KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Indexen a valóság

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Lehet, hogy sokaknak – köztük nekem is – már nagyon unalmas az Index története és helyzete, pedig aránylag nem sok ideje van terítéken, bár igen nagy intenzitással. Azért egy kis jogi helyzetértékelés, amiről nem nagyon beszélnek az Index mögött vagy mellett lévők.

Egyrészt van sajtószabadság (press freedom), ami azt jelenti, hogy van egy újságom/honlapom, amiben azt írok, amit akarok. Illetve tulajdonosként azokkal iratok, akikkel akarok. Persze bizonyos törvényeket be kell tartani, de ez általában nem szellemi vagy ideológiai korlátozást jelent. A szabad sajtó a mostani körülmények (kapitalizmus van emberek!) között végeredményben vállalkozás, az ezzel járó követelményekhez igazodva.

Másrészt van a szerződés szabadsága (freedom of contract), az akaratszabadsággal szoros függésben. Ez arra utal, hogy a felek akarata jogi értelemben nincs megkötve.

Ez négy pontban foglalható össze:

  1. szerződéskötési szabadság szerint a fél szabadon dönti el, hogy akar-e szerződést kötni.
  2. partnerválasztási szabadság, azaz kivel akar kölcsönös kötelmet jelentő jogviszonyt
  3. szerződési típusszabadság, azaz milyen szerződést akar kötni valaki. pl. adás-vétel, kölcsön, használati, stb.
  4. a tartalmi szabadság (diszpozivítás), mely a felek egybecsengő szándékát, akaratát, elképzelését tartalmazza törvényes kereteken belül.

Az ellenzék az utóbbi időben, két ügyben, a Népszabadság és az Index esetében kiáltott diktatúrát és a sajtószabadság hiányát, mert a megnevezett sajtót eladták un. kormányközeli (Fidesz közeli) vállalkozásoknak, és szerintük ezzel Orbán elfoglalta erőszakkal, hatalmi szóval az ellenzéki médiát.

Mondjuk én az erőszakot, bizonyos ávh-s módszereket nem látok, de az ellenzék mégis átéli, mint egy rögeszmét. Pedig csupán az történt/történik, hogy a tulajdonos megszokott és általános módon él a tulajdonosi jogaival. Ezek a jogok az eladás vagy a haszonszerzés érdekében történő átalakítás.

Az ellenzéki sajtót eladták!  Ez a kiáltás harsog, de……

  1. A tulajdonosnak joga van a tulajdonát eladni.
  2. A tulajdonosnak joga van annak eladni, akinek akarja és joga van elutasítani azt, akit nem akar.
  3. A tulajdonosnak joga van azzal szerződést kötni, akivel akar és megtagadhat minden együttműködést azzal, akivel nem akar.
Ez is érdekelheti:  Bayer Zsolt: A takonygerincű

Ha az ellenzéki sajtótulajdonosnak elve a lelkiismerete egyértelműen kormány vagy fideszellenes és ehhez ragaszkodik, akkor nem köt olyan féllel semmilyen szerződést, aki az ő elveit semmibe veszi vagy azzal ellentétes pozíciót foglal el.

Egyszerű a sajtószabadság megtartása, ha a tulajdonos nem köt semmilyen szerződést olyan vállalkozással, személlyel, mely a sajtószabadságot veszélyeztetné.

Ha drága valakinek a sajtója szabadsága, akkor nem kell eladni, nem kell közösködni azt veszélyeztetve az ellenségével.

A Népszabadság esete tiszta. Az MSzP-nek a választásokra pénz kellett és ezért döntött az eladás mellett. Az volt a terv, hogy megnyerik a választást, és amikor kormányra kerülnek, akkor állami pénzből visszavásárolják és kitömik pénzzel.

Hát édes Istenem, ez nem jött be.

Az Indexnél egyelőre nem látom ugyanezt tisztán. Jelenleg inkább a nyereségesség elérése vagy növelése a cél a tulajdonosoknál. Ennek érdekében változásokban törték a fejüket, ami egyértelműen a szerkesztőség létszámának erőteljes csökkenését is jelenthette. Dull Szabolcs, mint főszerkesztő ezt nem akarta és megpróbált lavírozni az újságírók támogatásával, bízva a százas létszám erejében. Törekedett több irányítást átvenni, amit az igazgatóság a kigolyózásával védett ki. Ezután egy belső puccsal próbálkozott, bízva a nagy szerkesztői létszám biztosította erőben. Nem jött be, mert az az erő csak az ő képzeletében létezett.

Ez a hiedelem ugyanazon téveszmén alapult, mint a választási bukás, hogy Orbán ellen forradalmi hangulat van az országban és mindenki ellene szavazna.

Hát, édes Istenem ez sem jött be.

Megdöbbentő számomra az a létszám, ami egy indexes tüntetésen megjelent. De, ha belegondolok…..

Egy kétmilliós városban 2-3 ezres tüntetés?  Ennyit bármire össze lehet szedni.

Az ellenzék zusammen azt mondja, hogy ez mutatja a hatalmas támogatásukat, mert, hogy mennyien voltak.

Én azt mondom, hogy csak ennyin voltak, mert zusammen csak ennyien vagytok.

Ez is érdekelheti:  Antall József klasszikus mondásával élve: "Tetszettek volna forradalmat csinálni" - alternatívák

Havrilla István
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük