KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

In memoriam Európa… (Stoffán György előadása)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm, hogy itt lehetek Önökkel. Amikor a szervezőkkel beszélgettünk, már-már vissza akartam utasítani a meghívást, hiszen jót aligha lehet mondani a mai világról, Európáról, s még kevésbé Magyarországról és a magyar nemzetről. Az Európai Unió a liberalizmus kígyófészke, s mi magyarok ebben a kígyófészekben élünk, cseppet sem kímélve a kígyómarásoktól, a méregtől, amelyet a liberalizmus, az elnemzetietlenítés, a mondvacsinált gazdasági csőd jelent. Az emberi elme fel sem tudja fogni mindazt az aljasságot, ostobaságot és ördögi cselszövést, amelyet az Unió ránk erőltet.

A magyarságnak tehát, ha meg akar maradni, először az Unió halálos szorításából kellene kilépnie. Hiszen ami az elmúlt huszonkét évben történt ezzel a nemzettel, az rosszabb, mint a kommunizmus negyvenöt esztendeje. Hiszen a kommunista hatalom, a diktatúra egy másféle, de jól kijátszható politikai berendezkedés volt. A mai diktatúrát nem lehet kijátszani, nem lehet megúszni, mert a magyar kormányok egészen máig olyan alapvető és embertelen csalásoknak asszisztálnak, olyan bűncselekményeket engednek általánosan elfogadott normává emelkedni, amelyeket másutt és más körülmények között súlyosan büntetnek… Büntetnek akkor is, ha két magánember egymás között követi el. Példaként had említsem a szolgáltatókat és bankokat, amelyek példátlan arcátlansággal lopják el a lakosság pénzét, s kiismerhetetlen, megfejthetetlen számlákkal terhelik a fogyasztókat. Igaztalan, és hazug állításaikat csekkeken adják át a magát megvédeni nem tudó fogyasztónak, s ha az nem fizet vagy sajátvédelmében egyéb felettes szervhez fordul, akkor azt tapasztalja, hogy a felettes ellenőrző szerv is hazudozva védi a bűnelkövető szolgáltatót, bankot. Ez a kapitalizmus, azaz a kizsákmányolás. Ami pedig elkeserítő ebben, hogy a magyar kormányok ezt a folyamatot helyesnek, el nem ítélendőnek tartják. Igaz, nem csupán a magyar kormányokra jellemző ez a magatartás, hanem Európa minden kormányára, hiszen minden európai kormány és maga az Európai Unió is egy pénzügyi világszervezet – kapitalista világhatalom – parancsait teljesíti. A globalizáció és a nemzetek elnyomása, önállóságuk megszüntetése és koldussá tétele is ezt a pénzügyi hatalmat hivatott erősíteni, immár ha kell fegyverre, elnyomással, gyilkosságokkal, és börtönnel. Egy olyan szisztematikusan felépített embertelen hatalommal állunk szemben, amely a történelem folyamán még soha nem fenyegette, veszélyeztette a nemzeteket. Persze ez a hatalom sokak szemében ilyen-olyan valláshoz, nemzetiséghez kötődik, és senki nem veszi észre, hogy ezeket a kötődéseket, amelyekről beszélünk, szintén ez a hatalom irányítja és veti el mérgező magjait, hogy az egymás közötti gyűlölettel és megosztással is saját érdekeit védje, szolgálja. Ez nem összeesküvés elmélet, hanem drámai valóság. A liberalizmus tehát nem más, mint ennek a hatalomnak és Istenellenes söpredéknek a diktatórikus megtestesítője, amely ha kell zsidózva, ha kell keresztényezve, fasisztázva – mindig a megfelelő jelzővel illetve – törvénybe foglaltatja a neki nem tetsző dolgok retorzióit. Testvérszervezetük a szocialisták pártja, amely országonként is, és az Európai Parlamentben is teljes mellbedobással támogatja a világ klasszikus keresztény erkölcsiségének megsemmisítését, az emberi társadalom szétzilálását, amely Oslóhoz vezet…

Mert Kedves Barátaim, mit is jelent az oslói tömeggyilkosság? Nos, ez sem más, mint a szabadkőműves istenellenesség és pénzvilág megszervezett, hazugságbástyákkal körülvett érzelmekre ható, súlyos, emberiségellenes bűncselekménye egy irányított pszichopata közreműködésével. Az oslói tömegmészárlás is a liberalizmus végtelen embertelenségének és kuszaságának betudható cselekmény volt. Ugyanis a liberalizmus ezernyi ostoba és követhetetlen, értelmezhetetlen eszme kevercse, amely mint Hitler, Sztálin, Lenin vagy Marx esetében is világégésekhez, gyilkos forradalmakhoz vezetett. A fékművelt, vagy felszínes műveltségű európai fiatalok számos eszme leiratához hozzájutnak, ami nem is lenne, baj, ha volna valaki, aki nem történelmet hamisítva, hanem a valósághoz hűen el is magyarázná nekik ezen eszmeáramlatok hátterét és következményeit. Az oslói gyilkos – ha le kellene festeni – úgy nézne ki, mint egy zsidó fejfedő, amelyen darutoll van, a karján horogkereszt, kezében feszület,, dzsekije hátán pedig egy hatalmas vörös csillag. Mert ilyen maga Európa is. Rend és rendszer nélküli káosz, amelyet immár Oslo után nyugodtan nevezhetünk anarchiának. Szellemi és lelki anarchiának, amelyhez – mint mondtam -, hozzá tartozik a bankok és a szolgáltatók gyakorlati anarchiája is.

Az anarchia és a nemzetgyilkosságok, az elnemzetietlenítés folytatódik és nem áll meg az unió parlamentjének teljesen elmebeteg törvényhozásának ámokfutása sem. Hülye emberek hülye törvényeket hoznak hatalmas fizetésért, s azt hiszik, hogy az uborka hajlatának szabályozása Európa előnyére válik, noha csak egy hülye képviselő ötlete volt, aki lehetséges, hogy valamikor bevágta az ujját a görbe uborka hámozása közben… ez egészen jellemzi a félnótás kretének, a hazájukat kiszolgáltató, áruló képviselőket, azaz az unió parlamentjét. Ez a kretén társulat nem csak a nemzeteket akarja megvalósíthatatlanul – fából vaskarika módjára – megregulázni és egybegyúrni, de liberális öngyilkos eszmerendszerével a fehér faj kihalását és a keresztény kultúra elsorvasztását is támogatja. Ezt parancsba kaphatta a pénzvilágtól, attól, amely egy olyan válságot generált, amelyből Európa csak az unió felbomlásával és európai szuverén államok gazdasági önállósulásával, és a bűnösök példás megbüntetésével lábalhat ki. Ugyanis ez a válság nem válság, hanem szándékos károkozás, amely szegénységbe dönti az európai népeket és azok kultúráját megsemmisíti, hiszen a pénzelvonás elsősorban a kultúrát érinti. Azonban ez a válság az európai népek kihalásához is vezet, hiszen a magzatgyilkosságot már elfogadottá tették korábban, s ma már a család, azaz a társadalom alapja megrendült a gyermekvállalás elutasításával.

Az etnikai egyensúly is megbomlott, s nem a sokat emlegetett bevándorlás miatt, hanem az imént említett gyermekvállalási kedv megszűnésével, amire voltaképpen nem is a kedv szó illik az ok neve gyanánt, hanem a kapitalizmus antiszociális, embertelen volta.

A bűnözés terjedése, és ennek etnikai oka sem említhető az ostoba liberális eszmerendszer miatt, hiszen a bankoknak, a pénzvilágnak az a jó, ha a nemzeteket más nemzetekkel lehet revolverezni. A kormányok törvények és a rendfenntartása helyett pénzeli a bűnözői csoportokat, s álszentül a többségi társadalom által finanszíroztatott beteges elgondolásokat óhajtanak megvalósítani. A kormányok elveszik a többségi társadalom rend iránti igényének jogát, s a bűnözés posványában hagyják a tisztességes lakosságot, sőt, aki nevén nevezi a bűnöző csoportokat, azt mindenféle tőlük megszokott jelzővel illetik, amelyek egyedül a brüsszeli parlament falai között szalonképesek csupán. Normális társadalomban és világban a kretének eme gondolkodásmódja csődöt mondana már szóban is. Ma azonban Európában sajnos drámai tény… A törvények is a bűnözők pártján vannak, mind a gazdasági bűnözés (bankok által generált válság), mind a de facto bűnözés tekintetében. Hiszen ha az egyiket nézem, akkor miféle ostoba gondolkodásra vall, hogy egy 67 milliós európai állam gazdaságának megmentésére 700 milliárd eurót akarnak fordítani… Ha ezt elosztanák a lakosság minden egyes tagja között, akkor megszűnne a válság, hiszen kicsit több, mint 10 ezer euró  (azaz kicsit több, mint 2 millió 600 ezer Forint) jutna fejenként minden állampolgárnak (csecsemőtől az aggastyánig). Nincs tehát válság! Légből kapott adatok alapján, nem létező virtuális pénzekről beszélnek, aminek köze sincsen a valósághoz és a válsághoz.

Magyarországot illetően még tragikusabb a helyzet, hiszen itt 22 éve hazaárulás, országkifosztás folyik. Iparunk nincsen, termelőeszközeinket felszámolták, eladták, privatizálták. Idegen tőke telepedett az országra úgy, hogy adókedvezményt kapott a tőkés, míg a magyar vállalkozóról hét bőrt húzott és húz le az állam mindmáig. Nem a magyar vállalkozók kapnak milliárdos támogatást, hanem a külföldi autógyár, s nem a magyar mezőgazdaságot részesítik előnyben, hanem az olcsó génkezelt idegen árukat, amelyeket a multik fillérekért kínálnak a botor és náluk vásárló társadalomnak. Minden összefügg, s a magyart a magyar nyomora által teszik koldussá. Ismét azt mondom, hogy ki kell lépni az Unióból, mert az számunkra egy korhadó mókuskerék, s hamarosan már egyhelyben sem lesz erőnk és kedvünk szaladgálni rajta. Tehát a mai számonkéréses ködösítés csak ködösítés és nem valós akarat. Ha az volna, akkor már a volt kormányfők némelyike illő és neki kijáró börtönbüntetését töltené, teljes vagyonelkobzás mellett. Azonban hozzá kell tennem: nem csak az elmúlt nyolc év kormányzását kellene górcső alá tennünk, hanem az elmúlt 22 év minden egyes parlamenti képviselőjének, miniszterének és kormányának működését kellene vizsgálni és büntetni. Mert nem egy vagy két kormány tette tönkre Magyarországot, hanem 22 év mindenkori kormányai felelősek nemzetünk és a magyar társadalom mai súlyos helyzetéért. Ugyanis ezek a kormányok nem a nemzeti érdekek, hanem idegen érdekek mentén működtek, s ma is felfedezhető hasonló és már említett jelenség egyes törvényekben és az intézkedések során.

A szünet után a törvényekről, az igazságszolgáltatásról, az idegen országok titkosszolgálatait, ma Magyarországon megbecsült emberekként szolgáló „magyarokról”, az egyházak felelősségéről és helyzetéről, valamint a megoldási lehetőségekről fogok beszélni.

Szünet után….

Hölgyeim és Uraim!

A szünetben ezernyi kérdést tettek föl a folyosón. Tehát engedjék meg most, hogy az előre tervezett elemzés elmondása helyett most a második részben az Önök kérdéseire válaszoljak…

Nyomatékosan és sokszor feltették nekem a kérdést, miszerint hogyan lehetne a bűnözést megfékezni, és az igazságszolgáltatást – amelyet ma Magyarországon talán joggal nem övez az a tisztelet, amely elvárható lenne – megreformálni?

Nos, erre azt tudom mondani, hogy amikor a kommunista diktatúra 1948-ban minden állami szervre rátelepedett és irányítani kezdte, akkor ezt megelőzte a bírók, ügyészek lecserélése. Azokat küldték el, akik az előző rendszer kiszolgálói voltak – szerintük -, s nem várhatták el a régi bíróktól és ügyészektől a kommunista pribékek utasításainak a megtartását. Most fordított a helyzet. A mai bíróságok és ügyészségek számos dolgozója a kommunista rendszer feltétlen kiszolgálója (olykor besúgója) volt, ezért hiteltelen ma a magyar igazságszolgáltatás. Igaz, a törvények is káosz-törvények, nincs rend és logika ezen a területen, ami a hivatalosan elismert és egyetemet végzett bűnpártolók és a bűnözés malmára hajtja a vizet. Nos, a megoldás az, hogy a frissen végzett és a pártpolitikától mentes jogászokra kell cserélni a kommunista világból nyakunkon maradt kiöregedett bírókat és ügyészeket. Ám, amikor erről beszélünk, akkor már nyitott kapukat döngetünk, hiszen a kormány ezt már ha más megfogalmazásban is, de elfogadta és teszi a dolgát.

A másik sarkalatos kérdés az egyházak szerepe, különös tekintettel a katolikus egyházra, az állam és a társadalom tükrében.

Ez egy mindenkori nehéz és nem egyszerűen megválaszolható kérdés. Ma jobbról és balról egyformán támadják bizonyos körök és pártok a Katolikus Egyházat… azonban ezek a támadások nem az egyházat érintik leginkább, hanem egy olyan társadalmi problémát generálnak, amely akadályozza az egyházak szociális és pasztorális működését. Az emberekben nem gyengíteni, hanem erősíteni kellene a hitet, nem szidni kellene az egyházat félművelt vagy egyenesen műveletlen „előadóknak”, hanem felmutatni azokat az értékeket, amelyek nélkül sem emberiség nincs, sem magyarság nincs. Krisztus szeretete, az egyház emberek melletti elkötelezettsége, szociális munkája, karitatív tevékenysége nélkülözhetetlen, működik is, de még a jobboldali sajtó sem szentel elég teret ennek a hatalmas munkának az ismertetésére.  Mint mindenütt a társadalomban, az egyházban is vannak problémák, hibák, bűnök. De nem az az egyház, amely csak hibázik, csak problémákkal küzd, csak bűnt követ el! Ugyanis az egyház a leggyorsabban reagál a hibák, a problémák és a bűnök kiszűrésére, s erkölcsi követelményrendszere támadhatatlan. Persze a sajtónak nem az a hír, hogy a Katolikus karitász messze a legtöbbet segítő szociális segélyszervezet, hanem az a hír, ha egy pap nem az egyházhoz máltón viselkedik. Ez is a liberális degenerációk közé tartozik. Az egyház tehát végzi a dolgát, és nem vonja kétségbe Krisztus ígéreteit. Bárki az ellenkezőjét hirdetné, meg kell nyugtatnom Önöket: ha az egyházat a papság és a hívek egy része, és a külső behatások kétezer év alatt nem tudták tönkre tenni, akkor ez a szándék ma is csupán vágyálom marad… Az egyház Krisztusban erős, és a pokol kapui sem vesznek erőt rajta. Ami az új egyházi törvényt illeti, én úgy vagyok vele, hogy végtelenül nagy ostobaság volt e törvényhez úgy hozzányúlni, ahogyan azt tették. Azonban a politika, a kompromisszumok nem lelki kérdésként vetődnek fel a Parlament falai között. Nyilván mindennek ára van, így a szekták egyházzá emelése is valaminek az ára volt… Minket, keresztény embereket a politikának ez a része nem érint, én bizonyosan nem leszek szektatag, s önök sem válnak azzá. Pénz kellett a szektának, ígértek valamit, és a kormány bedőlt. Ennyire egyszerű. Mi gyakoroljuk tovább keresztény-keresztyén hitünket és ne foglalkozzunk az emberi ostobaság és politikai erkölcstelenség mindig újat produkáló elmebetegségeivel. A jövő úgyis az igazságé. Azt pedig nem lehet jövő-menő kormányokkal megváltoztatni.

Kérdéseket tettek föl Önök arra nézve is, hogy miért utálom a Jobbikot?

Nos, kijelenthetem, hogy a Jobbikot nem utálom, de helytelenítek számos olyan megnyilvánulásukat, amelyek a tiszta szándékot, a jó akaratot megsemmisítik. Felteszem Önöknek a kérdést: – kell-e alkalmazkodnunk bizonyos kérdésekben, saját érdekeinket szem előtt tartva a világpolitikához? Kell! Akkor megengedhető-e, hogy a Magyar Szigeten fasiszta jelképek mellett ott legyen a hétszer vágott mezős magyar zászló, mellette Szálasi és Hitler agymenései, majd egy, a történelmi Magyarországot ábrázoló térkép és a turul? Végül a hülye angol, aki a hülye magyar követőkkel együtt „Heil Hitlerrel” és karlendítéssel üdvözöl egy szintén kérdéses szellemiségű énekes fellépőt? Majd amikor ezt a világsajtó természetesen felveti, akkor a rendezők és a Jobbik felháborodik. Mindezt azért mondtam el, hogy érzékeltessem azt a politikai primitívséget, amely sok-sok normális gondolatukat és mindannyiunk számára érthető nemzeti céljaikat komolytalanná teszi, s a párt politikai elkötelezettségét rossz irányba viszi Európa előtt. Én az gondolom, hogy a Jobbik tele van sallangokkal, félművelt vagy műveletlen, esetleg koruknál fogva faragatlan politikusokkal, akiket ki kellene onnan dobni. Ha nem teszik meg, akkor sajnos ez a párt megszűnik minden jó ötletével együtt. Hiába most az erősödő tendencia, ez a viselkedés és ez az apolitikus magatartás hiteltelennél teszi az egész pártot, és súlyosan árt a nemzetpolitikai törekvéseknek. Nem beszélve arról, hogy az én szememben, aki az MSZP-vel és az LMP-vel bármiben egyetért vagy tárgyal – és ezt sajnos a Jobbik az utóbbi időben nem egyszer kinyilvánította és tette már különböző ügyekben – az súlytalanná és elítélendővé válik. A nemzeti elkötelezettség nem feltétlenül jár együtt a hülyeséggel… Hát ennyi a bajom a Jobbikkal.

Trianonról és a környező államok magyarokhoz való viszonyáról is elhangzottak kérdések. Nos, a legnagyobb baj, hogy Trianont ma már nem lehet – az etnikai egyensúly drámai változásai miatt – a húszas évek gondolkodásmódja szerint megítélni, aszerint visszakövetelni a területeket…. Hosszú és nehéz tárgyalásokkal lehet ma megoldást találni a legégetőbb dolgokra. Az „Erdély vissza”, és a „Vesszen Trianon” ordibálás, valamint a nevetségesen kevés ember június 4-ei trianoni felvonulása szintén ront a magyarság helyzetén. Ésszel és megfelelő diplomáciával kell ezt a kérdést megközelíteni.  Én azt hiszem, hogy Tőkés László irányvonalát kellene követnie a ma végtelenül hülyén hőzöngő pártoknak, szervezeteknek.

Végül válaszolnom kell egy kérdésre, amely a megoldásokat kéri tőlem számon, illetve az én elgondolásaimra kíváncsi.

Sajnos én nem ismerek semmiben részmegoldásokat, s amit én gondolok a megoldást illetően, az ma nem lehetséges, hiszen egy olyan világpolitikai helyzetben élünk, amelynek következménye akár megszállás is lehetne, ha Magyarország az én elképzeléseimet akár csak megpróbálná is megvalósítani:

1./ Radikális – statáriális – számonkérés az elmúlt huszonkét év politkkai erőivel, politikusaivak és parlamenti képviselőivel szemben, vagyonelkobzás mellett.

2./ Az MSZP és az SZDSZ működésének betiltása és vagyonának államosítása.

3./ A magyar igazságszolgáltatás teljes átszervezése, a bűnelkövető bírók, ügyészek és ügyvédek felelősségre vonása, egyben teljes elhatárolódás – ami még nem történt meg – a kommunista igazságszolgáltatástól, bocsánatkérés mellet!

4./ Azonnali kilépés az EU-ból, az nemzetgazdaság megteremtése és a termelés azonnali beindítása, a tőzsde azonnali bezárása. Magyarország törekedjék saját maga ellátására mind mezőgazdaságilag, mint iparilag.

5./ A nagy létszámú parlament helyett étmeneti ötfős kormányzóság hivatalba lépése, majd három-öt év múlva választások kiírása és a királyság visszaállítása. Magyarország államformája alkotmányos királyság kellene, hogy legyen.

6./ Európának vissza kell térnie a keresztény alapokhoz, és ott is be kellene tiltani a liberális és szocialista eszméket hirdető pártokat.

És persze mindezek mellett a történelemhamisítás korszakát is le kellene zárni, hogy tiszta lappal egy normális – szocialista és liberális eszmerendszertől mentes – világot építhessünk, megzabolázott bankokkal és munkaadókkal, keresztényi elvek és szemlélet alapján, de szigorú rendet követelve…

Stoffán György

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

10 thoughts on “In memoriam Európa… (Stoffán György előadása)

  1. Rendben! Az utolsó hat pont felvetésével akár egyet is lehetne érteni.
    Csak az a kérédés, ki, vagy kik hajtanák mindezt végre?
    Ha Ön ismer olyan társadalmi erőt, ami elvégezhetné a kitűzött feladatait, írja már meg nekünk.
    Vagy mindaz amit leírt, az csak az ön „elképzelése”, légvára, játéka a szavakkal?
    Hiszen Magyarország egy valóságos emberi világban fekszik, ebből egyedül nincs kitörési lehetőség. Vagy mindenki pórul jár, vagy mindenki jól. De inkább az előbbi a tippem!

  2. Nem beszélve arról, hogy az én szememben, aki az MSZP-vel és az LMP-vel bármiben egyetért vagy tárgyal – és ezt sajnos a Jobbik az utóbbi időben nem egyszer kinyilvánította és tette már különböző ügyekben
    Kedves Stoffán György!
    Konkrétan? Mert ez így csak egy alaptalan vádaskodás. Nem jegyzem meg kikre jellemző.

  3. Én úgy gondolom,a FIDESZ is felelős az ország leromlásáért,mert 8 évig tűrte a silány kormányzást. 2006-ban pedig fel kellett volna állni az összes fideszesnek a székéből,hogy”ezt az országrombolást már nem nézzük tovább és nem asszisztálunk hozzá.”De nem,a székükben maradtak. Szükségük volt arra,hogy ennyire tönkremenjen az ország,előre lehetett látni,hogy csak így lesz meg a kétharmaduk.
    Hogy közben tönkrement,amit most megszereztek?
    Az nem érdekelte őket.
    Hát ennyire hazafiak.
    Bizony, pontosan erről van szó! Ha felálltak volna, és visszaadták volna mandátumukat nagy cirkuszt keltve, talán a nép is elgondolkozott volna, hogy most a komcsik azt tesznek, amit akarnak! Nincs ellenzék, aki az ők érdekükben szólna. Valószínűleg hamarabb felébredtek volna az emberek az álmukból!
    Elég aljas dolog, hogy hagyták elveszni az országot csak azért, hogy hatalomra jussanak!
    Egy sincs közöttük, aki igaz hazafi volna!
    Híradmin

    1. Akkor új választást kellett volna kiírni, amit a fityesz meg is nyert volna.
      Igen ám, de a hálózatok már számoltak a Jobbikkal is! Vakoló Tanonc Dávidnak már kifelé állt a rúd, a párton belül, kevés számú hívével már el volt szeparálva.
      Tartogatni kellett a fityeszt, hogy 2010-re le ne lepleződjön a nagy tömegek előtt, és biztosan nyerjen.
      A fityesz 8 évig meresztette a s@ggét. A hálózati média pedig gyártotta az mszpés ellenségképet állandóan, hogy a fityesz tábort egybetartsa. Még az MSZ-t is grundolták, hogy csökkentsék a jobbikos szavazatok számát.
      Véleményem szerint a mostani elempés „fogjunk össze” akció is azt célozza, hogy a fityeszes szavazatok száma ne olvadjon veszélyes szintre.
      Jó, ha figyelünk!!!
      Mert „ilyen ez a pop szakma”!

  4. “Testvérszervezetük a szocialisták pártja, amely országonként is, és az Európai Parlamentben is teljes mellbedobással támogatja a világ klasszikus keresztény erkölcsiségének megsemmisítését, az emberi társadalom szétzilálását,”……”Mert nem egy vagy két kormány tette tönkre Magyarországot, hanem 22 év mindenkori kormányai felelősek nemzetünk és a magyar társadalom mai súlyos helyzetéért.” Tehát a Fidesz is. “hiszen a kormány ezt már ha más megfogalmazásban is, de elfogadta és teszi a dolgát.” Ez is a Fidesz? Amelyik a Likud testvérpártja, amely fel akarja vásárolni Magyarországot? Csodálom, hogy Soffán nem veszi észre a saját ellentmondásait, vagy nagyon is észreveszi csak eltelve önmagától hülyének nézi a hallgatóságot.
    Az általa felsorolt 6 pont, és a cikk vastag betűvel szedett zárógondolata mind, egytől egyig benne van a Jobbik 88 oldalas programjában, tehát még lop is Stoffán.. ,és pont a Jobbiktól, amely nem vett részt az elmúlt 22 év rombolásában. Mert nézzük meg csak a Fidesz fanokat a kormányban, mind MSZMP-s, MSZP-s múlttal rendelkező patkány. Ne beszélj tehát össze-vissza, “kövér” bajuszú, nem hiába vagy még a helyeden, a cionista-Fidesz banda számít rád, mert szüksége is van a mosdatásra. Mert (Fidesz=MSZP=SZDSZ=MDF=LMP=KDNP= országpusztító, cionista, globalista, tolvajista, patkányista, hazaáruló), és ez mind nem egyenlő Jobbik. Ez a képlet fiacskám.

  5. Nagyobbrészben (>50%) egyetértek S.Gy.-vel. Már csak az a kérdés hogy a Fidesznek mint a háttérhatalom <> helytartójának milyen alternatívája van.

  6. Kedves Hozzászólók!
    Stoffán György most elutazott, s valószínűleg néhány napig nem fog tudni reagálni!
    Híradmin

  7. A cikk utolsó része azt sugallja: nincs kilátás, tessék beletörődni! Ha így lett volna, így lenne, talán még mindig a fáraók uralkodnának…
    Az elemzés a végkövetkeztetés kivételével kitűnő, nagyon realisztikus, mélyen elgondolkodtató.
    A megoldásnak valami olyasminek kell lennie, hogy Európa visszatér a gyökereihez, az Unió napjai (évei) meg vannak számlálva, a multikulti csúfosan megbukott, építő és nem destruktív kormányoknak kell átvennie a hatalmat Európában, a bomlasztást be kell fejezni és visszatérni a keresztény értékekhez, mert Európa ettől vált naggyá, fordítva: ezzel szakítva indult meg a lejtőn. A jelenlegi társadalmi-gazdasági felépítmény recseg-ropog, nemcsak Európa, de világszerte.
    Sajnos, félek attól, hogy ez nem fog bekövetkezni békés úton.
    Az idő azonban közeleg!

  8. Kapu Folyóirat! „Törött mankót ad a Szovjetunió nyomorultjainak, az Európai unió!” Jó 6 éve megírtam!
    Szabó Dezső 1936, ” Ha Németország akár a szövetség ígéretével, Magyarországot magához láncolja, az a magyarság végét jelenti!” Nem pontos, tartalmi idézet!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük