KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

In memoriam Fekete Gyula

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Fekete Gyula 88 éves korában eltávozott. A nevével 20 -21 éves egyetemista koromban találkoztam. Akkor robbantotta ki az “Élet és Irodalomban” (ÉS) az első népesedési vitát. Akkor olvastam először az írásait ennek a korábban általam sosem hallott nevű embernek. Elolvastam a vele vitatkozók írásait is és azóta tudom, hogy ennek az embernek igaza volt és van.

Azóta több könyvét is elolvastam, és olvastam a vele vitatkozók újabb írásait is. A tanulságot a következőképp tudom összesűríteni: a világosság, jóakarat és szenvedélyes hazaszeretet szemben a teljes, a feneketlen sötétséggel, a gonosz, mocskos, rosszindulatú, a legjobb esetben ostoba, elbutult sötétséggel. Vagy mindezek egyvelegével. Olvastam, amikor fasisztázták, irredentázták, hozzá nem értőnek, nemzethalállal riogatónak, gúnyos éllel “magyarkodónak” nevezték. A Magyar Narancs, amely akkor a Fidesz hivatalos lapja volt, mint az MSZMP-MSZP-jé a Népszabadság, addig ment, hogy Agyalá Gyulának nevezte.(“Fogy a magyar, fogy, kiabálja Agyalá Gyula.” Nem érdekes, hogy most már ők gondolkodnak „betelepítésen? De kikén?) Mindez nem tudta megtörni a bátorságát. Ment és ment tovább a maga választotta úton: az igazak útján. Az események sajnos őt igazolták, nem pedig a prostituált tudósokat, a sajtó örömlányait és a „bölcs, mindentudó” és hazug politikusokat. Mi pedig jó okkal félünk attól, hogy alaposan meg fogják kurtítani a nyugdíjainkat és még csak nem nagyon is vitathatjuk majd a jogosságát.

Ő írónak tartotta magát, én politikusnak tartom őt. A világháború utáni magyar történelem talán egyetlen igazi politikusának. Politikusnak, nem a szónak a sztálinok, hitlerek, rákosik, kádárok, orbánok, gyurcsányok és más politikai kalandorok, szélhámosok és bűnözők által lejáratott értelmében, hanem abban az értelemben, ahogyan azt valaha Arisztotelész megfogalmazta: politikus az, aki a köz gondjaival foglalkozik, aki a köz javáért önzetlenül fáradozik.

1997. március 21-én a Szentendrei Nagycsaládos Egyesület meghívására tartott Szentendrén egy előadást. Nem is előadás volt. Inkább csak mesélt, kicsit csapongóan, néha kissé töredezetten, ahogy az emlékei felszakadtak benne. Mesélt a népesedési gondokról, a munkásságáról, a harcai során szerzett tapasztalatairól, a magyar társadalom viszonyairól, tudati és lelki betegségeiről. Csak nagyon kismértékben javítgattam a beszélgetés jellegű előadásban szükségképp előforduló fogalmazásbeli hibákat. Tiszteletlenségnek éreztem, hogy én stilizáljam. Aki olvasta a könyveit, az úgyis tudja, hogy mestere volt a szónak. Az előadást az egyik nagycsaládos édesanya a kis, kazettás magnetofonnal készített felvétel alapján legépelte. Mert neki a sok gyereke mellett még erre is jutott ideje. Mások az egykéjükkel, vagy az „egyséjükkel” sem érnek rá semmire, főleg nem arra, hogy a közösségüknek ingyen dolgozzanak. A gyenge minőségű felvételen nem volt mindent jól hallható, ezért a szövegben megszakadások, folytonossági hiányok vannak. Ennek ellenére érdemes elolvasni ennek a nagyon bátor és tehetséges, nagyon tisztán látó 20. századi magyar hazafinak az előadását, amelynek a közreadásával szeretnék tisztelegni az emléke előtt.

Előadását íróként kezdte néhány szellemes aforizmájának az elmondásával. Kiválasztottam közülük hármat a megemlékezésem jelszavául:

A hazugságban az is vétkes, aki elhiszi!

Gyűlölni a férget, ez nem méltó életprogram. Legfeljebb egy másik féregnek.

Végezetül az győz, aki győzni fogó utódokat nevel.

Három évvel ezelőtt újra találkoztam vele. Előadást tartott a Nemzeti Pedagógus Műhely konferenciáján a „Jövő Beruházása” címmel. 85 éves korában még mindig friss volt,  az előadása lebilincselő. Az előadása után a szünetben megkerestem és beszélgettünk  egy kicsit. Természetesen nem emlékezett már rám, de a szentendrei meghívásra igen. Azt hiszem, úgy fog megmaradni az emlékeim között, ahogy akkor láttam.

A napokban nagy örömmel fedeztem fel, hogy a következő címen http://nepesedes.hu/drupal/node/115 olvasható a „Magunknak éljünk?” c. könyve. Ha idejük engedi, nézzenek bele.

Dohán Mihály

Sorskérdések

Fekete Gyula előadása

Elhangzott Szentendrén, 1997. március 21-én

  • Irodalmi-művészeti díjat – éppen most osztogatták – kétféle ember szokott kapni mindenütt a világon, az egyik azért kapja, hogy rangot adjon neki a díj, a másik azért kapja, hogy ő adjon rangot a díjnak.
  • Az író bizonyítványa a mű és nem a kritika. A kritika a kritikus bizonyítványa.
  • Modern író sejtelmes jelzésekkel és nagy kihagyásokkal ír; a még modernebb kihagyja a műből az irodalmat is.
  • A médiumok (a tv, rádió, sajtó) miközben a homlokzatukra kiírják a tárgyilagosságot, vagy a politika zsoldosaivá szegődnek, vagy uraivá lesznek.
  • Glossza egy glosszára: nem sokat ér az a kutya, amelyik csak akkor kezd ugatni, ha a tolvaj a farkára tapos.
  • Na ezt azért jó lenne több helyre felírni mottónak: A hazugságban az is vétkes, aki elhiszi.
  • Az erőszak bizony rossz pedagógia, de annál is rosszabb az engedékenység, mert az erőszak lázadót nevel, az engedékenység meg zsarnokot.
  • A gőg kitűnő barométer, anyagiakban azt jelzi, valamiből több van, szellemiekben valamivel kevesebb.
  • Vannak olyan kitűnőségek, akiket ahhoz hogy kitűnjenek, nagyon sokszor ki kellett tüntetni.
  • Bűnös az a hatalom, amely tisztességes embereket hazugságokra kényszerít.
  • Csináld magad!… A magyar történelmet is.
  • Egy politikai irányzatnak fogalmaztam egy alaptörvényt: Mi igenis megadjuk a tetűnek a csípés szabadságjogát, viszont a vakaródzás jogát sem tagadjuk meg senkitől.
  • No ez megint talán így a demokrácia körül voksolóknak javasolnám: A hülyeség, ha a többség vallja, annyival is nagyobb.
  • A macska elszundikálhat, az egér nem.
  • Egy panoptikum. Diktátor: Rombolkozom, tehát vagyok. Diplomata: Fondorkodom, tehát vagyok. Főnök: Zordonkodom, tehát vagyok. Hivatalnok: Fontoskodom, tehát vagyok. Író: Zsoldoskodom, tehát vagyok. Koldus: Rongyoskodom, tehát vagyok. Paraszt: Szorgoskodom, tehát vagyok. Szajha: Gombolkozom, tehát vagyok. Filozófus: Nem gondolkozom, tehát vagyok.
  • Szentendre város, nyilván. Lélekben is?  No! Egy próbát csináljunk erre! Tessék csak tárgyilagos statisztikát készíteni bármelyik utcaszakaszon a meghitten egymással foglalkozó párokról, melyik fél agresszívebb, és melyik van inkább szorongatott helyzetben, a lány vagy a fiú? Tessék megfigyelni, ki áll a fal felől, a kapuoszlop felől, a lépcső korlátja felől, ahonnan már nem lehet tovább hátrálni. A lány vagy a fiú? Mert ahol a fiú a falhoz szorul, ott már az lélekben is város.
  • Minden biológus meg tudja mondani, hogy mi a szerelem, csak a szerelmes biológus nem tudja megmondani.
  • Az elkényeztetett egykék ritkán kerülnek ideggondozóba, mondja egy idegorvos. Ők nem a saját idegeiket rongálják, hanem a másokét.
  • -Gratulálok! Kisfiú, kislány?

-Kislány.

-És van már neve?

-Három is: Ivett, Odett, Bernadett.

-Aha, exportra készült.

  • Nemzeti eledelünk a próféta sült, a próféta pörkölt, a próféta felvágott. Tékozló ország, többnyire megsüti és felzabálja a prófétáit, de réges-régen elpusztult volna az ilyen sütnivalók nélkül.
  • Nem sokat bízhatunk olyan katonákra, akik málhájukban hurcolják a civil ruhát.
  • Ja, jövőre lesz választás, akkor jó időben meghirdetek egy választási jelszót: Saját pártot minden magyarnak!
  • A nép az igazságra fogékony, a tömeg a hazudozásra.
  • A lakosság a mai napnak él, a nemzet a jövőnek.
  • Augiász ökrei hírhedettek arról, hogy tömérdek mocskot, szemetet, trágyabűzös almot halmoztak össze az istállóban. Nem látszik célszerűnek az istálló kitakarítását az ökrökre bízni.
  • Sötétben a korhadék is világít, ha a lámpákat kioltották.
  • Azt az igazságot hallják meg legtöbben, amit senki sem mer hangosan kimondani.
  • Némely hatalom fenntartja magának a jogot, hogy mindig ő zárja be a vitát. Ha úgy látja jónak, magát a vitatkozót is.
  • A középszer fészkelődik legtöbbet, mert a középszer viszket legjobban.
  • Saját bűzét a görény ritkán érzi, ha meg érzi, szívesen szagolja.
  • Ősidők óta tudja minden rossz fajta hatalom: a latrok közé kell a krisztusokat fölfeszíteni.
  • Gyűlölni a férget, ez nem méltó életprogram, legfeljebb egy másik féregnek.
  • Végtére az győz, aki győzni fogó utódokat nevel.

Na én ezzel mint író… akkor jöjjön mostan a micsoda? Milyen író? Legalábbis megalapozom akkor a beszélgetésünket. Honnan is kezdhető akkor az egész, a SORSKÉRDÉS maga?

Maradjunk akkor az értelmező Szótárnál: A sorskérdés – azt mondja – olyan kérdés, amelynek, megoldása, eldöntése valakinek, valaminek, rendszerint az emberek nagyobb csoportjának sorsát, jövőjét eldönti, illetve meghatározza. No, már most több ilyen kérdés van, hiszen szokták is sok mindenre használni ezt, hogy sorskérdés, de akkor, ha több van, kell valami sorrendiség köztük. Tehát melyik mégis az első, és melyik a leginkább meghatározó. Én azt hiszem, hogy a sorrend itt nagyon lényeges, és én az első helyre azt a sorskérdést tenném, ami arra a kérdésre válaszol: Lenni, vagy nem lenni? Minden itt kezdődik. Minden egyéb… termelés, egyéb… akármit nevezek sorskérdésnek, az élettel kezdődik. Az érték is ott kezdődik. Igen ismerem az axiológiában, tehát az értékelméletben vannak olyan elméletek is, amelyek azzal igyekeznek bizonyítani, hogy van az életnél nagyobb érték, hogy lám-lám vannak, akik az életüket is feláldozzák bizonyos értékért. De ez csak akkor áll, hogy ha a közösség életéért áldozzák fel, ha tehát ennek a közösség látja hasznát ennek az áldozatnak. Egyébként semmi, de semmi értelme nincs az ilyenfajta áldozatnak. Tulajdonképpen ez a meghatározó, ez a vízválasztó is a társadalomban. Talán az, hogy mostanában – 75 éves voltam –  és több ilyen levél, írás megjelent ezzel kapcsolatban, főleg azt emlegették, hogy a régi, ezelőtt 25-30 évvel ezelőtti, akkori vitáimban, igen, sokszor a szakma eminenseivel találkoztam. Mit tudom én, demokrácia, akkor a Népesedési Tudományok Intézetének igazgatója, vagy a Tudományos Akadémia Demográfiai Főbizottságának az elnöke, vagy ilyenekkel. Ebben a könyvemben, ez a „Véreim, magyar kannibálok” egy külön fejezet van arról, pontosan idézem ezeket a nagy szakembereket, a KSH elnöke, sületlenségek tömegével…Na már most azt kérdezgetik leginkább –  most a 75. évben – , hogy miként van ez. Bonyolult volt akkor is, persze, bonyolult, összetett a világ. Hogy honnan találtam el az igazat akkor, amikor a szakma is mást mondott, hogy mertem szembeszegülni. Én azt hiszem az volt az egyetlen magyarázata ennek, hogy kezdettől fogva úgy tartottam, hogy az élethez való kapcsolat, az élethez való viszony, a közösségi lét és fennmaradás a meghatározó. Minden politikai kérdésben is, de minden egyéb kérdésben is, hogy mi a viszonya az élethez, gazdagítja, őrzi, avagy rontja, rombol rajta. Ez a meghatározó. Nem új találmány. Nem. Mindjárt itt valahol talán tudom idézni Albert Schweitzert, aki azt… várjunk csak… igen… tehát aki azt mondja, hogy minden jó, ami az életet segíti, és minden rossz, ami árt neki. Ez a jónak meg a rossznak – őszerinte is –, ez a vízválasztója. Az élet segítése, mindenféle gazdagítása az jó dolog; mindenféle rontása az rossz dolog. Ez az egyszerű képlet. Igazában nem volt tehát nehéz úgy eligazodni ezekben a vitákban, ha az ember ehhez tartotta magát, mert előbb-utóbb ez az igazság érvényesült. Na most ez magában véve azt is jelenti, hogy az élethez való viszony pártok és ideológiák fölötti dimenzió. Magukat a pártokat is, magát a pártot is minősíti az élethez való viszony és az ideológiákat is. Ez rendszerközömbös. Tehát akárminek neveznek egy rendszert, ez a meghatározója a rendszernek. Egy rendszer addig él és addig áll fenn, amíg valamiként az életet is fenn tudja tartani. Ez meggondolkoztató dolog, ha ezt mondom, mert ez azt is jelenti, hogy baj van az európai civilizációval, és már kiszámíthatóan a vége felé tart. Valamirevaló futurológusok például, a futurológia a jövővel foglalkozó tudomány, az már mind ezt jelzi, hogy bajok vannak. Az európai civilizáció túl van a csúcsán és egyre inkább a pusztulása felé indul. Például az az egyszerű képlet, hogy az élet újratermelése, egy-két kivétellel – albán, ír, a lengyelek is némiképp –  már mindenütt mínuszba fordult, még a déli országokban is, tehát Spanyolországban és Itáliában is mínuszba fordult és Görögországban is. Egész világos, hogy ha ez a trend, ez az irányzat tovább folytatódik, akkor az európai civilizációnak ilyen formában vége lesz. Nyilván nem marad itt légüres tér. Mármint Európában. Ha így haladunk Európába, ahogy haladunk, valamelyik cselédszobájába persze – ahogy én nézem, –  lehet hogy már egy ajatollah lesz az Európai Uniónak az elnöke. Mert természetes – még egyszer mondom – légüres tér nem marad, és ha az életet nem termeli újjá Európa, akkor másfajta életek váltják fel az európait. Ezek szigorú statisztikai tények, szóval itten nem valaki képzelődik vagy riogat. Nem. Tessék a statisztikai táblázatokat látni, ezeket az irányzatokat, amelyek alapján egyébként 30 évvel ezelőtt, 30 évvel ezelőtt ki lehetett volna számolni a mai társadalombiztosítás csődjét, és a nyugdíjrendszer csődjét is. Ki lehetett volna számolni. Elővenni a papírt és azt mondani, ha ez az irányzat marad, akkor a világ leggyorsabban elvénülő országa leszünk, és abban az esetben a társadalombiztosítás is és a nyugdíj is csődbe jut, mert egyre kevesebb lesz a termelő korosztály és áttolódik a társadalom szerkezete oly mértékben az időskorúak felé, hogy azután az időskorúak bármiféle ellátása bajba kerül.

No erről még majd úgy is szó lesz, nem akarom megelőzni. Egyébként ez, mint ahogy mondtam, rendszerközömbös. Ez azt is jelenti, hogy az életellenes táborban egy gyékényen találhatók nyilasok, bolsevikek, liberálisok. Ez megint nem csak kijelentés, ez igazolható. Cselekményekkel, tényekkel, szigorú számokkal és adatokkal igazolható, hogy voltaképp az életellenes táborban bármilyen ideológiai különbség, szembenállás volt is ezek közt, az élettel kapcsolatban a viszonya mindegyiknek az volt, hogy a pusztulás felé sodorta a társadalmat. Mind a három. Ez még persze múlt időben: sodorta. A liberálisok esetében ez történetileg nem igazolódott még úgy, mint a nyilasoknál és a bolsevikoknál, de igazolódni fog ez is.

Mostan persze értékzavarban vagyunk, mert ez, amit mondok, hogy minden érték forrása az életnem, elfogadott általában, Most jelenik majd meg… most kimaradt egy írásom… a Fórumban szoktam írni néha… megjelenik egy, amelyikben azt boncolgatom, hogy halmozottan hátrányos helyzetben vagyunk. Méghozzá én a cigány-kérdéssel foglalkozom ebben az írásban, hogy tudniillik ez a hátrányos helyzet, ami a gazdasági problémák miatt van, a nehéz ilyen-olyan körülmények miatt van, ez valóban áll. De ha azt az értékrendet fogadjuk el, amit én mondok, hogy az első érték az élet, akkor kiderül, hogy a magyar etnikum halmozottan hátrányos helyzetbe került, mert ebben a legfőbb értékben, az élet dolgában, mi állunk legrosszabbul. Mi állunk az élet újratermelése, megújítása, átörökítése dolgában a legrosszabbul.  Tehát akár be is jelenthetnénk ezt. Mert bizonyítani természetesen lehet bármelyik statisztikából 30, majdnem 40 évre visszamenőleg. Egyre rosszabbul állunk a legfőbb értékben, az életben. Tehát a pozitív diszkriminációra voltaképp jogunk volna. Pozitív diszkriminációra! Arra, hogy ebben külön segítséget kapjon a magyar etnikum. Persze az első ilyen intézkedéstől zengene a világ, persze hazai segédlettel zengene a világ, hogy tiszta fasizmus, a magyar etnikumnál segítik a születésszámot és így tovább, hogy pozitív diszkriminációval segítik. Itt derül ki, hogy ez a pozitív diszkrimináció, amit annyira megtanultunk már, ez lényegében rasszista fogalom. Hát akár külön is lehetne erről beszélni, de ezt csak megjegyzem, hogy ez lényegében rasszista fogalom.

Na most ez, amit eddig elmondtam, az azt is jelenti, hogy van a társadalomnak egy alaptörvénye…  – Vannak itt jogászok? Például ott van egy. Jogász, gyakorló jogász. – Előre megmondom neki, hogy az egyetemi jegyzetekben és a jogi forrásokban, amit használnak majd és amiből vizsgázni kell, egy szó sincs erről, az alaptörvényről. Hát éppen arról nincs szó a jogi tanulmányokban. Nincs, pedig már a középiskolában, vagy akár már elemi iskolában is jó volna, hogyha tudnánk a főtörvényről, a társadalom alaptörvényéről, de különösen szükséges volna, hogy azok tudjanak róla, akik a törvényeket alkotják. Tudniillik minden olyan törvény, amely az alaptörvénnyel szembekerül, a pusztulást szolgálja. Minden törvény! Tucatszám van olyan törvényünk érvényben, ami szemben áll az alaptörvénnyel.

Na nézzük már meg, mi az az alaptörvény. Úgy fogalmaznám meg: hogy az élet fenntartásának,  lehetséges gazdagításának és átörökítésének parancsa, szüksége, kötelessége. Tehát ez a főtörvénye a társadalom létezésének. Az alaptörvénye. Minden, ami ezzel szemben áll, bármiféle intézkedés, szokás vagy törvény, mind a pusztulás felé viszi a társadalmat. Ha most szembenézünk vele, vagy megvizsgáljuk a mi ilyenfajta intézkedéseinket, akkor kiderül, hogy a magyar társadalom már legalább 40 év óta az alaptörvény sérelmére él. Tehát pusztul is ennek következtében, és ráadásul egyre nagyobb iramban pusztul, hiszen ez a 40 év már nagyon nagy idő. Tehát a tankönyvekben nem szerepel és még a jogászok sem ismerik. Nincs benne a tananyagukban, hogy azt a törvényt megismerjék, amelynek alapján lehet csak helyes törvényalkotást biztosítani. Tehát csak úgy lehet törvényeket hozni, hogy ezzel ne ütközzék a törvény.

Hát például a Bokros-csomag. Úgy, ahogy van, mindenestül az alaptörvénnyel ütközött. Meg is lett az eredménye. Rögtön zuhant a születésszám a Bokros-csomag után. És … hát előtte Békessy se volt jobb.

No most idézem ezt a Schweitzert. Az előbb nem találtam. Mert nem valami újdonság ez, amit mondok. Azt mondja Schweitzer: „Jó mindaz, ami az életet segíti, védi, gyógyítja, és rossz, ami megkárosítására, értelmetlen elpusztítására törekszik.” Egyébként – már akkor ezt is érdemes talán megnézni –, a németek felfedezték ám időben, hogy ez az alaptörvény milyen erő, és hogy igazában ez határozza meg az erőviszonyokat is a különböző népek együttélésében. Találtam egy – egyébként egy régebbi könyvemből fogom idézni. Tehát találtam a világháborús dokumentumok között egy érdekes dokumentumot, az „Ost-tervet”, melyet maga Himmler készített, de találtam ennek egy előzetesét is, amit egy Erhardt Wetzel nevű, a Keleti-ügyi Minisztérium fajügyi megbízottja készített és közölt a német lapokban. Tessék megfigyelni azt, hogy ez a terv mennyire felfogta már, hogy a társadalom létének alaptörvénye az élet, az élet megújítása, átörökítése. Ez arról szól, hogy békésen, vér nélkül hogyan lehet likvidálni az orosz népet azzal, hogyha a jövőjét megfojtják. Azt mondja – és most ez idézet, ettől fogva idézem pontosan, hát persze fordításban, ami szerepel az „Ost-tervben”, az „Ost”, azaz Kelet fedőnevű tervben: „Az orosz területek lakosságával kapcsolatos német politikának az lesz a célja, hogy keresztülvigye, hogy az orosz születési arányszám jóval alacsonyabb legyen, mint a németeké. Ezeken a területeken tudatosan olyan politikát kell folytatnunk, amely a lakosság csökkentésére irányul. A propaganda, főleg a sajtó, a rádió, a mozi, a röplapok, kis füzetek, előadások stb. segítségével következetesen terjeszteni kell a lakosság között azt a gondolatot, hogy milyen káros a sok gyerek. Rá kell mutatni, hogy milyen nagy anyagi áldozatba kerül a gyerekek nevelése, és hogy mi mindent lehetne ezért az összegért megszerezni. Beszélni kell arról, hogy milyen nagy veszélynek teszik ki egészségüket azok az asszonyok, akik vállalkoznak a szülésre stb. Ezzel egyidejűleg széleskörű propagandát kell kifejtenünk a fogamzásgátló szereknek. E szerek terjesztését és az abortuszokat a legcsekélyebb mértékben sem szabad korlátozni. Minden módon támogatni kell az abortáló helyek hálózatának a kiterjesztését, például speciális átképzést lehet szervezni a bábák és a felcsernők számára és kioktatni őket az abortuszok levezetésére. Minél sikeresebbek lesznek az abortuszok, annál nagyobb bizalma lesz irántuk a lakosságnak. Természetesen az orvosoknak is meg kell engedni az abortuszok levezetését, és ezt nem szabad az orvosi etika megsértésének tekinteni. E rendelkezéseknek az egészségügy területén való bevezetése mellett semmiféle akadályt nem kell gördíteni a válások elé. Nem kell támogatni a törvénytelen gyerekeket, semmiféle kedvezményt nem kell nyújtani a sokgyermekeseknek, sem előjogokat, sem fizetés-kiegészítésként pénz-támogatás, vagy ha igen, akkor az ne legyen hatékony. Számunkra, németek számára az a fontos, hogy olyan mértékben elerőtlenítsük az orosz népet, hogy ne lehessen többé olyan helyzetben, hogy megakadályozzon bennünket a német uralom megteremtésében Európában.”

No, most ez egy régi micsoda. Ugye, én azért, ha felolvasom, akkor annak van olyan célja is, hogy gondoljuk csak végig. Amiket én felolvastam, tán nem is olyan idegen. Tán nem is idegen. Hát sok mindent, igen, lekoppintottak, vagy valami. Ilyeneket is át lehet venni.

Na már most akkor egynéhány szóval térjünk rá az állapotra, hogy hogyan is állunk most. Nem, nem fogok én itten statisztikákat bőven idézni, fárasztja is az embereket, meg szükségtelen is,  nagyjából úgyis tudjuk az eredményt.

A napokban érdeklődtem a Statisztikai Hivatalnál, hogy mi is volt hát a tavalyi eredmény. Ehhez is hozzá kell azt fűznöm, hogy 20-25-30 évvel ezelőtt – mert hát annak idején is érdekelt ez a dolog  – január 19. és 20. táján mindig megjelent az elmúlt évről a népmozgalmi eredmény lista, tehát, hogy születés, halálozás, természetes szaporodás. Január 19-20-án. Most kérdezem, és még mindig nem közölték. Még mindig nincs végleges. Azt mondták, hogy nyers adatokat tudnak mondani, ami ugyan sokat nem változik majd, de ez még mindig nyers adat. Tehát a nyers adat szerint a tavalyi születésszám 105 500 volt, a tavalyi halálozás 143 500. Ami azt jelenti, hogy hát fogyás volt, mégpedig pontosan 38 ezer. Ugye ez ennyivel vagy annyival változhat esetleg, de nem lényegesen változik, tehát haladunk a két Mohács felé, mert ha egy Mohácsot 20 ezernek számítottak – annyian pusztultak el annak idején, ezért én egyszer úgy írtam, hogy egy Mohácsot, egy Mezőtúrt törlünk le évente a magyar térképről – hát most már két Mohács évente. Nem hogy haladunk feléje, hanem túl is vagyunk rajta. Tudniillik, hogy ha csak a magyar etnikumnak a fogyását nézem, akkor az ennél a 38 ezernél sokkal több, de egy részét lefedi ennek a fogyásnak a cigányság túlszaporodása. Ha a magyar etnikumot különvennék, akkor az 50 ezer táján van a magyar etnikum fogyása.

Mennyi most Szentendre lakossága?

– … 19-20 ezer…

Na jó, hát akkor bő két Szentendre, bő két Szentendrét letörlünk évente a magyar térképről. Gondolják el, hogy itt most mindenki… – nincs tovább. Most így állunk és a tendencia még folytatódik tovább. Tudniillik 95-ben volt az első ilyen történelmi – hát nem tudom, csúcsnak nevezzem, vagy a legalsó pontnak – tehát a legkevesebb születés. Történelmileg. Ezt is túlteljesítettük, vagy alulteljesítettük 96-ban. Az iram olyan arányú, hogy már a hivatalos statisztikák is azt jelzik, hogy ha így folytatódik, akkor már 2020 körül elérjük az évi 80 ezres fogyást, és ez egyre gyorsul.

No most itt derül ki, hogy ez a menet nagyon hasonlít, vagy eszünkbe juttatja például a Gidai Erzsébet említette – illetve hát írtak is róla, aztán cáfolták is, aztán mégiscsak vissza, de ő ugyancsak állította tovább -, hogy a Valutaalap terveiben úgy szerepel a magyarság, hogy elég ezen a területen 6-7 millió ember. Tehát csökkenteni kell a létszámot. Ha pedig megnézzük ezeket a folyamatokat, ha megnézzük azt, hogy már nagyon rosszul álltunk 2-3 évvel ezelőtt is, amikor ez a koalíció átvette a politikát, mégis az volt az első a koalíciónak is, még a koalíciós megállapodásban, – csak emlékeztetek rá, hogy amikor először megállapodtak abban, hogy mi is lesz majd – már ott két pontban szerepelt az, hogy a családoktól meg kell vonni az egyébként nagyon szerény adókedvezményt. Már ott előzetesen megállapodtak! Meg is vonták azután, méghozzá úgy – nem tudom, kiszámítottan választották-e ki a napot is -, hogy 94. december 6-án 199 kék mikulás a Parlamentben azt a gombot nyomta meg, hogy el a családoktól a pénzt, az adókedvezményt. Meghozták a magyar gyermekeknek egy évre a virgácsot. Minden napra. Ez a 199 kék mikulás. Még akkor azt mondták, hogy alanyi jogon lesz majd a GYES. Mondanak ilyesmiket. Tudjuk, hogy a családi pótlékot is megszorították és a GYES-t is. Hát … megrövidítették. Ez engem külön érzékenyen érint – hogy úgy mondjam –, hiszen hosszú viták után, az ÉS-ben zajlott viták után kezdeményeztem én a GYES-nek a javaslatát. 64-ben kezdeményeztem a GYES-nek a javaslatát. Anyák konferenciája, TIT-konferencia, Népszabadság-kerekasztal. Ott legalább megmaradt írásban is. Aztán a Figyelőben. Ott is megmaradt egy külön kis tanulmányban a Figyelő című közgazdasági lapban, hogy jobban jár az állam, hogyha … – mert ugye a bölcsődei férőhely… minden tizedik gyerek juthatott bölcsődei férőhelyhez akkor. Annak semmi esélye sem volt, hogy tízszeresére emeljék a bölcsődét. Aztán kimutattam azt, hogy mennyivel drágább a bölcsőde, és ha annak, amennyibe került a bölcsőde, vesszük a felét, akkor az 600 forintra jött ki. Akkor 1200 forint volt egy bölcsődei helynek a havi költsége. Ha az állam a felét odaadja annak a mamának, aki szívesen otthon marad három évig a gyerekével, akkor jól jár az állam, mert kétszer annyi gyerekről tud gondoskodni, jól jár a mama, ha ő választja ezt, és legjobban a gyerek jár. Legjobban a gyerek jár, hiszen annak már külön irodalma van, hogy az első három év milyen fontos a gyerek számára. Az azonosulás az anyával akkor jön létre, és csak ez az azonosulás szocializálja a gyereket ép emberré, mármint ép gondolkodású és ép lelkületű emberré, amikor is az anyán keresztül átveszi a társadalom normáit. Hát elsősorban az anyán keresztül, persze anyahelyettes is van, a nagymama, de azért mondjuk csak sematikusan, hogy az anyán keresztül veszi át. Vagyis ha mosolyog az anyja, akkor ő is mosolyog, ha sír az anyja, akkor őneki is rossz kedve van. Szóval átveszi a gyerek, minden mozdulatában a szüleitől veszi át a nagy társadalom normáit, és ha ez elmarad, akkor például – sajnos az állami gondozottaknál ez elég gyakori, tudniillik a hospitalizáció. Mivel váltják egymást a gondozók, nem tud egy valakihez fűződni a gyerek, és ilyenkor már idegen marad számára a környezet, senkivel nem jön létre az a személyes kapcsolat, amely a mindennapos gondozóval létrejön, amely az anyával természetesen létrejön. Ez az elszigetelődés, vagy ez a helyzet azt jelenti, hogy ellenzékbe vonul a társadalommal szemben. Amikor elkezdik vizsgálni a devianciákat, például ilyen kamaszokét, majd minden esetben az derül ki, hogy az első három évvel baj volt, nem jött létre az azonosulás, nem jött létre az a kapcsolat, ami szocializálta volna a társadalmi értékek és normák felé a gyereket. És ő ellenzékbe vonul. Ő nem tudja, hogy miért esik jól, hogy leverem a lámpát, nem tudja, hogy miért esik jól, hogy megkínzom, vagy megnyúzom a macskát, de jól neki esik olyat csinálni, amit a környezete, vagy a felnőttek nem szeretnek. Ellenzékben van. Nem tehet róla, mert annak nevelték. Szemben a társadalom normáival, ellenzékinek nevelték. De ezt csak úgy mellékesen mondom. Tehát én azt tartom a GYES legnagyobb értékének, ezt a három évet, legalább milliónyi családnál. És megint statisztikusok mutatták ki – ezt persze csak becsléssel lehet, de biztos -, hogy egy Don-kanyart már kifoltozott. Tehát meg sem született volna száz vagy kétszázezer gyerek enélkül az intézmény nélkül, amit most akarnak éppen… Eddig is támadták sokszor, főleg a feministák támadták. Érdekes ez különben, hogy a feministák, ezek a nőpártiak, vagy valami ilyesmi, szóval az mondták … no, egy kicsit később! Lehet, hogy valaki emlékszik rá. 70-ben indítottam a Nők Lapjában egy vitát, „Éljünk magunknak?” címmel. Ez az anyák helyzetéről, a lehetetlen helyzetéről, a család, a nagycsaládok lehetetlen helyzetéről szólt. Kétezer hozzászólás jött és szidták egymást, és mindenféle. Utána én hétszázat, tehát a javát a hozzászólásoknak egy kötetben meg is jelentettem, meg is jelent ez a bizonyos kötet,  az „Éljünk magunknak?” Most éppen tegnap kaptam egy levelet attól a mamától, egy üdvözlőlapot Húsvétra,  aki a címlapon van egy kisbabával. Az egyik hozzászóló küldte be a képet, hogy végre anya lehetett és ennek a líráját, és az került a címlapra. No ott egy kisbaba, azóta már hány éves? 1970? Jézus Mária! Már lehet, hogy ő is anya lesz lassan. Nahát most kaptam éppen tőle… szoktak ilyen üdvözlőlapokat küldeni.

Hát az éljünk magunknak vita megint belekavart. (Ezen a ponton a magnófelvétel nagyon érthetetlen. A töredezett mondatokból az vehető ki, hogy a könyv kiadására azért kerülhetett sor, mert valaki) a halála előtti utolsó munkájával egy 14 oldalas lektori jelentést adott róla, és így meg tudott jelenni. De rögtön elkezdték szervezni az ellenreklámot. Erre nemigen emlékezhetnek már. Oldalakon, teljes oldalas cikkekben támadta a Népszabadság. Ennyit magyar könyvet még nem támadtak, mert nemcsak a Népszabadság, hanem a pártvezérelt sajtó, mind ezt támadta, ezt a könyvet. Hát szétküldtem ötszáz példányban. Megkapta minden képviselő, minden Központi Bizottsági tag, Politikai Bizottsági tag, az Elnöki Tanács minden tagja, a Minisztertanács minden tagja és megkapta minden püspök, még a főrabbi is. Ő is megkapta. Azzal a dedikációval, hogy közös gondjaink, stb., hogy ne lehessen mondani, hogy nem tudtam róla. Ott van az asztalon, tessék belelapozni.

No hát érdekes, hogy ebből milyen nagy kavarodás lett. Ezt főleg a támadásoknak köszönhetem, nem annyira a könyvnek, de a támadásoknak. Annak, hogy zengett a sajtó a támadásoktól. Végül is a Központi Bizottság, a Párt Központi Bizottsága, napirendre tűzte. Nagy vita lett belőle. Aztán a Politikai Bizottság is. Utána egy 73-as – igen, mert ez 72-ben jelent meg, 73-ban pedig egy kormányprogram, amit Fock jelentett be az Országgyűlésben. Nem tudom, hogy emlékeznek-e rá? Nem? Nagyon keveset segítettek a családokon, de hogy egyáltalán elkezdték komolyan venni, mert addig ez úgy volt, hogy hülye írók, hozzá nem értő írók, kongatják a vészharangot, mert itt szó sincs ilyenről, ez csak egy átmeneti micsoda! S akkor, amikor kezdett vele az Országgyűlés is foglalkozni, meg a Kormány meg micsoda, és kijelentették, hogy itt tényleg baj van, s egyszerre négy évre helyreigazodott a születésszám: 74, 75, 76, 77, sőt 75-ben még plusz gyerek is született, a 76-77-ben az akkor színtentartáshoz elég gyerek született, 75-ben még plusz is, és azóta is visong a sajtó a hullám miatt. Emlékeznek erre? A hullám! Hogy ezért nincs hely az iskolákban! A hullám! Sőt ilyenek jelentek meg, hogy demográfiai robbanás volt, mert egy évig véletlenül több gyerek született. 57-től mindig kevesebb született, mint amennyi az utánpótláshoz szükséges. Mindig kevesebb! Akkor erre a négy évre helyreigazodott annyira, hogy egy évben még több is volt. Én összehasonlítottam a lengyel környezettel. Tíz évet vettem, mindegyik magasabb volt, mint a mi rekord 75-ünk, mind a tíz, ugye, de itt az egész sajtó egy jó évtizedig azon visongott, hogy a hullám! Mennyi! A hullám! Annyira leszoktunk már mi… Egy normális népnél nagyon természetes dolog, hogy az utódlással törődni kell. Nagyon sok gond van vele, igenis áldozat van vele, ezt a mamák igazán tudják. A sokgyerekesek még inkább tudják, de hát elfeledkezett róla a magyar politika, és kiderült, hogy noha nagyon kevés az utánpótlás, még annak a nagyon kevésnek sincs elég férőhely az iskolákban. Aztán a családalapítás! Tessék megnézni, hogy állunk ma a családalapítással, a pályakezdéssel hogy állunk. Tehát egyszerűen leszoktunk erről, ami a normális társadalomban az egyik fő gond, hogy a következő nemzedéknek megalapozzuk a jövőjét.

Nagyon sok ága-boga van ennek, borzasztó nehéz kiválasztanom a tízszer annyiból, hogy mégis mivel töltsem itt az időt, mert akármelyikbe fogok, ugye… Hát például – most megint eszembe jutott, mindig eszembe jut valami. Most ugye adóbevallások meg micsoda napjai vannak, talán már túl vannak rajta. A világ legbonyolultabb adóbevallása. A legbonyolultabb. Nem is részletezem. Például a személyi jövedelmi adó, amely a nagycsaládosokat is érinti. Egyébként a nagycsaládosok! Másfél évig kellett verekednem azért – akkor még a Népfrontnak én elnökségi tagja voltam és a párt központtal azért vitatkoztam folyton, hogy engedjék az egyesületük megalakulását. Mert mit akarnak, miért pont a nagycsaládosok? Ez biztos valami…! Mondom, másfél évig tartott, amíg nagy kínnal megengedték a megalakulását a Nagycsaládosok Országos
Egyesületének. Én is… hát kérem szépen… Istenem! B-betűs az is… meg pénzügyi lobby…. ezek egy, ezek egy társaság. 30 év óta ugyanaz. Ide egy miniszter, oda egy miniszter! Egy társaság! Tehát a Békessy! Akkor volt egy ilyen, hogy ugye a Népfront elnöksége elé terjeszti a miniszter a törvény-javaslatot és a Népfront elnöksége egyetértésével majd a Parlament elé terjeszti. Mármint a Népfront egyetértése, az bizony az, hogy ugye már javasolja.

No az valahogy a kezembe került előtte, az előadás előtt. Tehát Békessy előterjesztette a személyi jövedelemadó első tervezetét. Én felkészültem rá, és negyven perces hozzászólásban szétszedtem az adótervezetet: ebből lesz az infláció, ebből nyomorítják a családokat, ez áll teljesen ellentétben a preambulummal, tehát az indítással, hogy azt mondja, hogy a létminimum alattiakat, vagy a létminimumon élőket nem adóztatják. Tehát senki nem adózik, aki létminimumon van! Az adómentes. És, mondom, a gyerek, az nem polgár? Az nem állampolgár? Tudniillik az meg benne volt, hogy az apa, hogyha megkeresi a gyerekének a létminimumát, éppen úgy megadóztatják. Tehát, ha megkeresi a gyerekének a létminimumot, őt leadóztatják, mert csak azt nézik, hogy ő mit keres, azt, hogy kit kell neki eltartania, azt már nem nézik. Az előterjesztés sem. És mi történt? Azelőtt soha még ilyen nem történt: A Népfront elnöksége visszadobta a javaslatot! Nem fogadta el! Hát ez skandalum, borzasztó! Itt csúszott egy évet valóban, de akkor, igen, akkor a Parlament persze rábólintott és elfogadta. Bejött hát a személyi jövedelemadó első tervezete.

Na akkor csináltam egy beadványt, amelyet megküldtem minden politikai bizottsági tagnak. Nem a Politikai Bizottságnak, mert akkor nem küldik szét, hanem mindenkinek külön megküldtem, és kiszámoltam a személyi jövedelemadó – akkor már mint törvény – alapján, hogy ez mi.

Azzal kezdődött a beadvány, hogy a világ legantihumánusabb, legcsaládellenesebb, leggyerekellenesebb törvényét hozták meg. Azzal kezdődött a beadvány, és szépen számoltam, hogy az előtte való évben – egy kimutatásból másoltam ki – egy állami gondozott gyereknek az évi költsége 224 000,- Ft volt, ami akkor körülbelül megfelelt két ember átlagkeresetének. Tehát ez egy gyerek költsége, de nem volt benne az amortizáció, az épület, meg micsoda, csak a készkiadás volt benne. 224 000,- Ft. Ugyanez a gyerek, ha nem bent az állami gondozottak között volt, hanem kiadták nevelőszülőhöz, akkor a nevelőszülő kapott érte arra az esztendőre 29 500,- Ft-ot Ez volt a norma. Ha ez netán nem ilyen állami gyerek volt, hanem magán gyerek, tehát saját gyerek, akkor kivetettek rá 8.700,- Ft adót. Ez akkor megfelelt 11 luxuskutya adójának. Ugye? Leírtam: 11 luxuskutya adója. Csakhogy ez is progresszív. Volt egy ismerősöm, egyébként biztos ismerik, a Nagycsaládosok Egyesületében bent van, választmányi vagy elnökségi tag, nem is tudom, mérnök. Mind a hat gyerekének megkereste a létminimumot. Kiszámoltam, hogy ő akkor mennyit fizet. Ha egy gyerek után, egy magán gyerek után ki kell fizetni 11 luxuskutya adóját, akkor mennyi adót kell fizetni a 6 gyerek után, ha megkeresi valaki a létminimumát a gyerekeknek. Hát kijött az, hogy nem 66 luxuskutyát kell neki fizetni, mert ugye 6 x 11 = 66, ez volna a norma. Nem! 117 luxuskutya adóját kell neki kifizetnie. Progresszív tehát a gyerekadó is.

Hát benne van szépen a beadványomban, ezt kiszámoltam, és hát felhívott utána a Havasi, ugye ő volt akkor a Központi Bizottság gazdasági vagy milyen titkára, és hogy milyen számítások vannak itt? Hát mondom, tessék utánaszámolni kérem. Havasi elvtársnak biztos vannak nagyon jó közgazdászai, számoljanak utána. Hát utánaszámoltak, kiderült, hogy jól számoltam. Ezután intézkedtek. A következő január 1-től megszüntették a kutyaadót. Igen! Utánanézhetnek. Így volt. Így később nem volt módomban – mert addig egyszer-kétszer használtam ezt az összehasonlítást – ezzel a példával élni. Akkor már nem volt mihez hasonlítani.

No már most nagyon nehéz nekem azt bevenni annyi minden tapasztalat után, hogy mindez véletlenség. Hogy az is véletlenség, hogy mikor ennyire leromlott nálunk a népesedési helyzet, és ennyi minden teher van a családokon, akkor azzal kezdje egy új koalíció, hogy hogyan lehetne még csavarni a présen? Hogy mit vegyünk még el tőlük, és így tovább?

Most ha feltételezem – de ezt nem lehet feltételezni –, hogy annyira ostobák, hogy egy vezérkar, két párt vezérkara annyira buta, hogy nem tudja felmérni, hogy ha mi rontunk a gyerekes családok helyzetén, akkor még nehezebb lesz a nevelése, meg jobban elriasztja a gyerekektől a fiatalokat, hát ennyire… nem hiszem…, ennyire nem, ez nem lehet igaz. Akkor mit kell feltételeznem?  Akkor mit kell feltételeznem, ha feltételezem, hogy nem buták? Nem óvatosság ez! Nem annak mondanám, mert itt vagy valaki buta, vagy pedig okos, de az nyilván tudatosan csinálja. És már meg is érkeztem oda, amit az előbb említettem. Akkor tehát csakugyan ez a terv, hogy le akarják csökkenteni 6-7 millióra a magyarságot?

Ennek van egy másik megközelítése is. Hát kérem szépen, a Világbank első elnöke Mc Namara – eleinte hadügyminiszter volt, azt hiszem az USA-ban, utána a Világbank első elnöke lett – mániákusan félt az emberiség túlnépesedésétől. Ezzel foglalkozott is akkor, szinte az derül ki egy-egy megnyilatkozásából, hogy talán nem is ártana egy kis atomháború, kicsit ritkulnánk, az emberiség, mert sok, sok, borzasztó sok!

Na már most – ez igazolható, amerikai filmek bizonyítják ezt, amelyek foglalkoztak vele – ahol a Világbank és a Valutaalap megjelent, ott mik történtek, mik voltak a következményei ennek. Minden esetben a családokra hajtottak rá, a gyerekekre, az egészségügyre, oktatásra. Minden esetben ez volt. Ezért például az UNICEF, amely szintén ENSZ szervezet, nyilvánosan gyerekgyilkosnak titulálta a Valutaalapot és a Világbankot. Nyilvánosan így állapította meg, hogy gyerekgyilkosok, és kimutatták, hogy mit tudom én Ugandában, vagy hol a csudában, milyen mértékben pusztultak utána a gyerekek, ahogy elkezdték szorítani az ilyen-olyan szociális kiadásokat. Mondom, független forrásból idéztem ezt, amerikai filmekből.

No hát ez sem embertelen, persze! De gondoljuk meg, hogyha egy afrikai valóban túlszaporodó országban ilyet alkalmaznak, azért még marad elég gyerek, még akkor is marad elég bőven, de ha nálunk alkalmazzák ugyanezt, ahol mi is pusztítjuk magunkat, milyen eredménnyel jár az? Hát kérem olyan eredménnyel, hogy a 6-7 milliót nagyon közel van, vagy nagyon hamarosan megközelítjük, ha így zuhanunk lefelé.

Igenám, csak ez megint egy ostoba számítás. Tudniillik matematikailag le lehet vezetni, hogy ha ennyivel csökken, akkor egyszer majd elérjük a 6-7 milliót. Csakhogy ebből teljesen kimarad az a lényeg, amit már érzünk mindnyájan, minthogy a világ leggyorsabban elvénülő társadalma vagyunk. Nem úgy, hogy ha összehasonlítjuk az évszámokat, mert természetesen a svédek azok tíz évvel tovább élnek, mint mi, így mondhatnánk azt, hogy azok az öregebbek, így az évszám szerint öregebbek is, de ha azt nézzük, hogy mi az átlagos életkor, akkor kiderül, hogy a mi népességünk ilyen értelemben a leginkább elvénülő. Hogy közel az átlagos életkorhoz mennek nyugdíjba az emberek, sőt ha a nyugdíjat most kitoljuk, akkor még közelebb kerülnek az átlagos életkorhoz, és egyre kevesebb nyugdíjrész marad. Mintha a törekvés is erre szolgálna, egyre kevesebb nyugdíjas maradjon, aki tartja a markát a nyugdíjért, meg az öregkori ellátásért.

Tehát ez az elöregedés. Ennek csak a primitíven említhető egyik jele az, hogy az elöregedésnél ugye a társadalom korszerkezete eltolódik az öregek felé. Ha egyre kevesebb a gyerek, akkor egyre kevesebb természetesen a termelőkorú is, és egyre több a nyugdíjas és ellátandó, eltartandó.

Most hát ennek – csak jelzésképpen mondom –, milyen következményei vannak. Itt van ez a nem ez túl olcsó, de mondjuk ott van az a szerkentyű, az a magnós-rádió. Mondjuk, hogy a legfejlettebb technikával gyártunk ilyesmiket, és kivisszük a Világpiacra, és találkozunk, mondjuk ugyanilyen legfejlettebb technikával gyártott, ugyanilyen szerkentyűvel, amit a spanyolok visznek ki a Világpiacra, és olyannal is, amelyet mondjuk Taivan … ne, a kistigriseket ne … az megint csak egy másik kérdés – ne keverjük ide bele… mondjuk, hogy Uganda. Ugyanilyen technikával csinálták, és egyszerre kiderül, hogy versenyképtelenek vagyunk, mert a társadalmi rezsi ráterhelődik. Akármilyen technikával gyártják nálunk, ráterhelődik a társadalmi rezsi, és a mi társadalmi rezsink a legnagyobb. Mert egy olyan társadalom, ahol eltolódott a korszerkezet az öregek felé, annak a legnagyobb a társadalmi rezsije. Mondjuk a spanyoloké még normális úgy-ahogy, az ugandaiaké meg hát abnormális, de olyan értelemben abnormális, hogy nagyon  sok a gyerek és nagyon kevés az öreg a társadalom szerkezetében.

Minthogy a gyereknek mindenféle eltartása, ellátása körülbelül 1/3-ad része az időskorúak eltartásának, már személy szerint, ilyenkor már sokkal jobb helyzetbe kerül az a társadalom, amelyiknek több a fiatalkorú tagja, és annál rosszabb helyzetbe kerül az, ahol sok az öreg. Ez csak egyik példa arra, amelynek következményeit is hadd mondjam, mert ez nem mostani dolog, mert ennek már évtizedes, vagy két évtizedes múltja van, hogy bajba vagyunk a Világpiacon emiatt az eltolódás miatt. Hogyan lehet ezt ellensúlyozni? Ezt úgy lehet ellensúlyozni, hogy tehát idebent leszorítjuk, korlátozzuk, leszorítjuk a reálbéreket és a reál-nyugdíjat, mert így lehet egyensúlyba hozni az elbillent mérleget, a nagyobb társadalmi rezsit így lehet lefaragni, hogy szűkítünk a reálbéren, illetve a reál-nyugdíjon, és ezzel helyreáll a norma.

Tehát az elöregedő társadalomnak egyre rosszabbak a kilátásai még arra is, hogy elérje azt az életszínvonalat, vagy azt a reálbél-színvonalat, melyet egy normális társadalomban el lehet érni. No de tömegével van egyéb is, nem foglalkozom vele tovább, de mert az, hogy a merítőbázis mennyivel kedvezőtlenebb ott, ahol kevésből merítenek, tehetséget, akármit… akár szellemiben, akár sportban, akármiben… a kevesebb gyerekből kevesebb a tehetséges is. Ez is igaz.

Továbbá minden új dolgot a fiatalság hoz be a társadalomba. Minden, különösen a gyorsan fejlődő technikánál nagyon nagy jelentősége van annak, hogy a fiatalság milyen erővel hozza az új technikát. Mert tessék összehasonlítani például a szerelőket, és ki fog derülni, hogy a legidősebb a villanyszerelők korátlaga, aztán jön a rádiószerelők korátlaga, aztán a tv-szerelők korátlaga, magnó-szerelők, színes tv-szerelők és a számítógép szerelők korátlaga lesz a legfiatalabb, ezt előre megmondom. Mert nehezebben képezi magát át egy 40 éves villanyszerelő – mondjuk számítógépre -, mintha egy fiatal például úgy indul, hogy már ő azt tanulja meg. Ez természetes dolog. De ez is egyébként következménye az elöregedésnek, elvénülésnek, és számos ilyen következménye van, amivel nem számolunk, és nem számol az a terv sem, amelyik azt mondja, hogy 6-7 millióra lecsökkenteni. 6-7 millióra csak úgy lehet lecsökkenni, ha állandóvá, nemcsak hogy állandóvá tesszük, hanem még súlyosabbá tesszük ezt az elöregedést, tehát egyre több az öreg és egyre kevesebb az utána következő fiatal. Lehetetlen helyzet, ez a társadalomnak lehetetlen perspektíva. Mert ez nem azt jelenti, hogy hát ha 6-7 millióan leszünk ezen a területen, akkor több jut egyre föld, vagy mit tudom én… Nem… Lehetetlen állapotba kerülünk, éppen az elöregedés miatt. Úgyhogy ez a terv egyre inkább valóságosnak tűnik. Nem azért, mert Gidai mondta, hanem azért, mert ha bármilyen folyamatot megnézek és vizsgálok, kiderül, hogy errefelé mutat. Egy ilyen fajta tervnek persze van olyan értelmezése, és azzal is számolni kell, hogy csináljuk a helyet a beköltözésre. Na, amikor ezt először megpendítettem, hogy mi lesz itt és hogy van ez, akkor még borzasztó élénken tiltakoztak ellene. Most már ott tartunk, hogy mondjuk egy polgári pártnak a liberális vezéregyénisége is – hát persze nem újat mond, mert azt mondja, amit már két vagy három évvel ezelőtt olvashatott tőlem, vagy netán Csurkától, hogy tudniillik – nem tudom, pontosan igyekszem idézni, hogy tehát, akkor ez a koalíció – mondja az Orbán Viktor – itt egy kényszer-betelepítést készít elő. Kiket akar a koalíció betelepítené – kérdezte. Úgy tűnik, az nem nyilvánvaló dolog, hogy ha képződik egy demográfiai vákuum Magyarországon, akkor az szívja befele, különösen a demográfiai túlnyomás felől szívja befele az embereket. Hát világos dolog, ezt előre is ki lehet számítani. Különösen, ha még azt is számítjuk, hogy azért nem rossz helyre jöttek ezek a mi őseink. Gyönyörű volt maga az ország, is körülfogva a Kárpátokkal a Nagy Alföld. Ha megnézzük, hogy a Nagy Alföld kapja Európában a legtöbb napot, tehát a napos órák száma itt a legtöbb. Ha megnézzük, hogy a termőföld fejadagja Magyarországon a legjobb, még most ilyen tízmilliós állapotban is. Persze hogyha hatmillióan lennénk, akkor ugyan nagyobb lenne a termőföld fejadagja, de ki dolgozna rajta? Hát már most is itt a veszedelem.

Hát akkor erre is egy pár szóval rátérek, hiszen valamelyest ide is tartozik, hogy ma délelőtt volt tárgyalásunk a Világszövetségben a kiskörösiekkel. Hát tényleg szemérmetlen dolog, amit csinálnak, olyan mértéktelenül hazudoznak rólunk, és nekik nem, … nem… szóval hogy mondjam, nincs lehetőségük, hogy minden hazugságot helyreigazítsanak, hogy pl. a tárgyalásokon már 90 %-ot engedtek nekik, hogy háromszor annyi a bérből-fizetésből élőknek az adója, mint az övék, stb. Olyan ocsmány hazudozás, hogy… – nincs rá szó.

Kérem szépen, csak így példaként, úgy adják be ezt is, nagyon sokan úgy is értették, hogy másfél millió jövedelem után nem akarnak adózni. Ki mérte azt fel, hogy ez a másfél milliós forgalom miből áll? Lehet, hogy van másfél millió bevételük, de ha végigszámoljuk, akkor esetleg 1.550.000 a kiadásuk, és még akkor nem számoltak munkabért maguknak. És ezt úgy adták be, mint hogyha…. Még az is ocsmány hazugság, hogy nem fizetnek adót. Több százezer forint adó van abban, hogy az ÁFA-t nem igényelhetik vissza. Hát mindenen ott van az ÁFA, a 25 %-os ÁFA van rátéve. Hát gondoljuk el, hogy másfélmilliós forgalomba mennyi ÁFA fér bele. Tehát százezrekben fizetik az adót.

Minden olyan ember, aki a maga fejét használja, az tudja, hogy hazugság. De azért tessék meghallgatni egy Bolgár György műsort! Tessék meghallgatni, hogy micsoda … nem is lehet már kifejezni. Hát igenis, általános az a vélemény és azt vallják is, hogy nincs olyan hazugság, amit a tv-vel be ne lehetne adni az embereknek. Nincs olyan hazugság! Hát persze nem mindenkinek, de a többségnek igen. A nagy többségnek igen, de hát elég az a nagy többség egy szavazáskor. Mert igazában a média az, ami vezényli a közvéleményt, napi adagolással. Az a főhatalom. Ezt a főhatalmat a múlt koalíció is otthagyta, azoknak a kezében, akik az Aczél fészkéről keltek és ma is azok vannak ott, de hát persze most már a mai koalícióval teljes összhangban. Ezt mind számításba kell venni.

Még valamit akkor. Nem borzolja önöket, hogyha hallják: támogatás, segítségég. Minden szó  hazug, különösen a nagycsaládosokra. Mert fordítva van. Általában a családosok támogatják az államot meg az országot, és ennek, ha visszaadják a töredékét, akkor azt mondják, hogy ezt köszönd meg, mert ezt neked adtuk. Kérem, ennek elvi alapja, elméleti alapja is van. Hát ezt is tessék tudomásul venni. Nem a hasamra ütni és azt mondani, hogy támogatni kell a családokat, hát jól van.  És hogyha nem támogatják? Miért a családokat kell, miért nem a kutyákat, vagy mit tudom  én? Kaptam én olyan levelet is. De mi az alapja, az elméleti alapja a családtámogatásnak? Hát kérem szépen, megint csak azt mondhatom, hogy tekintélyre hivatkozhatok.

Theodor Schultz egy amerikai Nobel-díjas közgazdász, könyvtárakban talán meg lehet találni, magyarul is jelent meg egy kötete, „Az emberi tőke”. Azt hiszem, ezen a címen jelent meg. Mindenképpen valami ilyesmi. Az emberi tőke, ez a lényege a dolognak, ezzel foglalkozott elsősorban, és bebizonyította, hogy Amerika gyors felfejlődését az emberi tőkének köszönheti, a minőségnek is persze, meg hát a mennyiségnek is. Elsősorban ennek köszönheti. Foglalkozott külön azzal is, amit én úgy neveznék, hogy a jövő beruházása, mert voltaképpen minden társadalom köteles beruházni a jövőt. Gondoskodni kell a jövőről, és ez ugyanolyan beruházással jár, mint bármi más. A jövő beruházása a leglényegesebb beruházás, aminek része az élet újratermelése. Vagyis aki vállalja a szülést, neveli a gyereket és így tovább, az a jövőbe ruház be. Az ország jövőjébe. A család először, aztán átvesz belőle az állam is, persze az iskolák is, de azért elsősorban a családokra nehezedik a gyereknevelés súlya és a jövő nemzedékének a nevelési súlya. A családokra.

No már most ez a jövő beruházása nemcsak a gyerekes családok érdeke, hanem az egész országé, tehát a teherviselés így igazságtalan és rossz, hogy annyival nagyobb részét vállalják, vagyis hát teljes egészében, nem is csupán a nagyobb részét. Teljes egészében szinte. Nem, mégis azt mondom, hogy a nagyobb részét, mert vannak bizonyos dolgok, például az iskolák, az iskolák fenntartása, az már költségvetési alap is, tehát abban már benne van mindenkinek az adója, pénze, de hát azért egy gyerek nevelése, egyáltalán megszülése, fölnevelése az oly mértékben a családok terhe, hogy teljesen igazságtalan a tehermegosztás. Tehát a normálisabb tehermegosztás az az, hogy akkor tessék átvállalni abból a teherből. Ez kötelessége a társadalomnak, ez a norma: átvállalni. Ez nem jutalom vagy támogatás, vagy micsoda. Ez csak a számla kiegyenlítése, hogy átvállalni a terhekből, hogy az igazságosan terhelje a társadalmat. A jövő beruházása az egész társadalomé. Már annyira elidegenítették a közgondolkodást ettől, annyira, hogy a gyerekek is az iskolában úgy fogják fel, hogy támogatnak minket. Mert többen vagyunk, vagy az államnak megesik a szíve rajtunk, és segít bennünket. Holott az állam elvesz. Mondjuk, ha száznak veszem egy gyerek nevelési költségeit, persze az is csak anyagi, mert hát mi minden van még azon túl, ami a szülőre hárul, amiért nem jár fizetség, az aggodalom, a minden, ami egy gyerekneveléssel jár. Én most csak az anyagiakban kifejezhetőt mondom. Ha azt mondom, hogy százat rátesz a szülő, az állam ad neki húszat a százból, és azt mondja, hogy csókold meg a kezem érte, mert hát ugye én ilyen jószívű vagyok és segítek rajtad. A nyolcvanat pedig elveszi. Szóval ez az. Tele vagyunk ilyen képtelenségekkel, hazugságokkal, igazságtalanságokkal, amit bevesz a tudomány is. A tudomány! Kérem szépen negyven évvel ezelőtt, 57-ben kezdődött a népesedésben a negatív irányzat. 1957-ben! Tehát attól kezdve nem születik Magyarországon elég gyerek az utánpótlásra. Nem szaporodás, hagyjuk is ezt a szót. El is felejthetjük, hogy népszaporulat, hanem a népesség szinten tartásához elegendő sem születik 1957 óta. Igen ám, csak az első időben, egészen 81-ig nem tűnt föl ez, mert nem csökkent az ország lakosságának a létszáma, mert elkezdtek tovább élni az emberek. Az történt meg, hogy szaporodtunk öregekkel, kezdtünk fogyni a gyerekekkel, de annál többel szaporodtunk öregekkel. Sokan érték meg az idős kort. Hát már például 80-ra ott tartottunk, hogy körülbelül fogytunk már vagy 400 ezer gyerekkel 57 óta, szaporodtunk vagy 5-600 ezer öreggel, és akkor került egyensúlyba a mérleg. 81-től kezdve fogy a teljes népesség. Tehát akkor kétezer, aztán tíz, húsz, most tartunk a 38 ezernél. Mondom, hogy ha nem válogatunk etnikumot, akkor kereken 38 ezernél tartunk.

Ez a menetrend, ez a fogyási menetrend borította fel teljesen, tolta el teljesen a társadalom korszerkezetét, és olyan lehetetlen helyzetet teremtett most már, hogy… – itt megérkeztünk a nyugdíjhoz. Arról is hadd mondjak egy-két szót.

Nyugdíj. Most csinálják az új nyugdíj-törvényt, vagy most fabrikálják. Ez is rossz lesz. Előre mondom. A fiatalabbak majd emlékeznek rá, hogy itt volt ez az ember és mondta, hogy ez is majd befullad, és ez is csődbe megy, ez, amit most csinálnak, most barkácsolnak. Nem csak itt, mindenütt a világon csőd felé tart a nyugdíj-rendszer. Ez az érdekes. Itt nem vagyunk egyedül az ostobasággal. Hogy olyan nyugdíj-rendszer tudniillik, amelyik csak a termelésben való részvételt veszi számba, a javak újratermelésére épül és az élet újratermelését kihagyja az öregkori ellátásból, sőt ellenérdekeltséget teremt, méghozzá sorozatban, az élet újratermelésével, az előbb-utóbb megbukik. Ezért jelentkezik most mindenütt nyugaton az, hogy most mínuszba fordult a születésszám majdnem egész Európában. Amerikának is az a perspektívája, hogy 30-40 év múlva átveszik az ottani beáramló távol-keletiek, spanyolok, egyebek a fehér protestáns – van ennek valami külön neve (WASP – Anglo-Saxon, White, Protestant, azaz  angolszász, fehér, protestáns – a leíró) – angol etnikumnak a hatalmi helyzetét. Előre kiszámítható, csak meg kell hosszabbítani a görbéket. Nagyon nehezen változnak a népesedési trendek. Meredek fordulat nem szokott előfordulni. Meg kell nézni, tessék megnézni 20-30 év trendjét és meg fogják állapítani, hogy 45 év múlva Amerikában olyan kisebbségbe kerülnek a mostani hatalmasok, hogy igenis felborul az egyensúly, illetve nem az egyensúly, hanem a hatalmi egyensúly fog felborulni. Ez Európában is bekövetkezik. Ezt is ki lehet számolni.

No tehát a nyugdíj-rendszer is besegít ebbe, mert mindenütt a nyugdíj-rendszer ellenérdekeltséget teremt az utódlással szemben és betársul abba, hogy pusztuljon a társadalom. Ez a fajta nyugdíj-rendszer. Nem beszélve arról, hogy minden másban sincs – gondoljuk csak meg – rendben a gyerekek érdekérvényesítése. Tehát én elmegyek szavazni. A vénember elmegy szavazni. Szavaz. Nekem megvan az érdekérvényesítésem és követelem: a nyugdíjat emeljék! Hát a nagykorú elmehet szavazni. A kiskorú érdekérvényesítés a szülőkre volna bízva, de nekik csak egyetlen szavazati joguk van, az tehát nem külön érdekérvényesítés.

Nem tudom, látta-e valaki a tv-ben – mikor volt ez, talán egy fél éve, vagy több is volt – a Havas Henrik rám vetette a szemét, pedig még idáig mindig pórul járt velem. Persze ekkor is pórul járt, tudniillik van egy ilyen – nem tudom a nevét annak, a műsornak, de volt egy közönség…

Közbeszólás: Legalább másfél éve volt. Még a Kovács Pál…

Már olyan régen volt? Nem emlékszem már. Úgy, úgy, nagyon helyes, tényleg akkor volt. Valami neve is volt annak a műsornak, ugye? Jól körülültetett engem olyanokkal, akikről tudta, hogy ellenfeleim voltak. Természetesen a Ferge Zsuzsa, akkor a Józan Péter, akkor volt egy – jaj nem mondom őszintén, mert akkor csúnyát kell mondani – azt hiszem Makara, úgy, és ott volt az akkori miniszter, aki rögtön befürdött az első menetben. Befürdött, mert hát azt mondta, hogy 81 óta ugye a népesedésünkkel baj van. Helyre kellett igazítanom, hogy 57 óta van baj, miniszter úr, 81 óta csak a teljes népesség fogy, de az utánpótlás már 1957 óta. És ő, akinek ez volna a szakmája, akkor tudta meg, hogy: „Né! Hát tényleg? Olyan régen? Jé!” No, és ott, és azért jutott eszembe, mert valaki a közönségből felvetette, hogy – hát azt mondja – igazság szerint az kéne, hogy ha valami olyan családi dologról vagy ilyesmiről van szó, hogy a szülőknek annyi szavazati jogot kéne adni, ahány gyerekük van. Láttam fehéredni a Havas Henriket, hogy ez a hülye miket mond. Megkérdezett engem is. Hát mondom, hogy persze, ez helyes, ezt meg kéne csinálni. Erre feltette szavazásra, és 80 % mellettünk szavazott.

Na most még valamit. Csak mecgerélek itten, mert rengeteg a mondandóm, de hátha majd kérdeznek is valamit, de ezt még el kell mondanom. Tudniillik azt, hogy a mindenkori hivatkozás mindig az, hogy „az ország jelenlegi helyzetében”. Én már ezt nagyon megtanultam, mert 40-50 év óta úgyszólván mindig ez van: az ország jelenlegi helyzetében, már látjuk az alagút végét, stb. Még mindig rosszul láttunk idáig, mert csak az alagútban vagyunk mindig.

Hát az ország jelenlegi helyzetében. Persze most az eladósodás. Tudják, hogy Albániában mit okozott egy pilótajáték. Hát kérem szépen, ez nálunk is volt. Ez a pilótajáték. Kormány szintű pilótajáték kezdődött el 1970-71-ben, amikor Fekete János felvette először azt a kétmilliárdot és aztán rövid határidővel nagyon jó kamatot fizetett érte. Majd folytatódott a pilótajáték, ugyanazzal a módszerrel, tehát az, hogy mindig annyit kérek az új lépcsőn kölcsön, hogy vissza tudjam fizetni a kamatot is, a törlesztést is, és még egy kicsi maradjon is a zsebben. Tudjuk, a pilótajáték törvénye azért nagyon veszedelmes, mert az első lépcsősoron mindenki jól jár. Mert jól jár az, aki kapja a pénzt, mert kapja a pénzt. Jól jár az, aki adja a pénzt, mert olyan kamattal adja, amit máshol nem kapna meg, és biztos lehet, hogy visszafizetik. Az első lépcsősoron biztos lehet, hogy visszafizetik, mert a hitelesség a kulcsa az egésznek. Figyeljék meg, még most is azt hajtogatja a mindenkori pénzügyminiszter, hogy a hitelességet meg kell őrizni, még most is, pedig most már kicsúsztunk a pilótajátékból, tudniillik ugye ment szépen fel a kétmilliárd – négymilliárd – nyolcmilliárd – tízmilliárd – húszmilliárd – a harmincmilliárd – 34-35-36 milliárd körül vagyunk most. Az ne vezessen félre senkit, hogy ma is bemondta Surányi, hogy a nettó államadósságunk szépen csökken. Hát ezt úgy kell érteni, hogy az államadósság ugye a 38 milliárd körül van, de a nettó már a tízhez közeleg, mert a többit már az önkormányzatokra terhelik át, a nagy cégekre terhelik át, tehát lényegében adósság marad, csak nem az állam címén. Ez a trükkje a dolognak. De visszamegyek. Tehát elkezdődött a pilótajáték és tényleg mindig annyit vettünk fel, hogy ki tudjuk fizetni az esedékes törlesztést, az esedékes kamatot és még egy kicsi maradjon is. Ez a menetrend megtörhető lett volna, igenis megtörhető lett volna 90-ben, mert semmi ok nem volt arra, hogy tovább fizessünk, mert az egész Nyugat mellénk állt, mert érdekelt volt az egész Nyugat abban, hogy az első rendszerváltást vállaló ország ne járjon rosszul. Az egész Nyugat érdekelt volt benne. Tehát, ha mi azt mondjuk a hitelezőknek, hogy menjenek csak, kérjék azoktól vissza, akiknek adták, ezt az egész világgal halál biztos, hogy elfogadtathattuk volna. Jelzéseket is kaptunk rá.

Most természetesen tovább szaporodik az adósság. Igazából az történt, hogy a pilótajáték törvénye szerint egyszer csak megakad a dolog, mert már nincs tovább, mert már kimerítették a kölcsönadókat és megnéztek bennünket is, hogy hát már 34 milliárdnál tartanak ezek, ezt sose fogják… Békessy maga mondta, hogy ezt sose fogjuk visszafizetni. Tehát igazából most egyebet sem csinálunk, csak állandóan a kamatokat igyekszünk még mindig valamennyire fizetni, de most már nem tudunk annyival többet kölcsönkérni, mint amennyi lejár, most már belső forrásokból kell. Ezt Bokros kezdte el, hogy belső forrásokból kell azt kimerni, amit különben úgy oldottak meg odáig, hogy többet kértek, és még többet kölcsön. Most már nem lehet még többet kérni. Ezért volt igazában a Bokros program és igazán a Medgyessy is ezt folytatja.

Most gondolják el! Ezt mindenki meggondolhatja. Nem tudom vannak-e jelen itten hívő MSZP-sek vagy SZDSZ-esek. Azok is gondolják meg, ha, mondjuk, nem is fogadják el, hogy ez pilótajáték. De az hogy van, hogy meg sem kíséreltük, mondjuk, csak moratóriumot kérni. Nem csak, hogy elengedést is kérhettünk volna, sőt meg is tagadhattuk volna a fizetést, de mondjuk, ezen vitatkozhatnak. Én nem tudom bebizonyítani, de mondom, hogy megtagadhattuk volna. De hát azt tessék akkor azt megmagyarázni, hogy hogy van az, hogy mi a világ legjobban eladósodott országa, még csak moratóriumot sem kértünk. Jó, nem mondom, hogy a világ legjobban…, de a legjobban eladósodottak között lévő. Mexikó is eladósodott, még sokan, de mindenképp azok között vagyunk.

Nos, ez az! Hogy van az, hogy a bolgárok kértek, kaptak, a lengyelek kértek, kaptak, még elengedést is, oroszok is kaptak – talán nem is kértek, mégis kaptak. Nálunk meg azokat jutalmazták a sajtóban, 32 ember volt két évvel ezelőtt, akik a közvéleményt úgy igazították, hogy az ilyenféle követelések, az, hogyha mi moratóriumot kérnénk vagy mondjuk a meghosszabbítását ennek a fizetésnek, vagy ilyesmit, vagy pedig bármiféle elengedést,  az nagyon rontaná a hitelünket, és és akik erről a közvéleményt szorgalmasan lebeszélték, külön jutalmakat is kaptak érte. Énnekem mégis feltűnik az, hogy az ország százegynehány eladósodott országa közül, elnézést, a világ százegynehány eladósodott országa közül van egyetlen egy, aki még csak nem is kért soha moratóriumot vagy elengedést, és ez mi vagyunk. No erre kérem a választ azoktól, akik netán így vagy úgy azt hiszik, hogy ezért vagy azért nem kérhettük, vagy nem tagadhattuk volna meg a visszafizetést és így tovább. Megtagadhattuk volna.

Kérem szépen, hogyha valamit nem úgy tudnak, ahogy mondtam, vagy valamit nem értettek tisztán, vagy más véleményük van, arra szeretném kérni önöket, hogy mondják el. Most látom, hogy ezt az estét beszélgetésnek exponáltuk. Hát akkor idáig meglehetősen elvettem önöktől  szót.

De akkor egy percre visszaírósodok. Ez kell nekem, a lelkiismeretemet kell etetni valami kis…, valami ilyennel. Itt vannak mamák, többgyerekes mamák is vannak, akkor egy mesét fogok elmondani. Mesét fogok felolvasni.

Mese a szabadságról

Egyszer egy ember arra szánta az életét, hogy mindhalálig a szabadságért, a zsarnokság ellen fog küzdeni. Elfogták, megverték, tömlöcbe vetették. Tárgyalást is tartottak az ügyében, melyen farkasmosolyú vérbíró hozta meg az ítéletet.

– Kötelet vagy golyót érdemelnél, de ítéletemet hőn szeretett nagy királyunk nevében kell hoznom, nem szennyezhetem be a nevét éppen a te mocskos véreddel. Sőt bizonyítani fogom ország-világ előtt, milyen kegyes uralkodó, futni hagyja az ellene lázadókat is. Akár már holnap ilyenkor szabad lehetsz. Íme az ítéletem: azon a napon szabadulsz, amelyen először nem gondolsz a szabadulásra.

Rabruhába öltöztették az elítéltet a börtönőrök és bezárták a tömlöcbe.

Telt-múlt az idő. Az egykori lázadónak minden reggel, amikor felébredt, az volt az első gondolata, mikor szabadul. Nagyon-nagyon sokáig sehogyan sem sikerült erről leszoknia. Később egyszer-egyszer el tudta magát foglalni valamivel az első percekben, az első órákban, azután menthetetlenül a gondolataiba ékelődött a szabadulás, mint a villámütés. Húsz év telhetett el így, vagy több még annál is. Meglehet, hogy negyven. Már az éveket sem számolta, beletörődött lassan, hogy itt kell meghalnia a börtönben rabként.

Ám egyszer csak, egy rideg őszi napon nyílt a cellaajtó és azt mondta a küszöbön a rabőr:

– Szabad vagy.

– Micsoda? – kérdezte tőle az öregember.

– Kitelt a büntetés, mehetsz ahova akarsz. Nem érted?

Akkor jutott eszébe az öreg rabnak, hogy tegnap óta csakugyan nem gondolt a szabadulásra. Amikor kilépett a börtön kapuján, fázósan összehúzta magát, megállt, körülnézett, csapódott a hideg eső, sűrű köd vonta be az ismeretlen tájat. Állt ott egy ideig gyámoltalanul, aztán lassan megfordult, bezörgetett a börtönkapun.

– Mit akarsz? – kérdezte tőle a rabőr. – Itt felejtettél valamit?

– Fogadjatok engem vissza – mondta alázatosan az öreg.

Magyarország, 1994.

No hát ez egy mese volt. Csak egy kis mese.

Van egyébként egy ilyen … az szatíra volt, nem a kínaiakról szólt… Egy háromnemű társadalomról szólt az egyik könyvem, ahol a nők két nemre válnak. Pontosabban arról van szó, hogy realizálódik a két női nem, mert van, mióta történelem van, kétféle nő van: van az anya típusú nő – az egyik típus. A másik… Hogy, hogy is mondjam? Talán csak úgy mondom, hogy nem anya típusú nő.

Ebben a bizonyos társadalomban, amit én megírtam, a két női nem éles harcot folytat a fogyó férfiakért, mert ott az történt, hogy felborult az egyensúly, nem magyarázom, hogy miért, a lényeg az, hogy a nők vannak sokan, a férfiak kevesen, és akkor a két női nem éles osztályharcba kezd. Ez csak a szatíra képzete, de vigyázat, nagy a baj, ha a nemi arány felborul. A természet okosabb sokszor, mint az okoskodó ember. A természet olyan okos, tán még azt is tudta, hogy például a férfiak közül sokan, sokan agyonverik egymást még mielőtt továbbadhatnák az életet. Már a barlangban ők mentek vadászni, aztán hát, ugye, fölnyársalta őket valami vad. Ezért jobban fogytak. Továbbá ők kezdtek el verekedni egymással. Többnyire azért verekedtek, hogy a nőknek meg a gyerekeknek legyen biztos barlangjuk, vagy később sátruk, vagy lakhassanak valahol, de verték egymást agyon nagy számban. A természet mindig gondoskodott arról, hogy kicsit mindig több férfi, fiú szülessen, mint nő, mert ezt a hiátust pótolni kell. Egyszer egy újságírónő elkezdett elmélkedni, hogy hát borzasztó, itt Magyarországon azért mégis, valahogy meg kellene oldani azt a gondot, hogy több a nő, mint a férfi. A statisztikával kimutatta, hogy – mit tudom én – nyolcszáz férfire ezer nem tudom hány nő jut. Már nem emlékszem pontosan a számokra, de tény, hogy pontosan kimutatta, hogy több a nő, mint a férfi. Hát hogy lehet ezt megoldani? A javaslata az volt, hogy a menyasszony-exportot kéne javítanunk. Esetleg…, mert ugye hát minálunk mindig nagyon kultivált iparág volt a menyasszony-export. Aztán találgatott. Mert hát azért mégis a többnejűséget talán nem, hát inkább mégis maradjon a menyasszony-export. Aztán én akkor kiszámoltam neki, hogy nézzük csak hogy is van ez? Hát mindig több fiú született. Visszamentem a húsz évvel ezelőtti adatokig. Nicsak, nicsak: a gyerekbetegségek miatt a fiúk nagyobb arányban hullnak el, mint a lányok, mert egyébként a női nem sokkal szívósabb, erősebb nem, és hát ezt ők is tudják. Tudják, hogy ők az erősebb nem. Tudomásul kéne venni, hogy ez is egy ilyen manipuláció. Tehát érdekes, hogy húsz és harminc között kiegyenlítődik a nemek aránya. A többlet fiú az elhullik, és aztán húsz-harminc között, amikor a legfontosabb, úgy látszik, a természetnek, hogy kiegyenlítődjék a nemek aránya. Aztán elkezdődik egy eltolódás. Méghozzá azért, mert a nők tovább élnek, mint a férfiak, és akkor, különösen Magyarországon, ahol a férfi-életkor Európában tán a legalacsonyabb, elkezdenek elhullni a férfiak úgy harminc után. Negyventől-ötventől már egész nagy arányban. Legalábbis nálunk. A nők viszont tovább élnek. Úgyhogy én kimutattam, öt éves korcsoportonként, hogy nicsak-nicsak, nyolcvan éves menyasszonyokat már igazán szép számban tudnánk exportálni, ugye? Tudniillik már akkor az özvegy asszonyoknak az aránya, ha jól emlékszem, négyszerese volt az özvegy férfiakénak.  Tehát nyolcvan körül már nagyon nagy előnyben voltak a nők, és még jobban előnybe kerülnek az idővel, úgyhogy attól kezdve az export egész bő tartalékokkal rendelkezett volna.

No, és mi is volt a másik kérdés?

– A népesség-fogyásból eredő hiányok.

Hát kérem szépen, hát naponta csonkul a csonka ország, ha nem tudnánk. Én írtam erről valamikor, amikor utánanéztem ennek a dolognak. Most már a számítások szerint körülbelül 150 ezer hektárt eladtunk az országból külföldieknek, általában nyugatiaknak. Ott körülbelül hússzorosa  a föld ára, mint nálunk, vagy harmincszorosa, vagy még több is. Tehát itt például 4-6 forintért, tehát egy szál cigaretta, mégpedig egy rosszabb cigaretta árán egy négyzetméter földet örök áron, örök tulajdonul megvesznek ezek a külföldi földvásárlók. Bár egyenlőre tiltja a törvény, de ezt senki sem veszi komolyan. Legkevésbé a törvény őrei veszik komolyan, hiszen az a tervük, hogy ezt, mint az Európai Unióhoz csatlakozási feltételét, ezt legalizálják. A földeladást. A szabad földeladást.

Hát kérem szépen, hát nem tudok mást, nagyon vigyáznom kell néha, hogy ne a nevén nevezzek dolgokat, mert akkor azt mondják, hogy nagyon durva vagyok. Például mindnyájan hallhatták a napokban, hogy azt mondja a rádió, hogy Romániában már felszabadították a földet, szóval bárki vásárolhat. Olyan mocskos hazugság, olyan mocskos hazugság, hogy … na, nem, nem mondom, hogy milyen. Tudniillik szó sincs erről. Aki ismeri – tegnap volt egy olyan tanácskozás, ahol kiderült, hogy valaki ismeri ezt a törvényt is, szó szerint, pontosan – és elmondta, hogy milyen feltételek vannak szabva. Hogy semmissé válik az egész, amennyiben a vegyes vállaltból a románok kikopnak. Abban a pillanatban a földbirtokra vonatkozó tulajdon érvénytelen. Szóval még tömegével vannak ilyen feltételei az egésznek. Szó sincs arról, ahogyan tálalják nekünk, hogy végre adjátok már azt a földet, hadd húzzuk még azt is ki a lábatok alól, mert akkor rögtön megnézhetitek magatokat. Mert amíg a föld a talpunk alatt van, addig azért még ebben az országban mi vagyunk itthon. De mihelyt kihúzzuk vagy kihúzzák – ahogyan már nyugaton, a nyugati megyékben már ezt csinálják, ugye hogy tudniillik, hogy jön az az osztrák vagy nem tudom én milyen vevő, hogy no hát, magának van három hektárja itt, nézze csak, adok érte ennyi vagy annyi pénzt. Sosem látott annyi pénzt az öreg paraszt, ugye visszalicitált valamennyi földet, de se igája, se ekéje, semmije sincs már, és ennyi pénzt még egy csomóban nem látott, és akkor azt mondja, hogy jó akkor egyezzünk meg, és akkor vagy kötnek egy olyan szerződést, hogy nyolcvan évre odaadja neki bérbe, vagy valami. Arra számítanak, hogy úgyis legalizálni fogják ezt. Ebben megerősíti őket, mikor fontos emberek kijelentik, hogy itt már úgy sem lehet mit csinálni, hát már ezek úgy is létrejöttek. Tehát összjátékot látok itt is. És abban is látok valamit, hogy  megbíznak valakit, hogy gyűjtse össze ezeket a kis darab földeket, mert ők nem vacakolnak itt két-három hektárral, hanem többszáz hektáros területet kell nekik. Akkor elkezdik azt összegyűjteni. Kiderül, hogy van olyan a történet, hogy egyszer csak  észreveszi valaki, hogy ha bemegy a Földhivatalba, neki nem ott van már a földje, ahol volt. Valahol a határ másik részébe. Hogy miképp csúszott át, nem tudni, csak azt, hogy most ott van az ő földje. Ilyenek vannak. És olyanok is vannak, hogy kérem szépen a Kárpótlási Hivatal vezetője ügyködik azért, hogy gyűjtsünk be minél több eladó földet, tudniillik az ilyen közvetítő többet kap érte, mint maga a paraszt. Mert végül is a külföldinek ez számít, ő egyszerre kifizeti, és még mindig tized áron jutott ehhez a földhöz, mint amit Ausztriában vagy akárhol Európában kellene fizetni. Nem véletlen, hogy a kiskörösiek egyik első követelése az, hogy már pedig magyar földet ne lehessen eladni. Ez a legvégső veszedelem, mert ha ez is elkezdődik privatizálódni, akkor megnézhetjük magunkat. Meg jönnek ilyen számítások, most is mondta valamelyik, hogy csak 1600 hektáros terület lehet gazdaságos. Most megint csúnyákat kéne mondanom. Kérem szépen a családi gazdaságban nem az a lényeg, hogy a piacgazdaság törvényei szerint milyen termelési költséggel termel. Az a lényeg, hogy eltartsa a családot. Mihelyt elkezdenénk eszerint, vagy ilyen gondolatok szerint mezőgazdaságot csinálni, akkor a falu háromnegyed része mehetne világgá. Roppant módon kijönne nekünk a termelékenység akkor a statisztikákban, de lényegében mehetne, a háromnegyed ország mehetne világgá. Szóval ilyenek, ilyenek is vannak ennek a hátterében.

– Azt szeretném kérdezni, hogy hogy tudjuk kivédeni azt, hogy jelzálogként a parasztok felvesznek hitelt, majd utána tönkreteszik a parasztot szándékosan, és a földet a bank veszi át. A bankok már nem magyar tulajdonban vannak, hanem idegen kézben, és megvan máris a legális módja annak, hogy a földek idegen kézbe kerüljenek.

Kérem szépen igaz, nagyon lényeges ez is, mert még ráadásul ezt a lehetőséget még növelni kívánják most. A jelzálog-hitelről, vagy a jelzálogról lesz egy törvény, amit most készítenek elő, amely még inkább tálalja ezt a lehetőséget. Azt azért külön meg kell mondanom, hogy a mezőgazdaság mindenütt a világon más hitelrendszert kíván, mint az egyéb gazdasági ágak. Nem megy, azzal a hitelrendszerrel, ami érvényes az iparban, vagy egyebekben, nem lehet a mezőgazdaságban termelni. No már most, ez is volt is nálunk, most nincs, hosszú idő óta nincs, pedig  ez az egyik feltétele annak, hogy a mezőgazdaság valahogyan támaszkodjon meg, és valamiképpen álljon lábra. Az ismerős módszer fogják alkalmazni. Tudniillik azt, hogy elzálogosítják a földet, ezzel elárverezik, illetőleg a bank átveszi a föld tulajdonát, és attól a pillanattól kezdve már idegen tulajdon a föld, mert a bank többségi idegen tulajdonban van. Végül egy ilyen kanyarral hozzá lehet jutni a földhöz. Hát kérem, ez olyan valami, amit törvénnyel lehet rendezni. Akár úgy is, hogy – csak így hasra ütéssel mondok rögtön egyet – például azt a törvényt hozni, hogy idegen, tehát nem magyar állampolgár tulajdonában lévő földterület nem örökölhető. A tulajdonos halálával átszáll az államra, önkormányzatra, akárkire, de visszaszáll a tulajdonjog. Passz. Rögtön nem lesz olyan izgalmas a banknak az a föld. Ha nem örökölhető, abban a pillanatban meggátolható az, hogy ilyen módon az országot megvegyék.

Kérem, én amit itt mondok, azt csinálták a románok. Hát Erdélyben azt csinálták, hogy 1905 tájban – tudtam még a nevét is annak a román banknak – Erdélyben a román parasztok kellő pénzt kaptak ahhoz, hogy eladó magyar földeket vegyenek meg. Majd 19 és 20 után még besegítettek ebbe az ottani földreformmal is, amelynek során elsősorban magyar birtokokat osztottak fel, vagy pedig rákerült ennek a banknak a kezére. Ez a bank minden esetben román tulajdonosnak adta el, lehet, hogy ráfizetéssel. Lehet, hogy ráfizetéssel, tudniillik ez volt a tervük, ez volt a céljuk, elfoglalni Erdélyt, minél nagyobb darabot elfoglalni belőle. És ezt a mafla magyart … én nem tudom, hogy miért a politikusok mindig a legtehetségtelenebb emberek … már bocsánat, de tényleg, ez egy durva micsodának látszik, de tessék ezt a századot végigvenni, összehasonlítani környezetünkkel, európai környezetünkkel, mindig mi maradtunk alul.

– De hol voltak itt magyar politikusok?

Igaza van.

Egy öregedő társadalomban persze számolni kell azzal is, hogy nem lesz igény a földre. Már a végén lakáshiány sem lesz nálunk, mert azokban a családokban, ahol egy gyerekre szűkül az öröklés, ugye, hogy a papa-mama, tehát a nagypapa-nagymama, még a dédapa is, dédmama, dédszülők is sokszor élnek, és az átörökítés mindig az egy gyerekre jut. A végén nem tudom hány lakás között kell neki válogatni, az ilyen vagy olyan tulajdon közt. A végén az lesz a kedves gyerek, aki átveszi az örökségét. Ugye a nagymama tudja, hogy az ő örökségét átveszi a kisunoka, a másik nagymama örökségét pedig el fogja adni, és ez egy sikerélmény lesz a nagymamáknak.

Magyarországon a föld nagyon, szóval abnormálisan olcsó, hát hogyha európai viszonylatra vesszük, egészen nevetséges. Egy valamire biztos lehet számítani, arra biztos lehet számítani, hogy bizonyos idő múltán állandóan nőni fog az értéke. Ebben biztosak lehetünk. Nem tudunk másképp létezni. Most a mezőgazdaságban azért is olcsó a föld, mert olyan lehetetlen körülményeket teremtenek a mezőgazdaságnak, amiért most tiltakoznak a parasztok, az emberek. Ha így megy tovább, beledöglünk. Beledöglünk ebbe. Remélem, hogy lesz azért itt még egy olyan kormány is, amelyik talán rájön arra, hogy mégsem kéne a magyar embereknek megdögleni, vagy meghalni, na, és megközelíteni azt a 6-7 milliót. Abban a pillanatban a mezőgazdaság megint fontos lesz. A mezőgazdasági kivitelből ma is nagy pénzeket kapunk. Csak egy dolog, egy emléket hadd mondjak. Igaz, hogy már van vagy 20-25 éves emlék, egyszer egy ilyen vitában már földerítettem ezeket az adatokat. Abban az esztendőben, amikor a Diósgyőri Acélműnek az exportjában minden, nálunk 127 forintot érő darabért kaptunk 1 dollárt, ugyanabban az esztendőben a martonvásári kukoricát szállítottuk és minden 9 forint értékű kukoricáért kaptunk 1 dollárt. Ez volt a különbség. Most tehát visszatérve arra, hogy igenis egy olyan bankot kellene létesíteni, amelyik felvásárolná az osztrákok elől, meg a nem tudom, a külföldi csellengők elől a magyar földet, akár többet adna érte, mint azok. Abban a pillanatban megvan a fedezete a pénznek, mihelyt megvette a földet. A legbiztosabb mégiscsak a föld, akármennyire nincs most olyan nagy értéke. Mégis csak a legbiztosabb fedezete egy kölcsönnek, különösen ha még azt is hozzávesszük, hogy nem látszik olyan biztosnak a forintnak a jövője. Lehet, hogy most erre játszik itt ez a koalíció, hogy ha már nem sikerül neki meghosszabbítani a hatalmát, most már egyre inkább az derül ki, hogy nem nagyon fog sikerülni, akkor csődre kell játszania, tehát hogy az új győztes politikai hatalom kapjon az ölébe egy nagy-nagy csődöt. Ezt meg lehet csinálni. 72 százalék ezt megcsinálhatja, hogy kiszámítottan arra az időre, amikor át kell adni mindent, nesze neked! Legalább fognak szidni majd a választóid, már két hónap múlva, hogy hát ezek sem csinálnak semmit. Szidni, fogják! Szidni! Gondoljuk csak meg. Nem kell nagy gógyi, hogy ezt kitalálják, hogy ezt így kell csinálni.

Tehát visszatérve arra, hogy ha megvásárolnák az osztrákok elől a földet, ami biztos befektetés és biztos, hogy itt nem lehet más: a föld árának mindenképpen emelkednie kell. A föld értékének emelkednie kell. Tudniillik, ha a mezőgazdaságban nem talál itt az ország lehetőséget mezőgazdasági termelésre, akkor tényleg be kellene csukni a kaput. Ilyen nincs! Enni kell! Arra sincs pénzünk, hogy külföldről vegyünk kenyeret vagy olyan ennivalót, ami nálunk exportra is termelhető. Ezért nem a pillanatnyi értékéről kell kiindulni a földnek. Biztosra vehető, hogy ez fölfele fog menni.

– A népességfogyáshoz. Ez milyen mértékben illeszkedik bele ezek az ország mentális állapotába és összefügg-e a szenvedélybetegségekkel. Azt olvastam az újságokban, hogy 1 millió alkoholista, vagy 2 és fél millió dohányos, ugyanennyi rokkantnyugdíjas, most már többszázezer drog-, illetve gyógyszerfüggő. Most már lassan az épkézláb ember kerül kisebbségbe.

Még szerencsénk tán, hogy átfedi egymást a dohányos, meg a drogos, meg a….  Igen. Hogy is mondjam, köszönjük azoknak külön, akik sokféleképp pusztítják magukat, mert így jön ki a jó statisztika. Egyébként, ha most azt mondom, hogy ez a 6-7 millióra való fogyás egy esetleges stratégia része, akkor például eszembe jut rögtön, hogy Soros úr, ugye, most például ajánlgatja, hogy azért az enyhe drogot meg micsodát, nem kéne üldözni. Ugyanazt, mint a Konrád. Pedig mindenki, aki járatos, tudja, hogy az enyhe után jön a keményebb. Ez szigorúan így következik. Az enyhével kell beetetni, aztán jön a keményebb. Hogy miért áll e mellé a Soros úr? Soros úr, jó, ha tudjuk, most például az albán délieket, Enver Hodzsa utódait pénzeli. A Soros úr volt a taposóaknáknak is a nagymestere. Óriási pénzeket szedett be a taposóaknákból. Őt nevezik mindig úgy, hogy a Soros a filantrop. Az emberbarát, meg mit tudom én. Nekem valami nem stimmel, nem jön nekem össze, hogy a taposóaknák nagymestere és gyártója emberbaráti szándékból csináltatott annyi sok taposóaknát, ami aztán még a háború után is nagyon sokáig ottmaradt és rátaposnak.

Visszatérve erre a mentális, vagy nemcsak mentális kérdésre, én a mentálist egészen szoros értelműre fogom, tehát mondjuk, a gondolati fertőzést veszem. Kérem szépen ez is a stratégiára vall. Érdekes, hogy az ember mindig rájön valamire, ami a stratégiába beleillik. Hát például a Soros,… nem, nem… az Aczélról elmondhatom, hogy szinte programja volt az, hogy hogyan lehet a magyar fiatalságot – no, hogy fejezzem már ki – szellemileg ivartalanítani. Ennek ő nagyon jó technikáját dolgozta ki. Leginkább a szórakoztatóiparral lehet ez a szellemi ivartalanítás elérni. Ugye, az ösztönborzolgatás, az mindig biztosra megy. Tizenéveseknél mindig biztosra megy. Az embernek több millió évvel idősebb az ösztöne, mint a tudata, vagy az érzelme. Erre kell ráhajtani valamivel. A harci és a szexuális ösztönök borzolgatása biztos pont. Azzal, ha erre hajt ő rá, akkor meg lehet rabolni az idejét és, ami a fő, ez a szellemi ivartalanítás végrehajtható. Ez neki nagyon nagy arányban sikerült. Tessék körülnézni! Nem akarok… Aki sértve érzi magát, annak a fiatalnak hadd mondjam, hogy én az én megítélésem szerint a többséget sikerült ivartalanítani, viszont az a kisebbség, amelyik nem hagyta magát, az annál értékesebbé vált szerintem, mert egy nyomásnak, egy sodrásnak, egy árnak ellenállt. A körülötte levő divatnak ellenállt. Körülröhögték néha, és mégis ellenállt, mert más értékrendje volt, mint annak a társaságnak, amelyik – hát – szellemileg ivartalanodott. Ezeknek egyszerűen az alapkérdésekről sincs fogalmuk. Abban a vitában – egyébként itt elkezdtem valamit az előbb, amikor jeleztem, hogy a feministák voltak az ellenvéleményen – 120 olyan levél jött, amelynek az írója vagy aláírója anti-anyának nevezte magát. Gyűlölve beszélt az anyaságról, a gyerekekről, mindenről. Ezeknek, akik az anyaságról ilyet mondtak, a 95 %-a nő volt. Most ez is egy mentális betegség. Amikor azt táplálják már bele a gyerekekbe, hogy amit az alapkérdésnek neveztem, amire azt mondtam, hogy alaptörvénye a társadalomnak, hogy az élet a lényeg, az élet továbbadása, az élet gazdagítása, az élet átörökítése, erre megy minden a társadalomban, az nem úgy van. Ezt az alapkérdést  nemcsak, hogy nem értették meg, hanem megfordították bennük. Hogy ezt így nem lehet, meg úgy sem, meg  azt sem. Hogy vigyáz a vonalaira, meg „spanyolba” szeret járni, meg hogy a gyerek leköti. Ha narancs-szezon van, narancsot eszünk, ha banán-szezon van, eszünk banánt, és azt is a gyerek enné el előlünk  – idéztem egy valakitől, egy fiatalasszonytól. Ugye, ez is lehet szemlélet. Éngyilkos szemlélet, mentálisan öngyilkos. De ezt programozták bele nemzedékekbe, ezt programozták bele. Hogy ezt modernségnek fogja fel. Aztán, egy bizonyos koron túl meg úgy felfogni, hogy már szinte hozzátartozik a modernséghez, hogy bejáratos vagyok az abortuszra. Bejáratos, tehát elég gyakran. Ugye? Úgy, mintha ez is beletartoznék a stratégiába. Tudniillik az egész sajtó, a pártirányította sajtó ráállt. Az oktatás is, de a sajtó mindenütt. Lehet követni. Nekem tízezer újságkivágásom bizonyítja, hogy a sajtó ráállt erre a fajta mentális fertőzésre. És hány százezer példányban jelent meg nálunk Simone de Beauvoire? Itt van ebben kötetemben, amelyben egy külön fejezetet szánok neki. Idézem pontosan az ő ilyen-olyan megnyilatkozásait, hogy gyűlölte az anyaságot, hogy gyűlölte a gyerekeket. Kérem szépen pontos idézetek. Százezres példányszámban adták ki nálunk, és felkapták és nagy ankétok, minden csuda. No, szóval valóban egy ilyen furcsa dolog ez, hogy a feminizmus avval a végtelen tévedésével, hogy csinált egy olyan értékrendet magának, hogy minél jobban hasonlítok a férfihoz, annál értékesebb vagyok. Az a lényege a feminista értékrendnek. Minél jobban hasonlítok, magatartásban is, szóval mindenben. Vegyük azt, hogy főleg a férfiak rossz szokásaiban. Fene tudja, miért tartották ezt a legfontosabbnak a feministák, hogy abban legyenek hasonlók. Minden rosszban. Természetesen szexuális téren is. Ez mindenre vonatkozik. Ez azért olyan rettenetes ostobaság, mert ha nagyon szigorúan vesszük, éppen a fordított a menet, vagy fordított az értékarány. Ha nagyon szigorúan vesszük, nekem, férfi létemre be kell vallanom, hogy a nő a fontosabb nem. Persze ez is butaság így, hogyha szó szerint veszem. Nem akarok én új értékrendet teremteni, mert ugye az egész történelemben úgy alakult, hogy a férfiak verekedtek egymással azért, hogy a nők, meg a család meg szülés meg minden, hogy az rendben legyen. Erre lettek a férfiak büszkék is. Ha ezt tovább viszem gondolatban, akkor most mi jön ki? Gondoljuk csak meg. Hát most már a háború, vagy a vadászat pláne, az már nem mindennapos. Most már kevesen hagyják ott a fogukat. Legfeljebb olykor egymást lövik le a vadászok. Ilyen már történt nálunk is. De most már nem megy a harc mamutokkal, meg minden. Oroszlán is ritkán van itten. Tehát az már nem visz el férfiakat. Nem is abból élnek most már a családok sem. A háború is olyanformán alakult, hogy már nincs a férfi erőre külön szükség. Azokat a gombokat nő is nyomkodhatja már, amivel el lehet pusztítani akár egy országot. Nincs már ott férfi erőre szükség. Ami a nehéz munkákat illeti, ami szintén indokolta, hogy a férfiak hát azért csak mégis férfiak, hadd végezzék ők a nehezebb munkákat, bár az arabok azért nem feltétlenül igazodtak ehhez, de azért általában ez volt a norma. Már azt is lehetőleg gépek végzik. Akármelyik nő is tudna egy buldózert, vagy akármit kezelni. No, de akkor mi meddig? Akkor bizony az jön ebből, hogy a férfiaknak az előjogaik, amit ebből vezettek le, hogy én viszem a fogamat a vásárra, vagy otthagyom a fogamat érted, akkor hát én vagyok a családfő, elvesztették az alapjukat. No, de hogyha ez megfordult? Illetve nem fordult meg, csak hát férfi erőre nincs tovább szükség, sem a nehéz munkában, sem a harcban. Viszont egyre nagyobb jelentőséget kapott a nő, az, aki vállalja a szülést is, rendszerint a gyerekgondozást is. Persze lehet látni már a tévében, hogy az apuka mutatja, hogy ő is tudja mosdatni, csak az ember úgy frászban van, hogy most esik, most csúszik ki a kezéből. Egyszerűen nem áll hozzá úgy a keze, na. De ebből szinte következik, hogy most vagyunk egy új matriarchatus elején. Egyre inkább az következik. Én legalábbis így látom, mert ez a történelmi munka-, teher- és kockázat megosztás változott az utóbbi egy-két évtizedben. Ennek olyan következményei előre kiszámíthatók, minthogy az élet továbbvitelében a női egyednek nagyobb szerepe van, ennek a fontossága előtérbe fog kerülni. Na most ezzel elkeserítettem szegény férfitársaimat, ugye? De azt mondhatom, hogy nem olyan gyorsan, máról holnapra történik ez, úgyhogy még a mi életünkben lehetünk családfők.

– Volt az előbb egy gondolat, majd továbbfutottunk rajta, hogy Magyarországon sosem voltak jó politikusok. Mi lehet ennek az oka? Ez nem lehet véletlen.

Hadd utaljak a legutóbbi esetre, a 94-es választásra. Tehát maga a nép, hát, választhat, Ugye? Inkább elvben, de gyakorlatban is valamelyest, és akkor kiderül, hogy semmivel sem jobb ez a fajta választás, mint akkor, amikor a tekintélyi hatalom volt uralmon és csak kinevezték, hogy ez meg az politikus legyen. Mert ennyire rossz még egy sem volt. Nekem ez a véleményem. Ilyen rosszul még nem állt az ország. Ez a meggyőződésem. Gondoljuk el, hogy eladtuk a 80 százalékát az értékes nemzeti vagyonnak. Eladtuk? Ez is rossz szó. Nem adtuk el, csak elidegenítettük. Nem kaptunk érte egy fillért sem hazai kasszába. Ömlött az egész az adósságszolgálatba. Arra gondolok, hogy a nagyanyám mennyivel jobb politikus lett volna, mint például a Horn. Gondoljuk el, hogy amikor bejött a pengő 26-ban, csináltak egy szamárságot. Ragasztani akartak földet és akkor éppen mellettünk eladó volt tíz hold föld. Tehát akkor kértek kölcsönt a banktól és megvették a tíz hold földet, és fizették a kölcsön kamatát. Többre nem telt a földekből, nem telt a gazdaságból, de a kamatra a nagyanyám mindig kivette, hogy amikor a váltó lejárt, aznapra akárhogy is, legyen meg a pénz, és tegyük be a bankba. Kérem szépen 26-tól 41-ig, vagy meddig, erre termelt a család. De biztos vagyok benne, hogy soha a nagyanyámnak végig eszébe sem jutott, hogy megszabadulhatnánk az adósságtól, csak el kéne adni a többi földet. Kifizetnénk az adósságot, földünk sem lenne, de adósságunk sem lenne. Egyszerűen biztos, hogy eszébe sem jutott. Biztos. Itt viszont ezt csináljuk. Ezt csináljuk. Adósságunkkal, amit mondtam, hogy hogy szedtük fel, nem járt jól az ország, semmibe nem fektettük be olyanba, ami ma gyümölcsöt hozna. Tehát már az adósság maga is egy ilyen stratégia része volt. Most pedig már ott tartunk, hogy minden földet eladunk lassan, szóval mindent, úgy értem, hogy mint a nemzeti vagyont, nem eladjuk, hanem elidegenítjük, és semmit nem kapunk érte. Semmit.

A politikára visszatérve, azaz a politikusra visszatérve. Hadd mondjam akkor, hogy igazában a választásnál, a szelekciónál van probléma. A Bíbó írt erről, egy időben írta, hogy a kontraszelekciónak, a fordított kiválasztásnak nálunk a valószínű okai a hazugságok, a nagy hazugságok. Amikor megírja  – nem pontosan idézem, amit ő a kiegyezéses időkről írt, tehát a századfordulós időkről -, hogy senki Magyarországon nem lehetett miniszter, alispán, tanfelügyelő, és sorolja, hogy még mi minden, ha ezeket a hazugságokat nem vette át legalább egy fegyelmi határozatban, legalább egy pohárköszöntőben, és így vált az egész országban az érték zavarodottá. Azáltal züllött meg a táradalom, hogy igazában elvesztette az érzékét a helyes kiválasztásra. Hát nem azt mondom, hogy fogadják el, mert Bíbó írta, csak azt mondom, hogy több feltételezés van, még énnekem is van egy külön feltételezésem. Azt hiszem, túl sok az idegen politikus nálunk. El kell tűrnünk, hogy akárhogy, valahogy, de győz a hazai erő, a hazai, a kétség kívül magyar, de két-három év múlva eladta a győzelmét. Már a nyakán ülnek olyanok, akik abban a győzelemben végképp nem vettek részt, esetleg a túloldalon voltak, de már a nyakán ülnek. Mi lehet ennek az oka, hogy nincs érzékünk a politikához? Erre én el szoktam mondani egy történetet, Sántha Ferinek egy kis novelláját, az a címe, hogy „Olasz történet”. Egy ott kóválygó, a tengerparton kóválygó magyar disszidensről ír, aki már két napja nem evett, ott van a tengerparton egy cirkusz, aztán látja, hogy ki van írva, hogy oroszlánszelídítőt keresnek. Hát bemegy és jelentkezik, hogy ő oroszlánszelídítő. Hát gyanús az egész, hogy ő oroszlánszelídítő volna, de hát igen, hát akkor nézzük meg, csináljunk egy próbát. Itt a korbács, aztán gyere, gyerünk be a ketrecbe. Jó, fogja a korbácsot, bemegy a ketrecbe, az oroszlánok nagyon gyanúsan nézik, de hát valami baj történt az oroszlánszelídítővel, amiatt volt bajban a cirkusz, mert az volt a fő száma. Gyanúsan nézik, de aztán ide csap, oda csap, hát fölugrik kedvetlenül az oroszlán a sámlira, aztán nézi tovább. De ez aztán legénykedik és minden szépen megy. Nagyon meg vannak elégedve. Jó, hát megvan a fő számunk. Na jöjjön, írjuk meg a szerződést, meg minden. Azt mondja, hogy nem, nem vállalom. Nem elég a pénz? Adunk még. Még kétszer és még. „Nem vállalom.”- mondja. „És miért?”- „Büdös.” Ezt szoktam én felhozni, hogy van bennünk valami ilyesmi. A politikusnak kétség kívül más kell, hogy legyen az erkölcsi felfogása, mint a magánembernek. Minket az irodalom nevelt, és azt mondom, hogy mi az igazság. Mondjuk ki az igazat, mindig a tiszta igazat. Meg is követeljük, a politikustól is, hogy a tiszta igazat mondja ki. No hát meg is nézhetné magát, hogyha kimondaná a tiszta igazat. Tudniillik a magánember, rendben van, tartsa magát, de annak sem kívánatos, hogy mindig kimondja a tiszta igazat. Ő legalább tarthatja azt az értéket, hogy szeretné kimondani a tiszta igazat, de emiatt, meg amiatt, nem lehet most, de majd, ha a stb. A politikusnak meg benne van, akár azt mondhatom, hogy az etikájában is az, hogy hát nem vagyok hülye, hogy a sokkal nagyobb erőnek kitárjam, hogy ide lőj, mert oda lő. Oda lő. Tehát igenis, vezesse félre. Bocsánat. De rögtön mondok én erre egy választ. Hát itt van ez. Minek is beszélek én félre. Hát kérem szépen, itt van egy, … ez egy perc sincs.

Pulitológia:  Méltóságos tartással sétált a bika a csordakúthoz. Kortyolgatott a vályúból, majd félelmetes szarvait büszkén megemelve, fejedelmi tekintetét meghordozta a csordán. Minden mozdulatában jelen volt az egyszemélyi hatalom gőgje. Ez az én birodalmam, itt én vagyok az úr. Körülötte a tehenek illemtudóan nézték, a szemérmesebbek csak oldalozva, mások szinte kihívóan, nyilvánvaló várakozással. Erősen alkonyodott már. Egyszerre csak elősurran valahonnan és éktelen ugatással rohan feléje a puli. Elbődült erre a bika: – Te ganajtúró szőrcsimbók, a földbe taposlak, te! – De a puli rohanvást megkerülte és a csülkére vicsorgott. – Ha a szarvam hegyére kaplak, kiontom a beled, te! Keresztül hajítalak a kútostoron – gondolta a bika, és a fejét leszegve utána fordult. Ám a puli tovább kerülgette. Ő meg utána. Elfogta a szédülés, de nem bírta a szarvára kapni. Te álnok dög – bömbölte, s vérlázas szeme kidülledt. – Ez a tisztesség? Ez a becsület? Te gyáva féreg, te gerinctelen pondró! Hátulról acsarkodsz? Ha olyan nagy legény vagy, gyere szemtől szembe. Ezt követeli a tisztesség. De a puli továbbra sem állt le öklelőzni a bikával, és addig marta a csülkeit, míg szigorúan beterelte a karámba.

Ebből a lehetetlen állapotból iszonyú bajok lesznek még. Szinte már visszafordíthatatlan ez a menet. A legtöbb kárt az életnek okozták, Ezért megállapíthatjuk, hogy ez a magyar történelem legártalmasabb kora. Ezt bárkivel szemben, bárhol megmerem mondani, nem érdekel, hogy itten esetleg valakit sértek vele. Ez tény. Ez bizonyítható tény. Ha azt mondom, hogy az élet a legértékesebb, be lehet bizonyítani, hogy ez a legártalmasabb kormány a magyar történelemben. És most is lesznek, akik rájuk fognak szavazni. Ha most is tartanának hirtelen egy választást, mondjuk holnap, lehet, hogy a koalíció győzne megint. Egyrészt, mert van egy stábja, amelyik el fog menni szavazni, és oda fog szavazni. Mindegy, ha beledöglik az ország, akkor is oda fog szavazni. Akkor is. Akkor is oda fog szavazni, mert nem az igazságot nézi, nem mérlegeli a helyzetet. Ez negyven éve bele van programozva. Bele van programozva. Nem tud mást csinálni, oda megy szavazni. Kérem szépen, itt volt például Budapesten a XV. kerületi polgármester választás. 72 ezer választópolgár közül 6 ezer megválasztotta nagy fölénnyel az MSZP-s polgármester. 72 ezerből 6 ezer! Ez demokratikus legitimáció!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Fekete Gyula író / Fotó: Hunyady József 1970. / Fortepan

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!