Ír rabszolgák! – Az elfelejtett fehér rabszolgák!

Don Jordan és Michael Walsh

Fehér szállítmány

Az angolok fehér rabszolgáinak elfelejtett történelme Amerikában

John Martin könyvismertetése a globalresearch.ca honlapján jan.27-én

Az ír rabszolga kereskedelem   – Az elfelejtett fehér rabszolgák

Olvasván az alábbi írást az angolok által folytatott ír rabszolgakereskedelemről, önkéntelenül is felmerül bennünk a kérdés: és ezek a mi nagy példaképeink? Ők csinálták meg az általunk követendő demokráciát? Hiszen az angol demokrácia dicsőítését halljuk a 19. század polgári radikálisaitól kezdve máig is, különösen a haladó posztbolsevik új „demokratáktól”. Hiszen ők találták fel a nyugati demokrácia legszebb, legkövetendőbb útját! Akik (és követőik) ma „joggal” koppintanak az orrunkra „antidemokratikus” hagyományainkért. Az alábbi cikk után remélhetőleg többen elgondolkoznak majd a magyar demokratikus hagyományok valódi természetéről. (A fordító megjegyzése)…

Rabszolgaként jöttek; hatalmas emberi szállítmány nagy brit hajókon amerikai céllal.  Százezrével vitték őket, férfiakat, nőket, sőt még a legfiatalabb gyerekeket is.

Ha fellázadtak vagy nem engedelmeskedtek egy parancsnak, a legkegyetlenebb módon megtorolták. A rabszolgatartók kezüknél fogva felakasztották emberi tulajdonukat s aztán egy fajta büntetésként tüzet raktak a kezük vagy a lábuk alá. Élve elégették őket, fejüket pedig a piacon nyársra húzták, figyelmeztetésként más rabok számára.

Ugye nem kell felsorolnunk az ocsmány részleteket? Mindannyian jól ismerjük a afrikai rabszolga- kereskedelemben elkövetett gazságokat.

De afrikai rabszolgaságról beszélünk itt egyáltalán? II. James és I. Károly (angol) királyok állandóan igyekeztek az íreket rabszolgasorba dönteni. A híres Oliver Cromwell pedig folytatta a legközelebbi szomszéd embertelen leigázásának ezt a gyakorlatát.

Az ír rabszolgakereskedelem akkor kezdődött, amikor II. James 30.000 ír foglyot eladott az Új Világba. 1625-ös rendelete értelmében az ír politikai foglyokat a tengerentúlra kell küldeni és eladni a Nyugati Indiákon élő angol telepeseknek. Az 1600-as évek közepén az Antiguába és Montserratba eladott legtöbb rabszolga ír származású volt. Ekkor Montserrat egész népességének 70 százaléka ír rabszolgákból állt.

Írország az angol kereskedők számára igen gyorsan a nyers emberi erőforrások legnagyobb lelőhelyévé vált. Az Új Világba eladott rabszolgák túlnyomó része valójában fehér ember volt.

1641-től 1652-ig az angolok több mint 500.000 írt öltek meg és 300.000 embert pedig rabszolgának adtak el. Írország népessége egyetlen évtized alatt 1,500.000 főről 600.000-re zuhant vissza. Családokat szakítottak szét, mivel a britek nem engedték, hogy az ír apák magukkal vigyék   feleségüket és gyerekeiket is az Új Világba. Kétségbeesett, hontalan asszonyok és gyerekek volt az eredmény. A brit megoldás: őket is aukcióra bocsátották.

Az 1650-es években több mint 100.000 10 és 14 év közötti gyereket vettek el szüleiktől és adtak el rabszolgának a Nyugati Indiákra, Virginiába és Új Angliába. Ebben az évtizedben 52.000 íret (többnyire asszonyokat és gyerekeket) adtak el Barbadosba és Virginiába. További 30.000 ír férfit és nőt is elszállítottak és eladtak a legtöbbet kínálónak. 1656-ban Cromwell elrendelte, hogy 2000 ír gyereket szállítsanak Jamaicába és adják el őket rabszolgának angol telepeseknek.

Ma sokan nem óhajtják az ír rabszolgákat annak nevezni, amik valóban voltak: rabszolgák. Gyakran használnak olyan jelzőket, mint: tanonc szolgák, ezzel akarván leírni mi is történt az írekkel. Az igazság azonban az, hogy a 17. és a 18. században az ír rabszolgákat emberformájú állatként kezelték.

Az afrikai rabszolgakereskedelem ebben az időben épp, hogy elkezdődött. Nagyon jól tudjuk, hogy az afrikai rabszolgákat, akiket nem fertőzött meg a gyűlölt katolikus tanítás és akiknek magasabb ára volt, gyakran jobban kezelték, mint az íreket.

Az 1600-as évek végén a néger rabszolgák ára nagyon magas volt (50 Sterling). Az ír rabszolgák olcsóbbak voltak (kevesebb mint 5 Sterling). Ha egy telepes megkorbácsolt vagy halálra vert egy ír rabszolgát, nem számított bűnténynek. Az elhalálozás anyagi kárt jelentett, de sokkal kevesebbet, mint egy drágább afrikai meggyilkolása. Az angol urak gyorsan elkezdtek ír nőket tenyészteni saját kedvtöltésük és nagyobb profit céljából. A rabszolgák gyerekei is rabszolgák voltak, ami növelte uruk munkaerőkészletét. Ha egy ír nő valahogy szabaddá vált, gyerekei akkor is rabszolgák maradtak. Így aztán ír anyák sokszor ilyen esetben is szolgaságban maradtak.

Idővel az angolok jobb lehetőségeket gondoltak ki a nők (gyakran akár 12 éves lányok) hasznosítására: A telepesek összehoztak ír nőket és lányokat afrikai férfiakkal, hogy sajátos kinézetű rabszolgákat tenyésszenek ki. Ezeket az új „mulatt” rabszolgákat magasabb áron tudták eladni, mint az íreket és pénzt is lehetett vele megtakarítani, mivel nem kellett új afrikai rabszolgákat venni.

Ez a gyakorlat évtizedekig tartott és olyan elterjedt volt, hogy 1681-ben törvény hoztak, ami megtiltotta „ír rabszolganők és afrikai rabszolga férfiak párosítását rabszolgák gyártása céljából”. Azaz csak azért tiltották be, mert zavarta egy nagy rabszolgakereskedő cég üzleti érdekeit.

Anglia több mint egy évszázadig folytatta az ír rabszolgákkal való kereskedelmet. Feljegyezték, hogy az 1798-as ír felkelés után is még több ezer ír rabszolgát adtak el Amerikába és Ausztráliába. Mindez szörnyű visszaélést jelentett úgy az ír, mint az afrikai foglyokkal. Egy brit hajó még arra is vetemült, hogy 1.302 rabszolgát az Atlanti Óceánba dobtak, hogy a legénységnek több élelem jusson.

Nem kérdés, hogy az írek a rabszolgasors szörnyűségeit éppúgy tapasztalták, (a 17. században még inkább) mint az afrikaiak. Az sem igen kérdés, hogy azok a barna arcok, amiket a Nyugat Indiákban tett utakon látunk, valószínűleg afrikai és ír ősöktől származnak. 1839-ben Britannia végre úgy döntött, hogy befejezi részvételét ebben a sátáni üzletben és leállította a rabszolgaszállítást. Bár ez a döntés nem állította le a kalózokat, hogy tegyék amit akarnak, az új törvény lassan lezárta a szörnyűséges ír nyomor EZEN fejezetét.

Ha azonban valaki, fekete vagy fehér, azt hiszi, hogy a rabszolgaság csak az afrikaiakat érintette, az hamis úton jár.

Nem szabad, hogy az ír rabszolgaság történetét kitöröljük emlékezetünkből!

De mi van az (nyilvános és PRIVÁT) iskoláinkkal ??? Hol vannak a történelem könyvek? Miért oly ritkán esik erről szó?

Több százezer ír áldozat emléke többet érdemel, mint egy ismeretlen író említését?

Vagy csak annyit érdemel a történetük, mint angol kalózaik szándékoztak: hogy az írek sorsának története eltűnjön (nem mint az afrikai könyv), mintha sosem történt volna.

Az ír áldozatok közül senki sem tért haza, hogy megírja kálváriájuk történetét. Ők az elveszett rabszolgák; azok, akiket az idő és hamis történelem könyvek könnyen elfelejtenek.

Fordította: Vajta Dénes

Nemzeti InternetFigyelő