kedd (MB)

Kiadta: Magyar Békekör
https://vk.com/public213869489
https://bekekor.wordpress.com/
https://hu-hu.facebook.com/bekekor/

kiemelt képen a teheráni Szabadság Torony (Azadi Torony), valamint Erdogan török, Putyin orosz és Raiszi iráni elnök.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük